Neumann

jogtudós


Neumann Ármin

Neumann Ármin

jogtudós

egyetemi rendkívüli tanár, országgyűlési képviselő, udvari tanácsos

/Nagyvárad, 1845. - Budapest, 1909. január 31./

A magyar Kánaán

Kati Marton: Kilenc magyar

Népszabadság * Friss Róbert * 2008. február 23.

Wigner Jenő és Teller Ede Washingtonban, 1965. december 27-énNem az első és nem is az utolsó szerző Kati Marton, aki már-már a romantikát meghaladó apológiával tekint a XIX-XX. századforduló Budapestjére. Megtette ezt az amerikai-magyar John Lukacs is (Budapest, 1900), aki történészesszét írt a város aranykoráról, s amelyet "egy kis nemzet páratlanul szerencsés korszakaként" emelt ki.

Világhódítók

Kati Marton idén januárban is elbűvölte a budapesti közönséget.

Emlékművek a náci időkben üldözött romáknak, melegeknek

Zöld út

Megépülhetnek Berlinben azok a hosszú évek óta tervezett emlékművek, amelyekkel a náci időkben megölt szintik és romák, valamint az üldözött homoszexuálisok emlékének adóznak.

 

Bernd Neumann kulturális államminiszter (CDU) hétfőn közölte, hogy megkapta e tervhez a Bundestag kulturális bizottságának széles körű támogatását, miáltal "végre megnyílt az út az emlékmű elkészítése és felavatása előtt".

Egy marslakó, aki mindhalálig magyar volt

A száz éve született Teller Ede kapta az első Corvin-láncot · A hidrogénbomba atyja meggyőződéses antikommunistaként élt

2008. január 16. 00:00

Kilenc világmegváltoztató magyar

Amerikai emigráns honfitársunk, Kati Marton sikerkönyvet írt. Bestsellerlistát vezetett az amerikai eredeti is, ezen a címen: A nagy menekülés, kilenc zsidó, aki megváltoztatta a világot.

Kati Marton a kivándoroltakról

2008. január 11. 00:00Marketingokokkal magyarázza Kati Marton, hogy a Kilenc magyar, aki világgá ment és megváltoztatta a világot című könyve az Egyesült Államokban A nagy szökés címmel és Kilenc zsidó, aki elmenekült Hitler elől és megváltoztatta a világot alcímmel jelent meg.

Marton Kati hazatérése

A kérdés a régi: tudnak-e itthon érvényesülni a tehetségesek?

A Petőfi Irodalmi Múzeumban mutatták be szerdán az 1956 óta az Egyesült Államokban élő Kati Marton első magyarra fordított könyvét. A Corvina Kiadó gondozásában megjelent Kilenc magyar, aki világgá ment és megváltoztatta a világot című kötet egyszerre tiszteletadás és figyelmeztetés a szülőhazának.

A szerző 1956 óta él Amerikában (Fotó: MTI - Földi Imre)

Tellertől Neumannig 9 magyar, aki világgá ment és megváltoztatta a világot

Tellertől Neumannig 9 magyar, aki világgá ment és megváltoztatta a világot

2008. január 10. 08:41

Az Este vendége Kati Marton író, újságíró

Kattintson ide a videó megtekintéséhez!

"A politikának egy kicsit hátrébb kéne lépni"

Ma mutatják be Kati Marton amerikai író, újságíró legújabb könyvét: "Kilenc magyar, aki világgá ment és megváltoztatta a világot". A Károlyi Palotában Rajk László építész beszél az íróról, művét pedig Avar János publicista méltatja. Kati Marton szülei amerikai hírügynökségeket tudósítottak Budapestről az ötvenes években, ám lányuknak nem árulták el, hogy nagyszülei a holokauszt áldozatai lettek.

Kati Marton: "A politikának egy kicsit hátrébb kéne lépni"

Ma mutatják be Kati Marton amerikai író, újságíró legújabb könyvét: "Kilenc magyar, aki világgá ment és megváltoztatta a világot". A Károlyi-palotában Rajk László építész beszél az íróról, művét pedig Avar János publicista méltatja. Kati Marton szülei amerikai hírügynökségeket tudósítottak Budapestről az ötvenes években, ám lányuknak nem árulták el, hogy nagyszülei a holokauszt áldozatai lettek.

Kilenc magyar, aki világgá ment és megváltoztatta a világot

Kati Marton szerint sikeres lehet a 2009-re tervezett amerikai magyar kulturális évad, a magyar filmek mellett a zene lehet az a terület, amely felkeltheti az amerikaiak érdeklődését. A magyar származású amerikai újságíró erről kedden beszélt. Kati Marton abból az alkalomból érkezett a magyar fővárosba, hogy szerdán magyar nyelven is megjelenik Kilenc magyar, aki világgá ment és megváltoztatta a világot című könyve.

Kati Marton: sikeres lehet az amerikai magyar kulturális évad

Kati Marton szerint sikeres lehet a 2009-re tervezett amerikai magyar kulturális évad, a magyar filmek mellett a zene lehet az a terület, amely felkeltheti az amerikaiak érdeklődését. A magyar származású amerikai újságíró erről kedden beszélt.

Kati Marton abból az alkalomból érkezett a magyar fővárosba, hogy szerdán magyar nyelven is megjelenik Kilenc magyar, aki világgá ment és megváltoztatta a világot című könyve.

Kilenc magyar, aki világgá ment és megváltoztatta a világot

Két nap múlva magyarul is kapható lesz a Kilenc magyar, aki világgá ment és megváltoztatta a világot című könyv - jelentette be a kötet szerzője, Kati Marton, magyar származású amerikai újságíró hétfőn Budapesten.

A könyv kilenc olyan magyar zsidó személyiségről szól, aki a nácizmus elől menekült külföldre és a maga területén világhírű lett.

Boltokban Kati Marton új könyve

A Kilenc magyar, aki világgá ment és megváltoztatta a világot

A könyv kilenc olyan magyar zsidó személyiségről szól, aki a

nácizmus elől menekült külföldre és a maga területén világhírű lett.

A kötet Teller Ede fizikus, Kertész Andor (André Kertész)

fotóművész, Korda Sándor (Alexander Korda) filmrendező, Neumann

János matematikus, Kösztler Artúr (Arthur Koestler) író, Kertész

Mihály (Michael Curtiz) filmrendező, Szilárd Leó fizikus, Wigner

Magyarok, akik megváltoztatták a világot

Magyarok, akik megváltoztatták a világot

2008. január 7. 22:02

Két nap múlva a boltokban Kati Marton új könyve

Két nap múlva magyarul is kapható lesz a Kilenc magyar, aki világgá ment és megváltoztatta a világot című könyv - jelentette be a kötet szerzője, Kati Marton, magyar származású amerikai újságíró hétfőn Budapesten.

Az íróval hétfőn, a Zárórában láthatnak beszélgetést, 23:10-kor az m2-n.

Magyarok, akik megváltoztatták a világot

"Kilenc magyar, aki világgá ment és megváltoztatta a világot". Kati Marton magyar származású amerikai újságíró arról a kilenc tudósról és művészről írt könyvet, akik Magyarországról indultak, de világhírnevet Amerikában szereztek maguknak.

"A nagy megmenekülés - kilenc magyar zsidó, aki elmenekült Hitler elől és megváltoztatta a világot"

2008-01-07 17:00

A Közép-Európa Egyetem és az Egyesült Államok budapesti nagykövetsége tisztelettel meghívja Önt: Marton Katalin újságíró, az egyetem ösztöndíjas előadására:

A nagy megmenekülés - kilenc magyar, aki elmenekült Hitler elől és megváltoztatta a világot

Az előadást moderálja Howard Robinson

"A számítógépek gyorsasága három éven belül megduplázódik"

Lax Péter matematikus

A matematika korántsem olyan száraz tudomány, mint amilyen kép a közvélekedésben él róla - erről is beszélt a HVG-nek a matematika legrangosabb díjait elnyert Lax Péter (81 éves).

HVG: Közelről ismerte a hajdani nagy matematikusok, fizikusok egész generációját, Neumann Jánost, Szegő Gábort, Szilárd Leót, Wigner Jenőt, Teller Edét. Minek tulajdonítja, hogy közel egy időben ennyi tehetséges tudóst adott Magyarország a világnak?