Mahmúd Ahmadinezsád iráni elnök kormánya úgymond enyhülő külpolitikát kíván folytatni, de „örökre” kizárja, hogy felvegye a kapcsolatot Izraellel és a jelenlegi helyzetben az Egyesült Államokkal sem tartja elképzelhetőnek a párbeszéd újrafelvételét – ez derül ki az új kabinet kedden közzétett programjából.
A kormány általános bel- és külpolitikai programja „trónbitorlónak” nevezi az izraeli kormányt, míg az Egyesült Államokkal kapcsolatban leszögezi: Teherán mindaddig nem tárgyal Washingtonnal, amíg „az nem tartja tiszteletben az iráni nép nagyságát és érdekeit.” Ezzel szemben Ahmadinezsád elnök követni óhajtja előde, Mohammed Hatami „enyhülési politikáját” és „harcát a nemzetközi fenyegetésekkel szemben.”
A program külön kiemeli a palesztin nép támogatását, és elsőbbséget biztosít a nemzetközi kapcsolatokban „egy regionális látásmódnak”, valamint az iszlám világnak. Ezen kívül folytatja a harcot „a kormányzati és nem-kormányzati terrorizmus ellen”.
Irán és az Egyesült Államok 1980 áprilisában szakították meg diplomáciai kapcsolataikat, miután iszlám diákok elfoglalták a teheráni amerikai nagykövetséget. George Bush amerikai elnök 2002-ben Iránt a „gonosz tengelyéhez” sorolta, mint a nukleáris fegyverek terjesztőjét és a nemzetközi terrorizmus támogatóját. Teheránt Washington azzal is vádolja, hogy akadályozza a békekötést Izrael és a palesztinok között és Irak destabilizálására törekszik. Az Izraellel való diplomáciai szakítás az 1979-ben létrejött iszlám köztársaság egyik első külpolitikai lépése volt. A teheráni rendszer dogmájává változtatta Izrael létének tagadását és a palesztinok támogatását. Irán rendszeresen azzal vádolja az amerikai és izraeli kormányt, hogy ők a világ legnagyobb terroristái.
Az ultrakonzervatív, korábban Teherán főpolgármesteri tisztségét betöltő Ahmadinezsád augusztus 3-án lépett hivatalba.
MTI-információ