Video
Kiküldött tudózsidónk jelenti a nyúlon túlról
ÓVÁS! hangverseny a Rombachban - Videó!
Fekete Pákó: átvertek - videó
Az énekes úgy ment interjút adni, hogy fogalma sem volt arról, hogy kiknek kell nyilatkoznia és miről. Miután megtudta, hogy egy "rasszista rádió" látja vendégül, minden kérésüknek eleget tett, mert féltette az életét. Közben azért nevetve bratyizott megfélemlítőivel. A rádiósok elismerték: ők tanították be a náci karlendítést.
Magyar Gárda: rendőrök menekítették ki Kende Pétert - videó
Tüntetés
A Magyar Gárda péntek esti, a Vas utcai Széchenyi István Szakközépiskola és Gimnázium mellé szervezett demonstrációjáról rendőrök menekítették ki Kende Pétert, az Orbán Viktorról szóló botránykönyvek szerzőjét.
"Nem utal semmi arra, hogy az adott szervezet bántalmazta Csintalant" (+videó)
Már otthon van Csintalan
E-mailben vállalta magára Csintalan Sándor megverését egy magát a Magyarok Nyilai Nemzeti Felszabadító Hadseregnek nevező szervezet a Hír Televíziónak is eljutatott elektronikus levélben. A budapesti rendőrfőkapitány szerint azonban semmi nem utal arra, hogy ugyanazok bántalmazták volna Csintalant, akik októberben két szocialista politikus házát támadták meg Molotov-koktéllal.
Videók:
Csintalan otthon
Birobidjan: Zsidó Autonóm Terület Oroszország és Kína határán - videó
Mi Birobidjan? Mi? Birobidjan? Vagy Birobidzhan? Ami pedig ennél is furábban cseng, maga a válasz: Zsidó Autonóm Terület, 11 ezer kilométerre, mindössze 70 éves történelemmel, egy Sztálin nevű diktátor „barátságos” holocaustjának eredményeként, Kelet-Szibériában.
Anarchisták, zsidók és rendőrök kergették szét a nácikat Prágában - Videó
Zsidózott? Pereljék be Szabó Dezsőt!
A zsidó faj pszichéjét boncoló beszéd és az izraeli elnöknek küldött kurvaanyázó verses üzenet miatt ifjabb Hegedűs Loránt szerint legfeljebb Petőfi Sándort, vagy Szabó Dezsőt lehet perelni. Az október 23-án a Szabadság téri református templom előtt elhangzott szövegeket az egykori miépes lelkész válogatta, hogy rávilágítson az "aktuális problémákra". A rendszerváltás óta ennél veretesebb zsidózás aligha volt még közterületen.
YouTube-on a Rabin-gyilkosság
Megdöbbentő gyilkosság történt Izraelben 1995. november 4-én: egy szélsőjobboldali zsidó fiatalember, Jigal Amir egy Tel-Avivban tartott békegyűlésen lelőtte Izrael miniszterelnökét, Jichak Rabint, akinek nevéhez fűződik az izraeli-palesztin békefolyamat elindulása. 12 évvel a merénylet után először a YouTube-on láthatóak a gyilkosság pillanatai, tisztán kivehető, ahogy Amir három golyóval megöli Rabint.
A három lövés


