Forrás: Népszava

Kaposváron összetörve találták azt a gránittáblát, amelyet a Magyarországi Evangéliumi Testvérközösség és a Wesley János Lelkészképző Főiskola helyezett el a holokauszt áldozatainak emlékére tavaly a vasútállomáson – közölte a főiskola főigazgatója. Iványi Gábor elmondta, hogy feljelentést tett a rendőrségen ismeretlen tettes, illetve tettesek ellen garázdaság és rongálás miatt, amit véleménye szerint „faji vagy vallási gyűlölet is vezérelhetett”. A táblán az állt: „Áldott legyen a mártírok emlékezete”; fölötte héberül ugyanez a szöveg volt olvasható. A gránittábla Sebestyén Sándor szobrászművész Út a semmibe című bronz kisplasztikáját is magában foglalta, amely egy vagonból kinyúló kezet ábrázolt.(MTI)

Comments are closed.