Mások jogait és szabadságát sérti a Magyar Gárda, ezért a Fővárosi Főügyészség a szervezet feloszlatását kérte a bíróságtól. Az ügyészség a gárda „cigánybűnözés ellen” tiltakozó tatárszentgyörgyi rendezvényét vizsgálva állapította meg, az ott elhangzottak az alkotmány és a polgári törvénykönyv mellett nemzetközi egyezményt is sértenek. A Magyar Gárda és az egyesületet alapító Jobbik elnöke, Vona Gábor viszont állítja, nem újfasiszták, nem félemlítenek meg senkit, semmi rosszat nem tettek.
Lugosi Viktória első regénye hat évvel ezelőtt tarolt a magyar könyvpiacon. Hosszú ideig szerepelt a sikerlistákon, s nem egész egy év alatt négy kiadást ért meg. Nem véletlen, hogy az Ulpius-ház most újra megjelenteti a regényt, melyet több egyetemen is felvettek az ajánlott irodalom listájára. A könyv egy budapesti zsidó polgári család története a hatvanas években. Szeretnivaló és elviselhetetlen figurákkal, egy érzékeny és megvesztegethetetlenül őszinte kislány bátor humorával.
Több mint hétmilliárd dollárt ajánlott fel a nemzetközi közösség, a Palesztin Hatóság uralta területek fejlesztésére Párizsban – jelentette be hétfőn este Bernard Kouchner, francia külügyminiszter.
Gyanús genetikai háttér
Adományozó konferencia
A Magyar Gárda és az utóbbi időszak félelemkeltő akcióinak elutasításáról beszélt az SZDSZ-es Gusztos Péter napirend előtt.
2007. december 13-án, délután 5-kor adták át a látogatóknak a felújított Anna Margit – Ámos Imre Múzeumot, Szentendrén. A megnyitón dr. Schőner Alfréd főrabbi, az Országos Rabbiképző – Zsidó Egyetem rektora méltatta a művészeket.

A múlt héten kezdetét vette az izraeli – palesztin tárgyalássorozat, amelynek célja, hogy 2008 végére a felek békeszerződést köthessenek. Erről november végén az annapolisi konferencián határoztak, de Olmert vasárnap egy üzleti konferencián Tel-Avivban maga is elismerte, hogy a tárgyalásokon Izrael sokat kockáztat.
Mintegy nyolcvan állam és nemzetközi szervezet képviselőinek részvételével ma nemzetközi konferencián döntenek a palesztinoknak nyújtandó gazdasági segélyről. A tanácskozás szervezői gazdasági alapokat kívánnak teremteni az annapolisi konferencián született politikai megegyezések megvalósításához. Becslések szerint a résztvevők másfél milliárd dollár átutalásáról határoznak. Az amerikaiak már bejelentették: Washington 500 millió dollárral járul hozzá a segélyhez.
Németország 200 millió euróval, mintegy 51 milliárd forinttal támogatja a Palesztin Hatóságot 2010-től – jelentette be vasárnap Heidemarie Wieczorek-Zeul, német fejlesztési miniszter.
Sófárnyik a Kossuthon
Halljad Izrael – 2007. december 7, 13:30 Kossuth Rádió
Szemenyei-Kiss Tamás: Wass Albert és a radikális nacionalisták
Országos ünnepségre készülődnek a (szélső)jobboldali pártok és a nemzetiszocialisták„Akik Wasst támadják, leggyakrabban politikai, irodalompolitikai érdekből teszik. Még nem olvastam egyetlen szakmai kritikát sem írásművészetéről. Az ok a zsigeri gyűlöletben, elutasításban rejlik. Kritikusai még sosem mertek szakmai vitára kiállni Wass művészetéről. Talán azért, mert igen kevés érvük lenne…” – idézte Torkos Matild zsurnaliszta Takaró Mihály irodalomtörténészt, a viták kereszttüzében álló néhai náci íróról, Wass Albertről. Merthogy Ő, mint írja, nem ért az irodalomhoz, viszont irodalmi kérdésekben hisz Csurka Istvánnak, a kiváló drámaírónak.
Már otthon van Csintalan