Népszabadság * Munkatársunktól * 2006. április 24.
A maláj űrügynökség az ország űrhajósjelöltjeinek felkészítése mellett olyan kérdésekre is figyel, hogy a majdan repülő asztronautája miként gyakorolhatja vallását az űrben.
A négy lehetséges űrhajósjelölt közül három iszlám hívő – közülük ketten jutnak el a Moszkva melletti orosz kiképzőbázisra. A vallásgyakorlás jelentőségét mutatja, hogy április huszonhatodikán 150 tudós, asztronauta és vallási kérdésekben jártas hittudós találkozik Malajziában Az iszlám és az élet az űrben című konferencián, döntően azért, hogy megoldást találjon erre a kérdésre.
Az iszlám előírásai szerint a hívőknek naponta ötször kell Mekka felé fordulva imádkozniuk. De mit tegyen az a hívő asztronauta, aki másfél óra alatt kerüli meg a Földet, azaz számára ennyi ideig tart egy nap? Mekka helyzetének pontos meghatározása meglehetős nehézségbe ütközik ebben az esetben, hiszen az űrhajó sebessége eléri az óránkénti 28 ezer kilométert. (Némileg hasonló problémát jelent a pólusok közelében való tartózkodás. Az év megfelelő szakában itt jó ideig nem kell fel, illetve nem nyugszik le a nap.)
Alan Godlas, az amerikai Georgia Egyetem vallástanprofesszora szerint – véleményét a New Scientist című folyóirat internetes változata tegnap ismertette – ebben az esetben az a legpraktikusabb, ha a mozlim űrhajós egyszerűen a föld felé fordulva imádkozik ötször 24 óránként. Egyébként már járt iszlám hívő az űrben – 1985-en a szaúd-arábiai Sultan Salman Al-Saud. Ő a fedélzeten érte meg a böjti hónap, azaz a ramadán végét.
Az űrhajósoknak lehetőség szerint megpróbálják biztosítani a feltételeket vallásuk gyakorlásához. A földre való visszatérésekor, 2003. február elsején, megsemmisült Columbia űrsikló fedélzetén utazott az első izraeli űrhajós Ilan Ramon. Számára kóser ételeket biztosítottak. Arra azonban nincs lehetőség, hogy például zsidó gyertyatartót, menórát is vigyenek az űrállomásra. Walter Sipes, a NASA Johnson űrközpontja pszichológiai részlegének vezetője legfeljebb elektromos gyertyákkal működő menórát tud elképzelni.
A vallásgyakorlásnak egyébként régi hagyománya van az űrkutatásban. Az Apolló program 29 űrhajósa közül 23 protestáns és 6 katolikus volt és aki akarta, betartotta az előírásokat. Az Apolló 8 fedélzetén utazó Frank Borman például előre elnézést kért lelkipásztorától azért, mert nem lehetett jelen a közösségében karácsony este. Sipes szerint, ha az űrhajósok kérik, akár karácsonyfát is állíthatnak.(Ö. Z.)