Az Élet Menete ismét Budapesten!
Az Élet Menete ismét Budapesten!
Az Élet Menete ismét Budapesten!
Időpont: 2007. április 15. vasárnap 18.00
Találkozó: A Páva utcai Holokauszt Emlékközpont előtt.
1094.Budapest. Páva utca 39.
Az Élet Menete Alapítvány, a Páva utcai Holokauszt és Dokumentációs központ a Mazsihisz, a Miniszterelnöki Hivatal, Budapest Főváros Polgármesteri Hivatala, civil szervezetek, zsidó és nem zsidó ifjúsági szervezetek ismét közösen szervezik meg a budapesti Élet Menetét. A holokauszt áldozatainak napján fáklyás felvonulással emlékezünk az áldozatokra. Zsidókra, romákra, másságukért üldözöttekre, ellenállókra és azokra is, akik bátran szembeszállva a magyar és német fasisztákkal, mentették az embereket. Az idei évben a Dohány utcai zsinagóga udvarához vonulunk az Emmánuel Emlékfáig, emlékezni azokra az emberekre, akiket a nyilasok 1944-45-ben Budapest utcáin gyilkoltak meg.
Az emlékműnél felállított színpadon beszédet mond, közreműködik:
Műsorvezető: Till Attila
Szili Katalin, az Országgyűlés elnöke
Warren L. Miller az Egyesült Államok elnökének különmegbízottja, aki emléktáblát avat a zsidó életeket mentő XXIII. János pápa emlékére
Efraim Zuroff, a Simon Wiesenthal Központ jeruzsálemi igazgatója
Zoltai Gusztáv, a Mazsihisz és a BZSH ügyvezető igazgatója
Kardos Péter főrabbi
”Meséld el…” – Salamon András rövidfilmje
Vámos Miklós író
Fekete László főkántor
Gerendás Péter előadóművész
Hernádi Judit színművész
Heilig Gábor előadóművész
Somló Tamás előadóművész
Pannónia Klezmer Band
Kedves Barátaink!
Úgy gondoljuk, hogy Budapesten is hagyományt teremtettünk az Élet Menetével, ugyanúgy, mint Lengyelországban az Auschwitz-Birkenau haláltáborok területén. Tartson ismét velünk, emlékezzünk és emlékeztessünk közösen! Részvételével, emberi tanúságtételével álljon mellénk a kirekesztéssel és a gyűlöletkeltéssel szemben.
Részletek: