Forrás: Origo

Debre Krisztina a Program ÖT (Összetartó Társadalom) szóvivője válaszolt olvasóink nem mindig előítéletektől mentes kérdéseire.

Sértő kampány?

Sziasztok! Mindenkit üdvözlök, jöhetnek a kérdések!

Üdv! Mivel foglalkozik ez az ÖT? (cool)

– Az ÖT az Összetartó Társadalom rövidítése, és az előítéletek lebontására, csökkentésére jött létre. Az utcákon óriásplakátok a tévében pedig társadalmi hirdetés formájában már sokan láthatták.

Maga szerint ez a társadalom még egyáltalán összetartó? (_Alexa_001)

– Remélem igen, de nem véletlenül jött létre a program.

Milyen érzés ilyen munkát csinálni (_Alexa_001)

– Nagyon jó, azt hiszem, fontos, hiszen a törvényeket be kell tartani, sajnos mégsem mindig tesszük ezt, ez a program pedig nem rákényszeríteni akar valamire, hanem informálni, elgondolkodtatni.

Sokak szerint sértő a magyarokra nézve ez a kampány amit most plakátokon és tévében nyomnak. Ön szerint miért? (cool)

– Célunk nem az, hogy megsértsünk ezzel bárkit is, hanem szeretnénk felhívni a figyelmet arra, hogy sokkal összetettebb kérdés a munkahelyi diszkrimináció, és beszélni kell róla. Sokszor találkozunk rossz beidegződésekkel, előítéletekkel, pl. hogy a romák nem szeretnek dolgozni – mi arra szeretnénk felhívni a figyelmet, hogy sok esetben nem a lustaságuk miatt élnek segélyből, hanem azért, mert nem kapnak állást. A NEKI tesztelési módszerei nem egy esetben bizonyították be, hogy létezik munkahelyi diszkrimináció.  Ha két hasonló képességű ember munkát keres, és az egyik történetesen roma, a másik pedig nem, akkor nagyobb eséllyel veszik fel azt, aki nem roma, utána pedig felháborodva konstatálják a tényt, hogy a romák nem szeretnek dolgozni.

Szerintem nem a magyarokon múlik az összetartás,sokkal inkább a romák miatt nem jön ez létre. (Zita___)

– Nehéz bemenni egy olyan ajtón, ami kulcsra van zárva. Például ma Magyarországon 600 homogén cigány osztály van, és az itt tanuló gyerekek – felmérések is igazolják – nem kapnak olyan színvonalú oktatást, mint nem roma társaik. Az eltérő tantervű osztályok (régi nevén kisegítő osztályok) előszeretettel fogadnak be roma álfogyatékosokat, akik idővel valóban fogyatékossá válnak, kvázi munkanélkülit termelnek.

PHARE program

Kinek az ötlete volt ez a program? (_Alexa_001)

  Ez egy PHARE program, tehát az EU ötlete volt.

Mi a célja ennek a mozgalomnak? (surasundari)

– A program oktatási, kommunikációs és kutatási részből áll. Értelemszerűen a program a kutatással kezdődött, amiből kiderült, hogy vannak ugyan rasszisták, vannak a romákkal szemben elfogadóak, de a társadalom (az ÖT reprezentatív mintája szerint) legmeghatározóbb része nem tartja magát előítéletesnek, de ha arról van szó, hogy roma mellé költözne-e, akkor nemmel válaszol. Őket szeretnénk megtalálni ezzel a programmal. És megmutatni, hogy a sok sztereotípia – mint általában – nem feltétlenül fedi egy az egyben a valóságot.

Ön szerint miért alakult ki az ellenszenv a cigányokkal szemben? (hozzá teszem ez nem magyar betegség hanem az egész világon ellenérzéssel viseltetnek a romákkal) (karl_boro)

– Egy vándorló népről van szó, akiket századokkal ezelőtt letelepedésre kényszerítettek. Olyan munkát végeztek (üst-foltozás, vályogvetés…) ami folyamatosan új piacot igényelt, ezért egy idő után tovább kellett állniuk. Most ugrunk egy nagyot – a rendszerváltás előtt ezek az emberek is építették az utakat, metró-vonalakat, dolgoztak a gyárakban, majd a rendszerváltás után elvesztették állásukat. Tudom, hogy ez nem csak a cigányokat sújtotta, viszont a romák nagy része ekkor még telepeken élt a város szélén, csatorna, ivóvíz nélkül egy zárt közösségben, a saját hagyományaikkal, kultúrájukkal és nyelvükkel, a mást pedig mindig nehezebben fogadjuk el.

Mit kell ahoz tenni vagy tennünk hogy összetartó társadalmat hozzunk létre? (_Alexa_001)

– Egyenlő esélyeket kell biztosítani mindenkinek – tekintet nélkül nemre, fajra, szexuális hovatartozásra.  Már az óvodában, iskolában, később a munkahelyeken, de még a szórakozóhelyeken is.

“A törvényeket be kell tartani.” Gyönyörű mondat. Természetesen a cigányok is betartják, ugye? (Goldfinger)

– Nem hiszem, hogy a magyarok mind vendégszeretőek, az olaszok mind hangosak, a zsidók mind zsugoriak, a cigányok pedig mind törvénykerülők lennének. Ezek az általánosítások nagyon veszélyesek.

Multikultúrális összetartás

Egy multikultúrális környezetet elég nehéz összetartásra ösztönözni. Önök ezt milyen formában próbálnák megvalósítani? (surasundari)

– A plakátokkal próbálunk vitákat és beszélgetéseket indukálni, hogy legalább egy pár percre elgondolkodjunk a miérteken, amik a sztereotípiák mögött vannak. A tévében látható filmünk egy már szinte megszokottá vált sztereotípiát mond ki, de most a másik oldal is meghallgattatik, hogy a felelősen gondolkodó magyar állampolgár magától jöjjön rá, hogy a többségi társadalom áll a romák munkavállalásának hátterében.

Köztudott tény, hogy a romák azok akik nem akarnak beilleszkedni. A média ezt mégis fordítva állítja be. Miért? Ha valami kék akkor hiába mondják rá, h zöld, én nem fogom elhinni. (surasundari)

– Köztudott tény? Én roma vagyok és be akarok illeszkedni, de ragaszkodok a gyökereimhez is. Ha folyamatosan visszautasítanak pl. munkahely keresésekor, és éreztetik veled, bár ki nem mondják, hogy azért, mert mondjuk vékony a szád, akkor te ennek ellenére mindent meg fogsz tenni azért, hogy bebizonyítsd nekik, hogy a te szád pont így szép?

Szerintem éppen az Ön példája bizonyítja azt, hogy ha valaki nagyon akar akkor kitartással és tudással előre lehet jutni. Akkor mi a probléma? (zuthua)

– Nem hiszem, hogy Ön ismeri az én életemet, és kijelentheti azt, hogy ha nekem sikerült, akkor másnak is fog sikerülni. Szerencsére nekem egy olyan osztályfőnököm volt, aki bebizonyította az osztálynak, hogy romának lenni érték, és a szüleimtől is ezt láttam. Ha más osztályfőnököm lett volna, akkor egészen biztos nem csevegnénk most. Én kaptam esélyt, ami másoknak is járna, de sajnos nem mindenki olyan szerencsés mint én.

A kampány szövegére reagálva, lehet hogy minden második roma letagadná a származását (nem tudom hogy van pontosan), de ez mit sem ér addig amíg a másik fele büszke rá! (The_Virus)

– Azt hiszem, Ön egy kicsit félreértette az üzenetünket. Az a fele, aki letagadná, az nem szégyelli, csak szeretne boldogulni . Mi a munkahelyi diszkriminációra gondoltunk, ahol, ha letagadhatná, könnyebben juthatna munkához.

Munkahelyi diszkrimináció

Így van, létezik munkahelyi diszkrimináció. Ön szerint valaki csettintett, és hipp-hopp egyszer csak létrejött ez a megkülönböztetés, vagy esetleg van valami alapja is (mondjuk kb. Balassi óta)? (Goldfinger)

– Tehát a zsidók, a cigányok és a melegek Ön szerint rászolgáltak a Holokausztra? A Ku-klux klán pedig érthető okokból gyilkolta a feketéket? Mondjuk mert nem szerettek dolgozni, vagy mert büdösek voltak, vagy egész egyszerűen csak másnak tűntek?

Hölgyem, itt két szélsőséges vélemény ütközik. Vagy ne általánosítsunk vagy igen. De ha egyszer a börtönök 80-90% -ban cigányok vannak, nincs mit tenni.Nem gondolja hogy VALÓSÁG alapja van a kiközösítésnek, és az aggodalomnak?! (HeMK-)

– Megkérdezhetem, hogy ezt a számot hol olvasta?

És hogy tudjuk a cigányokat alkalmazni ha messze nem olyan szakképzettek mint a magyar emberek? mennyi idő és befektetett energia kell amíg felzárkóztatjuk őket? (impactum)

– Az előző kérdésre válaszolva: a jelenlegi kutatások szerint nem az össztársadalomhoz kell arányítani a börtönben levő romák számát, hanem a periférián élők számához. Akkor viszont ez a szám nem állja meg a helyét.

Jó az a romaságot titkolós plakát. ezt ti találtátok ki, vagy egy reklámkészítő cég? Ti mennyire adtok ötleteket a kampányhoz? (hehevicces)

– A programban egy konzorcium dolgozik, van aki a kreatív munkáért felel, van aki a kutatásért, és van aki az oktatásért. A plakátot a kreatívok találták ki, de kikérték a véleményünket. Nekünk is tetszett.

Magyar Üdvözletem!

Szia Kedves Krisztina! Kérdésem a következő: Hogyan lehet egy társadalom összetartó, ha az átlag magyar családban ciki illetve kellemetlen, ha más vallású, nemzetiségű párt választ és visz haza a gyermek? Hogyan lehet ezt a problémát orvosolni, ha egyáltalán lehet? Úgy, hogy közben próbáljuk elhitetni azt, “kérem ebben az országban nincs diszkrimináció és antiszemitizmus”. Köszönöm a választ Károlyka! (karolyka)

– Remélem, hogy idővel ciki lesz kimondani, hogy kellemetlen más vallású nemzetiségű párt választani. Igazából szerintem most is ciki.

Akármilyen szomorú de szélmalomharcnak tűnik az amit önök csinálnak. Ráadásul úgy gondolom teljesen fölösleges kimutatásokra meg statisztikákra hivatkozni. Ettől még ugyan úgy alul iskolázottak lesznek a romák és ugyan úgy dacolnak a törvénnyel és a társadalommal aminek ők is részesei de nem akarnak tudomást venni erről. (cool)

– Remélem, hogy nem szélmalomharc, amit vívunk. Azt mondja, hogy aluliskolázottak a romák. Tavaly az Oktatási Minisztérium megvizsgálta az enyhe fokban értelmi fogyatékosnak nyilvánított gyerekeket, és lám-lám kiderült, hogy vannak köztük álfogyatékosak és nagy részük cigányok voltak. Tehát, lehet okolni a romákat, hogy nem eléggé iskolázottak, de érdemes elgondolkodni azon is, hogy hogyan lehet valaki egyetemi docens, ha hatévesen ok nélkül kisegítőbe rakták. Arról nem is beszélve, hogy rengeteg cigányosztály van, ahol alacsonyabb színvonalú oktatásban részesülnek a gyerekek. Ha jól tudom, a magyar alkotmány szerint mindenki ártatlannak és törvény előtt egyenlőnek születik.  Gondolom ez a Magyarországon élő, magát magyar állampolgárnak valló, amúgy cigány gyerekekre is igaz kellene, hogy legyen. Ha így lenne, akkor Önnek igaza lenne, de sajnos ez nincs így.

Miért csak a romákkal foglalkozik az ÖT? A melegeknek ma Magyarországon nem kevésbé sanyarú a megítélése. Tervezik hogy kampányolnak majd értük vagy másokért is? (karl_boro)

–  Ez a PHARE-program a romákkal foglalkozik, bár még rengeteg olyan csoport van, akiknek szükségük lenne ilyen típusú támogatásra.

Magyar Üdvözletem! Mi a véleménye arról hogy egyre több felsőoktatási intézményben tanuló diák, cigánynak vallja magát a támogatások miatt? (HeMK-)

–  Magyar Üdvözletem! Sajnálom, ha így van.

– Köszönöm a kérdéseket, remélem sikerült rávilágítani a program céljára és fontosságára.

[origo]

Comments are closed.