Sófár tallózó

Honvédségünk Izraeltől tanulja a terrorizmus elleni harcot?

Az elkövetlező hónapokban magyar szakértői csoportok utaznak Izraelbe, hogy felmérjék, miképpen tudná hazánk hasznosítani Tel-Aviv-nak a terrorizmus elleni harcban szerzett tapasztalatait. A magyar-izraeli katonai szakértői szintű kapcsolatok fellendítéséről tárgyalt Vadai Ágnes honvédelmi államtitkár a hét végén Izraelben.

Robert Capa ismeretlen képei kerültek elő

A katalán El Periodico de Catalunya című napilap beszámolója szerint a spanyol polgárháború idején készült negatívokat egy bőröndben, papírdobozokban találták meg Capa két kollégájának - David Seymournak és Gerda Tarónak - munkáival együtt.

Kényszerítettek, hogy Hitlert éltessem

BUDAPEST- "Az életemet féltettem, s tudtam, ha nem mondom utánuk, amit nekem mondanak, lehet, hogy haza sem mehetek többé!" - mondta lapunknak Fekete

Pákó (35), akiről szombaton került fel egy videofelvétel az internetre, amelyen többek között Szálasit és Hitlert élteti.

Becsületből mentett életek

Minél többet beszélünk a vészkorszakról, annál szembetűnőbb, mennyi mindent nem tudunk még róla. Létezik, hogy a magyar sajtó évtizedekig egyetlen szót sem írt Raoul Wallenbergről? És ki volt az a katonatiszt, aki Zuglóban sok száz zsidó honfitársunk életét mentette meg?

Emlékezők a Páva utcai holokauszt-emlékközpontban

Kép: Szabó BernadettMinél többet beszélünk a vészkorszakról, annál szembetűnőbb, mennyi mindent nem tudunk még róla. Létezik, hogy a magyar sajtó évtizedekig egyetlen szót sem írt Raoul Wallenbergről? És ki volt az a katonatiszt, aki Zuglóban sok száz zsidó honfitársunk életét mentette meg?

Ha Jamie Oliver ezt látná, könnyen azt hihetné, hogy az Édenkertbe érkezett

Több X-aktákba illő, rejtélyes eseménnyel is találkozom a Rabbiképző Hanukájára tartva.

Cifra Mihály: A gój és gádzsó motorosokról

Az ÉS tavalyi 47. számában jelent meg Kálmán László nyelvész szakvéleménye (A Gój Motorosok elnevezésről), majd az idei első számban a tanulmány bírálata dr. Gecső Tamástól (Gój Motorosok esete a a kék halakkal).

A szakvéleménynek és a bírálatnak is van olyan része, amely laikus számára nehezen érthető, de az egymásnak ellentmondó következtetések világosak. Kálmán szerint a név előítéletes, dr. Gecső szerint nem az.

Olmert-Abbász: elejét kell venni a humanitárius válságnak

NOL * Népszabadság Online * 2008. január 27.

Izrael nem hagyja, hogy a Gázai övezet blokád alá vonása humanitárius válságot eredményezzen - mondta Ehud Olmert izraeli miniszterelnök Mahmúd Abbász palesztin elnöknek a két politikus vasárnapi találkozóján Jeruzsálemben.

BIHARI PÉTER: Ex libris

Közel kétezer-ötszáz oldalnyi többé-kevésbé tömény történelemről számolok be alább: két magyar és két külföldi szerző könyvéről, egy szintézisről, egy nagymonográfiáról, egy tankönyvről és egy népszerű-tudományos műről.

Laurence Rees: A nácik. Történelmi tanulságok

NÉMETH GÁBOR: Menjen minden!

Megnyitó

Ámos Imre centenáriumára

"Ha élne, ma lenne százéves."

Az ilyesfajta mondatokon röhögni, mindenféle ünnepélyen. De miért? A tudomány jelenlegi álláspontja szerint az ember minimum százhúsz évre van kalibrálva. Ugyanez a tudomány persze kidolgozta a Cyklon B elnevezésű gázt is, a tömeges megsemmisítés akut problémájának megoldására.

Holokauszt: Németország az "intenzív szembenézést" hangsúlyozta

Merkel a látens antiszemitizmusra figyelmeztet

A holokauszt áldozataira emlékezett vasárnap Németország.

A német parlament 1996-ban Roman Herzog akkori államfő kezdeményezésére nyilvánította a holokauszt emléknapjává január 27-ét, az auschwitzi haláltábor felszabadulásának napját. A Bundestag azóta minden évben emlékezik a nemzetiszocializmus áldozataira, s országszerte megemlékezéseket tartanak.

A Mazsihisz vezetőinek látogatása Jeruzsálemben

Feldmájer Pétert, a Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetsége (Mazsihisz) elnökét és Zoltai Gusztávot, a Mazsihisz és a Budapesti Zsidó Hitközség ügyvezető igazgatóját a Zsidó Világkongresszus alkalmából vasárnap Jeruzsálemben fogadta Ravner Cvi, az izraeli külügyminisztérium kelet-európai igazgatója - közölte Zoltai Gusztáv telefonon az MTI-vel.

A Mazsihisz által 2007-ben az ifjúsági szervezetek számára kiírt pályázat eredménye

A MAZSIHISZ vezetősége azt javasolta, hogy az ifjúsági szervezetek a nekik megítélt a 13 milliós támogatást - az előző évhez hasonlóan - , demokratikusan egymás közötti megállapodás alapján osszák fel.

Fekete Pákó: átvertek - videó

Az énekes úgy ment interjút adni, hogy fogalma sem volt arról, hogy kiknek kell nyilatkoznia és miről. Miután megtudta, hogy egy "rasszista rádió" látja vendégül, minden kérésüknek eleget tett, mert féltette az életét. Közben azért nevetve bratyizott megfélemlítőivel. A rádiósok elismerték: ők tanították be a náci karlendítést.

Izrael kerítéssel oldaná meg az egyiptomi válságot

Izraelnek biztonsági kerítést kell majd építenie Egyiptommal közös, 240 kilométeres határának teljes hosszán - jelentette ki az izraeli közrádióban Matan Vilnai védelmiminiszter-helyettes vasárnap. "Nyilvánvaló, hogy egy kerítés építése csak idő kérdése, ez olyan nagyberuházás, amelyet meg kell valósítanunk" - mondta Vilnai.

Fegyverrel a résen át

Ma van az ENSZ holokauszt-emléknapja

Ma van az ENSZ holokauszt-emléknapja, a világszervezet 2005. november 1-jei határozatának értelmében emlékeznek meg az összesen 6 millió zsidó és a 600 ezer magyar mártírról a Páva utcai Holokauszt Emlékközpontban is.

Dr. Vadai Ágnes Izraelbe látogat

HM.szakértői delegáció élén

Újrafelfedezett zeneszerzők

Ma nyílik Rostockban az az intézet, amelynek kutatási területe a Hitler által indexre tett vagy haláltáborba küldött zeneszerzők életművének feltárása. A központ zenetudományi szemináriumok mellett koncertekkel igyekszik megismertetni az elfeledett vagy még ismeretlen komponistákat. A megnyitón Petr Pokorny, Izzy Fuhrman és Alexander von Zemlinsky művei hangzanak el.

Vizsgálják Pákó náci videóját

BUDAPEST - Sieg Heil! - ezzel a náci köszöntéssel, majd a jellegzetes karlendítéssel köszönt be Fekete Pákó egy videofelvételen, amely tegnap került fel az internetre. Az énekes Hitlert és Szálasit is élteti, és arról beszél, hogy utálja a cigányokat. Vajon tudta, mit művel?

A három kismalac sérti a muszlimokat

Az általános iskolásokanak szóló rajzos mesekönyv nemcsak a muszlimokat, hanem a építőmunkásokat is sértheti.

Egyiptom reggel bekeményített, délutánra felpuhult

Egyiptomi rohamrendőrök lezárták szombaton a rafahi átkelőt a Gázai övezetből autón érkező palesztinok előtt, de rövid idő múltán ismét engedték tömegesen áthajtani őket. A járművek előtt a Hamász palesztin radikális szervezet emberei pénteken buldózerekkel tették szabaddá az utat Egyiptom felé.