"Európa csak akkor lesz egységes, ha megőrzi sokszínűségét"

Forrás: Mazsihisz

Dr. Feldmájer Péter a Mazsihisz elnökének elhangzott beszéde Debrecenben a VIII. Debrecen és Határon túli testvérhitközségei konferenciáján.

Hölgyeim és Uraim! A magyarországi zsidóság helyzete nem nagyon különbözik a zsidóság helyzetétől az Európai Unióban, illetve a zsidóság helyzetétől Magyarországon.

A történelem arra tanít bennünket, hogy a zsidóság amellett, hogy megőrizte ősei hitét és szellemi integritását mindig is igyekezett annak az országnak a szokásait magára venni, ahol éppen élt. Ezt a folyamatot sokszor hívják asszimilációnak, hívják beolvadásnak, de hívhatjuk semlegesen együttélésnek is.

Az alapszisztéma a középkor világában egyszerű volt, hiszen egy királyságban, egy hercegségben élő zsidónak elég volt hű alattvalónak lennie, még arra sem volt feltétlenül szükség, hogy felvegye a környező népesség nyelvét, hiszen az uralkodó alattvalói nem feltétlenül beszéltek egy nyelvet.

A középkor elmúltával, amikor előtérbe került a nyelv, mint nemzetalakító és egyben országalapító tényező, akkor a zsidó közösségek válaszút elé kerültek, s a válasz kétféle volt.

Az egyik az, hogy a szűkebb környezet nyelvét kezdték el használni az ókori példához hasonlóan, elkezdtek például lengyelül, csehül beszélni, függetlenül attól, hogy az adott terület melyik birodalomhoz tartozott, a másik az, hogy a jelentős többség a birodalmi fő nyelven kezdett el beszélni, oroszul, németül. Volt olyan ország, ahol e két tényező szerencsésen egybeesett, hiszen pl. a francia birodalomban a lakosság többsége franciául beszélt és ez volt a birodalom nyelve is.

Ettől jelentősen eltérő utat járt be a magyarországi zsidóság, hiszen a soknyelvű Habsburg Birodalomban, nem a fő nyelvet kezdte el használni, hanem egy nemzedék alatt a zsidóság többsége már tudott magyarul.

Más oldalról megfogalmazva a magyarországi zsidók a magyar nemzethez kezdtek asszimilálódni, - a szokásaikat megtartva - oda kívántak tartozni.

Az 1848-as éveket követően a zsidóság ezen a területen elkezdett magyarul gondolkodni, a neológ zsinagógákban magyarul prédikáltak.

Hasonló kihívás elé néz most az európai zsidóság is, hiszen az uniót alkotó államok szuverenitásuk egy részét feladták, és lassan eljutunk oda, hogy nincsenek határok, közös lesz a pénz, és bár vannak nemzeti kormányok, de ezek hatóköre az egyénekre egyre kisebb, az egyénnek szabadságában áll eldönteni, hogy hol akar élni, hol akar munkát vállalni.

A nyelvek, a népek és a szokások azonban különbözőek és így az európai zsidóság ismételten gondolkozhat azon, hogy egy-két nemzedéken belül mi történjen, legyen -e valamiféle lebegő identitású népcsoport, amely egyszerre tartozik mindenkihez és nem tartozik senkihez, és önmagát európaiként határozza meg zsidó zsidóként, vagy pedig ragaszkodjon ahhoz a jól bevált elvhez, hogy a szűkebb lakóhelyéhez válassza meg identitását, vagyis továbbra is megmaradjon magyar zsidónak, francia zsidónak, német zsidónak.

A válasz nem egyszerű, hiszen már most jelentős népmozgások zajlanak le a földrészen belül is. Elég, ha csak arra utalok, hogy a törvények adta lehetőséggel élve már megötszöröződött a Németországban élő zsidók száma, és a bevándorlók továbbra is keletről érkeznek, a volt Szovjetunió Köztársaságaiból. Az ezirányú népmozgás nem példanélküli a történelemben, annyiban azonban mindenképpen sajátos, hogy míg a korábbi korszakokban nem is igen volt választásuk az ott élő zsidóknak, ma már mehetnének Izraelbe is, sokan mégis Németországot választják, s magukat talán még orosz zsidóként határozzák meg a kivándorló felnőttek, de a gyerekek és az unokák már nyilvánvalóan német zsidóként fogják magukat definiálni, egy olyan oktatási rendszerben, amely elve támogatja a sokszínűséget is.

Hasonló ellentmondásos helyzetbe kerülhetnek azok, akik a munkalehetőségek miatt változtatnak lakóhelyet és nemcsak több ezer km-rel távolabb költöznek el szülővárosuktól, hanem egy más nyelvű környezetbe is kerülnek.

Még bonyolultabb lesz a helyzete azoknak a közeljövőben, akiknek nagyszülei a Kárpát- medencében magyar zsidóknak vallották magukat, majd az államhatárok változásával a családi tradíciókban megmaradt ez az identitás, de egyben magukra vették az új állam identitását is, és most ismételten néhány éven belül szabadon választhatnak milyen gyökerekhez kívánnak visszanyúlni. Kik lesznek ők, román zsidók, miként szüleik, magyar zsidók, miként dédszüleik, vagy egyszerre mindkettő?

Lehet, hogy a marosvásárhelyiek magyar zsidónak érzik majd magukat, a temesváriak román zsidónak? Lehet, hogy lesz olyan magyarországi zsinagóga, ahol németül beszélnek, és olyan bécsi, ahol magyarul?

Ezek a problémák ma még csak homályosan látszanak és lehetetlen választ adni arra, hogy milyen megoldásokat fognak kialakítani az egyes emberek. Nem lehet figyelmen kívül hagyni azt sem, hogy a holocaust népirtása után megmaradt zsidó közösségek Kelet - Európában, alig hogy magukra találtak, ismételten nagy nyomásnak voltak kitéve.

Az emberek a jobb élet reményében, az ismételt üldözéstől való félelmükben elindultak és allijáztak, s megindult a zsidóság számának rendkívül nagymérvű csökkenése Romániában, Szlovákiában, Lengyelországban és Csehszlovákiában.

Az Európai Unióhoz később csatlakozott vagy most csatlakozó államok zsidóságának sorsa - Magyarország kivételével - annyiban közös, hogy úgy látták, nincs perspektívájuk a zsidóellenes, arabbarát kommunista rezsimek államaikban, a közös nyomorban, ezért eltávoztak. Magyarország e tekintetben kivétel, hiszen érdemi kivándorlás ebből az országból nem történt, sem a rendszerváltást megelőzően, sem azt követően.

Ezért, - már csak a nagyság által meghatározott gravitációs erő következtében is - itt lehet a zsidóság újraélesztésének centruma, s ez mindenképpen rendkívüli felelősséget ró reánk. Mindent meg kell tennünk annak érdekében, hogy a Magyarországon és a környező országokban élő zsidók, ha nem akarnak Izraelbe távozni, akkor itt tudják élni életüket, itt tudják megvalósítani önmagukat.

Az európaiság nagyon tág, ködös fogalom, Brüsszel távol van.

Nem tudjuk milyen lesz a jövő, de abban biztosak lehetünk, hogy eleink jó választ adtak a történelem kihívására. A szűkebb környezetet választották viszonyítási pontnak, tudták, hogy a szomszédok, a városi polgártársak a fontosabbak, a birodalom központja messze van, és azokkal az emberekkel építették ki a mindennapos kapcsolataikat, akikkel együtt éltek. Ma is ezt az utat kell követnünk, nem valamiféle elvont európaisághoz kell viszonyulnunk, hanem megőrizvén ősi hitünket a lakóhelyünkhöz fűződő gyökereinket kell erősítenünk, tudván, hogy Európa csak akkor lesz egységes, ha megőrzi sokszínűségét, és mindenki az lehet, ami szeretne.

Mazsihisz news

Mari képe
Mari
Regisztrált: 2005.05.02.
link 3374 | Mari, 2006, május 27 - 22:48 | A hozzászóláshoz belépés szükséges

„Az európaiság nagyon tág, ködös fogalom.” – Ha eltekintünk attól a pofonegyszerű magyarázattól, hogy aki Európában él az európai, egy kis józan gondolkodás után már oszlik a köd.

Nem hiszem, hogy az internet korában a kapcsolattartásban egyáltalán szerepe van a távolságnak. Míg én ezt a hozzászólást írom, a másik gépen a fiam beszélget a haverjaival. Ha jól hallom, a chatroomban két orosz, egy cseh, egy német, egy angol, egy izraeli, egy thaiföldi, meg a tőlünk két házzal arrébb lakó srác társalog zenéről, filmekről, számítástechnikáról. Egyáltalán nem érdekli őket, hogy a másik melyik földrészen él!


adatlap