ZSIDÓ KÖZÖSSÉGI FÓRUM -…

  UJS
 

ZSIDÓ KÖZÖSSÉGI FÓRUM – PÁRBESZÉD A ZSIDÓSÁGRÓL

Kedves Érdeklődők!

A 2004-ben megalakult Zsidó Közösségi Fórum ma 17 magyarországi zsidó szervezet részvételével működik. Egyenrangú tagjai között jelen van Magyarország legjelentősebb szervezete, de ott vannak a cionista kötődésű ifjúsági szervezetek, a zsidó egyetemisták szervezete, a zsidó kultúra prioritásában hívők, a vallás hagyományaihoz szorosan kötődők, és a reform irányzatához tartozók egyaránt. Ez ma az egyetlen hely, ahol mindezek megférnek egymás mellett.

A magyarországi zsidóság különbözőképpen éli meg identitását. Vannak, akiknek a zsidóság tradíció, amely a sok ezer éves összetartozás érzését erősíti. Másoknak a zsidóság nép, amely nemzetté szerveződve erős, virágzó államot alapított. Vannak, akiknek a zsidóság kultúra, amely felbecsülhetetlen kincsekkel gyarapította az egyetemes emberiség értékeit. És sokan vannak, akiknek mindezt együttesen jelenti, és olyanok is, akik ma még nem tudják pontosan meghatározni, hogy mit is jelent számukra a közösséghez tartozás. A konferencia szervezői mindnyájuk részvételére számítanak.

Az esemény azonban nem csak a magyarországi zsidó közösség, hanem valamennyi, a zsidóság kérdéseire, problémáira nyitott érdeklődő számára felkínálja a közös gondolkodás, vita, és álmodozás lehetőségét. A konferencia kerekasztal beszélgetések és előadások formájában foglalkozik a zsidóságot érintő kérdésekkel a szociológia és történelem, kommunikáció és érdekvédelem, közösségi élet és közösségfejlesztés, vallás, kultúra, oktatás, ifjúságstratégia területein.

Párbeszéd a zsidóságról – ez a konferencia címe, és megálmodói szeretnék ezt a találkozót arra felhasználni, hogy hitelesen mutathassák be sokféleségüket, valamint kapcsolódási pontokat kínáljanak fel minden érdeklődő számára.

Heisler András

A Zsidó Közösségi Fórum kezdeményezője

A rendezvény fővédnöke Dr. Göncz Árpád.

A konferencia időpontja és helyszíne:

2005. november 17-20.

Magyar Tudományos Akadémia

1051 Budapest, Roosevelt tér 9.

REGISZTRÁCIÓ: a konferencián való részvételhez egyszeri regisztrációs díj befizetése szükséges. A regisztrációs díj feljogosít valamennyi előadáson való részvételre.

ÁRAK:

KONFERENCIA REGISZTRÁCIÓS DÁJ: 1.000 Ft

SÁBESZI VACSORA (MTA): 3.000 Ft

Koncertek az A38-as hajón: 2.000 Ft

A jegyek elővételben kaphatók az ismert jegyirodákban, a program ideje alatt pedig a helyszíneken.

TÁMOGATÓK: VIP támogatói klub (http://www.zskf.org/index.php?page=T%E1mogat%F3k)

Magyar Tudományos Akadémia

Budapest Főváros Önkormányzata

További információk:

www.zskf.org, [email protected]

Tel: 413-0836

Hely:

Magyar Tudományos Akadémia

UJS

Comments are closed.

Comments are closed.