ZSIDÓ VILÁGHIRADÓ - NAFTALI KRAUS

Forrás: BPI

CHÁZERFÓB Star IS VAGYOK

Egy bizonyos valaki, - ami vagy aki - és amellett - ki tudja miért - magát zsidónak kiadó illető, mintha az ma Pesten nagy mecije lenne - azt irja a Népszabadságban, hogy szerény személyem "homofób".

Megérdeklődtem mit jelent az, mert én nem vagyok olyan intelligens és "jómodoru" mint az illető és nem is nagyon ismerem az ilyen állattani kifejezéseket. Megtudtam : az illető azt érti ez alatt, hogy ez "iszony, irtózás valamitől" (Bakos Ferenc: Idegen szavak és kifejezések kéziszótárra, Akadémia Kiadó, Bpest, 1994).

Mármint a fóbia.

A "homo", mint tudjuk, a "homokos"ból származik, vagyis az amit a teremtés selejtjének szokás nevezni, de ami tulajdonképpen a mai liberális "értelmiség" egyik ismertetőjele, zászlaja, ideológiája.

Töredelmesen beismerem hogy az illetőnek - igaza van. De ez még semmi. Mivel én valóban zsidó vagyok, sőt un. "mélyzsidó", ami azt jelenti hogy engem a Tóra törvényei köteleznek - innen következik hogy én "cházerfób" Star is vagyok, nomeg "szombatszegő-fób", "bálványimádás-fób", stb, stb. Minden olyasmitől iszonyodok és irtózok amit a Tóra ellenez és amit - ha zsidó csinál - akkor az a zsidó életmód profanizálását és megszentségtelenítését jelenti.

Főleg az olyanoktól irtózok és iszonyodok, akik minden ok nélkül zsidóknak adják ki magukat - teljesen és tökéletesen a hirhedt nürnbergi törvények alapján. Ezek szerint egy antiszemita, náci gój is lehet "zsidó" és szájat nyithat olyan témákban amelyekhez semmi köze nincs - ha történetesen volt egy zsidó dédnagymamája.

Egy ilyen lehet egy "aktív főrabbi" flódnis fia is, vagy egy tréfli vendéglős "kóser" konyhája, amit egy másik "főrabbi" üzemel és chechseról. Lehet álzsidó vagy diszzsidó is, hiszen most "demokrácia" van, sőt liberális demokrácia. Ezek furják meg a gyűlölet-beszéd fékezését célzó törvényeket (lásd Suchman Tamás beszédét, ott ahol az is elhangzott, hogy "egy Sulchán Áruch van"). Ma az Eu-ban nincsenek határok és igy arcátlanság határai is elmosódnak

Lám, lám a fóbia egy jó dolog, főleg akkor, ha a zsidótlanságtól "irtózik és iszonyodik" az aki nem ál-zsidó, csak a hecc és a "jómodor" kedvéért. (N.K.).

Star Cházerfób - cházir héberül - disznó. Cházer - a szóhasználatban eljiddisült disznó. A "fób" szócskát hozzátéve egy valódi (nem ál) zsidó , aki "irtózik és iszonyodik" az ilyen és hasonló selejtektől, éppen úgy mint az ominózus négylábuaktól.) Ide tartozik a "cházerfresszer" kifejezés is, amely olyan "zsidót" jelez, aki" zsidóságát" abban éli meg, hogy "kóser" sertést zabál. Lásd "Karmel", stb.



szerkesztői megjegyzés

A fenti cikket a napokban a szerző személye körül kialakult vitára való tekintettel, a szerző személyes érintettsége miatt adjuk közre.

Seres Attila
A Sófár Média főszerkesztője
szerkesztői megjegyzés vége


LADINO NYELVEN KERESZTREJTVÉNYT FEJTENI...

A ladinó nyelv - annak, aki nem tudná - a keleti zsidók "jiddise". Egyfajta zsargon sok keverékszóval, amit a Spanyolországból kiűzött zsidók, valamint a balkániak, törökök, stb beszéltek sokszáz éven keresztül. Szpaniolinak is hívták valamikor. Ma inkább kutatják, mint beszélik, de hívei mindent elkövetnek, hogy - akár mesterséges légzést alkalmazva is - életben tartsák.

Ebből következik logikusan, hogy a nemrég Jeruzsálemben tartott népes összejövetel amely a "Spanyol (szfárádi) zsidók és a Ladinó nyelv" hangzatos címet viselte, inkább kuriózum volt, mint lingvisztikai valóság.

A nyelv szakértői és hívei - utóbbiak majdnem annyian mint az akadémikus szakértők - kétségbeesett erőfeszítéseket tettek, hogy meggyőzzék a kíváncsiakat - és a sajtó jelenlévő képviselőt - hogy a Ladinónak van irodalma, vannak akik beszélik is , nemcsak múltja hanem jövője is, és bemutatták irodalmát, ami a jiddishez hasonlítva, igencsak kevés.

Míg a közönség között valaki keresztrejtvényt fejtett Ladinó nyelven, Dov Hákohen, aki a Ladino irodalmat kutatja a Bár-Ilán egyetemen és a Ben-Zvi Intézetben, bemutatott több angolból és franciából Ladinóra lefordított könyvet ("Gulliver utazásai" valamint a "Tévedések vigjátéka") amelyek színvonalát nehéz megállapítania annak, aki nem ismeri a halódó nyelvet.

Egy másik előadó a Ladinó költészetet mutatta be. Ez a riporter szemében (a Háárec irodalmi rovatának szerkesztője, Benny Ciffer) alacsony szinvonalú hazafias verseknek tünt, bár a hallgatóság lelkesen fogadta őket.

ULTRA-ORTODOXOK BEN-JEHUDA ELLEN

Eliezer Ben-Jehuda, a héber nyelv megújítója születésének 150. évfordulója és az ebből következő állami ünnepségek, váltották ki azt a dühös reakciót, amely egy ultra-ortodox sugallatu brosurában jut kifejezésre.

Ebben élesen támadják Ben-Jehudát, aki "megszentségtelenítette" a szent héber nyelvet, a Tóra nyelvét, kitalált új szavakat és megváltoztatta régi, szentségben fogant szavak értelmét.

A 80 oldalas brosura, amit egy bizonyos Smuel Rotschild rabbi jegyez, konklúzióként felhívja a közönséget, térjen vissza a jiddis nyelvhez és hagyja a hébert, a "Láson hákódes"t (Szent nyelv), a Tóra tanulmányozására.

A most feltámasztott vita az ujhéber ellen, nem más mint az anticionizmus felújított harca a cionizmus ellen. A jiddisnek Izraelben semmi esélye nincs a héberrel szemben, ami a legvallásosabb iskolákban, sőt jesivákban is - az oktatás nyelve.

Ben-Jehuda ultimativ győzelmét a régmúlt vitában az bizonyítja a legjobban, hogy ez a szitkozódó, semmitmondó brosúra - maga is a modern héber nyelven íródott - reagált Michaél Melchior, a Kneszet nevelésügyi bizottságának elnöke, aki maga is...rabbi.

FÜLÖPSZIGETI KISGYEREK AKI MENDEL

NÉVRE HALLGATT - HONG-KONGBAN

Csak azért nem hívják Menáchemnek, mert a filippinó nyelven nehéz a chet

betüt kiejteni. Ezért csak Mendel, a (néhai) hetedik lubavitsi rebbe után.

Goldi, a Hong-kongi Chábád Házban müködö küldött,( Sáliách) Mordecháj Ávcon rabbi, felesége. Mivel nagyon el van foglalva - gyerekei mellett egy Fülöpszigeteki mindenest tart, akit Daisynek hivnak.

Egy izraeli nő, aki nemrég Hong-Kongba látogatott - elbeszélgetett Daisyvel, miközben Goldi el volt foglalva az irodában, hogy férjének segítsen. A filippin nő elmondta, hogy ittléte során nagyon sok zsidó szokást tanult, meg és amikor Goldi el van foglalva, ő mondja el a gyerekekkel a héber áldásokat és a SÖMá Jiszráélt. (Ahogy annak idején, a Sóá előtt, a magyar pesztonkák majdiztatták a zsidó gyerekeket vidéken).

Nagyon tetszett neki a zsidó szombat, a nyugalom, a gyertyagyújtás - mondja Daizy - akire semmi munkát nem testáltak sábeszkor kivéve a tálalást. Egy időben be is akart térni, de Goldi férje lebeszélte: nagyon körüményes és nehéz zsidónak lenni, inkább legyen jó gój - aki betartja a noachita civilizáció hét alaptörvényét - mint rossz zsidó, mert "ebből van már elég".

Egyik fiát Daisy Mendelnek nevezte, a "rebbe után" (Csak azért nem Menáchem mert a filippin nyelven nehéz a ch betüt kiejteni. "Nagyon tehetséges, valóságos zseni" - mondja a büszke mama a rebbe után elnevezett fiáról, aki ma kilenc éves.

Annak idején, amikor az Ávcon család New-Yorkba látogatott - már a rebbe halála után - Goldi ellátogatott a rebbe sirhelyére, ahol imádkoznak és zsoltárokat mondanak. Daisy is vele ment és engedélyt kért hogy ő is bemehessen és imádkozhasson. Megengedték neki és bement. Látta hogy mindenki cédulákat ir a rebbenek és ő is irt: vett egy papirlapot és ráirta: "Rebbe! Hálás vagyok hogy itt lehetek Nálad. Köszönöm a nem mindennapi gyerekemet, aki ilyen hála a névnek, amit visel. Kérlek, Rebbe, segits nekem hogy segíthessek küldötteidnek"!

"Én nem tartom be a Tóra parancsolatait, mert más a vallásom, de hiszek egy Istenben, segitem a küldötteket hogy teljesithessék feladatukat és az ő sikerük - az én sikerem is" - mondja Daisy, aki 18 éve szolgál az Ávcon családnál...

FELTÁMAD AZ IZRAELI "EGYHÁZÜGYI HIVATAL"

Négy esztendős tetszhalotti állapot után most "feltámad" az izraeli vallásügyi minisztérium (Miszrád Hádátot), miután a kormány elhatározta, hogy...szükség van rá.

A nagy fontossággal biró - és a legkisebb költségvetéssel dolgozó - izraeli minisztérium, négy évvel ezelőtt szünt meg, az akkori antiszemita párt, Sinuj, követelésére. A párt a vallásellenes hangulatot meglovagolva, 15 mandátumot szerzett és nélküle nem lehetett kormányt alakitani.

Az eredmény: a vallásos élet hivatalos megnyilvánulásainak hanyatlása. A vallásos intézmények alkalmazottai fizetésének visszatartása (voltak akik 8 - 10 hónapon keresztül nem kaptak fizetést), temetések elhalasztása, rituális fürdők bezárása, stb. A minisztérium helyett létesitett és a miniszterelnökségen müködő "Egyházügyi Hivatal" nem müködött és minden apró-cseprő dologgal a miniszterelnöknek kellett foglalkozni (és mivel a Sinuj Párt már rég eltünk a Kneszetből és a mult zenéjévé vált) - most Olmert elhatározta, hogy nem az ő dolga órákat szentelni temetési engedélyek aláirására - a minisztérium ujjá alakul és élén egy Sász párti miniszter fog állni.

Az ellenzék persze tiltakozik és a minisztérium visszaállitását megvesztegetésnek állitja be a vallásos pártnak. A volt Sinuj Párt volt vezére, a "magyar" Lampel-Lapid Tamás, egyelőre nem kommentálta a fejleményt.

A FATACH PLAKÁTJÁN: IZRAEL TÉRKÉPE - KEFFIJÁBAN

A Fatach a neve annak a palesztin szervezetnek, amely korábban Arafat, most Abu Mazzen vezetése alatt, úgymond hajlandó tárgyalni, és békét kötni Izraellel. Nem politizálunk ebben a rovatban, csak kuriózumként emlitjük, hogy a Fatach a napokban ünnepli 43 éves fennállása.

Ebből az alkalomból ünnepi transzparent készítettek és terjesztenek, amelyen Izrael térképe, egy automata fegyver és Arafat, a fő terrorista látható. Izrael térképe egy keffijával (Palesztin fejviselet) van befedve...

NÖVEKVŐ ANTISZEMITIZMUS - HOLLANDIÁBAN

Hollandia zsidó szervezetek megfigyelése szerint 2006-2007 években jelentös növekedés tapasztalható az antiszemita kilengésekben és zsidó ekkenes uszitásban - Hollandiában. Az ok főleg az izraeli. Palesztin konfliktusra, valamint a második Libanoni háborúra vezethető vissza.

Hollandia után (64% növekedés) Franciaország, Anglia és Belgium "vezetnek" az antiszemita uszításban. Egész Nyugat-Európában a növekedés 54% volt.

NAFTALI KRAUS

mokkaczuka képe
mokkaczuka
Regisztrált: 2007.01.15.
link 5632 | mokkaczuka, 2008, január 24 - 20:43 | A hozzászóláshoz belépés szükséges

Igazán fertelem, ami itt folyik egyesek részéről. Kivált azt találom gusztustalannak, hogy elhallgattatni akarják Naftali Kraust azok, akik tulajdonképpen azt kifogásolják, hogy az illető - hívő. Mert sajnos - és ezt semmilyen csűrés-csavarás nem teszi meg nem történtté - a Tóra halálbüntetéssel kívánja rendelni a homoszexualitást, amennyiben az férfiak részéről jelentkezik, és ezen az sem változtat, ha esetleg személyükben vagy más módon érintett percemberkék egy kb. tízéves - remélhetőleg minél hamarabb lefutó - hisztériát meglovagolva trendinek próbálnak feltüntetni egy eredendően undorító magatartásformát, az azt elítélőket pedig lenácizzák. By the way, minden tiszteletem a Sófáré, hogy eddig nem vette le Naftali cikkét. Száz százalékig meg voltam győződve arról, hogy le fogják venni, hiszen elhallgattatás kell legyen a sorsa mindenkinek, aki arra az álláspontra merészel helyezkedni, hogy annak tart valamilyen elfajzást, ami.


adatlap
sofar képe
sofar
Regisztrált: 2003.05.29.
link 5483 | sofar, 2008, január 15 - 20:36 | A hozzászóláshoz belépés szükséges

Visszataszító, hogy a tárgyszerű érveket folytatólagosan mocskolódó, lealázó, személyeskedő minősítésekkel helyettesíted. Részemről ezért végeztem veled, és megkérlek, hogy soha többet ne írj erre az oldalra, nem szeretném, ha számodra bármely módon "hasznos" lenne a Sófár.


adatlap
sofar képe
sofar
Regisztrált: 2003.05.29.
link 5482 | sofar, 2008, január 15 - 20:27 | A hozzászóláshoz belépés szükséges
Előzmények: ‹ 5481

Idézet:
Vigyáztam, hogy ne a személyében bántsam, hiszen túlélő.


adatlap
Anonymous képe
Vári György
link 5481 | Vári György (nem ellenőrzött), 2008, január 15 - 20:13 | A hozzászóláshoz belépés szükséges

Kedves Attila!

Aki náci módra beszél és emberi lényeket selejtnek nevez, az náci nézeketek vall. Vigyáztam, hogy ne a személyében bántsam, hiszen túlélő. Hát, ha Neked ez a véleményed a cikkekről, spongyát rá. A "beleszarás"-ról: ez a retorika, kedves Attila, az osztrák szélsőjobbé, Bernhardra és Jelinekre használják például, aki bírálja egy közösség mentalitását, azt akrja, hogy nézzenek szembe rossz reflexekkel, az fészekbepiszkító. Ez a metaforika ezerszer rosszabb az én rossz modoromnál. Egyébként pedig nem fogom megválogatni a jelzőimet, semmilyen esetben sem, törekszem a pontosságra. Akinek pertől lenne félivalója, az N.K és az őt közlő fórum, de nekem nem szokásom perelni, se időm nincs rá, se pénzem és kedvem sincs hozzá.
Gyuri

U.i: A nyilván "vérnáci" Novák Attila írását is ajánlom figyelmedbe Krausról.


Anonymous képe
joseweiss
link 5480 | joseweiss (nem ellenőrzött), 2008, január 15 - 18:45 | A hozzászóláshoz belépés szükséges

krausz chazermodjan beszel es kizaroan
ami a ladinora vonatkozik a masik cikkben teves hogy az mar nem mukodik soktizezer ember beszel ladinoul Izraelban Delamerikaban MAROCCOBAN STB.


sofar képe
sofar
Regisztrált: 2003.05.29.
link 5478 | sofar, 2008, január 15 - 17:53 | A hozzászóláshoz belépés szükséges

Ok, a szolgálati közlemény után vissza a mocsokba:

Kedves Gyuri, ha valaki gigafonnal a szájában beleszarik a demokratikus nyilvánosság turbinájába, ne siránkozzon, hogyha szúrja a seggét az én kis szokolmeghajtású kosszarvam Smile

A Te cikked hatása össze sem mérhető ennek az eldugott zugnak a hatásával. Naftali Kraus nem náci, ellenben "Naftali Kraus olyan borzalmak túlélője, amelyekre nincsen szó", aki a huszonhatodik zsidó vallási ismeretterjesztő könyvén dolgozik, és akinek a személyét, sérült sértettségében elkövetett, sokszor valóban izléstelen vagdalkozását nagynyilvánosság előtt pellengérre állítani csúnya dolog. Lenácizni pedig egyenesen veszedelmes tényállítás, még vérnáci ellenségei is csak rasszistának merészelik minősíteni.

Amúgy pedig ha a fenti cikk bárkit megsértett volna, természetesen helyt adunk a kifogásainak.

Te pedig attól tartok, az én szerény kérésemtől teljesen függetlenül is, előbb-utóbb kénytelen leszel óvatosabban bánni a jelzős szerkezetekkel...


adatlap
Anonymous képe
Vári György
link 5477 | Vári György (nem ellenőrzött), 2008, január 15 - 17:33 | A hozzászóláshoz belépés szükséges

Tisztelt Sófár!

1. O.K, bocs, as megjergyzés tévesztett meg, hogy nem azonosulunk,blabla. Ezt másodközlésnél nem szoká
s közölni. A másodközlés is fura ebben az esetben, de Ön tudja. Bocs a tévedésért!De: Ha a Sófár mindent csak átvesz, akkor eddig mindennel egyetértett, hogy most arról kellett tájékoztatnia, most kivételesen nem ért egyet?

Tisztelt Sófár!

Tanácsát nem fogadom meg: egyrészt, mert a náci mocskot nem tudom illatozó virágnak nevezni és nem is kívánom. Másrészt azért sem, mert aki a két cikket - az enyémet és a Krausét- azonosnak veszi, írván, hogy sem velem, sem a szerzővel nem ért egyet, noha a szerző náci, én meg nem vagyok az, az - akárhogyan finomkodik- nem egy tökéletesen finom és elegáns úriember. Remélem, nem bántják meg jelzőim, igyekeztem választákosan fogalmazni.

Aki még ilyen támadás esetében is megtagadja a szolidaritás minimumát és magázásra vált arról nem teljes mértékben elkképzelhetetlen, hogy mindennél fontosabb neki saját sértődöttsége és fontosságtudata. Ön nem kíván velem szóba állni és igaza van - én is feleslegesen strapálom magam egy olyan emberrel, aki leginkább saját magával tud jól elbeszélgetni, mert meg lehet elégedve az okos válaszokkal és a figyelmes hallgatósággal.

Isten ne adja, hogy soraim, melyek talán még mindig nem tökéletesen kifinomult, az Ön kényes ízlását sértsék netalán.

Az ön finom lelkéért érzett töretlen aggodalommal:
Vári György


sofar képe
sofar
Regisztrált: 2003.05.29.
link 5475 | sofar, 2008, január 15 - 17:18 | A hozzászóláshoz belépés szükséges

Tisztelt Vári György,

Talán elkerülte a figyelmét, hogy a fenti cikk a Breuerpress International oldalon jelent meg, melyhez a Sófár Médiának semmi köze nincs. Médiafigyelőnk ezt az oldalt is szemlézi, igy került nálunk másodközlésre az anyag, éppúgy mint az Öné a Népszabadságtól. Amennyiben ezzel kapcsolatos kifogása lenne, kérem forduljon közvetlenül a Breuerpress International-hoz.

Ha ez megnyugtatja, ezúton is kijelentem, hogy a fenti véleménynyilvánítással nem azonosulunk, azzal nem értünk egyet. Hasonlóképpen az Önével sem, mégis közreadtuk.

Egyúttal megkérem, oldalainkon a jövőben választékosabban alkalmazzon jelzős szerkezeteket. Ez csak szerény szerkesztői kérés, természetesen semmiféle kötelezettséggel nem jár az Ön számára.

A magam részéről tiszteletben tartom az Ön vitánkat lezáró deklarációját, így érdemben nem kívánok a felvetéseire reagálni.

Üdvözlettel
Seres Attila


adatlap
Anonymous képe
Vári György
link 5474 | Vári György (nem ellenőrzött), 2008, január 15 - 16:36 | A hozzászóláshoz belépés szükséges

Kedves Attila!

Itt is megkérdezem, hátha itt válaszolsz. Ugyan miért indokolja Kraus érintettsége, hogy válaszolhasson, ha egyszer egyetért velem abban, hogy ő homofób? Mit kell helyreigazítania, korrigálnia, helyretennie ez esetben? Vajon az őt megillető válaszadás joga teszi lehetővé mások (és mások édesapja) rágalmazását is, személyekét és csoportokét? Az ő érintettségükre miért nem vagy ilyen érzékeny? Nem lehetett volna esetleg azt mondani a szerzőnek, hogy nézd, drága Naftali, írj arról, amit Vári mond rólad, de hagyd ki, kérlek, azt, ami nem tartozik ide és ne gojozz például, ha egy mód van rá. Ugyanis 9900000 honfitársunkat sérted meg vele és azt ne itt, lécci. Azt, hogy bejelentsd: homofób vagy, nem tudod elkerülni, de ne az én hasábjaimon buzizz bőszen, "selejt", "disznó", miegyéb, mert én nem csak a Te megtámadtatásodra vagyok érzékeny, hanem arra is, ha egy hatalmas, csak itthon is alighanem százezres csoportot nem tekintesz embernek és echte náci retorikával "selejtnek" nevezed őket! Ezt, kérlek, ne nálam tedd, szorítkozz Várira! Miért is maradt ez el?
Miért kötelességed épp neked fórumot biztosítani minden náci mocsoknak, ha a szerző megtámadtatása nem itt történt? A "személye körül kialakuló vita"? A kommentekben? Ez aztán gáláns! Mindenkinek fenntartod azt a lehetőséget, hogy bármit ideírhasson, a legútszélibb náci mocskot is, ha rossz kommentet kap?
Nézd, én nem N.K-ra haragszom, ő sajnos most épp nem erkölcsi lény, adja az Örökkévaló, hogy ez megváltozzék, de most nem az. Te viszont erkölcsi lény vagy, ezért egyszerűen nem értelek. Ha Kraus náci mocskot akar okádni a neten, jegyeztesse be magának a makkabeus,info-t, ne Veled oldassa meg!
Még nem késő, vetesd le! Nem csak miattam!
Kösz!
Gyuri


sofar képe
sofar
Regisztrált: 2003.05.29.
link 5469 | sofar, 2008, január 15 - 03:07 | A hozzászóláshoz belépés szükséges

Vári György reakciója itt olvasható


adatlap