Forrás: pilpul.net

Csiszár Gábor

2008.06.23.

Bár Faludy maga vizigótokat és mocsárlakó asszírokat említ, ha felmenőiről kérdik

Faludy György életútja és életműve számos szemszögből vizsgálható. Ezek egyike lehet, ha az asszimilálódó zsidó polgári réteg képviselőjeként tekintünk rá. Sőt, helyesebb asszimilálódottat írni. Faludy származását ugyanis olyan jól rejtette, hogy például egy háború előtti kritika azt veti szemére, hogy “járatlan a katolikus hittanban”. Mindez egy zsidónak született, református vallású, evangélikus iskolában érettségizett fiatalembernél talán nem is olyan meglepő.

Faludy zsidó származása viszonylag széles körben ismert, maga a költő is többször hivatkozott rá, többek közt a Szombatnak adott interjújában.

Eredeti neve Leimdörfer György volt. Ez a tény azonban mindmáig egyszer látott nyomtatásban napvilágot: vitéz Kolozsváry-Borcsa rosszemlékű katalógusában. Pedig nincs is szükség levéltári anyagok vagy az iskolai évkönyvek bizonyítékul hívására: maga a költő is célzott rá. Persze olyan rejtetten, hogy csak a tény ismeretében tűnik föl. Az 1971-es Apámhoz vers hosszú leltárt közöl, melyben összegzi, hogy polgári életvitelt folytató apjából mi mindent tagadott meg – s itt előkerül a “nem kell neved” kitétel.

Az elutasított apa révén a Leimdörfer-család Zsolna térségéből származott. Nagyapja Leimdörfer Adolf, zsolnai kereskedő, a visszaemlékezésekben mint malomtulajdonos molnár és a páneurópai mozgalom alapítója szerepel. Nagyanyja Neudorfer – más írásmóddal Naidörfer – Ernesztin. Gyermekük, Faludy édesapja, Leimdörfer Joachim (Chájim) a Zsolna melletti Nagybiccsén, a mai Bytèa-n született, 1880. július 31-én. A helyi újság tanúsága szerint kiterjedt biccsei és – ismertebb – hamburgi rokonságuk részt vett a kisváros izraelita közösségi életében. Valószínűleg további információkat rejt róluk Pavol Frankl zsolnai hitközségi elnök készülő kötete.

Költőnk anyai ágon Sopron és Vas megyében élő kereskedőktől származik. A kiterjedt rokonság leginkább Kapuvárhoz, nagyapja születési helyéhez kötődik: három hitközségi elnököt is adtak. Dédapja a Faludy által is megírt, hosszú életű Biringer Bence, hivatalos nevén Biringer Bernhárd, aki Stern Barbarát vette nőül. Gyermekük, Faludy nagyapja Biringer Miksa, vasúti felügyelő, az ő neje volt Scheiber Berta, Scheiber Bernát celli kereskedő és Hoffmann Netti leánya. Mint látni fogjuk, ez a Scheiber ág az, mely révén rokonságban állt Szilárd Leóval. Biringer Bence és Scheiber Berta lánya, Faludy anyja, Biringer Erzsébet Katalin a mai Celldömölkön született, 1889. július 21-én.

A kiterjedt oldalági rokonságnak számos neves tagja volt. Többször utalt rokonságára Szilárd Leóval. Nagyanyja, Scheiber Berta bátyja volt az a Scheiber Arnold, aki a Dohány utcai zsinagógában Vidor Margitot vette feleségül, Szilárd Leó édesanyjának testvérét. A Szombatnak adott interjúja szerint a most elhunyt jeruzsálemi polgármester, Teddy Kollek (1911-2007) is másod-unokatestvére volt, ezek szerint egyik nagyanyja révén.

A vegyészprofesszor Leimdörfer Joachim 1909. április 3-án vette feleségül az említett helyi lap szerint “bájos és kiváló műveltségű”, költő fia szerint viszont kiállhatatlan Biringer Erzsébetet. Másnap a Dohány utcai zsinagógában szentesítette frigyüket a neves rabbi, Dr. Hevesi Simon. Két gyermekük született: 1910. szeptember 22-én György Bernát József (Jajszéf Dov ben Chájim), a neves költő, majd 1913. október 5-én a Faludy által Lilyként emlegetett Lívia.

Faludy családi gyökereit részben elhallgatta. Leghitelesebbnek tartható életrajzában, melyben a legkisebb irodalmi ambícióval, így a legkevesebb fikcióval dolgozta föl életét, pontosan megnevezi anyai dédapját és nagyapját – míg az apai ágat gondosan körülírásokkal illeti. A benne szereplők megkérdezésén alapuló Ki kicsoda?-jellegű almanachokban következetesen Faludy Jenőként tünteti föl édesapját. Felekezeti hovatartozását ha említi, protestáns hitet ad meg.

Őseiről verseiben alig írt. “Arany János talán mindig arról írt, mi a kapcsolata a nagyszalontai ősökkel? Ez nem egy verstéma.” – nyilatkozta a Szombat számon kérő riporterének.

A két kivétel viszont két nagyszerű vers. A pompeji strázsán az emigráció előtti leghosszabb – 368 soros – verse, első verseskötetének címadója. A Kosztolányitól átvett vershelyzet, az elmerengő esti kinézés a budai domboldal lakásáról a városra, itt más irányba kanyarodik. Meztelenségét magyarázva testét nem sajátjának tartja: tenger ősének visszhangja csupán. A tizenhét versszakon át sorjázó ős-katalógus, az elődök újraélése egyértelmű zsidó utalásokkal indul: “Genezáreth”, “Dávid dala”, a római “Trastevere” máglyái, a Pannóniába bevándorló ős a családi származásról alkotott önkép kifejezője. De persze gondosan misztifikálja is ezt a családi hátteret: hisz a konkrétan megnevezettek közül Ekhnáton fáraó, Erasmus és Schiller alakját is magára ölti.

Egy fokkal nyíltabban zsidó tárgyú a másik ősöket leltározó poéma: az Újszülött fiamhoz, melyet nem véletlenül hozta le zsidó lap is. Ez tényleg annyira közösségi vers, hogy személyes vonatkozásokat csak magára, nejére és gyermekére tartalmaz, de ezek is oly jellegtelenek, mint a karcsú csípő említése. Ősének pár konkrétan megnevezett zsidót ragad ki a történelem pár pontjáról, így – a feltűnően azonos nevű – Ben Ábrahámot Titus idejéből és a mozarab korból Ben Ibrahimot. Valamint ugyan rontott halálozási évvel, de valós személyként az ál-Izráiliként említett, az iszlám hitre áttért Ibráhim Ibn Szahl költőt. Megnevezetlen életutak jelennek meg az egyiptomi és a babiloni fogság, valamint a diaszpóra idejében élő marokkói család sorsát lefestve. A családtörténet vége, az Auschwitzban elhamvasztott ős kerül a vers elejére, az újszülött ellenpólusaként.

E versében tehát látszólag tökéletesen fölvállalta a zsidó szerepet: a nép egy anonim tagja, egy konkrétságában is általános apa szerepverseként olvasható. Ugyanakkor itt is újra és újra eltávolodik a zsidó ősöktől: apai fölmenőjeként vizigótot nevez meg, akit rögtön egy nomád asszír mocsárlakó követ. Szintén eltávolító a befogadó népek szerepének fölvétele: az ó-egyiptomiként, perzsaként emlegetett ősök. Végül eredetileg a zsidó szerep vállalásával ellentétes volt az első megjelenésben szereplő, későbbiekben kihagyott versszak, melyben egy ezer évvel ezelőtti ősként említi a kordovai omajád Abd-el Rahmánt – alatta valószínűleg a 912-961 között uralkodó nyolcadik emírt értve az azonos nevűek közül -, aki azonban arab származású volt. Valószínűleg épp ezért, a vers egysége kedvéért maradt ki a következő kiadásokból.

Faludy szűkebb családja szép példája a korra jellemző értelmiségi asszimilációnak. A szülők generációja keresztelkedik ki, 1923-ban, Faludy tizenhárom esztendős korában. A következő nemzedék már a nevét is magyarosítja. Livia, talán nevének alliterációja miatt, 1935-ben az alakilag hasonló Láng formát választja, míg bátyja, valószínűleg a világháború után, a név második feléből a korban népszerű Faludi alakot. (Az ypszilonos formát, az addigi elutasító gyakorlatot törvényerőre emelve, 1933-tól hivatalosan is tiltották.)

De mint annyi példából tudhatjuk, ez nem segített a következő évek brutalitása ellen. A numerus clausus országában nem véletlen, hogy egyetemi tanulmányait külföldön végezte, s 1938-as első emigrációjának is egyik – csak egyszer, a Szombatnak bevallott – oka származása.

A második világháború genocídiuma így őt nem érintette, itthon maradt családját annál inkább. Szülei túlélték a háborút, apja 1945. március 23-án vérmérgezés miatt bekövetkező halála az ostrom utáni állapotokkal okolható, míg anyja csak a hetvenes években hunyt el.

Rokonságából viszont sokan nem élték túl a háborút. Leggyakrabban a nyilasok által megölt húgát említi. Sajnos a konkrétumokban eltérnek a gyakori utalások. Ezt részben az magyarázza, hogy az ekkor Amerikában katonáskodó Faludy is csak hallomásból értesülhetett az eseményekről. A Pokolbeli víg napjaim első magyar megjelenésekor még azt írta, kórházból hurcolták el. “Hugomat, aki orvosnő volt egy elmegyógyintézetben, betegeivel együtt hurcolták a Kun páter vezetése alatt álló nyilas gyilkosok a Duna partjára és lőtték bele, mint annyi sok mást, a folyam vizébe.” (Pokolbeli víg napjaim, 34.; 1969) Ugyanitt viszont azt is írja, hogy egy Medve utcai lakásról hurcolták el. Három évtizeddel később ugyan ezt ismétli meg, de már a Margit körútra helyezi a házat. A Dunába lövést a Margit hídnál és Kun pátert gyakorta említette máskor is.

A témát több versében is földolgozta. 1950-es Emlékezés egy régi udvarházra című nagyszüleiről íródott verse végén az “amott a jégben húgom úszkál” sor szerepelt, melyet később a kevésbé mellbevágó “húgom a jeges Duna mélyén” változatra cserélt. A kivégzésről szóló fantáziáját a maga naturális borzalmában, kalapáccsal szétvert kézzel, halak rágcsálta testtel A Dunáról írt versébe is beillesztette 2001-ben.

Az említett Emlékezés egy régi udvarházra méltán állítható A pompeji strázsán és az Újszülött fiamhoz mellé. Ezúttal azonban saját családjáról versel.

“És mind meghalt, ki élt e házban: nyakát elvágta, így a néném; a többi ostromkor vagy gázban, húgom a jeges Duna mélyén – mert mind meghalt, ki élt e házban.”

A többi családtag kevésbé ismert sorsa világíthatja meg a strófa képeit. Az olyan megjegyzés, mint hogy “Apám húga Prágában vágta el a nyakát, mikor Hitler csapatai bevonultak oda” (Magyar Hírlap, 1994. márc. 26.), vagy a számos elhunyt kapuvári Biringer és celldömölki Scheiber.

(folytatjuk)

Idézett források:

A nagy-bittsei izr. ifjuság bálja, Zsolna és Vidéke, 1898. márc. 5., 3.

“Azt, hogy zsidó vagyok, mindenki tudja. De miért kellene mindig erről írnom?”. Faludy György költővel beszélget DÉSI János, Szombat, 1999/2, 12-14.

Contemporary Authors, 21-22, Ed. Barbara HARTE, Carolyn RILEY, Detroit, 1969.: apjáról, református vallásról (170.)

Esküvő, Felvidéki Ujság, Zsolna, 1909. ápr. 4., 2.: Faludy szüleiről

Andrew FALUDY, Apámat nem láttátok?, Bp., 2002: Faludy anyjáról

FALUDY György, Emlékezés egy régi udvarházra, Irodalmi Ujság, 1957/4, 5.

FALUDY György, Emlékkönyv a rőt Bizáncról, London, 1961: az Emlékezés egy régi udvarházra

FALUDY György, Faludy élete képekben, Bp., 2000.: nagyapa körülírása (26.), húg (66.)

FALUDY György, Jegyzetek a kor margójára, Magyar Hírlap, 1994. márc. 26., Ahogy tetszik II.: a holokausztban meghalt rokonairól

FALUDY György, Pokolbeli víg napjaim, 34, Menora. Egyenlőség, 1969. máj. 24, 5.: húgáról mint orvosnőről

FALUDY György, Pokolbeli víg napjaim, 42, Menora. Egyenlőség, 1969. júl. 19., 5.: húgáról a Medve utcában

FALUDY György, Pokolbeli víg napjaim, 43, Menora. Egyenlőség, 1969. júl. 26., 5.: Szilárd Leóról

FALUDY György, Pokolbeli napjaim után, Bp., 2000.: húgáról a Magit körúton (289., vö. 192.)

FALUDY György, A pompeji strázsán, Bp., 1938.

FALUDY György, Test és lélek, Bp., 1988.: Ibráhim Ibn Szahlról (662.)

FALUDY György, Újszülött fiamhoz, Szombat, 1993/5, 7-8.

FALUDY György, Versek, Bp., 2001: A Duna

GERMANUS Gyula, Az arab irodalom története, Bp., 1973.

Vitéz KOLOSVÁRY-BORCSA Mihály, A zsidókérdés magyarországi irodalma. A zsidóság szerepe a magyarság szellemi életben. A zsidó származású írók névsorával, Bp., [é. n.]

Magyar ki kicsoda 1990, Bp., 1990.

MTI ki kicsoda 2006, I, Bp., 2005.

RÉVAY József, Egy műfordító művészietlen hamisításai, Katholikus Szemle, 1939/9, 551-560.

Te vagy a tanu!, Szerk. PÓR Dezső, ZSADÁNYI Oszkár, Bp., [1946]: Faludy holokauszban meghalt távolabbi rokonai (221., 367.)

a Budapesti Zsidó Hitközség házassági anyakönyve, 1893. jan. 29.; 1907-1911-es kötet, 204. oldal, 233. sor: Szilárd Leóval rokonság, illetve Faludy szülei

a Budapesti Zsidó Hitközség születési anyakönyve, 1910, 93. oldal, 2133. sor: Faludy születéséről

a celldömölki zsidó hitközség anyakönyve: Országos Levéltár A 4301: a rokonságról VII. kerületi születési anyakönyv, 1910, 2392. sor; 1913, 365. oldal, 2184. sor, Budapest Főváros Levéltára: Faludy és testvére születéséről, utóbbi névváltoztatásáról

XIV. kerületi halálozási anyakönyv, 1945/I. kötet, 252. oldal, 1481. sor, Budapest Főváros Levéltára: Faludy apjának haláláról

Comments are closed.