2006.11.09., 2006. évfolyam, 45. szám
szerző: Buják Attila forrás: 168óra
cimke: politika
Vonalak mögött – ilyen címmel jelent meg a közelmúltban a jobboldali napilap mellékletének interjúja, amelyben a kérdező szerint is bizonytalan címkéjű (hazafi, gyilkos, katona?) és 1920-as szerepvállalása miatt 1957-ben halálra ítélt Francia Kiss Mihály leszármazottait faggatja a riporter. Kérdés, hogy a fél évszázados évforduló ürügyén a volt tiszthelyettest, a Héjjas-különítmény oszlopát akarták-e „becsempészni” az „56-os panteonba (mondván: őt is a 301-es parcellába temették), vagy a forradalomnak akartak új értelmezést adni? Olyat, amilyen (nem is oly rég) már létezett, csak nem a jobboldalon. A Francia Kiss Mihállyal kapcsolatos jogi-ideológiai adaptációk változásáról (hetvenhárom év alatt négy per zajlott) Rév István közölt érdekes tanulmányt a Beszélő egyik régebbi folyamában.
A dolog önmagában jogtörténeti kuriózum. 1994. november 28-án a Magyar Köztársaság Legfelsőbb Bírósága egy hetvenhárom éve indult folyamatot zárt le, amikor háborús bűncselekmények miatt a Héjjas-különítmény egykori tiszthelyettesére 1957. július 13-án kirótt halálos ítéletet hatályában fenntartotta. Ezzel a dolog jogi értelmezése lezárult. De csak a jogi. Mert az ötvenedik évfordulóhoz közeledve „Orgovány hőse”, a hatvanhatszoros gyilkossággal vádolt parasztember ismét felbukkant.
Amikor a tanulmányt írtam, nem annyira Francia Kiss személye érdekelt. Inkább az, amire őt és pereit az idők során felhasználták.
Eredetileg közönséges bűnper volt, amely politikai perré alakult?
1921 augusztusában az igazságügyi miniszter megbízta Vári Albert koronaügyész-helyettest és Kovács Péter ügyészt, hogy az 1919-ben és 1920-ban a Duna-Tisza közén elkövetett atrocitások ügyében nyomozzon. De az eljárás gyorsan véget ért, mert az 1921. november 3-án kelt kormányzói amnesztia büntetlenséget adott a „hazafiúi felbuzdulásból” elkövetett törvénysértések tetteseinek.
Miért került a bíróság elé Héjjas Iván barátja, Horthy állítólagos személyes hírszerzője?
Mert részt vett azokban az akciókban, amelyek során – a Tanácsköztársaság vörösterrorjának megtorlásaként – baloldaliakat, zsidókat, direktóriumi tagokat gyilkoltak meg. Sőt azt is tudjuk: a különítményesek nemcsak politikai indítékból követtek el bűncselekményeket. Ahogy ilyenkor történni szokott, saját zsebre is dolgoztak. Francia Kisst egy 1920 nyarán elkövetett rablógyilkosságért jelentették fel.
Kalmár Vilmos pusztamérgesi kereskedő meggyilkolásáért. Érdekesség: később, 1957-ben, ugyanezen Kalmár Vilmos még élő nővére ismétli meg a feljelentést.
Francia Kiss nem is tagadta, hogy meggyilkolta Kalmárt. Csupán a köztörvényes indítékot vitatta, mondván: hazafias felbuzdulásból ölt. S minthogy Horthy amnesztiája épp ilyen esetekre vonatkozott, ügyében is az amnesztiát alkalmazta a bíróság.
Ekkor mondta Győrffy bíró a pulpitusról lelépve: „Senkit ilyen tisztának, erkölcsileg kifogástalannak nem találtam, mint maga… Isten vele, Mihály.” S távoztában Mihály még halálosan megfenyegeti a feljelentőket.
A vonalak mögött
A Magyar Nemzet hétvégi melléklete szeptember 2-án állt elő a Francia Kiss Mihály nyolcvan körül járó lányával és vejével készített interjúval. „Meddig kell vezekelniük apáik bűneiért?” – kérdi a szerző, aki szerint „a megfélemlítés olyan tökéletesre sikerült, hogy (az asszonyok) férjük nevén élnek”. Francia Kiss az idős emlékezők szerint 1924-ig „hírszerzőként szerepelt”. „Dolga az volt, hogy felmérje a vöröskatonák mozgását.” „Amikor a különítményesek elindultak Szegedről az Alföldön át Budapestre, apámnak csak az volt a feladata, hogy megmondja, kiket kell előállítani…” „A Héjjas Iván-féle terrorkülönítmény egyik parancsnokaként hatvanhat áldozat elhurcolásában, megkínzásában és megölésében vett részt. Erről otthon sohasem esett szó?” – kérdi a riporter. „…engem mindig kiküldtek… amikor apám politizált barátaival, a Héjjas testvérekkel.” „Milyen embernek ismerte meg Francia Kiss Mihályt?” „Kemény kisbirtokos gazdaember volt. Százkilencven centiméter magas. Arról volt híres, hogy ha feldobtak egy krajcárt, kapásból lelőtte. Egy hosszú, belga, vont csövű fegyvere volt.” „Hősnek tartom apukát, sokat tett a hazáért, mégis felakasztották.” Ez a történet első fejezete. A következő 1947-ben zajlik. Ekkor már sokszoros gyilkosság vádlottjaként kellene bíróság elé állnia a Héjjas-perben, melyben egykori főnöke, a Spanyolországba szökött Héjjas Iván az elsőrendű vádlott.
Itt már van minden: darabolás, akasztás, skalpolás, szemkivájás, kínzás. Mi igazolható?
A leszármazottak által adott interjúból kiviláglik: kemény, határozott, rendkívüli testi erejével szívesen élő ember volt. Ma már nem vagyunk abban a helyzetben, hogy hitelt érdemlően bizonyítsuk, hány ember vére tapad a kezéhez. Érdekesebb, mivel, milyen ideológiai mezőbe ágyazva vádolták Francia Kisst a különböző rendszerek bíróságai. 1947-ben azért emelnek ellene vádat, mivel e bűncselekményeket az igazságszolgáltatás annak idején, a Horthy által meghirdetett amnesztia következtében megtorlatlanul hagyta.
Hősünk akkor már az alföldi tanyavilágban bujkál, hamis keresztlevelet szerez az izsáki plébánostól, személyi igazolványt hamisíttat Kovács József névre. Családtagjai álnéven élnek.
Védőügyvédje a perben azzal érvel, hogy a vádlott terhére rótt cselekmények nem politikai, hanem köztörvényes tettek (1921-ben az ellenkezőjét állították!), mivel a népbírósági törvény szerint csak a politikai indokból elkövetett bűncselekmények nem évülnek el. Ám ha mindez egyszerű bosszú, közönséges gyilkosság volt, huszonhét év alatt elévült. Távollétében a bíróság – életében először – mégis halálra ítélte.
Nem utoljára. Ekkor kerül az ügy a Népbíróságok Országos Tanácsa (NOT) elé.
Ahol már lényeges értelmezési fordulat tanúi lehetünk. A NOT azt állítja: Francia Kiss 1919-ben, 1920-ban elkövetett tettei, a fehérterror akciói előkészítették mindazt, ami a második világháború után Magyarországon, sőt Európában történt. A nyilasuralmat, a fasizmus térhódítását. Az új értelmezés szerint nem Horthy amnesztiája miatt kell ítélkezni felette, hanem azért, mivel közvetve előkészítette az ország fasizálódását s a nyilasok háborús tetteit. Francia Kiss tehát 1919-ben és 1920-ban háborús bűncselekményeket követett el, amelyek nem évülhetnek el.
A történet következő felvonása 1957. Valaki a tanyavilágban feldobja a csőszkunyhóban bujkáló Francia Kisst. Abban a politikai helyzetben a rendszernek úgy kellett egy virtigli fehérterrorista, mint egy falat kenyér.
Mert a fehérterror lett a narratíva szerint az 1956-os „ellenforradalom” előképe, amelyhez az utolsó élő, kézre került fehérterrorista, Francia Kiss Mihály személye is szilárdan köthető. Így, amikor 1957 kora tavaszán az ügyészség megfogalmazza a vádiratot, új változattal áll elő. A vád lényege, hogy az 1919-20-as fehérterror előképül szolgált „az 1956-os ellenforradalom rémtetteihez”. Ami 1956. október 30-án a Köztársaság téren történt, „természetes folytatása” volt annak, amit Francia Kiss annak idején az orgoványi erdőben elkezdett.
Francia Kiss váratlan előkerülése és felakasztása egyedi eset?
Korántsem. 1958-59-ben számos csendőrperre kerül sor, amelyben bíróság elé állítják azokat a figurákat, akiket 1945-ben futni hagytak. Most sorra megvádolják, kivégzik őket (lásd: Ságvári-ügy), folyamatosságot teremtve az 1945 előtti események és 1956 között. Csakhogy Francia Kiss-sel volt egy kis probléma. Passzív, tizenkét éve bujkál, 1956-ban sem vesz részt semmiben. Nem lehet igazán kimutatni a folyamatosságot 1920 és 1956 között.
Ezzel szemben van egy bűnöző „ivadéka”: Francia Béla.
Négy nappal Francia Kiss letartóztatása után jelenik meg a hír a Népszabadságban, Letartóztatták Francia Kiss Mihály ivadékát címmel. Ily módon igazolva: a vér nem válik vízzé. Az ivadék részt vett az ellenforradalomban, legalábbis kirámolt egy közértet. 1963 után aztán rehabilitálják, mivel kiderül: Francia Béla először is nem rámolt ki semmiféle közértet, megdönthetetlen alibije volt. Másodszor: nemhogy „ivadéka” nem volt a fehérterroristának, de még rokona sem.
A „majdnem névrokonság” négy évébe került.
Francia Kiss Mihályt 1957-ben kivégzik. Kádárék célja az volt, hogy a valódi forradalmárok közé keverjék a bizonyíthatóan fasiszta, szélsőjobboldali múltú elemeket és köztörvényes bűnözőket is, kompromittálva a forradalmat. 1989 után a történet megint új fordulatot vett: a rendszerváltás lázában immár úgy tűnt: mindenki, akit 1956 után statáriális eljárással elítéltek, a forradalom mártírja volt, akit rehabilitálni kell.
A család kezdeményezi is. Elkezdődik a negyedik, az utolsó Francia Kiss-per.
Amikor 1996-ban a parlament Nagy Imre nevének törvénybe iktatásáról tárgyal, föláll egy kisgazda-képviselő, és azt mondja: ha Nagy Imre nevét határozatba foglalják, örökítsék meg mindenkiét, aki a megtorlás áldozatául esett. És felolvas egy listát, Francia Kisst sem mellőzve. Ekkor jelentkezik szólásra Mécs Imre. Azt állítja: együtt ült az egyik megidézett elítélttel, de tudja, az illető nem vett részt a forradalomban, ám kihasználva a zavaros időket, szakszerűen feldarabolta megunt feleségét.
A mártírok emlékfalán a második oszlopban Francia Kiss neve
Amikor a rendszer tényleg és végleg megbukik, előlépnek a homályból a forradalom korábban hallgató radikális antikommunista hívei?
1989-ben megszűnik a baloldali, reformista értelmiség forradalomértelmezési monopóliuma. Először szólalnak meg azok, akiknek addig nem volt módjuk „56-ról nyilvánosan beszélni. Azt akarják bizonyítani, hogy 1956 volt a történelemben az első igazán következetes, radikális antikommunista megmozdulás, amelyben marginális szerepet játszott Nagy Imre reformista csoportja. A radikális, differenciálatlan antikommunizmus hangsúlyozásával sikerül olyan képet festeniük 1956-ról, amely alig különbözik attól a torz képtől, amelyet évtizedeken át épp a kommunisták próbáltak a közvéleménybe sulykolni. Szerintük a forradalomban jobboldali, sőt szélsőjobboldali erők játszottak meghatározó szerepet. A radikális veteránok most azt állítják: ők nem ártatlanul ültek a kommunisták börtöneiben, mindig is titkos, jobboldali partizánok voltak. És 1956-ban antikommunista szabadságharcosként léptek elő az illegalitás homályából. Ebben az ideológiai közegben a Francia Kiss Mihályok szerepe is más fénytörésben látszik.
Ezekből a folyvást alakuló ideológiai konstrukciókból, „életművének” folytonos átértékeléséből Francia Kiss nyilván nem sokat értett. Ő csak egy egyszerű, kétkezi gyilkos volt.
Neki aztán nem sok köze volt 1956-hoz, még ha várta is a kommunizmus bukását. Ő radikális, a szélsőjobboldali ideológiákkal rokonszenvező, brutális katonaember volt, aki szerette használni a fegyverét. És ha alkalom adódott, meg is tette.
Héjjas Iván karrierje
Francia Kiss közvetlen felettese, az ismertebb különítményesek legérdekesebb figurája 1890-ben született Kecskeméten, s a spanyolországi Vigóban halt meg 1950-ben. A világháború után tartalékos főhadnagyként szerelt le. Kecskemétről a kommün idején Szegedre távozott, ahol belépett a Horthy-féle Nemzeti Hadseregbe, s karhatalmi osztagparancsnok lett a Duna-Tisza közén. 1919 novemberében a helyi, kegyetlen megtorlások vezéralakja. Az Ébredő Magyarok Egyesületének (ÉME) egyik alapítója. A fürstenfeldi fegyverrablás kivitelezője, a Prónay-féle „Lajta-bánság” fennállása idején „hadseregparancsnok”. 1927 és „31 között egy fajvédő párt programjával országgyűlési képviselő. 1938-39-ben a Kárpátalján működő Rongyos Gárda osztagparancsnoka, itt hozza újra össze a sors legkedveltebb beosztottjával, Francia Kiss-sel. 1944-ben Németországba menekül, majd Spanyolországban él. A szóbeszéd szerint a Berkesi-Kardos György „katpol. kettős” Héjjas Ivánról mintázza a népszerű politikai lektűr, a Kopjások központi figuráját, a „sültreakciós” Rajnay Ákost.
