Magyar Hírlap

Amíg az iraki szunniták tovább lázadnak, a kurdok pedig önállósulni akarnak, Amerika legalább a síitákkal egyetértésre jutott. Ali Szisztani ajatollah jóváhagyta a síita vezetésű ideiglenes kormányt, amely átveszi a hatalmat, és a Muktada asz-Szadrhoz hű milicisták békésen elhagyták az általuk elfoglalt szent városokat, Nadzsafot és Karbalát. Ennek ellenére hiba lenne azt gondolni, hogy a síiták problémája megoldódott. Az 1500 éves szunnita üldözés alatt kifejlődött síita vallás olyan jelenség, amely nem függ országhatároktól és helyi politikai irányzatoktól.

Irán 65 milliós síita lakosságával, erős hadseregével és ősi civilizációjával egyértelműen elégedett azzal, hogy többé-kevésbé Irak 15 milliós síita lakossága fogja irányítani az országot. Libanon egymillió főnyi síita lakosával és felfegyverzett Hezbollah hadseregével az egyik leghatékonyabb politikai csoport, amely kiűzte az országból mind az amerikaiakat, mind az izraelieket. Bahreinben négyszázezer síita él, s kisebb közösségek Pakisztántól Szaúd-Arábiáig mindenhol megtalálhatók. Gazdag síita kereskedő csoportok működnek az egész Arab-öbölben, és ami a legfontosabb: összetartanak. Hivatalos vallási közösségük, a Havza egységesen működik, függetlenül attól, hogy tagjai a világ melyik részén élnek. A Vatikántól eltérően – amely egy szervezett, teokratikus állam, egyértelmű hierarchiával és jogosultságokkal – a Havzát a vezetők és követőik nyilvánvaló elkötelezettsége, a konszenzus tartja össze. A síita vallási vezetők nem kapják a rangot, mint ahogyan a pápa kinevezi a római katolikus püspököket: egy síita vallási vezető rangja aszerint emelkedik, hogy mennyi követőt talál. Az olyan egyházi rangokat, mint például az ajatollah, a hívek adják a vallási vezető tudásának, vezetői képességének, bölcsességének és bátorságának elismeréseként. Ez megmagyarázza, hogy miért volt téves az az amerikai elgondolás, hogy a síitákat egyszerűen két csoportra lehet osztani: a jó fiúkra (Ali Szisztani követőire) és a rossz fiúkra (asz-Szadr követőire).

Asz-Szadr nem egyszerűen egy fegyveres lázadó. Sokkal fontosabb, hogy már az édesapja is nagy tiszteletben álló személyiség volt, akit 1999-ben Szaddám Huszein emberei meggyilkoltak. Ha az amerikai vagy az új iraki kormány be akarná őt börtönözni, az Libanonból és Pakisztánból is komoly ellenállást váltana ki. Nem kérdés, hogy Ali Szisztani ajatollah ennek tökéletesen tudatában van: mérlegelni fogja népszerűségét, mielőtt nyomást gyakorolna asz-Szadrra, mert ha ő valamilyen politikai szerephez jut, jobb lesz, ha az amerikaiak nem kerülnek az útjába. A síiták már csak lakossági arányuknál fogva is dominálni fognak az új Irakban. Az Egyesült Államok olyan országot foglalt el, amelyet nem ismert, ezért hatalmas árat fizetett, ám remélhetőleg tanult a leckéből.

Nemzetközi Hírfigyelő – The New York Times