Beszélgetés a klubban – Robert J. Aumann

 

Forrás: Híradó

Beszélgetés a klubban – Robert J. Aumann

Betlen János első vendége Robert J. Aumann izraeli tudós, aki 2005-ben Thomas C. Schellinggel közösen nyerte el a közgazdasági Nobel-díjat

Az első adás: 2008. január 7-én, hétfőn 23.50-kor az m1-en

Betlen János első vendége Robert J. Aumann izraeli tudós, aki 2005-ben Thomas C. Schellinggel közösen nyerte el a közgazdasági Nobel-díjat. Aumann 1930-ban született és azon matematikusok egyike, akik a játékelmélettel idéztek elő változást az elmúlt negyven év közgazdasági gondolkodásában. Jelenleg a jeruzsálemi Hebrew University nyugalmazott professzora.

Érdekességek:

A 78 éves tudós az első ortodox zsidó Nobel-díjas.

A palesztin-izraeli konfliktus megoldása kutatásainak egyik fő célja.

Aumann fia az izraeli hadsereg katonájaként Libanonban vesztette életét 1982-ben, palesztin gerillákkal folytatott tűzharcban. A tudós a játékelméletet a palesztin-izraeli válság megoldásához is felhasználta, de úgy tűnik, eddig kevés eredménnyel. Erről így nyilatkozott: „Közel nyolcvan éve tart ez a konfliktus, és még legalább nyolcvan évig eltarthat. Egyszerűen nem látom a végét. Nagyon sajnálom, hogy ezt kell mondanom.”

Aumann a hiányos információk alapján hozott döntési mechanizmusokat elemezte a játékelméleten belül. A legtöbb esetben ugyanis nem ismerjük, hogy döntéseink valójában milyen következményekkel járnak: számos tényezőről nem tudunk, ezért nem a lehető legjobb megoldást választjuk, hanem egy biztonságos, kompromisszumos döntést hozunk. Aumann ugyanazon játékok többszöri megismétlése útján törekedett a legjobb megoldás megtalálására.

mtv

Comments are closed.

Comments are closed.