Kezdőlap » Lexikonok » Judaizmus » Lúáh

Lúáh

'naptár'; a zsidó naptár a Hold járása szerint határozza meg a hónapokat és a Nap járása szerint az évet, vagyis a naptárrendszer lunisolaris, azaz hónapjai holdhónapok, az év pedig napév. Mivel egy hónap kb. 29 és fél nap, a holdév 354 nap, tehát kb. 11 nappal kevesebb a napévnél, mely kb. 365 nap. A Tóra előírja az ünnepek pontos idejét. Pészáhnak, a tavasz ünnepének, tavaszra kell esnie, Sávuóótnak, az aratás ünnepének az aratás idejére, és Szukkotnak, a begyűjtés ünnepének pedig őszre, mikor már minden termés a gazda házában van. Hogy a Tóra parancsának eleget tudjanak tenni, ki kellett dolgozni egy olyan naptárrendszert, mely ezt lehetővé teszi. II. Hillél i.sz. 359-ben kidolgozott egy naptárrendszert, mely úgy küszöböli ki a hold- és napév közötti 11 napos eltérést, hogy 19 éves ciklusokra osztja a naptári éveket és ezen belül két szökőévet állapít meg. A szökőévben két ádár hónap van: ádár risón ('első ádár') és ádár séní ('második ádár'). E naptárrendszer elérte ezt is, hogy Jom Kippur sohasem esik sem péntekre, sem vasárnapra. Ezért nem eshet Ros háSáná első napja sem vasárnapra, sem szerdára, sem péntekre.Forrás: zsido.com