A zsidó kerekasztal lovagjai


- Márpedig a hídon átmegyek, ha addig élek is!
- Márpedig csak addig élsz...
(Gyalog Galopp)

Tavaly nyári helyzetelemzésem óta a zsidó közélet rég nem tapasztalt pezsgésnek indult. Színre lépett a Zsidó Közösségi Fórum, az egész zsidó értelmiséget lázba hozta a Társaság a Magyarországi Zsidó Kisebbségért aláírásgyűjtése, és a legutóbbi újhold egyszerre ültette klaviatúra elé a zsidó közélet négy tótumfaktumát.

A felületes szemlélő számára úgy tűnhet, elkezdődött végre a Mazsihiszt elkerülő Burma-út építése. Valójában csupán a régi motorosok nyergeltek korszerűbb járgányra, sebeiket leragasztották, kicsit átfestették a sisakjukat. Mindez a kibontakozás, a sokszínűség illúzióját keltheti. De nézzünk egy kicsit alaposabban a képzeletbeli zsidó kerekasztal körül bóklászó lovagok sisakrostélya mögé.

Zoltai Gusztáv a rendíthetetlen ólomkatona. Gyakorlatilag ellenőrizetlen teljhatalommal, vaskézzel igazgatja a rendszerváltozás óta a Mazsihiszt. Jórészt személyes sikerének tekinthető, hogy sikerült az állami támogatást jó másfél évtized alatt nominálisan a negyvenszeresére növelnie. Ez kellő forrást biztosít számára, hogy ügyes taktikázással hűbéresévé tegye nemcsak a hitközségeket, de a hitközségen kívüli zsidó szervezetek többségét is. Az örökös igazgató politikája nem valamiféle mohó hatalomvágyat, önző, személyes érdeket takar. A legortodoxabb rabbit is megszégyenítő hittel vallja, hogy “Zsidóságunk a minján fundamentumára épül. A Tóraolvasás, a Szombat köszöntésére, a megannyi ünnepi és hétköznapi szertartásra. A britre. Tehát minden Út a templomba vezet.” Bár gyorsan hozzáteszi, hogy „Ez nem fundamentalizmus. Ez a lényeg filozófiája. Valami vagy az, vagy nem az.”, azért mindenki érti, hogy dehogynem. A fundamentalizmus lényege, hogy ÉN határozom meg, hogy mi AZ, és mi NEM AZ. E meghatározáshoz az elméleti alapot az ortodox zsidóság „kiskátéja” a Sulchán Aruch képezi. Ez egyébiránt teljesen méltányolható szempont, hiszen a zsidóság legutóbbi, közel félezer évét a Sulchán Aruch vezérelte. Azonban, - amint erre korábbi tanulmányomban is rámutattam -, a 19. században az asszimiláció levezénylésére létrejött, és napjainkra egyeduralkodóvá vált neológia képmutatássá, üres hivatkozási alappá silányította ezt a fundamentumot. Érdekes lenne megtudni, évente hány körülmetélést hajtanak végre ma, Magyarországon, hányan járnak egyáltalán rituális fürdőbe. Ezek az adatok nem véletlenül nem publikusak. A Sulchán Aruch és a „zsidó út” (halakha) 613 parancsa (micve) „írott malaszt” a neológ felekezet - de facto a Mazsihisz - számára. Az igazgató maga is önkéntelenül elmosolyodik, amikor arról beszél, hogy „A magyar rabbikar kiválóan felkészült, szellemi ereje teljében van.” Hiszen az Országos Rabbiképző-Zsidó Egyetem átlagosan fél évtizedenként produkál egy szál rabbit, akit ráadásul Magyarországon kívül egyetlen rabbikar sem fogad el. Sőt, a neológ vallási bíróság (Bét Din) előtti betérést sem ismerik el sehol másutt. Zoltai tehát a be- és elzárkózás politikáját folytatja, könyörtelenül elfojt minden reformkísérletet, s közben jó szimattal, meg egy kevéske pénzzel rövid pórázon magához köti, és felszalámizza a elő-előbukkanó alternatív kezdeményezéseket. Könnyen belátható, hogy ennek a korlátolt “stratégiának” a következménye a lassú agónia, a permanens kontraszelekció, az önfelszámolás.

Dr. Feldmájer Péter éppen kivár. Immár harmadszor ül a Mazsihisz elnöki székében. Két cikluson át, a kezdetektől 8 éven át szolgálta a neológ felekezet hegemón törekvéseit, hatékony közreműködésével sikerült Zoltait az ügyvezetői posztba bebetonozni. Nem mellesleg, éppen az ő korábbi regnálása alatt fonnyadt hétvégi kirándulókörré a Mazsihiszen kívüli egyetlen jelentős zsidó szervezet, a Magyar Zsidó Kulturális Egyesület (Mazsike). A dolog pikantériája, hogy a jónevű ügyvéd Mazsihisz elnökségét éppen a Mazsike elnöki pozíciójára cserélte a kilencvenes évek végén. Ott is maradt, egészen tavalyi nagy, Heisler-buktató visszatéréséig. A régi-új elnök ma az általa gründolt, merev szerkezet foglya, gyakorlatilag semmiféle befolyása nincs a dolgok alakulására. Talán arra bazíroz, hogy Zoltai kap még egy ötéves ciklust, aztán majdcsak elfárad végre. Addig is óvatosan építgeti a zsidó reformer imázsát, egy kicsit filozofálgat a sokszínűség manapság jól hangzó lózungján. Végül nem jut dűlőre, biztos ami biztos, annyiban marad, hogy „Az európaiság nagyon tág, ködös fogalom, Brüsszel távol van.” Igazából azonban éppen az ő távlati tervei nagyon tágak, ködösek. Talán arról álmodozik, hogy majd „a Zoltai után” épp ő fogja megbontani az épp őáltala felépített zárt monolitot, hogy egyfajta védőernyő - értsd totális kontroll - alá vonja a Mazsihiszen kívüli zsidó szervezeteket. Ha még lesz egyáltalán Mazsihisz. Ha még lesznek egyáltalán zsidó szervezetek.

Heisler András a Mazsihisz megreformálásának kikényszerítésében utazik. Az előző Mazsihisz elnök alig kétéves küzdelem után kényszerült letérni a hepehupás Burma-útra. Nagyimrei buzgalommal látott hozzá a Mazsihisz merev kereteinek fellazításához. Felismervén a zsidó felekezet kamikáze politikájának jövőtlenségét, előre próbált menekülni, dárdája hegyén a sokszínűség sokat- (és semmit-) mondó jelszavával. Mivel a hitközségen belül mindenhol Zoltai hűbéreseibe ütközött, kívül keresett szövetségeseket. Még elnökként létrehozta a Zsidó Közösségi Fórumot (ZSKF), ahova meghívta a hitközségen kívüli szervezeteket. Olyan demokratikus, informális testületet álmodott, amely egyfajta zsidó kerekasztal modelljeként szolgálhat a jövőben. Türelmetlenségében tavaly nyáron megbocsáthatatlan taktikai hibát követett el: Zoltait lemondásra szólította fel, s ez azonnal a fejébe került. A ZSKF ősszel így az immár bukott, s ezzel mártírrá magasztosult Mazsihisz-elnökkel az élén rendezett nagyszabású konferenciát „az embereknek”. A rendezvény a régi, rövidlátó, csodaváró konklúzióval zárult: „Demokratikus Mazsihiszt! Zoltai monnyonle!” Erre a Mazsihisz persze kilépett a ZSKF-ből, s Heisler magáramaradt a „civilekkel”. E szervezetek túlnyomó többsége azonban épp Zoltai szalámitaktikájának áldozata. Társadalmi beágyazottságuk gyenge, értelmiségi támogatottságuk a nullához közelít, anyagi kiszolgáltatottságuk a Mazsihiszhez láncolja őket. A ZSKF jövője bizonytalan, nemhogy stratégiája nincs, de még a megoldásra váró problémák megfogalmazására sincs ideje, energiája, s valljuk be: igazi motivációja sem. Kibontakozását gyakorlatilag lehetetlenné teszi a tapintható paradoxon, hogy miközben elnöke retorikájában egyre élesebben szembehelyezkedik a Mazsihisz vezetésével, tagjai a Mazsihisz kegyelemkenyerén tengődnek. Ehhez képest a ZSKF-elnök meglepően magabiztos: “Úgy gondolom a MAZSIHISZ-en belül megérett a helyzet egy demokratikus mozgalom létrejöttére. Egy ilyen mozgalom a Szövetség Vezetésén át, a Szövetség Közgyűlésén keresztül képes lehet kikényszeríteni a sokak által szükségesnek tartott - nem az elnökök személyének cseréjével fémjelzett - valódi rendszerváltást.” Talán tud valamit…

Dr. Olti Ferenc az Államtól várja a zsidóság megváltását. A kivételesen jó politikai és nemzetközi kapcsolatokkal rendelkező egykori Mazsihisz alelnök már jóval Heisler előtt belebukott a „Zoltai monnyonle” reformprogramba. Hamar rájött - amire Heisler látszólag még nem -, hogy „a monopóliumot nyilván nem a monopolszervezet tudja és akarja leépíteni.” Inkább odaállt bábáskodni az Egységes Magyarországi Izraelita Hitközség (Emih), lényegében egy alternatív Mazsihisz megszületéséhez. Az Emih a többi civil szervezettől eltérően, zsidó felekezetként jegyeztette be magát, így közjogilag - elvben - a Mazsihisz riválisának tekinthető. A vallási hátteret a Chábád Lubavics nemzetközi mozgalom rabbijai adják. A Chábád a kilencvenes évek elején jelent meg Magyarországon, és azóta igen intenzív oktatási, felvilágosító tevékenységet végez zsidók körében. Ennek a lényegében ultraortodox, misztikus, haszid irányzatnak a tényleges társadalmi beágyazottsága igen csekély. Hitéleti szolgáltatásaikat szinte kizárólag az itt tartózkodó külföldiek veszik igénybe, jóllehet színvonalas imakönyveiket, vallási kiadványaikat a neológ hitközségekben is szorgalmasan forgatják. Olti jó kapcsolatait kihasználva évek óta lobbizik, hogy az Állam több szálon kapcsolódjon a zsidósághoz. Praktikusan: a forrásokat ne csak a Mazsihisz csatornáján keresztül folyósítsa, hanem az immár legitim, alternatív zsidó felekezetet is fogadja el tárgyalópartnernek. Ebbéli igyekezete kevés sikerrel kecsegtet, ugyanis minden szekuláris állam, - 1868 óta a magyar is deklaráltan - abban érdekelt, hogy a vallási felekezetek belügyeitől távol tartsa magát. Anakronisztikus próbálkozás rávenni az Államot, hogy elfogadja: nincs egy zsidóság, ellenben zsidóságok vannak. A nagyobbik kormányzó párt ennek az elvnek a nyomatékosítására gyakorlatilag zsidóügyi minisztériummá emelte (degradálta?) a Mazsihiszt Suchmann Tamás veterán MSZP-s politikus alelnökké “választásával”. Eközben az Emih - Olti segedelmével - hiába vonultatta fel a nemzetközi zsidóság színe-javát a Kossuth térre, a Sándor-palotába, a Rumbach zsinagóga tulajdonjoga mégis a Mazsihiszre szállt. Pedig a Mazsihisznek fogalma sincs, mihez kezdjen ezzel a romhalmazzal, ellenlábasa viszont rengeteg pénzt, és virágzó hitéletet ígért a patinás falak közé. Ez az eset is világosan demonstrálja, - ami egyébként logikus -, hogy az Állam minden egyéb szemponton felülemelkedve a felekezeti konfliktuskerülésben érdekelt. Az Állam nem partner a kiazsidó játékban. Tegyük hozzá: ne is legyen!

Deák Gábor a kisebbségi önkormányzatokban látja a kiutat. A Mazsike egyik alapítója tavaly - negyedmagával - aláírásgyűjtést kezdeményezett a zsidó nemzeti kisebbség parlamenti elismertetésére. Kétség nem férhet hozzá, hogy a jelenlegi alkotmányos keretek között ez a legdemokratikusabb formája a korszerű, liberális önmeghatározási elveknek. Deák a kilencvenes évek elején zsidó részről tagja volt a kisebbségi kerekasztalnak, melynek feladata az új kisebbségi törvény megalkotása volt. Akkor - demokratikus intézmények híján - a zsidó közélet meghatározó figurái döntötték el, hogy a továbbiakban nem kérnek a kisebbségi státuszból, így a zsidóság elhagyta a kerekasztalt, és kimaradt az „etnobizniszből”. Lovagunk tavaly úgy érezte, hogy „az akkori érvek már nem érvényesek vagy jelentősen tompultak”, így elérkezett az idő a revansra. Társaival együtt minden teketória nélkül belenyúlt a darázsfészekbe. Az aláírásgyűjtés - a kezdeményezők számára váratlanul - totális egységbe kovácsolta a zsidó közéletet. A teljes zsidó intézményrendszer, valamint az összes zsidó és nemzsidó írástudó fullánkja is a kezükbe fúródott. Deák (megint) elszámította magát, fordítva ült a nyeregbe. Ha az aláírásgyűjtés megkezdése előtt indít mozgalmat a kisebbségi státusz megszerzéséért, talán felpezsdítette volna a petyhüdt zsidó nyilvánosságot. Komoly, érdemi vitákban, valódi észérvekkel szövetségeseket, valós társadalmi bázist teremthetett volna a kezdeményezés mögé. Ezzel a huszárvágással azonban kész helyzetet teremtett (illetve próbál teremteni), ami felháborodással, rettegéssel vegyes, egyöntetűen hisztérikus ellenállásba ütközött. Az aláírásgyűjtés eredményessége ma még nem látható, az azonban igen, hogy bármi lesz is a kimenetele, abból nem lehet jól kijönni. Ha nem jön össze az a nyamvadt ezer aláírás, az elhitelteleníti, és évekre lehetetlenné teszi e kibeszéletlen, jobb sorsra érdemes téma kulturált megtárgyalását. Ha összejön, akkor meg a parlament nem fog tudni jó döntést hozni a 21. század első zsidótörvénye (1) ügyében. Talán kár volt elkapkodni…

Sok a duma. A kérdés, hogy ki, mekkora társadalmi támogatottságot tud felmutatni. Lovagjaink erre a kérdésre elbizonytalanodnának. A magyar zsidóság nagyjából egyöntetűen hátat fordít mindnyájuknak. Nem kérnek a belterjes, neológ képmutatásból, a pályázatorientált, seszínű “civil” szervezetekből, az ultraortodox haszid vircsaftból, sem a bizonytalan kimenetelű nemzetiségi státuszból.

Közben a Szarvas tábor, meg a zsidó iskolák ontják magukból a fiatal zsidókat. Hova tűnnek ezek az ifjú emberek? A zsinagógákba? Költői kérdés. Ők a „Zsidniland”-be (2) járnak. Igazi, pezsgő zsidó szubkultúra kibontakozásának lehet tanúja, akinek van rá szeme. Az izraeli buldózerek árnyéka alatt, a (volt?) zsidónegyed kis romkocsmáiban, a “zsidó helyeken” állandó a nyüzsgés. A számtalan zsidó zenekar, szinte sehol nem reklámozott koncertjein több fiatal tolong, mint az összes „civil” szervezet taglétszáma együttvéve! A két zsidó színtársulat előadásai teltházzal mennek.

„Zsidniland”-ben nagy a fluktuáció, mindig jönnek új felszállók, közben egyesek eltűnnek hosszabb-rövidebb időre Izraelbe. De nem hagyják el egy napra sem a virtuális „Zsidniland”-et, hiszen az interneten 24 órában hullámzik a tömeg! A zsidó társkeresők szerverei alig bírják a terhelést, a zsidó fórumokon fiúk és lányok ezrei osztják meg egymással tapasztalataikat, gondjaikat, ismereteiket. Jobbnál-jobb zsidó webhelyek indulnak, alakulnak át, és szűnnek meg.

A jövő a jelek szerint a romkocsmák népének a kezében van. A lovagok kora lejárt.

Seres Attila
A Sófár Egyesület elnöke

1 Spiró György kifejezése

2 Gantner Brigitta Eszter leleménye: “Zsidniland”- A zsidó kulturális tér Közép-Európa városaiban

2006.06.01 A zsido kerekasztal lovagjai.doc

rebecca képe
rebecca
Regisztrált: 2006.01.07.
link 3598 | rebecca, 2006, augusztus 22 - 13:43 | A hozzászóláshoz belépés szükséges

Na ez a cikk egy kicsit kinyította szemem, mert nem értemttem mi megy itt. Egyik zsidó utálja a másikat? Hogy van ez? Senki nem válaszolt, akitől kérdeztem. Egyszerűen nem válaszoltak a kérdésemre. Kösz S.A., nagyon érdekes volt olvasni.


adatlap
sofar képe
sofar
Regisztrált: 2003.05.30.
link 3387 | sofar, 2006, június 8 - 00:26 | A hozzászóláshoz belépés szükséges
Előzmények: ‹ 3386

Először is, nem hinném, hogy bárkihez rossz szavam lett volna. Ez nem egy leleplező, tényfeltáró írás. Igyekeztem mindenkinél kimutatni a jószándékot, a saját igazába vetett őszinte hitet, az elhivatottságot. Elemzésem célja, hogy rájöjjek, nemes lovagjaink változatos megoldási módszerei miért vezetnek rendre - és szerintem szükségszerűen - zsákutcába. És hogy találjak egy cseppnyi reményt...

Amúgy amit hiányolsz, mind benne van a szövegben.

1. A sokszínüség felismerése. Épp ennek a gondolatnak az egyidejű felbukkanása ihlette az írásomat. Egyáltalán nem a véletlen művei a lovagok munkássága előtti szövegkiemelések. A munkaváltozatban mindegyik úgy kezdődött, hogy "XY a sokszínüségről:", de ezt túl didaktikusnak találtam, az idézetek úgyis önmagukért beszélnek. Persze azért vegyük észre, hogy van egy kakukktojás... Smile

2. Talán a jövőkép felvázolását sem nehéz tettenérni a zárógondolatokban, szerintem már ez is túl szájbarágós egy elemző írás kereteihez képest.

Zsidó kerekasztal a valóvilágban valóban időszerű lenne. Ha elemzésem legalább főbb pontjaiban helytálló, akkor éppen e lovagjainknak kellene helyet foglalniuk az asztal körül. Nem tudom, valaha is megteszik-e ezt a gesztust, de könnyen lehet, hogy máris elkéstek vele...


adatlap
Anonymous képe
anachnu
link 3386 | anachnu (nem ellenőrzött), 2006, június 7 - 19:04 | A hozzászóláshoz belépés szükséges

Seres helyzetelemzése szellemes és találó – röviden, ennyit róla. Ha azonban számára megadatott, hogy Zoltaitól Feldmájeren, Heisleren, Oltin keresztül Deákig mindenki felé legyen néhány rossz (bár igaz) szava, akkor engedtessék meg másnak, hogy Seres elemzésének gyengéjére felhívja a figyelmet.

A mindenkire vonatkozó kritikai megjegyzéseken túl hiányzik a „tótumfaktumok”-nak nevezett szerzők különböző szempontok szerint készült írásaiban a közös-többszörös felismerése, a tanulságok és egy jövőkép felvázolása – bár ez utóbbi már nem a szerző feladata lenne.

Az írások közös pontja ugyanis a zsidóság sokszínűségének el- és felismerése. Ez megtalálható mind az öt szerző cikkében. S bár nyilvánvaló, hogy mindnyájan másképp értelmezik és más kiutat vélnek helyesnek – már amelyiküknek van erre elképzelése, de a fentebb már jelzett felismerés egy közös zsidó kerekasztal létrehozásának időszerűségét és szükségességét vetíti előre. A kérdés már csak annyi: M I K O R ?


jprincess képe
jprincess
Regisztrált: 2006.05.22.
link 3378 | jprincess, 2006, június 4 - 11:02 | A hozzászóláshoz belépés szükséges

itt is ellene vannak..
nagyon érdekelnek a stockholmi tapasztalatok; mik az előnyei s a hátrányai a kisebbségi státusznak?


adatlap
peters képe
peters
Regisztrált: 2003.06.09.
link 3377 | peters, 2006, június 3 - 11:51 | A hozzászóláshoz belépés szükséges

Erdekes cikk, Stockholmban a zsidosag kisebbsegnek szamit mar 3 eve. A hitközseg, amely vezetösege demokratikusan van valasztva, 3 partbol all es a liberalisok ellene volta a kisebbsegi statusznak!


adatlap