Forrás: ÉSKárolyi Csaba
Itt élt és írt
Követési távolság
Erős Zoltán: Magyar irodalmi helynevek A-tól Z-ig. Akkord Kiadó, Budapest, 2004. 630 oldal, 4500 Ft
Ha az ember nap mint nap elhalad mondjuk Budapesten a Középső-Ferencvárosban a Tompa utca 13. szám alatti ház mellett, ugyan mit érdekli, hogy ott lakott hajdan Vajda János. Sietni kell az oviba. Tegyük föl, hogy a századik alkalommal mégis megáll egy percre, és elolvassa az emléktáblát: „Vajda János költő e házban lakott a múlt század második felében. Itt írta az „Üstökös” [helyesen: Az üstökös] c. versét. IX. ker. tanács, 1961″. Na bumm. Annyi házon van emléktábla. De ha épp a miénken van, avagy éppen nincs, az már azért számíthat. Ha a falunkban, a városunkban, a kerületünkben, az utcánkban ilyen és ilyen fontos irodalmi helyek vannak, az azért még ma is megemlítendő.
Annál szörnyűbbet elképzelni sem lehet, mint ha egy tanulmányi kirándulás arra épül, hogy végigjárják azokat a helyeket, ahol Ady Endre megfordult (persze, ha Párizs is benne van, akkor jó), vagy ha egy budapesti városnézés aszerint történik, hogy megkeressük, mikor hol lakott Szabó Lőrinc. Általában én mégsem becsülném le az emlékezetnek ezt a fajtáját. Igenis legyen megjelölve a ház, ahol egy nagy író lakott, és legyen olyan könyv, amelyben mindezek az „irodalmi mellékes” információk összegyűjtve megtalálhatók. Egyszerűen azért, mert nem lehetünk olyan gazdagok és olyan trendik, hogy megengedhetnénk magunknak azt, hogy minderről ne tudjunk.
Ez a kötet elképesztően sokat tud, és persze tovább bővíthető a végtelenségig. Miként Praznovszky Mihály előszava jelzi is, „ennek a műnek az első kiadása 1985-ben jelent meg 254 oldalon; a második, átdolgozott és javított változat 1995-ben, 495 oldalon. Eltelt egy újabb évtized, itt a harmadik kiadás, és a terjedelem immáron meghaladja a 600 oldalt!” Az élő, kortárs írók is fontos helyet kapnak (ez már az 1995-ös kiadásban is így volt). Itt adódik a legtöbb „támadási felület”. Miért nincs benne ez vagy az a szerző. Erős Zoltán bevezetése leszögezi, hogy a szelektálási alapelv a kortársaknál mindössze az volt, az illető benne van-e a 2000-ben megjelent Új magyar irodalmi lexikonban, illetve, hogy hozzájárult-e a lakcíme közzétételéhez.
A kötet megtévesztő címe nem a magyar irodalmi művekben fellelhető különböző „irodalmi helynevekre” vonatkozik tehát, hanem Magyarország és a Kárpát-medence, sőt a nagyvilág valós földrajzi nevei közül mindazokra, ahol a magyar irodalommal kapcsolatban valami érdemleges dolog följegyezhető. Ábécérendben szerepelnek a földrajzi nevek Abádszalóktól Zsolnáig, és utánuk lexikoncikk-szerűen következik az az információ, amit a kötet összeállítója begyűjtött. Abádszalóknál ez olvasható: „Ember Mária (családi nevén Elsner) író, műfordító, újságíró itt született 1931. április 19-én. A Hajtűkanyar c. holokausztregény szerzője 2001. december 30-án hunyt el Budapesten.” Zsolnánál ez: „Mikszáth Kálmán Beszterce ostroma c. regényének egyik színhelye a város egykori Úri Szállója (ma Grand Hotel). A hóbortos Pongrácz István grófot itt beszéli le rokona Besztercebánya felégetéséről.” Hát így.
A legtöbbet emlegetett író – a névmutató alapján – Petőfi Sándor, Jókai Mór és Móricz Zsigmond, ami egyébként teljesen rendjén való, de abból is következik nyilván, hogy nevezett személyek sokat változtatták lakhelyüket és sokat utaztak. Szabó Dezső már csak azért is sokat szerepelhet, mert – mint olvasom – „a magyar írók között alighanem rekorderként negyven év alatt 31 helyen lakott Budapesten”. A számos említés alapján követhető képet kaphatunk többek közt Arany, Babits, Balassi, Csokonai, Déry, Füst, Gárdonyi, Illyés, József Attila, Krúdy, Móra, Németh László, Vörösmarty életútjáról, de minden jelentősebb író születési és lakhelye fel van itt térképezve. Jó ez? És mire jó? Jó ez, és arra jó, hogy tudjuk. Mindenki lelkesen emlegeti a híres „földijeit”. És egy kicsit mindenki lokálpatrióta, nemcsak Tolnai Ottó, akinél ez mellesleg remekül összeegyeztethető a kozmopolitizmussal sőt az avantgárddal (lásd itt őt sajnos csak egyetlenegyszer, Magyarkanizsánál, a 385. oldalon).
Én például ferencvárosi lakosként számon tartom, hogy az én utcámban is lakott József Attila, tucatnyi ferencvárosi címe közt ott van a Bokréta u. 10. is meg a Ferenc tér 11. és a Páva u. 18. Hogy a Liliom utcában lakott Somlyó Zoltán, az Üllői úton Móricz, Kosztolányi, Szabó Lőrinc és Arany János, az út nyolcadik kerületi oldalán meg Kormos István, Ambrus Zoltán, Kiss József, Karinthy Frigyes is. A Lónyay utcában lakott Schöpflin, Mikszáth, Szabó Dezső, Benedek Marcell, és az ő lakásában ma Lázár Ervin és Vathy Zsuzsa lakik. A Ráday utcában lakott Cs. Szabó László, Cholnoky László, és ma Závada Pál „lakik és alkot”. Sőt a Lónyay utcában volt 1912-16 közt a Nyugat szerkesztősége. A szekszárdiak nyilván büszkén sorolják – már ha tudják – a városukban születetteket: Garay János, Dienes Valéria, Babits Mihály, Mészöly Miklós, Csalog Zsolt, Baka István, Csengey Dénes, Parti Nagy Lajos. És az is milyen jó, ha azt olvassuk a Budapest, II. ker. Bogár u. 39-nél: „Esterházy Péter ifjú házasként itt lakott 1973-tól 1980-ig”.
A kötetben értelemszerűen a budapesti anyag a legbővebb (170 oldal, majdnem a terjedelem harmada), szó van itt az Astoriában működött Örley-körtől a Rudas fürdő Bródy-vendégszobáján át a Sipos halászkertig sok mindenről. De a szerző azt is tudja, hogy Jókai Mór első erdélyi útja során 1853. május 21-22-én Homoródalmáson járt, és megtekintette a község melletti híres barlangot, és ennek nyoma a Szegény gazdagokban is fellelhető. Wittenbergtől a Hortobágyig, San Diegótól Farkaslakáig felsorakoznak a helynevek a magyar irodalom összefüggésrendszerében. Dunabogdány nem szerepel, pedig ott nyomtatták egy ideig a szamizdat Beszélőt, igaz, az főleg nem irodalmi lap volt, de mégis. Vagy például Budapesten a Rezső tér 6-ban lakott Tolnai Lajos 1888-1899 közt, olvasom, de nincs itt, hogy a Rezső tér 15-ben szerkesztik az Élet és Irodalom nevű hetilapot. A szerző megkéri a kötet végén az olvasót, hogy kiegészítő információit juttassa el a kiadóba. Ez jó, viszont most kár volna itt hibalajstromot adni. Ehelyett inkább még két dologra hívom fel a figyelmet.
Az egyik: addig jók a szócikkek, amíg megmaradnak a járulékos adatközlésnél: hol született, hol lakott, hol járt iskolába, hol dolgozott, hol gyógykezeltette magát az író. De az már nem ide való, és sokszor nem is pontos, amikor a szócikk a művekről is beszél. Tar Sándornál például azt olvasom: „Korábbi debreceni munkahelyeit idézi a kirobbanó sikerű A mi utcánk (1995) c. regénye.” Ugyan a novellafüzért éppen tekinthetjük regénynek is, de az nem Tar korábbi debreceni munkahelyeit idézi, mivel helyszíne egy meg nem nevezett Debrecen környéki falu [ha már, akkor legvalószínűbb, hogy Hajdúsámson volt a minta] egy bizonyos Radnóti vagy Ságvári vagy Görbe utcaként megnevezett utcája. És még egy kiragadott példa: ha már megemlítődik Ember Mária dokumentumprózája, a Hajtűkanyar, akkor meg kellene említeni a 2000-ben fogunk még élni? című visszaemlékezését is, mert annak színhelye is éppen Abádszalók. De mindez már értelemszerűen meghaladja ennek a munkának a lehetőségeit, ezért talán jobb is lenne ellenállni az ilyesfajta megjegyzések kísértésének. Persze a határt valahol meg kell húzni. Szerintem elég, ha annyit közöl a szócikk, hogy például Herczeg Ferenc Badacsonylábdiban írta háromkötetes életrajzi regénye első két darabjának jelentős részét. Körülbelül ilyen bizonytalansági fokon lehet ugyanis megmondani, hogy egy író egy művét hol is írta. Vagy lehet azt mondani, hogy a Gyula környéki Szentbenedekpusztán szerzett gyerek- és ifjúkori élményeiből táplálkozik Krasznahorkai László első két regénye, persze szerencsésebb, ha óvatosabban fogalmazunk: ezekből az élményekből is.
A másik: nagyon jó, hogy kortárs szerzők is szerepelnek, de ezzel a kiadvány gyakorlatilag állandóan kiegészítésre kényszerül, újra és újra írók tucatjaival kell bővíteni az anyagot, és nyomon kell követni a már felvett élő alkotók életútját is. A mostani állás szerint Juhász Ferenc 11-szer, Esterházy 10-szer, Görgey Gábor 9-szer, Csurka 9-szer, Csoóri 8-szor, Konrád György 8-szor, Lator László 7-szer, Nádas 5-ször szerepel. Kertész Imre 10 helyen említődik, ezek közt van Buchenwald, Auschwitz-Birkenau, Berlin és Stockholm. Kiterjed a figyelem például Kovács András Ferencre, Darvasi Lászlóra vagy Buda Ferencre is. Sok fiatalabb avagy már inkább középkorú, mára jelentősnek mondható író hiányzik, nem sorolnám, ki mindenki. Nyilván egy évtized múlva, a negyedik kiadásban majd ők is ott lesznek, és akkor is kimaradnak majd a még fiatalabbak.
