Forrás: Népszava

Pályázatot hirdettek a Ferihegyi repülőtér hosszú távú – 75 éves – bérletérére, melynek elnyeréséért kilenc cégcsoport versenyez. Olyan óriások vannak köztük, mint a frankfurti repülőteret üzemeltető Fraport AG vagy a brit BAA. Mellettük is jó eséllyel pályázik azonban egy hazánkban egyelőre még kevésbé ismert török cégcsoport, a TAV, amely az istanbuli Atatürk repülőteret működteti.

A TAV – vagyis a Tepe Akfen Ventures – a nevében szereplő két török építő és ingatlanfejlesztő cég, a Tepe és az Akfen konzorciuma. De vajon miért lenne előnyös Magyarország számára, ha a tendert ez a számunkra még kissé egzotikusnak tűnő vállalkozás nyerné? A kérdést Mustafa Sani Senernek, a TAV ügyvezető igazgatójának tettem fel.

– Hogy miért lenne előnyös? – kérdezett vissza az igazgató – nos, egyebek közt azért, mert olyan, a repülőtér-építésben és -üzemeltetésben tapasztalt cégről van szó, melynek az az alapelve, hogy mindent maga csinál: maga irányítja a repülőteret, garantálja annak biztonságát, működteti a vámmentes és egyéb boltokat, gondoskodik arról, hogy repülőterein szálloda várja az utasokat és arról is, hogy legyen hol parkolniuk. Mindezt számítógépes rendszer irányítja, hangolja össze. Ágy aztán az egész sokkal olcsóbb, főként ügyfelek számára.

– Milyen ügyfelekre gondol? – kérdeztem. – Az utasokra, akiket mi jobb szeretünk ügyfeleknek nevezni – válaszol Sener úr, majd folytatja: mivel másoknál olcsóbban dolgozunk, ha mi nyernénk a pályázatot, a magyar állam több pénzhez jutna – az általunk fizetendő nagyobb bérleti összeg formájában.

– Magyarország – folytatta a török üzletember – azért is jól járna a győzelmünkkel, mert mi olyanná formálnánk a repülőteret, hogy az az ott megfordulókban jó benyomást keltsen. És ez egyáltalán nem lenne közömbös az önök számára. Hiszen az országba érkező a repülőteret látja először, a távozó pedig azt látja utoljára. A világ repülőterei között verseny folyik a forgalomért. Ezért életet kell vinni a terminálokba: minél több boltra, szállodára, parkolóra van szükség, hogy az utas az ön repülőterét válassza. Nos, mi az istanbuli nemzetközi terminál forgalmát öt év alatt 55 százalékkal növeltük. Higgye el, tapasztaltak vagyunk az üzletben: Ankarában és Izmirben és Kairóban is építünk repülőteret.

Sikerünk előnyt jelentene a magyar cégek és munkavállalók számára is – folytatta Mustafa Sani Sener – hiszen mi csak a pénzt és a know-how-t hoznánk. Ismerjük ugyanis a helyi munkaerő és a beszállító cégek értékét.

– Magyarország EU-tagságának van szerepe abban, hogy beadták pályázatukat? – volt a következő kérdés. – Feltétlenül – válaszolta Sener úr. – Ha uniós országban pályázunk, az jogbiztonságot jelent számunkra. Próbálkoztunk például Iránban is, ám nem voltunk rokonszenvesek az ottani konzervatívok számára, és amikor ők győztek a választásokon, egyszerűen kidobtak minket az országból. Demokratikusan működő államban ilyen nem történhet meg.

– Közrejátszott a hagyományos magyar-török rokonszenv is abban, hogy éppen Ferihegyet választották európai terjeszkedésük első állomásaként? – kérdeztem végül. – Természetesen – volt a válasz. – Amikor négy hónapja egy török kormányfői delegáció keretében Budapesten jártam, és meghallottam, hogy tendert írnak ki a repülőtérre, azonnal elhatároztam, hogy indulunk rajta. És ebben ennek a kölcsönös rokonszenvnek is szerepe volt.

Az istanbuli Atatürk repülőtéren – amelyet a TAV működtet és amely a modern Törökország megalapítójáról kapta nevét – Ersel Göral, a létesítmény nemzetközi termináljának üzemeltetési igazgatója adott tájékoztatást. Visszatekintéssel kezdte: a terminál megépítésére 1997-ben írták ki a pályázatot. A TAV nyert s a következő évben el is kezdte a munkát. A terminált 22 hónap alatt fejezte be, ami rekord a hasonló létesítmények építésében.

A négyszáz millió dolláros beruházás immár öt éve kitűnően működik, oly annyira, hogy a TAV most júliusban átvette a repülőtér két másik, a hazai utasforgalmat, illetve a magánrepülőgépek forgalmát lebonyolító termináljának üzemeltetését is. A 15 és fél évre szóló bérlet jogáért a cég három milliárd (!) dollárt fizetett. De megéri neki.

Göral igazgató ezután statisztikai adatokat sorolt: a három terminál – vagyis a repülőtéri épületek – összterülete 365 ezer négyzetméter. A nemzetközi részlegen évente húsz millió utas fordul meg (összehasonlításként már én teszem hozzá, hogy Ferihegy tavalyi forgalma 6,46 millió volt), az Atatürk „hazai” terminálján nyolc millió. Ami a magángépeket illeti, a repülőtér napi 24-nek tud parkolóhelyet adni, de többet is fogadhat.

De maradjunk csak Istanbul nemzetközi termináljánál – hiszen ez számít a TAV „édes gyermekének”. Területén nem kevesebb, mint 224 utaskezelő („becsekkoló) hely működik. Az utasokat a repülőgépekhez vezető „hidak” száma 23, a távolabb álló repülőgépekhez vivő buszok 12 kapuból indulnak. A terminál érkezési szintjén 11 olyan futószalag található, melyről az utasok leszedhetik bőröndjeiket. Az útlevélellenőrző kabinok száma 42. A nemzetközi részleg podgyászkezelő rendszere óránként mintegy tízezer bőröndöt vagy csomagot továbbit, mégpedig automatikusan: az egyes darabokra ragasztott elektronikus jelzőket érzékelve a rendszer utazási célállomások szerint szortírozza a csomagokat. Talán ennek is köszönhető, hogy amióta a TAV működteti a nemzetközi terminált, lopás még nem történt. Külön rendszer gondoskodik arról, hogy csak olyan csomag kerüljön fel a gépekre, melynek tulajdonosa is a fedélzeten van – ezt a biztonsági szempontok követelik meg.

A cég azon alapelvének megfelelően, hogy mindent maga csinál, mindhárom terminálon emberei végzik a biztonsági ellenőrzést, amivel egyedül áll Törökországban. E célra több mint 11 ezer embert foglalkoztat, é s ennek meg is van az eredménye: az Atatürk azon 11 repülőtér egyike, melynek az amerikaiak 2001. szeptember 11. után megengedték, hogy közvetlenül indítsanak gépeket hozzájuk. Apropó, biztonság: ahogy sétálunk a repülőtéren látom, hogy egymás mellett van az izraeli és az iráni, illetve a többi arab légitársaság jegyárusító helye. – Nem lehet ebből baj? – kérdezem csodálkozva. Nem – válaszolja Ersel Göral – eddig még soha sem volt. A nemzetközi terminálon negyven étterem és harminc vámmentes bolt található, vagyis a várakozó utasoknak van hol enniük, vásárolniuk és nézelődniük.

Kísérőm büszkén sorolja a terminált ért nemzetközi kitüntetéseket: egy amerikait, melyet a Törökországban igencsak szükséges földrengésvédelmi rendszerért kaptak, egy másikat, amely Európa legkényelmesebb termináljának nyilvánította az istanbulit s egy, néhány éve kapott harmadikat, amely szerint az Atatürk a világ második legjobb repülőtere.

Ágy van ez valóban? Megkérdeztem néhány, a repülőteret használó külföldi légitársaság – köztük a Malév – képviselőjét, csakugyan ennyire elégedett-e a szolgáltatásokkal, és hogy kritikára bírjam őket, külön rákérdeztem arra, mit javítanának azokon. Kivétel nélkül mindegyik elégedett volt, s csak egyikük mondta, hogy az útlevélkezelés rendszerén változtatna. (Ennek szükségességéről hazafelé, sorban állás közben magam is meggyőződhettem.) A TAV képviselői széttárták a karjukat: az útlevélkezelés állami feladat, azt kivételesen nem ők, hanem rendőrök végzik.

A TAV irodáiban egy pillanatig sem volt olyan érzésem, hogy a „mesés Keleten” járok. Jellemzőnek találtam e szempontból a társaság női alkalmazottait, köztük nem egy vezető beosztásút, akik öltözékükben és főleg céltudatosságukban cseppet sem különböztek nyugat-európai vagy amerikai kolléganőiktől. A „mesés Kelet” persze megtalálható Istanbulban – a mecsetekben, a minaretekben és szultánok palotáiban – de nem a TAV-ban. Ebben a cégben már a 21. század testesül meg.

Kepecs Ferenc

Képalák:

1. Utasszállítól az istanbuli repülőtér nemzetközi terminálja előtt Fotók: Népszava-archív

2. Sener úr, az ügyvezető