Forrás: MNO

Díjesővel zárul ma a Filmszemle

A diákzsűri szerint mélypont az idei mustra

2005. február 8. 13:30

MNO-összeállítás

Ma este adják át a 36. Magyar Filmszemle elismeréseit a Budapesti Kongresszusi Központban, ahol bemutatják a Kertész Imre regénye alapján készült Sorstalanság című filmet is. A diákzsűri értékelése szerint az idei szemle nem volt elég színvonalas.

Ma este adják át a 36. Magyar Filmszemle elismeréseit a Budapesti Kongresszusi Központban. Az ünnepség után a külön meghívóval rendelkezőknek levetítik minden idők legdrágább magyar filmjét, a Sorstalanságot, amely csütörtöktől már a mozikban is látható. Folyamatosan nagy érdeklődés mutatkozott a szemle iránt, amelyen versenyben 21 játékfilmet vetítettek, közülük 11 alkotást először láthatott a szakma és a közönség. Versenyben volt 42 dokumentumfilm, 36 kísérleti és kisjátékfilm. A szakma magyar képviselői mellett közel 150 külföldi újságíró, fesztiválszervező, kulturális intézmény munkatársa is ellátogatott a mustrára.

Ma délután még lesznek vetítések a Mammut moziban, ahol Szirtes András Tiszta szívvel és Pacskovszky József Ég veled! című alkotásait nézhetik meg az érdeklődők, az Uránia Nemzeti Filmszínházban pedig Groó Diána Csoda Krakkóban, Szirtes András Dear Daughter és Tímár Péter Le a fejjel! című filmjeit lehet még megtekinteni.

Diákzsűri: Mélypont az idei filmszemle

Idén már hetedik alkalommal értékelte a szemle alkotásait a diákzsűri. A termést tizenhét egyetemista és főiskolás nézte végig. Külön csoport értékelte a nagy- és kisjátékfilmeket, a debütáló rendezők alkotásait és a dokumentumfilmeket. A nagyjátékfilmek közül leginkább Mispál Attila A fény ösvényei, Vranik Roland Fekete kefe és Gárdos Péter A porcelánbaba című filmjét emelték ki, de ezekkel kapcsolatban is felmerültek elmarasztaló megjegyzések. A kéményseprő fiúkról szóló Fekete kefét például „minimalista filmnek” nevezték, ugyanakkor eredeti, friss szelleműnek.

A diákzsűri a mostani szemlét abszolút mélypontnak tekinti, amely megtöri a magyar filmművészet utóbbi években érezhető fölfelé ívelését. A filmek szakmai színvonalat hiányolta a diákzsűri főszervezője, Teszler Tamás, aki úgy vélte, baj van a történetírással, a dramaturgiával, és az ötletek ellenére a rendezők patronjai legtöbbször a semmiben durrannak el. A rossz színészvezetésre példaként említette Ragályi Elemér Csudafilmjét, ahol jó szereplők a kritikus szerint csak azért tűnnek föl, hogy a plakátokon reklámozzák velük a produkciót. A diákzsűri az idei szemle dokumentumfilmjeinek átlagosan közepes osztályzatot adott.

Minden idők legdrágább magyar filmje, a Sorstalanság

A 36. Magyar Filmszemle zárónapján debütál a Sorstalanság című film, amely a Nobel-díjas Kertész Imre művéből készült. A film egy átlagos zsidó kamaszfiú sorsát mutatja be, akit nem sokkal azután, hogy apját munkaszolgálatra viszik, elfogják és Auschwitzba, onnan pedig Buchenwaldba szállítják. A produkciót Koltai Lajos rendezte, zeneszerzője Ennio Morricone, főszereplője pedig Nagy Marcell. Nagy várakozás előzi meg a filmet, mivel a mű teljes költsége: 2,5 milliárd forint, a teljes állami támogatás 920 millió forint a Magyar Mozgókép Közalapítványon keresztül. Ezzel pedig minden idők legdrágább magyar filmjének számít.

A Magyarország, Németország, Nagy-Britannia koprodukciójában készült Sorstalanságot a magyar filmtörténet legnagyobb szabású vállalkozásaként aposztrofálják. Minden szempontból a legek filmje: magyar filmben soha korábban nem volt ennyi – mintegy százötven – beszélő szereplő, soha korábban nem építettek ekkora díszletet. A Sorstalanságot még 2002-2003-ban készítették elő, a forgatás, amely finanszírozási okok miatt többször elakadt, 2003. decemberében kezdődött és tavaly nyáron fejeződött be.

Forrás: szemle.film.hu, Népszabadság, Magyar Nemzet

Kiadja a Nemzet Lap és Könyvkiadó Kft. © 2001-2005

Comments are closed.