Forrás: Index

Megdöbbentő gyilkosság történt Izraelben 1995. november 4-én: egy szélsőjobboldali zsidó fiatalember, Jigal Amir egy Tel-Avivban tartott békegyűlésen lelőtte Izrael miniszterelnökét, Jichak Rabint, akinek nevéhez fűződik az izraeli-palesztin békefolyamat elindulása. 12 évvel a merénylet után először a YouTube-on láthatóak a gyilkosság pillanatai, tisztán kivehető, ahogy Amir három golyóval megöli Rabint.

A három lövés

Szombat este 9 óra 40 perckor Rabin biztonsági emberei koszorújában sétált le a tel-avivi városháza lépcsőjén, ahol autója várta. Elsőként Simon Peresz, jelenlegi elnök, akkori külügyminiszter ért le a lépcsőn, és mosollyal nyugtázta a tömeg lelkesedését, majd biztos léptekkel érkezett a miniszterelnök.

Ekkor jelent meg váratlanul a gyilkos, és még mielőtt Rabin beülhetett volna a már nyitott ajtóval várakozó autóba, eldörrent az első lövés, amit két további követett. A miniszterelnök utolsó pillanatait Roni Kempler rögzítette, a felvétel most került először a nyilvánosság elé.

Területet a békéért

Jichak Rabin, aki korábban Izrael vezérkari főnöke is volt, a területet a békéért elvet követve folytatott tárgyalásokat a palesztinokkal, 1994-ben béke-Nobel-díjjal tüntették ki Izrael jelenlegi elnökével, Simon Peresszel és Jasszer Arafat palesztin vezetővel megosztva.

A szélsőjobboldali Amir célja az volt a gyilkossággal, hogy megállítsa a közel-keleti békefolyamatot, és megakadályozza, hogy Izrael további területi kedvezményeket adjon a palesztinoknak. Izrael szélsőjobboldali, vallásos lakosságának egy része a területek feladását Izrael-ellenes lépésként értékeli. Az életfogytiglani börtönbüntetésre ítélt Jigal Amir azóta sem bánta meg tettét. Izrael számára a népszerű miniszterelnök elvesztése mellett megrázkódtatást jelentett az is, hogy egy zsidó honfitársuk követett el merényletet Rabin ellen.

A Knesszetben Rabinra emlékeztek

Szerdán a Knesszetben Ehud Olmert kormányfő a béke megteremtésének nehézségeiről beszélt a Rabin-gyilkosság 12. évfordulója alkalmából, írja a Ynet. „Nem tudom, hogy készen állunk-e a békére, de tudom, hogy Izrael miniszterelnökeként az a feladatom, hogy közelebb hozzam a béke lehetőségét, ahogyan Jichak Rabin is tette” – fogalmazott Olmert a Knesszetben. Kitért arra is, hogy a novemberben, az amerikai támogatással Annapolisban szervezett békekonferencián esélyt akar adni a palesztinokkal való párbeszédnek annak ellenére, hogy akkoriban nem támogatta az oslói békemegállapodást.

Dalia Icik házelnök éles kritikát fogalmazott meg Jigal Amirról és családjáról, bírálta a médiát, hogy folyamatosan foglalkoznak a szélsőjobboldali fiatalemberrel, majd felszólította az izraelieket, hogy ne törődjenek a gyilkossal, „hagyják őt cellájában rothadni”. „Dobjuk a történelem szemetesébe. A média beszámolói róla és családjáról csak oxigént juttatnak a bűn világába” – fogalmazott a házelnök.

Az ellenzéki Likud elnöke, Binjamin Netanjahu beszédében hangsúlyozta, hogy Amirt soha nem szabad kiengedni a börtönből. A Knesszetben egyperces néma csenddel emlékeztek a 12 évvel ezelőtt meggyilkolt Rabinra, az állami megemlékezést a jeruzsálemi Herzl-hegyen tartották.

Comments are closed.