magyar zsidók ezreinek megmentője

Raoul Wallenberg Svédország egyik leghíresebb családjának sarja. Generációkon keresztül neves bankárok, diplomaták és politikusok kerültek ki ebbõl a családból. Raoul Oscar Wallenberg, az apa, fiatal tengerésztiszt volt, Jacob és Marcus Wallenberg, Svédország két legnevesebb bankárának és gyárosának unokatestvére. 23 évesen rosszindulatú daganat következtében hunyt el.

Raoul 1912. augusztus 4-én született Stockholmban, három hónappal édesapja halála után. Édesanyja Maj Wising, a híres Per Johann Wising ideggyógyász professzor lánya, aki férje halála után 1918-ban újra férjhez ment Fredrik von Dardelhez, a stockholmi Karolina-kórház fõigazgatójához. Ebbõl a házasságból született Wallenberg két testvére, Guy és Nina.
Raoul nevelését apai nagyapja, Gustav Wallenberg vette át, aki képviselõ és hajózási vállalkozó volt, késõbb törökországi nagykövet. A család a hagyományok szerint Raoult is bankárnak szánta, õ azonban inkább az építészet és a kereskedelem iránt érdeklõdött. A kisfiút nagyapja korán hozzászoktatta az önállósághoz, és arra törekedett, hogy nemzetközi szellemben nevelkedjen. Ezért minden nyáron külföldre küldték, hogy nyelveket tanulhasson. Járt Angliában, Franciaországban, Németországban is, méghozzá teljesen egyedül, kísérõ nélkül. Tizenkét éves korában nagyapja magához hívta Konstantinápolyba, ekkor a kisfiú Belgrádban az éppen akkor folyó tüntetéseket is végignézte.

Az elemi iskolát Stockholmban végezte, majd 9 évesen a Svéd Állami Kísérleti Iskolába került. 1930 tavaszán érettségizett, oroszból és rajzból kitûnõen vizsgázott. Érettségi után egy hónapig a világhírû Stockholms Enskilda Bankban dolgozott, majd letöltötte kötelezõ katonai szolgálatát a testõrségnél. 1931-tõl Amerikában folytatta tanulmányait, a Michigan University-n építészetet tanult. 1935-ben, a diploma megszerzése után Dél-Afrikába ment, Cape Townban egy svéd cégnél helyezkedett el. Fél év múlva nagyapja állást szerzett neki egy holland banknál a palesztínai Haifában.

Palesztínában került elõször kapcsolatba Németországból menekült zsidókkal, akiknek az üldöztetésükrõl szóló beszámolói mélyen felkavarták. 1936-ban visszatért Svédországba, és nemzetközi kereskedelemmel kezdett foglalkozni. A Sven Salén és a magyar származású dr. Lauer Kálmán alapította Közép-európai Kereskedelmi Rt-nél helyezkedett el. A cég elsõsorban élelmiszerüzletekkel foglalkozott. A vállalat a háború alatt a közép-európai vöröskeresztes intézmények számára is tudott szállítani élelmiszert. Wallenberg érdeklõdése a humanitárius munka iránt a vöröskeresztes szervekkel folytatott tárgyalásokon vált egyre intenzívebbé. Wallenberg hamarosan részvényes és nemzetközi igazgató lett a vállalatnál, köszönhetõen nyelvtudásának és annak, hogy szabadon utazhatott Európában. Járt a németek által megszállt francia területeken, sõt, Németországban is, ahol megismerkedhetett a német bürokrácia útvesztõivel. Többször járt Magyarországon is.

Miután a németek bevonultak Magyarországra, a deportálással fenyegetett zsidók megpróbáltak semleges országoktól kérni útlevelet. A svéd nagykövetség ideiglenes útleveleket, úgynevezett Provisorikt Pass-okat bocsátott ki olyanok számára, akiknek rokonai, vagy jelentõs üzleti kapcsolatai voltak Svédországban.

1944-ben az Egyesült Államok is kérte, hogy a svéd kormány járjon közben Magyarországon. A svédek elhatározták, hogy információszerzés és segítségnyújtás céljából Magyarországra küldenek valakit. Tanácsot kértek ez ügyben dr. Lauertõl, aki jól ismerte a magyar viszonyokat. Lauer Wallenberget ajánlotta, õt azonban elõször nem találták erre alkalmasnak. Késõbb az amerikai War Refugee Board (Háborús Menekültek Tanácsa) képviselõje is megkereste dr. Lauert egy hasonló kéréssel, aki ismét Wallenberget ajánlotta figyelmükbe. Ez alkalommal elfogadták a javaslatát, hogy Wallenberget a svéd követség humanitárius attaséjaként Magyarországra küldjék.

Wallenberg nem akart a protokoll és a bürokrácia szövevényében elveszni, ezért szabad kezet kért magának, hogy ne kelljen elõzetesen egyeztetnie lépéseit a svéd nagykövettel. Azt is kérte, hogy a rendes úton kívül, futárokkal is küldhessen jelentéseket.

A svéd külügyminisztériummal kötött megállapodás szerint Wallenberg a mentés terén teljesen szabad kezet kap, akár megvesztegetés útján is megkísérelheti az életmentést. Hallgatólagosan hozzájárulnak ahhoz, hogy felvegye a kapcsolatot a magyar kormánnyal és a németekkel szemben álló bizalmi emberekkel, akiknek a névsorát a stockholmi angol és amerikai követségen adták át neki. Engedélyt kapott arra is, hogy szükség esetén a követségen biztosíthasson menedéket az üldözötteknek és kiadhasson a mentességhez szükséges okmányokat is. Hivatalosan is kérhet audienciát Horthytól, hogy az õ közbenjárását is elnyerhessék, valamint az akkori miniszterelnökkel, Sztójayval is kapcsolatba kellett lépnie, hogy lehetõség szerint hatást gyakoroljanak rá. A megállapodás alapján a király Wallenberget követségi titkárnak nevezte ki.

1944. július 9-én Wallenberg megérkezett Budapestre. Ekkorra a vidéki gettókba zárt zsidókat már deportálták, és Eichmann már a budapesti zsidóság elszállítását tervezte. Július elején azonban Horthy kormányzó a svéd király levelének hatására és nemzetközi nyomásra leállíttatta a deportálásokat.

Wallenberg nem a hagyományos diplomáciai módszereket alkalmazta, hanem a vesztegetéstõl a zsarolással való fenyegetésig szinte bármilyen lehetõséget megragadott, hogy életeket menthessen. A svéd követség munkatársai elõször megdöbbentek módszerein, késõbb azonban, sikereit látva, teljes mértékben támogatták.

Wallenberg elsõként egy svéd védõ-útlevelet tervezett, amely alkalmas arra, hogy a magyar és a német hatóságok elõtt igazolja, hogy a menlevél tulajdonosa a svéd követség védelme alatt áll. Elõször 1500 ilyen ’Schutzpass’ kibocsátására kapott engedélyt, majd sikerült ezt a számot 4500-ra emelni. A valóságban azonban jóval több ilyen védõlevelet adtak ki. A munkatársai is a védettek közül kerültek ki, az iroda alkalmazottainak létszáma több száz fõre gyarapodott, de sokszor még így is nehezen gyõzték a munkát.

Szálasi hatalomátvétele után Wallenberg még nagyobb erõfeszítéseket kényszerült tenni védettjei megmentése érdekében, mert a nyilasok legtöbbször nem vették figyelembe a védettséget igazoló okmányokat. Wallenberg ezért megnövelte a svéd „védett házak számát. Pesten több, mint harminc épületen függött a svéd zászló, ezeket a házakat Wallenberg a svéd fennhatóság alá tartozónak nyilvánította. A házakba hamarosan 15 000 lakó költözött.

Más semleges országok követségei is hamarosan követték Wallenberg példáját és védleveleket adtak ki, valamint védett házakat létesítettek egyes menekültek számára.

A háború vége felé, amikor a körülmények már teljesen kilátástalanok voltak, Wallenberg egy egyszerûsített védlevelet talált ki, amin már csak az õ aláírása szerepelt. Az akkori zavaros helyzetben ez is megfelelt.

Ezt követõen azonban a kormány érvénytelennek nyilvánította az összes védlevelet. Wallenberg a külügyminiszter, Kemény báró feleségének közbenjárásával elérte, hogy a svéd menleveleket újból érvényesnek ismerjék el.

Wallenberg az Eichmann parancsára gyalog a határ felé irányított zsidó menetek megsegítését is megkísérelte. Munkatársaival megpróbálták kiszabadítani a vagonokból és a menetoszlopokból a svéd védetteket, valamint ételt és gyógyszert juttatni a gyalogmenetektõl elcsigázott, éhezõ és gyakran a szabad ég alatt alvó embereknek.

1944 vége felé Wallenberg Budáról Pestre helyezte át a követség mûködését. Védettjei már sem a nemzetközi gettóban, sem a védett házakban nem voltak igazán biztonságban, az ellenõrizhetetlen helyzetben különbözõ nyilas csoportok önhatalmúlag jártak el, kiürítettek akár védett házakat is, lakóikat pedig elvitték. Wallenberg és munkatársai azonban igyekeztek minden bejelentésre gyorsan a helyszínre menni és kiszabadítani védettjeiket.

1945 januárjában Wallenberg megtudta, hogy Eichmann mindenkire kiterjedõ mészárlást tervez a gettóban. Wallenberg a vele együttmûködõ Szalai Pál közvetítésével elérte, hogy a német parancsnok megakadályozza ezt az akciót.
Két nappal késõbb az oroszok elérték a két budapesti gettót. Wallenberg a kutatások szerint több ezer embert mentett meg.

1945. jan. 17-én Wallenberg Budapestrõl Debrecenbe indult, oda azonban soha nem érkezett meg. Feltételezések szerint sofõrjével, Langfelder Vilmossal együtt erõszakkal a Szovjetunióba hurcolták. Megbízható szemtanúk szerint Moszkvában az NKVD tartotta fogva, majd Langfelderrel együtt a lubjankai börtönbe került. 1945. március 8-án szovjet nyomásra a Magyar Rádió bemondta, hogy Wallenberget a Debrecenbe vezetõ úton a nyilasok vagy a Gestapo ügynökei meggyilkolták. 1957-ben aztán azt állították, hogy 10 évvel korábban a lubjankai börtönben halt meg. Tisztázatlan halálával kapcsolatban a 90-es években újra kételyek merültek fel, személye után ismét nagy erõvel indult meg a kutatás.

Comments are closed.