2006. március 12.
Kattintson ide a videó megtekintéséhez!
Az előző adásban jelentős műsoridőt szenteltem a budapesti régi házak eltűnésének, bontásoknak és tervezett bontásoknak. (l. a 178. adást!) Folytassuk csak ezt a gondolatmenetet!
Az első gyermekkórház, Schöpf-Merei Ágost és Bókay János kórháza volt a Szentkirályi utca 4.. Erre a gyönyörű klasszicista házra, melyet az első Nemzeti Színház építésze Zitterbarth Mátyás tervezett, kiadták már a bontási engedélyt a VIII. kerületben. A Szentkirályi utca 36. sz. alatti épületben hat lakás volt legutóbb, amikor kiürítették és kiadták rá a bontási engedélyt. Átalakított homlokzatán nem látszik, de két udvaros, reformkori ház ez is, amelynek tulajdonosa az országgyűlés egykori főkönyvtárnoka, dr. Küffer Béla volt.
A Váci utca déli része, az V. kerületben, az Újvárosháza közelében, a sétálóutcában a legfrekventáltabb helyek egyike Budapesten. ott, Az 52-es számú házon friss ráépítést lárthatunk! Hihetetlen, hogy ezt valaki ki tudta bulizni magának. Alatta a szomszédos kicsi ház az 54-es, amely teljesen üres. A szakemberek megvizsgálták, klasszicista homlokzata mögött barokk, 17. századi elemeket is hordoz, ezért már védett, ráadásul kultúrtörténeti jelentősége
is van (Kovács Bélát innen hurcolták el – hirdeti az emléktábla). Csak nem gondolják, hogy megmaradhat egy ilyen kis ház a Váci utcában. Biztos lát valaki üzletet benne, aztán előbb-utóbb fölvonulnak a munkagépek a díszburkolatra, mint a Király utca 40-hez, és megkezdődik a ház helyén egy sokkal nagyobbnak az építése, amely már igazodik majd az 52-es új magasságához…
Hasonló méretű ház állhatott a IX. kerületben, a Ferencvárosban a Lónyay utca közepén. Majdnem a Dunáig, a közraktárakig nyílik most már ez a hatalmas telek, amin éppen
építkeznek. Ezzel pont szemben van az a ház, ahol Gregersen, a Magyarországra költözött norvég vállalkozó első lakása volt. Ennek a háznak, a Lónyay utca 26-nak a helyére az önkormányzat tervez másikat építeni. A fő frontot meghagynák és minden mást, a jellegzetes két udvaros házat
lebontanák. A klasszicizmusban általában ilyen két udvaros házakat építettek istállóval, kocsiszínnel. Elől, az utcai front a legnevezetesebb része a háznak, ezt persze meghagynák akkor is, ha a többit lebontanák. Itt van a festett mennyezet a hiányos, de gyönyörű díszkorlát fölött. Szeretném, ha a ház megmaradna. Remélem, nem bántják, elállnak a tervtől.
A következő kis ház, a Nagymező utcában az 5-ös számú, amit a múltkor már bemutattam. Még áll. És megvan még az a kétudvaros is, a Paulay Ede utca 33-as, amit Pollack Mihály épített, a Nemzeti Múzeum építésze, a legnagyobbak egyike.
A Király utca 40-et látják (l. 178. adás), még mielőtt hozzáfogtak volna. (Erről szól 2006. február-márciusában a civil mozgalom tiltakozása, s ennek lenyomataként rengeteg cikkben a napi sajtó.) A Hild József tervezte ház elég jó állapotban volt. Most már nincs jó állapotban, ahogy bontják napról-napra, és előbb-utóbb sikerül is menthetetlenné tenni.
A Király utcában, Pest első főutcáján a páros (VI. kerületi) és a páratlan (VII. kerületi) oldalon is állnak még további nagy múltú házak, amelyekre ki tudja, milyen sors vár, hiszen csak háromszintesek. Bár van közöttük egy kétszintes reformkori ház is. Erősen gyanítható, hogy ezekre is előbb-utóbb rátalál a spekuláció biztosan.
A 26 évvel ezelőtt az 5. adásban mutattam már ezt a házat (l. Városvédőbeszédek 52. o.). Akkor elolvastuk együtt az erkélyét, most is tegyük ezt. Oda van írva kovácsoltvas cirkalmas betűkkel: „Zur”, a következő mezőben: „Stadt”, ami németül várost jelent, és azután az, hogy „Pest”, vagyis Pest Városához, „Zur Stadt Pest” – így hívták ezt a szállodát a Király utca 27. sz. alatt, amely ki tudja, megmaradhat-e még, és meddig?
A márciusi hóesésben felvettem az V. kerületi Nagy Ignác utca 21-es számú házat is. Kiürítették, bemenni már nem lehet. De van olyan felvételünk, amelyen meg tudjuk mutatni, milyen. Itt forgatta Sándor Pál legújabb filmjét, a Noé
bárkáját. Tőle kértem néhány beállítást, hogy a műsor nézői lássák a díszes lépcsőházat, a szőlőlugassal teljesen befuttatott udvart. Remek, otthonos kis ház, el lehetne benne lakni, föl kéne újítani. Természetesen a nyolcemeletes ház terve már megvan, el van fogadva, ami ide, a helyére kerül. Bár, mint hírlik, a szomszédok tiltakozása miatt a tervezőnek még változtatnia kell a terven. Egy biztos, bárhogyan is néz majd ki az új nagy ház, a kicsi réginek befellegzett már.
Különös az Akácfa utca 47-49. története. A két klasszicista ház, amely egymás mellett áll, műemlékvédelmet kapott. Mégpedig figyelemre méltó módon. Az előkészítés jó soká folyt, ahogy szokás, és mindenki tudott róla. Aztán a miniszter aláírta a műemléki védettséget előíró határozatot, amely az így hitelesített döntést követő nyolcadik napon lép
hatályba. A hetedik napon (!) kiadta a bontási engedélyt a VII. kerület, Erzsébetváros jegyzője erre a két házra is. Az udvaron az egykori istállókat már átalakították, de a 19. századi szénapadlás még megvan.
Különlegesek ezek a házak itt a belső kerületekben, én azt gondolom, hogy – ha fel lennének újítva – otthonosan lakhatók lennének. Elhanyagolt, lepusztult állapotukban nem nyújtanak vigasztaló látványt. De felújíthatók, van bennük fantázia, ezt szeretném megértetni mindenkivel, a hatósággal is és önökkel is.
Kifelé nyíló ablaka van a legtöbbnek, legalább 160-180 évesek, ki tudja? Az egyik háznak már csak ezt a földszintjét tudom megmutatni, ugyanis a VII. kerületi Kertész utcát már bontják. A 21-es számú ház udvara, már csak törmelék! Költői szavakkal:
„Vár állott, most kőhalom,Kedv s öröm röpkedtek,Halálhörgés, siralomZajlik már helyettek.”
Akárcsak a második szomszédban, a Kertész utca 25-ös számú ház területén is. A falak nemcsak téglából, kőből is épültek, ezekből is sitt lesz, ha valaki nem lát hasznot az újrafelhasználásban. Hogy mekkora volt a ház, a szomszéd tűzfalon látszik, ott a nyoma! Errefelé csak a házak üres telekként való hasznosításban látnak hasznot a befektetők.
A markológépet a XII. kerületi Nagyenyed utcában vettük föl egy hónappal ezelőtt. Meg tudom önöknek mutatni, hogy a hatalmas és gazdaságosan lakható házak helyén mi van most. Egy hónap kellett mindössze ahhoz, hogy a négy nagy ház eltűnjön, és helyet adjon valami hatalmas beruházáshoz. A Déli pályaudvar közelében vagyunk, tehát a terület nyilvánvalóan sok hasznot fog hajtani valakinek, valakiknek.
Következzék a Kossuth Lajos utca, a volt Hatvani utca, amelynek majd minden házában lakott Petőfi Sándor másfél évszázada. Holczer Simon nagy hírű belvárosi Divatháza, vagyis utódja, az Úttörő Áruház (lásd mind a két könyvben az érte folytatott küzdelmet), és ennek jobb oldali szomszédja hűlt helyét láthatjuk manapság. Eltűnt a nagyhírű ház, meg azok a lakóházak is, amelyek mellette, illetve mögötte álltak. Hátul még egy megvan a Reáltanoda utcában, amelynek a tetejét elbontották félig, de meg kell a házat hagyniuk, mert a műemléki hatóság védi. A bontás jobb oldali szomszédságában
még áll a Reáltanoda utca 12., vagyis a Blaskovich-palota (l. a Városvédőbeszédek 47. és 95. oldalán). Nézzék, hogy már hiányos a kapuja, lefeszítették a díszeit. Kiürítették, bezárták. Itt lakott Budapesten Kincsem, a világhírű versenyló. A ház műemlék, megtartása kötelessége annak, aki itt munkálkodik, de a nyitott tetőablak és a hiányzó, megbontott tetőburkolat az egykori ló-csoda istállója fölött mindenesetre – bennem – gyanakvást indukál.
Teljesen át lehet látni rá a Reáltanoda utca felől a Kossuth Lajos utcára az elvégzett bontások után.
XI. kerület, – csak hogy lássák, hogy mindenütt azonos a szisztéma – Gombocz Zoltán utca 9. sz.. A háznak, amely itt állt, már alig volt nyoma, amikor ott forgattunk, de készséggel megmutatjuk önöknek fényképekről. Az egykori Vincellér-ház, amelyet Ybl Miklós tervezett, a Gellérthegy és persze Budapest múltjának egy darabja, nevezetessége volt. Nem hiszem, hogy ami helyére épül, annyi ideig el fog állni, mint amit most lebontottak.
Több kerületen át kívántam önöknek bemutatni, hogy ez egy tendencia, – elnézést a szójátékért – van egy pestis, amitől a történelmi Pest is és Buda is eltűnik előbb-utóbb. Eltűnik egyenként, már ami a történelmi várost illeti, és helyette csupa olyan új születik, amelyet, ki tudja, látnak-e az unokáink még, mint ahogy eddig látták mindazt, amit most szorgos kezek bontanak. Sajnálom, hogy a város úgy változik meg a gazdasági érdekek mentén, hogy nem marad nyoma saját történelmének, kultúrájának. Legfeljebb a múzeumokban, ahogy ezt az egyik legtöbb megbízást teljesítő építész, Finta József megjósolta nem is olyan régen.
Vannak ritka kivételek, kérem szépen, amelyeket örömmel köszöntünk.
Elképesztő munka kell ahhoz, hogy – az értékek értése, a józan belátás helyett – az előírások és utasítások megvédjenek néhány házat. A Kulturális Örökségvédelmi Hivatal az elmúlt időszakban 500-nál is több házat nyilvánított műemlékké, mert úgy látszik, nem megy a megóvásra való ösztönzés, muszáj beleszólni „fölülről”. Kellenek a jog szabályozta előírások. Én nem ezt tartanám helyesnek, jó lenne, ha az emberek maguk kezdeményeznék, beleértve az önkormányzatokat és a lakókat, hogy a házak megújuljanak.
Csináltak e témában is közvélemény-kutatást, többet is. Kiderült az egyikből, hogy a lakosság 75, a másikból, hogy 85 százaléka jobban szeret patinás házakban, régi környezetben lakni az Erzsébetvárosban, mint az újakban. Országosan ez az arány több mint 90 %. Csak ehhez fel kéne ezeket a házakat újítani, és be kellene vezetni egy olyan gazdasági ösztönzési rendszert, amely adók, illetékek elengedésével az önkormányzatot és a lakókat egyaránt arra ösztönzi, hogy újítsák föl házaikat. Legalább húsz éve beszélek erről, de változást alig észlelek.
Jó példát – ha van – szívesen mutatok.
Az egyik
éppen a VII. kerület szélén, határán, a Király utca 57-es számú ház. Ez is reformkori, mint a korábban bemutatottak, egyszerű klasszicista erkéllyel. A Nemzeti Kulturális Alap, a Nemzeti Kulturális Örökség Minisztériuma, a Kulturális Örökségvédelmi Hivatal és a VII. kerületi önkormányzat adták össze azt a pénzt, amivel megújították a házat, amelynek most a lépcsőházát mutatom. Én tudom, hogy haza lehet menni modern lépcsőházakban is, és haza lehet menni egymásra
mindenben hasonlító, olcsón megcsinált és alacsony belmagasságú lakásokba is, de meggyőződésem, hogy jobb évszázadok hangulatát őrző házban lakni, olyan lépcsőházban járni, ahol még királyi tekintet is figyeli a lépteinket, (mint az e ház falára festett képről!)…
Természetesen szemünk mindenütt meglátja a hiányosságokat, a hibákat, forgatócsoportunk már kifejezetten érzékeny erre.
A tartókonzolt nem éri el az újonnan betonlemezből megépített függőfolyosó! Ki érti ezt? Miért nem tették odébb a konzolt, vagy vitték el odáig, a konzolig a függőfolyosót? Egyébként az ilyen, vagy hasonló kifogásoktól eltekintve szép a ház!
És következzék még egy példa, egy olyan eklektikus ház, ami tulajdonképpen, – ha belegondolunk – teljesen hétköznapinak is tekinthető a Lipótvárosban, Budapest V. kerületében. Emlékeztetőül nézzenek meg a Kálmán Imre utca 19-es számú házról néhány felvételt azok közül, amelyeket 2004. október 2-án láthattak a 161-es adásban (l. ott!). Akkor, miközben örültem annak, hogy a munka elkezdődött, nehezményeztem, hogy az ablakokat mind kicserélik, és hogy a tulajdonos társaság nem tesz ígéretet arra, hogy megóvja a lépcsőház, az eredeti lépcsőház töredékeiben megmaradt színes ablakait.
Térjünk át arra, hogy mit lát ma, aki arra jár belföldi, avagy turista, hiszen a szálloda március 3-án megnyílt.
Mindenki ismeri, aki a Báthory utcában valaha előfordult, azt a házat, a 20-as számút, amely szintén borzasztó állapotban volt, de felújították és megnézhető, milyen szép az ereszalja, a fent futó festés fríze, milyen az Atlasz, az aranyozott földgömböt tartó figura a sarkon, a rengeteg stukkó és egyéb szépség, amelyet egy ilyen századfordulós ház nyújtani tud. Ott van mögötte a Vadász utcában, a következő sarkon az a fehér, amiről ma szólok bővebben.
Arról, hogyan újult meg egy teljesen kiürített és tönkremenő félben lévő bérház, amelyet most – Hotel Parlament – néven nyitottak meg új, olasz tulajdonosai.
A Gresham megnyitása óta, talán már Magyarországon is nyilvánvaló, hogy a turista gyakran hajlandó többet fizetni egy szálláshelyért, hogyha az egy patinás városnegyed patinás házában van. Erre lehet itt is számítani. Amit nehezményezek, amint ezt elmondtam közel másfél éve is, az az ablakok cseréje.
Azt mondják a tulajdonosok, hogy oly sokba került volna megtartani az eredeti ablakokat, illetve hasonlókat legyártatni és ellátni mindazzal a hang- és hőszigeteléssel, amit manapság egy szálloda vendége megkíván, hogy arra – a Greshammel ellentétben – itt és most nem vállalkozhattak.
Hát ilyen típusúak azok az esetek, amikor szeretném, ha el lehetne érni, hogy azt az összeget, amiből tökéletesen meg lehet csinálni egy ilyen házat, valahonnan meg lehessen szerezni, támogatást kapjon az ország épített örökségét vállaló, azt megújító vállalkozó, támogatást pénzben, vagy adókedvezményben, ösztönzést valamilyen módon.
A fából készült kapu megmaradt, mögötte egy új nyíló üvegkapu a szélfogó, és a terazzót hibátlanul megújították, ezért külön is köszönet. Hány helyen pusztult ma már ilyen el az országban!
Az eredeti lépcsőház részben megvan, vajon hová lett a faragott oroszlánfej a kovácsoltvas korlát fájáról? Van új lépcsőház is a házban, mert be kell tartani bizonyos tűzvédelmi és szállodai előírásokat. A bejárati rész, a kapualj hangulatos, jó egy ilyen helyre belépni. Szerintem a világítást is korszerűen, ám ugyanakkor a hangulatot nem sértően oldották meg.
Különleges az udvar, amit lefedtek, és mert a ház szomszédos egy másikkal, ami még lepusztult állapotban van – ilyen gyakori azért Budapesten -, ki kellett találni, hogy hogyan legyen eltakarva az egyik a másiktól, hogy ne zavarja a lerobbant szomszéd ház látványa a szálloda látogatóit. A házak tatarozásakor az állványok előtt manapság kifeszített, plakátként használt nyomott óriástextília itt most világhírű
magyarok arcképeivel díszítve alkot térelválasztó falat, át is engedi a tekintetet önmagán, meg nem is. Itt vannak tehát nagy textilképen a világnagyság magyarok, azok is, akik Magyarországon, és azok is, akik külföldön élve szereztek hírt, megbecsülést a magyar tudásnak. A volt bérház gangjából úgy lettek kis erkélyek, hogy egy-egy rács-darabbal elválasztották körfolyosót apartmanonként, szobánként. Épületen belül egy teljesen hagyományos szállodafolyosóból lehet bejutni a szobákba. Némelyikből egészen fantasztikus kilátás nyílik Budapestre, amiért szívesen fizet a turista bizony.
Jó lenne, ha a felújítás jó példáit, amilyen a Király utcai is, vagy a Kálmán Imre utcait is, mind több követné, és nem kellene a házak lebontásáról és kicseréléséről több hírt adni. De hát attól félek, hogy csak álmodozom.
Rengeteg anyaggal készültem mára, Kedves Nézők, de felejtsük ezeket most mind el, tegyük el későbbre, és – március 15-e alkalmából – nézzenek „48-as sírokat! Régen mutattam ilyeneket.
Két területet barangoltunk be, az egyik Zalaegerszeg, a másik Tolna megye több faluja, ahol a nagyobb városokra már nem is volt idő…
Zalaegerszegen, a zsidó temető bejáratánál van egy síremlék, amely nem sírként, csak emlékműként kezelendő, hiszen a zsidó vallás nem engedi meg a sírok kihantolását, az újratemetést. Tehát itt csak arról van szó, hogy áthelyeztek egy sírkövet azért, hogy Haas József, Klapka György hadseregének tüzére, a komáromi vár hős védője síremléke egyben „48-as emlékművé is váljon itt, ezen a helyszínen.
Zalában Dr. Németh József volt a kalauzunk, aki a környék nevezetes sírjainak védetté válásáért, fennmaradásukért küzdött – sikerrel.
A Kálvária temetőben, Zalaegerszeg majdnem központjában, egy „48-as sírról tudunk. Isoó Alajos alhadnagy, aki a szabadságharc előtt és utána is ügyvéd volt, 21 évesen vett részt a szabadságharc küzdelmeiben.
A Göcseji úti temetőt 1920-ban nyitottak meg, ide helyezték át a régi, az 1950-ben megszüntetett temető „48-as halottait. Árvay Sándort is, aki „48-as emlékeit meg is örökítette, ki is adták. Csoknyai János hadnagy – aki szintén itt nyugszik, főszámvevő volt annak idején. Ezen a síron nincs megjelölve, hogy „48-as, pedig ezt általában meg szokták tenni.
A következő helyszínünk Simontornya, ahol ismét a zsidó temetőben vagyunk. Bleicher Lajos hadnagy sírkövén az egyik oldalon hébernyelvű a felirat, a másik oldalon pedig magyarul olvasható, hogy honvéd főorvos volt a szabadságharc alatt. A betűket bizony újra kellene már festeni.
A következő sír a kölesdi születésű Ekéchi Bereczk István Péter huszárhadnagyé, a közös evangélikus és református temetőben. A sírján volt obeliszk is, de azt, miután ledőlt, nem újították meg. Mi levakartuk a ráfagyott havat, hogy azért megmutathassuk önöknek, hogy ez tényleg az, amiről beszélünk. Bereczk községi jegyző volt később Kisszékelyben.
Pillich Ferenc honvédhadnagy sírját szintén Simontornyán sikerült megörökítenem, ez úgy tűnik, rendben van.
A következő helyszín Felsőnyék. A templom előtt a hóban áll Csaplár Ignác százados sírja. A neve nagyon nehezen olvasható, mert valaki lemeszelte, vagy valamilyen festékkel bekente a síremléket annak érdekében, hogy megóvja a további pusztulástól. Azt hiszem, nem ez a helyes módszer, valamit ki kéne találni, meg kéne mozdulniuk a helybelieknek, hogy a síremlék, ami igen jó helyen van, és amelyen egy kis nemzeti színű szalag is emlékeztet az itt nyugvó fontos történelmi alakra, megfelelő felújítást kapjon. A vágsellyei ütközetben súlyosan megsebesült Csaplár Ignác egészen a világosi fegyverletételig harcolt a szabadságért, aztán Világos után beiratkozott a pécsi papnöveldébe, és 1856-tól haláláig, 1900-ig Felsőnyék papja volt.
A korábban Tolna megyei, nem régiben Somogyhoz csatolt Tengődön a temetőt átalakították, bizonyos részeit újra használják, és – a fontosabb régi sírköveket átcsoportosítva – csináltak egy kis kegyeleti parkot, ahol a régi sírkövek csokrában, félkörében áll Zsebeházy István százados síremléke. Ő vagy húsz évig állt császári szolgálatban lengyelországi állomáshelyén, mielőtt csatlakozott a magyar szabadságért harcoló sereghez. A bujdosás és büntetés után Tengőd jegyzője lett.
És aztán kalauzunkkal, K. Németh Andrással jártuk a településeket sorban, Tolna megyében.
A következőkben eljutottunk Tamásiba, ahol a behavazott temetőben van a temető fala mellett egy síremlék. Még jó, hogy télen mentünk, mert nyáron biztos nem lehetne a bozóttól meglátni a sírboltot, amin ráadásul semmilyen felirat nincs. Tudható azonban, hogy Borsitzky János hadnagy itt nyugszik, ebben a kriptában. Helyre kéne hozni, ki
kéne gyomlálni a sírt. Talán az az oka a gondozatlanságnak, hogy Tamási „48-at tisztelő közösségének két másik hős, Korenika Miklós és Siegwart Ignác emlékének megőrzése (l. 138. adás) mellett az 1827-ben született, és mind Tolna megyében, mind Erdélyben harcoló Borsitzky Jánoséra nem jutott figyelme.
A következő helyszínünk Hőgyész. A szép temetői út végén ott áll egy sír, Strobel Izidoré, akinek történetesen a fényképe is megvan K. Németh Andrásnak. Látható rajta, idős korában milyen volt a százados úr, aki 81 évet élt.
A domboldalról vettem föl Csibrákot. Egy sorban állnak a házak az út mellett, többek között kis kúriák is, meg egy különös formájú templom. Aztán ott a temető a domboldalban, ahol fönt megtaláltuk Jeszenszky Sándor báró síremlékét. Szövege szerint:
„Nagy-jeszeni báró Jeszenszky Sándor meghalt 1889. évi március 2-án, élte 63ik évében”. K. Németh Andrást a kedvünkért kiböngészte, leírta ezt a feliratot, amely bizony nehezen olvasható. Jeszenszky harcolt a délvidéken, majd a felső-tiszai hadtesttel, Kápolnánál sebesült meg súlyosan. Később – a Függetlenségi Párt színeiben – országgyűlési képviselő. Fel kéne újítani a sírt, tisztelt csibrákiak!
Kölesd következik, az új temetőrészek egyike és a régi temetőrész, ahol egy honvédőrmester, Buzás István sírja van. Tanító volt élete további szakaszában, s 1905-ben halt meg. A szalagokból, koszorúkból tudható, hogy a megfelelő alkalmakkor ápolják a hagyományt és a síremléket a helybeliek.
A másik fontos emlék Kölesden: dr. Györki Lajos síremléke. A kerítése ugyancsak alaposan fel van díszítve nemzeti színű szalagokkal. Körorvos volt Kölesden, és a szabadságharc idején főhadnagy, aki Komárom várában szolgált Klapka mellett, s a vár feladásakor, mint a többiek, menlevelet kapott.
Nagydorogon teljesen ápolatlan, gondozatlan temető. Mindent benőtt a gyom, viszont elkezdték föltárni. A megtisztított területeken hiányzik a sírkövek zöme, néhány azonban megvan, éppen az út mentén állva. Áll Fördös Dávid, az édesapa, helyi református lelkész síremléke, mellette a menye, Fördös Károlyné sírja.
A honvéd Fördös Károly, aki mint a község lelkésze követte apját a foglalkozásában, és az 56. honvédzászlóalj hadnagyaként részt vett a szabadságharcban szemben velük, az út másik oldalán kapott sírhelyet. A kő szövege szerint: „Itt nyugszik Fördös Károly a nagydorogi ref. egyház 29 éves lelkipásztora. Született 1824ik év Január 19-én, meghalt 1879 év Február 2ikán. Hátrahagyott 6 árvája és özvegye Szabó Márta ki ez emléket emeltette – gyászolva siratják.”
A feliratot jó lenne felújítani, hogy – amikor ellenfény van, akkor is – olvasható legyen.
Az utolsó helyszínünk Paks zsidó temetője. Elképesztő látvány, felemelő hangulat!
A temető nagy benyomást tett a stáb minden tagjára. A sírok között kettőre hadd hívjam fel a figyelmüket, az egyik Engel Dánielé 19 éves volt, amikor a szabadságért harcolt és aztán, mint oly sok a szabadságért küzdő katonát, besorozták a császári seregbe, mehetett újra katonának. Most már nem a saját jó szándékából.
És nem messze tőle, egy másik, ettől eltérő síremléket láttunk még, Kohn Gáborét. Az 1829-ben született dr. Kohn Gáborét, a szabadságharc egyik orvosáét, aki 20 évesen szolgálta a magyar szabadság ügyét. 1907-ben halt meg mint megyei főorvos, a felirat szerint „érdemdús életének 78-ik, példásan boldog házaséletének 49-ik évében.”
Az adás végére egy rossz hír került. Most érkezett. A legendás Kugler, avagy Gerbeaud cukrászda egyik részét, az ú. n. „Kis Gerbeaud”-t átépíti, snack-bárrá alakítja át a cukrászdát működtető társaság, a német tulajdonos hozzájárulásával! Szomorú, de nincs hatóság a mai Magyarország jogrendjében, amely ezt megakadályozhatná!
Ne feledkezzenek meg, kérem, a városvédő, faluszépítő egyesületek támogatásáról, arról a bizonyos 1%-ról, amikor adóbevallásukat készítik!
A Budapesti Városvédő Egyesület adószáma:19729224-1-42
A Város- és Faluvédők Szövetsége (Hungaria Nostra) adószáma:19003647-1-43
Unokáink sem fogják látni…
