Szombaton este a Popstrandon ad koncertet az Omega. Közép-Európa egyik leghíresebb zenekara 1979-ben lépett volna fel Agárdon, de a koncertet akkor letiltották, mert – ma bármilyen nevetséges az indok – két nap múlva jelentősen nőtt a hús ára, és a helyiek nem akartak tömegrendezvénynek otthont adni. Ezért Turbók János szervező a most hétvégi esemény afféle kései kárpótlásként értékeli. Ami az együttes őszi programját illeti, a csapat – a tervek szerint – visszatér Erdélybe. Az Omegát várják Sepsiszentgyörgybe, Csíkszeredára és többségükben románlakta városokba is. (Népszava)
Roma holokauszt emlékpályázat
Budapest Főváros Önkormányzata együttműködve a IX. kerületi Önkormányzattal, a Fővárosi Cigány Önkormányzattal és a Romaversitas Alapítvánnyal, Roma holokauszt emlék felállítását tervezi. A Fővárosi Önkormányzat megbízásából a Budapest Galéria (1056 Budapest, Szabad sajtó út 5.) pályázatot ír ki a Roma holokauszt emlék tervezésére. Az alkotás helyszíne: Budapest IX. kerület, a Nehru parknak a Bakáts utca tengelyétől délre lévő területe. A kiíró kizárólag a szakmájukat hivatásszerűen gyakorló szobrászok pályaműveit várja, a tervek beadási határideje október 3., eredményhirdetés október 7. A bíráló bizottság három díjat ítél oda: I. 500 ezer Ft, II. 300 ezer Ft, III.200 ezer Ft. A pályázati kiírás teljes szövege és mellékletei 2005. augusztus 8-tól munkanapokon 10 és 14 óra között személyesen vehetők át a Budapest Galéria titkárságán (Budapest V. Szabad sajtó út 5., Budapest Kiállítóterem). (Népszava)
Félbemarad a Tüskevár
Felfüggesztik ma a Fejér Tamás által rendezett Tüskevár című mozifilm forgatását, mivel a befejezéshez és az utómunkákhoz még több tízmillió forint hiányzik. Az alkotók a produkció elkészítéséhez jelentős állami támogatást még nem kaptak, de remélik, ez változni fog, és a még hiányzó jeleneteket sikerül szeptember közepéig felvenni. (MTI)
Három festő az ihlet pillanataiban
A Dorottya utcai Esély Galériában ma délután 16 órától lehet látni majd alkotás közben három festőművészt: Naszódi Zsuzsát, Szentandrássy Istvánt és az amerikai Carl Planskyt. Három különböző világú festő egy színhelyen mutatja be „élőben” művészetét, a Szilvási Gipsy Folk Band autentikus zenéje közepette. (MTI)