Forrás: HVG

Az Osztrák Megbékélési Alap polgári perek révén próbálja visszaszerezni azt a pénzt, amit hamis adatokkal csaltak ki tőle a második világháború idején kényszermunkára hurcolt magyarországi romák kárpótlása során.

Régen várt jóvátételnek indult, botrány lett belőle: a megyék többségében és Budapesten is nyomoz a rendőrség az osztrák állam által magyarországi cigányoknak folyósított kárpótlás körüli visszaélések kapcsán, amelyekben roma önkormányzati vezetők is érintettek. Az osztrák állam még 2000-ben döntött úgy, hogy jóvátételt fizet azoknak a kelet-európaiaknak, akik a második világháború folyamán úgynevezett rabszolga-, illetve kényszermunkán voltak Ausztria területén. Őket először ipari, mezőgazdasági munkákra vitték, majd a háború végén sokukat a Bécs körüli védelmi vonal kiépítéséhez vezényelték.

Az ügyintézésre létrehozták az Osztrák Megbékélési Alapot, amely a szenvedés fejében egy inkább jelképes, ugyanakkor sokak számára tetemes összeget fizetett (a rabszolgamunkára hurcoltaknak 7630, az ipari munkára fogottaknak 2543, a mezőgazdasági munkán dolgoztatottaknak pedig mintegy 1453 eurót). Erre a 2000 februárjában még élők – illetve örököseik – jelentkezhettek. Az osztrák állam 436 millió eurót bocsátott az alap rendelkezésére, s eredetileg azt tervezték, hogy 2001-ben befejeződik a kárpótlás, ám olyan kevesen jelentkeztek, hogy többször meghosszabbították az igénylés határidejét, amelyet végül 2003 decemberében zártak le.

Az osztrák alap a kelet-európai országokban partnerszervezeteket keresett a lebonyolításhoz, ez Magyarországon a Magyarországi Zsidó Örökség Közalapítvány (Mazsök) lett, hiszen számos zsidó kényszermunkás jelentkezésére lehetett számítani. A Mazsök feladata a tájékoztatás, az adatok összegyűjtése és az alapnak való kiküldése, majd a döntés után a pénz kifizetése volt. A zsidó kényszermunkásokról voltak adatok, mert 1945-ben sokukat összeírták, amikor hazajöttek Magyarországra, s a különböző kárpótlási alkalmakkor jelentkezők adatait is összegyűjtötték, a cigányokról azonban hasonló adatbázis nem volt.

Tudták ezt az osztrákok is, ezért elfogadták, ha valaki tanúkkal igazolta, hogy ott volt, sőt saját beszámolókkal is megelégedtek, ha azokat hitelesnek találták, s miután az első körben kevés jelentkező volt, gyakorlatilag mindenkinek fizettek. Ez a nagyvonalúság feltűnt a magyar ügyintézőknek. Sebes Gábor, aki a Mazsök igazgatója volt 2001 novemberéig, a roma kárpótlás vizsgálatával foglalkozó, 2003 végén felállított parlamenti bizottság egyik ülésén elmondta: néha ők szóltak az osztrákoknak, ha gyanús igényeket észleltek (ilyen volt például, ha öten ugyanazt a sorozatban fénymásolt történetleírást adták be bizonyítékként). A magyar fél javasolta, érdemes lenne kérdezősködni az igénylőknél, ám az osztrákok “ezt nagyon barátságosan, de határozottan elutasították”, mondta Sebes.

Az első körben is ezernél több cigány jelentkezett, ám az osztrákok külön felhívták a Mazsök figyelmét arra, hogy keveslik a roma igénylők számát. Az új határidő kitűzése után erre már nem volt okuk: 2003 decemberében 12 ezer cigány jelentkező várta kárpótlási kérelme elbírálását. Nyakó István, a parlamenti vizsgálóbizottság egyik szocialista tagja meg is jegyezte az egyik ülésen, hogy “ebben az országban egy 80 éves romát is nehéz találni, hát még ennyit”.

Szervezett bűnözői csoportok mozdultak rá a könnyen megszerezhetőnek tűnő pénzre, szól a rendőrségi magyarázat. A csalók módszere szerint idős (gyakran nem roma) emberek adatait szerezték meg, a kérelmeket a nevükben kitöltötték és eljuttatták a Mazsökhöz, amely azokat átadta az osztrák félnek. A pénz megérkeztekor sokan meglepődtek, mekkora összeget kaptak, s nem akarták annak nagyobb részét leadni a “szervezőknek”, majd amikor erre kényszerítették őket, rendőrségi feljelentést tettek. Voltak ugyanakkor olyanok is, akik valóban pénzhez akarták juttatni az öregeket, ezért rábeszéltek sok idősebb embert, hogy jelentkezzen, hiszen úgy hírlik, nincs komoly ellenőrzés. Ez a taktika eleinte be is jött, ritka volt az elutasítás, ám 2003 nyarán elkezdődtek a rendőri nyomozások, s ez már óvatosságra intette az osztrákokat. Ebben közrejátszhatott az is, hogy nekik azért vannak bizonyos dokumentumaik, hiszen a kényszermunkások után a cégeknek vagy gazdáknak fizetniük kellett az államkasszába. Az is feltűnő lehetett számukra, ha például egy helyen a régi kimutatások szerint 15 fő dolgozott, most mégis több százan jelentették ki, hogy ők közéjük tartoztak.

Az alap 2003. decemberi kuratóriumi ülésén végül úgy döntöttek, hogy a még feldolgozás alatt lévő 12 ezer kérvényt visszaadják, s megkérik a Mazsököt, erősíttesse meg a jelentkezőkkel újra beadványukat. 2004 tavaszán végül erre az akcióra egy hónap állt rendelkezésre, s ezalatt a jelentkezők számát sikerült a felére leszorítani. Végül a Mazsök adatai szerint összesen mintegy 7200 roma kérelmet hagyott jóvá az osztrák alap.

Az ellenőrzés gyorsabb lebonyolítása érdekében a Mazsök felkért mintegy ötven cigány kisebbségi önkormányzatot, hogy hitelesítő szerepben járjon el. A közalapítvány levelében külön kiemelte, hogy a kérelmezőnek két tanút kell állítania szavai alátámasztására, mégpedig olyanokat, akik a kérelmezővel együtt voltak elhurcolva. Ezzel elvileg jócskán szűkítették volna a kárpótlást igénylők körét, ám az lett a következmény, hogy például hárman összeálltak, majd egymásnak tanúsították, együtt voltak kényszermunkán.

A roma önkormányzatok és vezetőik nehéz szerepbe kényszerültek. A Mazsök szerint mintegy közjegyzőként kellett eljárniuk, hiszen azt kellett igazolniuk, hogy a kérvényező és tanúi személyi adatai és aláírása megfelelnek a valóságnak. Ugyanakkor a bizonyítékokat nem vizsgálhatták, hiába volt bármekkora nyilvánvaló valótlanság valamelyik. Ennek ellenére még kérdéses, meg tudják-e úszni a büntetőeljárást, hiszen ha tudták, hogy valaki valótlan adatokkal próbál kárpótláshoz jutni, akkor akár bűnsegédek lehetnek a csalásban. Márpedig sokan tudták, hogy nem igaz, amit a tanúk állítanak, hiszen még olyan kérvények is akadtak, amelyekben 1945 után születettek adatai szerepeltek.

Az első ügyeket 2004 őszén adta át a rendőrség vádemelésre az ügyészségnek. Előtte azonban a vádhatóságnak állást kellett foglalnia, közokirat-e a kisebbségi önkormányzat által hitelesített nyilatkozat, illetve közhatalmi minőségében látta-e el egy ilyen tisztségviselő kézjegyével a kérelmeket, ezek ugyanis súlyosabb megítélés alá esnek. A döntés szerint magánokirat-hamisításról lehet csak szó (ami nem bűntett, hanem vétség), a vád így általában csalás és magánokirat-hamisítás volt, illetve várhatóan lesz. Eközben az osztrák alap, amely egyébként egyetlen feljelentést sem tett a magyar rendőrségen, felhatalmazta a Mazsököt, hogy kártérítési polgári jogi igényét képviselje a rendőrség által felgöngyölített ügyekben.

RIBA ISTVÁN

Comments are closed.