Forrás: Magyar HírlapAz állam álmodója

Képe alatt kiáltották ki Izrael Állam függetlenségét. Jeruzsálemi sírja világi kegyhely. Budapesti tere után Bécsben és Párizsban utcát neveztek el róla, akinek századik halálozási évfordulójáról az egész világon most emlékeznek meg. Politikai pályafutása összesen tíz évig tartott, de nélküle a XX. század története biztosan másként alakult volna.

Amikor 1954-ben bemutattak engem Heltai Jenőnek, és megtudta, hogy néhány évig Izraelben éltem, ezt kérdezte: „Bizonyára hallottál a rokonomról, aki ott& Kossuth Lajos.” Herzl Tivadar, Heltai unokabátyja, valóban Izrael alapító mítoszának legnagyobb hőse. Magyarországhoz való viszonyát már csak azért is nehéz meghatározni, mert Budapesten született, itt érettségizett, „magyarországi német zsidónak” vallotta magát. De nem gyakorolta a zsidó vallást, és történelmi-irodalmi ismeretei – enyhén szólva – hézagosak voltak. Nyugat-Európában osztrák-magyarként emlegetik, ami talán pontatlan, de ott elfogadható meghatározás, annál is inkább, mert az újkori antiszemitizmus és a zsidó állam alapításához vezető cionizmus egyaránt ebből a talajból fakadt.

Újságíróként kereste kenyerét a bécsi Neue Freie Pressénél, de eszméit könyveivel, szónoklataival és más lapok hasábjain terjesztette. Tisztességes, de magasnak nem mondható fizetéséből és felesége hozományából fedezte politikai tevékenységét, utazásait – amiért eleinte álmodozó csodabogárként és egyáltalán nem prófétaként kezelték.

Pedig az volt.

A demokrácia, az asszimiláció és az állam iránti lojalitás elvein nevelkedett Herzl ismerte fel először, hogy a kelet-európai (galíciai-lengyel-ukrajnai) zsidó tömegek társadalmi integrációját se a Habsburgok liberalizmusa, se a munkásmozgalom radikális szocializmusa nem oldja meg, hogy ezt a négy-öt milliós népességet közvetlen életveszély fenyegeti, következésképpen biztos menedékre van szüksége. A legendák körébe tartozik, hogy minderre Párizsban, a Dreyfus-ügyről tudósítva ébredt volna rá. Élete végén, a kisinyovi pogrom és a tiszaeszlári per évében a fellángoló antiszemitizmus igazolta baljós próféciáját.

A regényírónak induló Herzlt éppen írásainak fogadtatása késztette arra, hogy a virtuális állam megvalósításának érdekében államférfivá képezze át magát. Az újkori zsidóság történelmében ő volt az első, aki a vallásos áhítatot és a nosztalgikus vágyódást félretéve, eszközöket keresett az álom megvalósításához. Tevékenységét a modern politika négy sajátossága jellemzi.

A néppé válás, a nemzetállam kialakításának folyamatában felismerte az akarat szerepét. Sokszor idézett mondata: „Ha úgy akarjátok, nem marad regény”, ami arra utal, hogy ha egy népcsoport elég erősen és kitartóan kívánja sorsát saját kezébe venni, akkor ebben semmilyen külső akarat nem akadályozhatja meg.

Pontosan tudta, hogy a cél eléréséhez anyagiakkal és megfelelő kapcsolatokkal rendelkező, felülről szervezett, de tényleges alappal rendelkező mozgalomra van szükség. Ennek érdekében szervezte meg az első bázeli, majd az évente következő „cionista” kongresszusokat. A mozgalmat – a később elterjedt mítoszokkal ellentétben – hosszú ideig se a vallásos szervezetek, se a zsidó tőkések nem támogatták.

Ráébredt, hogy a Közel-Kelet, akkor még a török birodalom elmaradt tartománya, a mindenkori nagyhatalmi játszmák tétje, egymással versenyző és ezért alternatív szövetségeseket keresett. Szívósságának és önbizalmának hála, elérte, hogy őt, az ismeretlen és semmiféle megbízással nem rendelkező újságírót, a német császár, az olasz király, az angol miniszterelnök, az orosz belügyminiszter tárgyaló partnernek tekintse. Egyetlen ajtón – a Palesztinában a tényleges hatalmat gyakorló török szultánén – kopogtatott hiába, de ebből levonta a megfelelő következtetéseket.

Rendkívül tudatosan használta a jelképes politizálás eszközeit. „Himnusz, zászló, épület” – jellemezte a modern politika díszleteit, saját pályáját pedig így foglalta össze: „Egy kispénzű zsidó újságíró rongyból zászlót, söpredékből népet csinált, és ezt a népet zászlaja alá állította.”

Egyetlen, de végzetes hibát követett el. Mivel csak néhány napot töltött az ígéret földjén, nem jutott ideje arra, hogy a helyi társadalmat megismerje, és ennek nem is tulajdonított jelentőséget. Ezért úgy vélte, hogy a zsidó állam megteremtése Palesztina földjén csupán anyagi kérdés: a Bejrútban, Kairóban élő gazdag birtokosoktól megvásárolni a földjüket, a szegény arabokat pedig kitelepíteni.

Herzl nem volt rasszista, még kevésbé az erőszak híve. Demokratikus, tudás alapú, világi államot képzelt el, ahol a rabbik a zsinagógában, a katonák a kaszárnyákban maradnak. Korának gyermekeként arra számított, hogy az ott maradt palesztinai arabok hálásan fogadják a bevándorló zsidók hátizsákjában érkező civilizációt&

Halála után hatvan évvel tűnt fel a kairói egyetemen egy fiatalember, aki küldetésének tekintette, hogy száműzött, nyomorgó népét visszavezesse hazájába. Jasszer Arafatnak hívták. De ez már egy másik, igen bonyolult történet.

A szerző közíró

Márton László

©