Forrás: Magyar Hírlap

A Magyar Hírlap 2005. március 4-i számában a nap témájaként egy konkrét peres ügy kapcsán sajnálatos módon publicitást adott egy, a bírói kart antiszemitizmussal vádoló véleménynek. Dr. Ádám György – egy idős ügyvéd – a keresetét elutasító bírói döntések kapcsán annak a véleményének adott hangot, hogy a döntésekben a bírói kar „markáns antiszemitizmusa” nyilvánul meg.

A cikkben tárgyalt konkrét pert dr. Ádám György ügyvéd annak megállapítása iránt indította, hogy ifj. Hegedűs Loránt a MIÉP XVI. kerületi lapjában megjelent, a zsidó közösséggel szembeni kirekesztésre felszólító cikkével az ő személyiségi jogait is megsértette. A perben hozott jogerős ítélet azzal az indokkal utasította el a keresetet, hogy a sérelmezett cikk nevének megjelölésével vagy más felismerhető módon nem utalt a felperes személyére. A felperes felülvizsgálati kérelmét a Legfelsőbb Bíróság is elutasította, mert az alperes cselekedete által a felperes közvetlen érintettsége nem volt megállapítható, így nem érte a felperest olyan közvetlen jogsérelem, amelyre tekintettel személyiségvédelmi igényt érvényesíthetett volna.

Dr. Ádám György ugyanazt a hibát követi el, amit a konkrét perben ő maga sérelmezett az alperesként megjelölt ifj. Hegedűs Loránt kirekesztő, rasszista kijelentései kapcsán. Dr. Ádám György általánosító véleménye ugyanis ugyanúgy egy társadalmi csoport, egy közösség (adott esetben a bírói kar) valamennyi tagját sérti, mégsem perelhetné őt be külön-külön az ország 2700 bírája, hiszen a polgári törvénykönyv és az azon alapuló töretlen bírói gyakorlat szerint önmagában az, hogy valaki a megsértett csoporthoz tartozik vagy ahhoz tartozónak vallja magát, konkrét személyes érintettség nélkül még nem ad alapot a perindításra. Személyhez fűződő jogvédelem csak akkor vehető igénybe, ha a jogsértőnek állított cselekmény valamely konkrét személlyel kapcsolatba hozható. (A bírói kar tagjai egyébként még az őket személyükben konkrétan sértő megnyilvánulásokra sem szoktak sem perindítással, sem más módon reagálni.)

Dr. Ádám György – ügyvédhez nem méltó módon – finoman szólva is „csúsztat”, amikor azt állítja, hogy a Legfelsőbb Bíróság megsértette a személyhez fűződő jogait, amikor élete tragédiáját „végtelen ízléstelen” módon a vécépapírhoz hasonlította. Ezt a valóban „végtelenül ízléstelen” párhuzamot azonban egyedül maga dr. Ádám György – valamint a véleményének teret adó napilap – vonta meg. A legfelsőbb bírósági döntés csak a polgári törvénykönyv rendelkezésén alapuló bírói gyakorlatot és az abban megjelenő jogelveket illusztrálandó hivatkozott két eseti döntésre, mindössze ügyszám szerint, tehát az ügyek konkrét tárgyának megjelölése nélkül. A cikkben hivatkozott személyiségvédelmi pert valóban egy Nárcisz keresztnevű felperes indította a Nárcisz toalettpapír és papír zsebkendő gyártója ellen, de ennek az ügynek csak annyi köze van a jelen ügyhöz, hogy ott is ugyanazt a jogelvet fejtette ki a Legfelsőbb Bíróság.

A Magyar Hírlap cikke a Legfelsőbb Bíróság végzésének indoklását hamis színben tünteti fel, amikor a végzésben csak ügyszám szerint felhívott két ügy közül csak az egyiket említi meg, és azt a téves látszatot keltve, mintha a két ügy tárgya között vont volna bármiféle párhuzamot a Legfelsőbb Bíróság. Természetesen ez nem így történt, a két konkrét ügyet mindössze az ügyszám megjelölésével annak alátámasztására jelölte meg, hogy a bírói gyakorlat töretlenül és diszkrimináció nélkül valamennyi társadalmi csoport, közösség esetében a kifejtett jogelvet érvényesíti.

A konkrét döntésben ügyszám szerint hivatkozott másik ügyben kitelepített svábok helyére betelepített, túlnyomó részben székely nemzetiségű személyek, illetve azok leszármazói mint egy adott község lakosságát alkotó társadalmi csoport tagjaként perlő felperes keresetét utasította el a Legfelsőbb Bíróság. A napilap érdekes módon ezt a jelen ügyhöz tárgyában is hasonlító ügyet meg sem említette cikkében.

Az eddigiekben kifejtettektől függetlenül a Legfelsőbb Bíróság mégis üdvözli azt, hogy a Magyar Hírlap a nap témájává tette azt a valóban közérdekű kérdést, hogy ki jogosult fellépni polgári jogi úton egy közösséget általánosságban sértő megnyilvánulás ellen. Ez valós probléma, amelyet azonban jogalkotási úton kell megoldani. Az előzőekből következően az nem lehet járható út, hogy valamely társadalmi csoport tagja legyen perindításra feljogosítva. A megoldást nyilvánvalóan az jelenthetné, ha az érintett közösség, csoport képviseletére (érdekképviseletére) jogosult szerv kapna perindítási jogot. Egy ilyen irányú jogszabály-módosításra minél előbb, de legalábbis a készülő új polgári törvénykönyv kidolgozásakor sort kellene keríteni.

Dr. Wellmann György

a Legfelsőbb Bíróság

sajtószóvivője