Bevetésen a Turuljugend - a faji dzsihád előérzete

Forrás: HVG

Papp László Tamás

Erődemonstrációs haknikörutat szervezett a Gárda, mire válaszul a Jobbik félkatonai szervezetének betiltását indítványozta az ügyészség. Lépésük azonban tüneti kezelésnek is gyenge. Szimpla pótcselekvés, besétálás az ordas eszmék vallóinak csapdájába. Ehelyett politikai és társadalmi immunreakció kell - véli publicistánk.

A posztcsurkista szélsőjobb vezérhajójának tekinthető kispárt átstrukturálta a honi fajgyűlölet repertoárját. Születése - vagyis Tiszaeszlár - óta az itthoni modern, antidemokratikus rasszizmus a "zsidó összeesküvésre" koncentrált, egyéb kisebbségek gyűlölete mellékmotívumnak számított csupán. Most viszont a judeokonspiráció helyére a cigánybűnözés lép, amelynek uszítási potenciálja toronymagasan vezet. A cigányokkal szembeni indulatkeltő általánosítás népszerűbb, piacképesebb, mint zsidózni. Amit, késve bár, de a jobboldal militánsai is felismertek. Így jómagunk sem kerülhetjük meg az okokat felkutató válaszkeresést. Pláne, hogy csak feleletek birtokában tudunk eredményesen megharcolni a szittya Ku Klux Klannal.

Mi tagadás, a Jobbik országjáró stratégiája a körmönfont félelemterjesztés iskolapéldája lehetne. A Turuljugend harcosai valószínűleg nem azzal a szándékkal ruccantak le különböző falvakba, hogy atrocitásokat csináljanak. Ha valaki cigányokat akar verni, nem jelenti be a rendőrségen. Hogy sok tucat egyenruhás közeg (és az önvédelemre felkészült, netán elmenekült roma lakosság) meghiúsítsa a tervét. Aki lincselésben utazik, ritkán kér területfoglalási engedélyt. Itt sokkal inkább a rettegés felszítása, mint nyílt erőszakcselekmény a cél. S a náciforma ruhába bújt, tar fejű, kigyúrt rohamosztagosok sokasága - afféle mentális lincselésként - igencsak alkalmas erre. Itt lép bele a mi fogyatékkal élő demokráciánk a neki felállított kelepcébe. Valóban, uniformisban feszítő izomagyúak masírozása szorongással töltheti el az őáltaluk kollektív bűnbaknak nevezett csoportokat. Ahogy valószínűleg a tengerentúlon élő feketéket szintén idegesítette, amikor a Klan szegregáció-nosztalgiázó csuklyásai bemasíroztak a lakónegyedeikbe. Csakhogy az USA Legfelsőbb Bírósága szerint mindenkinek joga van felvonulni, világnézeti preferenciáktól függetlenül. Egy demokratikus állam nem szelektálhat a gyülekezők között rendezvényük értéktartalma alapján. Ha ilyen útra lépünk, olyan jogkört adunk a hatalom kezébe, mellyel önkényesen korlátozhatja az állampolgári joggyakorlást.

Sokak vélekedése, hogy a paramilitáris külsőségek jelentik a veszélyt. Ugyan már. A faji őrület hívői ártalmatlanabbak lennének, ha pulóver és farmernadrág van rajtuk? Igazán aggódni onnantól lehet, ha a Gárda-típusú szervezetek már nem adják le vizitkártyájukat a területileg illetékes kapitányságon, hanem a kertek alatt surrannak be lincselni, önbíráskodni, gyújtogatni. Amikor "rasszista Olaszliszkát" csinálva romákat kezdenek verni-rugdosni. Példának okáért a Kuruc.infón jó ideje olvasható egy népítéleti recept, melyben a szerző perverz részletességgel írja le, hogyan kell a "cigánybűnözéstől" fertőzött településeket pacifikálni. Persze a Gárda nem annyira buta, hogy elsőnek üssön. Masírozásainak rejtett, öntudatlan célja az etnikumközi dzsihád, faji háború kirobbantása. Addig provokálni a célcsoportokat, amíg a szikra belecsap a lőporos hordóba. És a hatóságnak nincs többé mérlegelési lehetősége. Ha viszont ilyen szituációt megelőzendő a rendőrség preventíven kipurgálja a Gárdát falvainkból, azzal ugyanúgy a malmára hajtja a vizet, mintha engedné a folyamatos hecckampányt. Mert rokonszenvet kelt iránta. Hogy mi végre állunk így?

Az elszegényedett szórványtelepülések, aprófalvak, tanyaközpontok oroszlánrészében vihar előtti csönd honol. Olyan hallgatás, mely szerint "a községünkben nincs ugyan Gárda, hanem igény, az volna rá." Természetesen cigánybűnözés nincs, ahogy a szicíliai maffia kapcsán sem beszélünk olaszbűnözésről, a hitlerizmus apropóján pedig nem kiáltunk németbűnözést. De az ország peremvidékein igenis létezik egyfajta deviáns szegénybűnözés. A néptelenedő települések mindinkább kettészakadnak. Egyfelől van a fogyatkozó-öregedő többségi lakosság. Jórészt nyugdíjasok, akiknek gyerekei elköltöztek a városokba, prosperáló falvakba. Másik szegmens a gyarapodó, sokgyermekes nagycsaládokban élő mélyszegények. Akik képzetlen, iskolázatlan, lemaradott tömegként segélyből vegetálnak. A jövőkép nélküliség logikusan bűnbe torkollik: idős emberek meglopása, kifosztása, agresszív kéregetés, stb. A megélhetési bűnözés lényege, hogy nyomorultak rabolnak ki nyomorultakat.

Bumeránghatás?

Bizonyos rétegek körében a felelős, öngondoskodó életvitelnek generációkra visszamenőleg nincsenek hagyományai. Ha egy tanulatlan kisembernek (pl. falusi nyugdíjas) egy etnikumot illetően főként negatív tapasztalatai vannak, akkor rögtön ott a differenciálatlan, általánosító előítélet, mely az esetleges pozitív ellenpéldát nem hajlandó tudatába beengedni. Az előítélet-mentességre törekvés azonban nem vakságot, hanem tényérzékeny látásmódot jelent. Példának okáért annak beismerését, hogy a Gárda faluhelyt történő akciózásai egy létező problémára adott embertelen, részvétlen, überbigott válaszkísérlet. De a felelet demokratikus cáfolata és tagadása nem jelentheti a probléma elhallgatását.

A kisemberek nem a nagypályás szoftverkalóztól, áfacsalótól, feketefoglalkoztatótól rettegnek, ők ugyanis az államot vagy egy óriáscéget csapolnak meg - konkrét egyéneket csak indirekt. A tyúktolvajok viszont közvetlenül a polgár- és embertársukat. Mi lenne az áldatlan szituáció rövidtávú kezelése? Miként lehetne gátat vetni annak, hogy újhungaristák és romák konfliktusában a falu népe ne a bőrfejű feketeruhások oldalára álljon? Például azzal, ha a kertjét gondozgató bácsi, a piacra induló öregasszony nem érzi úgy, hogy a Gárdára van szüksége a biztonságos létezéshez. Ehhez viszont javulnia kell az elmaradott vidékek közbiztonsági mutatóikat. A véderőt kiegészítő Honi Gárda/Nemzetőrség helyett inkább a hivatásos zsaruk mellett ténykedő kisegítő rendfenntartókra lenne szükség. Ezeket nevezhetjük önkéntes rendőrnek, polgárőrnek, civil önkormányzati milíciának. Nem az elnevezés lényeges. Hanem, hogy egy kisközösség ne legyen egy szál körzeti megbízottra utalva. Rendelkezzen egy önvédelmi, bűnmegelőző szervezettel, amely rendőrségi felügyelettel és kiképzéssel, ugyanakkor politikát és faji előítéletet nélkülözve, helyi polgárok vezetésével működik. Így soraiba várja a lakóhelyük közbiztonságáért tenni akaró cigányokat is.

A Gárda betiltása nem szünteti meg az előítéletességet, hanem - bumeránghatás gyanánt - az illegalitás romantikus mártírglóriájával ruházza fel azt. Pont ez az, amire a történelmünk egyik legsötétebb korának örökösei igazán vágynak.

profi képe
profi
Regisztrált: 2007.12.20.
link 5327 | profi, 2008, január 2 - 20:34 | A hozzászóláshoz belépés szükséges
Előzmények: ‹ 5326

Persze hogy a "másik oldal"kifejezést használom.Nem én/mi/határolódunk következetesen.
Kár hogy van két oldal,de Isten látja a lelkem nem Én /mi/teremtettük.Soha nem tudtam azt megérteni
miért nem lehetne összefogni minden becsületes embernek egy közös cél érdekében,de amikor ilyen antagonisztikus nézeteltérések állnak fent akkor mit lehet tenni.
Mi az hogy kik állnak az egyik vagy másik oldalon?csak azt nem mond hogy a fasiszták,mert akkor valóban
semmi értelme a vitának.
A történelem NEM fog ugy igazolni amitől tartasz,mert az mégegyszer nem történhet meg,és nem is fog.
Ebben gondolom legalább egyetértünk!
Üdv.


adatlap
sofar képe
sofar
Regisztrált: 2003.05.30.
link 5326 | sofar, 2008, január 2 - 20:23 | A hozzászóláshoz belépés szükséges

Idézet:
Az a baj veletek,hogy semmiféle belátással,logikus gondolkodással nem rendelkeztek.Ti beszéltek kirekesztésről,és ti vagytok a legnagyobb kirekesztők.Ha valaki a "másik oldalról"öszinte,tisztességes baráti szándékkal közeledik abban is csak az ellenséget látjátok

Az a baj veled, hogy folyton elszólod magadat: "Ti"-ről, "másik oldalról" beszélsz, ahol ugyebár nem igényel különösebb kifejtést, hogy szerinted kik vannak az egyik, és kik a másik oldalon.

Egyvalamiben biztosan egyetértünk kedves Profil/Profi: én is pontosan attól tartok, hogy "a történelem majd igazol minket"...


adatlap
profi képe
profi
Regisztrált: 2007.12.20.
link 5325 | profi, 2008, január 2 - 19:50 | A hozzászóláshoz belépés szükséges
Előzmények: ‹ 5324

"Ti" mindannyian /és most nem irom le amit bizonyára nagyon szeretnétek,mert tekintettel vagyok néhány ismerősömre akik,szerencsére nem tartoznak a "maindannyian"fogalmába.Mégegyszer SZERENCSÉRE!!!!/
Fujjátok a magatokét,és egyáltalán nem veszitek tudomásul a tényeket.
Más is lehet ember,főleg becsületes ember ebben az országban!Vagyunk néhányan,szrencsére a döntő többség.
Nem kellene fasiztázni,nyilasozni rögtön,amikor esetleg nem tetszik az az elv amit a másik oldal képvisel,annak ellenére hogy mindannyian ebben az országban élünk,itt kell hasznosak lennünk.
Szerintem teljesen feleslegesen vitatkozünk,a történelem majd igazol minket.


adatlap
sofar képe
sofar
Regisztrált: 2003.05.30.
link 5324 | sofar, 2008, január 2 - 18:50 | A hozzászóláshoz belépés szükséges

kik azok a "ti"?


adatlap
profi képe
profi
Regisztrált: 2007.12.20.
link 5323 | profi, 2008, január 2 - 18:21 | A hozzászóláshoz belépés szükséges
Előzmények: ‹ 532253215319

Az a baj veletek,hogy semmiféle belátással,logikus gondolkodással nem rendelkeztek.Ti beszéltek kirekesztésről,és ti vagytok a legnagyobb kirekesztők.Ha valaki a "másik oldalról"öszinte,tisztességes baráti szándékkal közeledik abban is csak az ellenséget látjátok.Hogy akartok igy egységes hazát,ha meg sem hallgatjátok a másik felet.Ti ráálltatok egy gondolkodási pályára,és onnan nincs az az ember aki kibillentene benneteket.Ekkora önzőséget,csőlátást.szemellenzőt még nem láttam,de ha ez nektek jó.áldásom rá.
Talán mással is kellene törődni,nem csak a berögződött fogalmak ismétlésével.
Soha nem tudtam azt megérteni,miért nem lehet elfogadni a másik érveit,miért hiányzik belőletek a kompromisszumkézség.
Sajnálom.


adatlap
mormanka képe
mormanka
Regisztrált: 2007.12.27.
link 5322 | mormanka, 2008, január 2 - 12:25 | A hozzászóláshoz belépés szükséges
Előzmények: ‹ 53215319

Bocsánat, valamit kicsit elhirtelenkedtem: az érveléstechnikát és a dolgok kifejtésének helyes logikáját külön is példázni kell, ez tehát egy harmadik vonal hiányzó fogalmak és a hiányzó példák mellé: vagyis azt akartam ezzel mondani, hogy ama fogalmi bővülés és példagyűjtemény ne csupán társadalmi műtárgyakat foglaljon magában, hanem a hétköznapok érvelési, logikai tételeit is: "csúsztatás", "demagógia", "ideológia", "önigazolás" stb.
Szerintem ezzel egyedülálló, példaértékű, színvonalas tartalom volna a webhelyen megalapozható.

normanka


adatlap
mormanka képe
mormanka
Regisztrált: 2007.12.27.
link 5321 | mormanka, 2008, január 2 - 12:18 | A hozzászóláshoz belépés szükséges
Előzmények: ‹ 5319

Kedves Sófár!
Nicked és a webhely névazonossága azt sugallja, hogy közel állsz a webhely tartalmi adminisztrációjához. Ezért írom, ennek a fórumnak a tanulságai alapján, a következő javaslatomat: a webhely "Lexikon" rovatát alaposan ki kellene bővíteni, átgondolt és színvonalas szakcikkekkel. Jó volna ugyanis, ha szerepelne a "fasizmus", a "nácizmus", a "rasszizmus", a "nacionalizmus", a "demokrácia", a "diktatúra" és hasonlók.
Indoklás: kitűnő a példád a kacsával. Ámde az újszülöttek számára, akiknek minden vicc új, nem evidens, hogy a kacsa felsorolt tulajdonságai tényleg összetartoznak, pláne ha álcázásképpen jelmezbe öltözik, vagy a hápogásában az ellenkezőjét állítja, tehát csupán a tulajdonságai 90%-át mutatja meg nyíltan. Kedves "profi" barátunk esetleg tényleg jóhiszemű, és tényleg megveti, elutasítja a kifejlett fasizmust. De lehet abban a naív állapotban, amelyben voltaképpen ködös előtte, mi is valójában az, és milyen csírák tartoznak hozzá elválaszthatatlanul, amelyekből szükségképpen nő ki. Amiként többször védekezett azellen, hogy náci irányt jelezzünk, noha aránylag világos (számunkra), hogy a megjelölt jelenségek valóban a nácizmus szerves tartozékai.
Az más lapra tartozik, hogy valaki programszerűen akar pszeudomilitarista külsőségekben, egyenruhás fenyegető menetelésekben és performance-okban üdvös és kívánatos rendet látni; az ilyen szemlélet bármely katonai diktatúrát ovációval fogadna... mi pedig, hitem szerint, az ellenkezőjét (a civil demokráciát) óhajtjuk.
Még azt is el tudom képzelni, hogy nem csupán a fogalmak szintjén áll rosszul az újszülött, amennyiben nincs tisztában a történelemben alaposan dokumentált, lényegi jelentésekkel. Van egy más jelenség is. Ennek a fórumnak számos vitaeleme ("elbeszélni egymás mellett" stb.) az unalomig ismert érintkezésbeli silányságot mutat. Azt, hogy a történelemben alaposan kipróbált és dokumentált érvelési módok, a demagógia, a csúsztatás, a fals logika stb. fegyverként való használata, szintén ismeretlenek az újszülöttek előtt. Tehát amikor ilyesmibe keverendek, esetleg azt hiszik, színvonalas és építő eszmecserében fejlesztik az együttműködést és önmagukat, nem pedig dögletesen unalmas patronokat sütnek el ezredszer az unalomig ismert, dögletesen silány előadásban. Tehát a "Lexikont" ki kellene bővíteni egy "Példatárral", amely az elvont fogalmak mellé az ezerarcú konkrét megvalósulásokat is odaköti. Hadd ismerje fel az újszülött, miről van szó.

Erre a dologra mondok én is egy példát: a műveletlen ember még nem látott elég giccset ahhoz, hogy egy új dologról könnyedén meg tudja állapítani, hogy az giccs. Szakértő műbírálóhoz kell fordulnia. Ám lehet, hogy tisztességes önművelési ambíciója többet kívánna: ő maga is szeretne magabiztosabban mozogni a műalkotások világában. Mit kell tennie? Az elvont meghatározásokon túlmenően mennél több igazi műalkotással és giccsel is szembesülnie kell, amelyek mellett ott a bárca, hogy valójában mik is - így lassan összegyűjtheti magának a műtörténet tapasztalatait, noha maga nem volt része a műtörténetnek. Ugyanígy: hogy mi az előfaizmus, mi a kifejlett fasizmus, mi a nácizmus, azt a meghatározásból nem tudhatja, mert ezek a dolgok új álruhában akarják neki eladni magukat, és mert ő - újszülöttként - gazdag, konkrét tapasztalatokat nem tudott a saját bőrére összegyűjteni. Ezt nem is kívánhatja neki senki, mert olyan nácizmus nincs, amelyben csak egyedül ő részesedhetne okulási célból; ámde a tapasztalatoknak ezt a hiányát enyhítené az (akár értelmezett, kommentált) példatár.

Összefoglalva: a javaslatom a Lexikon címszókkal való bővítése; és strukturált, világosan bejárható Példatár csatolása a fogalmakhoz.

normanka


adatlap
sofar képe
sofar
Regisztrált: 2003.05.30.
link 5319 | sofar, 2008, január 2 - 11:02 | A hozzászóláshoz belépés szükséges

Asszem, ehhez az önigazolási gyakorlathoz már nem szükséges további kommentár... Confused Smile


adatlap
profi képe
profi
Regisztrált: 2007.12.20.
link 5318 | profi, 2008, január 2 - 06:53 | A hozzászóláshoz belépés szükséges
Előzmények: ‹ 5317

És Te arra nem gondoltál,hogy a zárt katonai alakzat esetleg a fegyelmet,szervezettséget jelképezi?
A ruha meg egyáltalán nem emlékeztet a náci rohamosztagosokéra.Szét lehetne nézni a világban,nagyon sok félkatonai civil szervezet van/a Gárda nem az/ahol valóban megtévesztésig hasonló ruhákban járnak.
Az Egyesült Államokban sok ilyen van,ahol bizony a nálunk tiltott jelképeket/horogkereszt/nyiltan viselik.

A szervezet megjelenése és retorikája és az erőszak kapcsolata:
Ha visszaemlékeztek az elmult évben történő Bp-i erőszakos cselekményekre pl.MTV ostroma,tüntetések....
ott bizony a résztvevők megjelenése/nem zárt katonai alakulat..../semmire nem sugallt mégis mi történt.
Vagy a vandál futbalszurkolók!Ott sem a zárt katonai alakzat a jellmző,és az egyenruha sem.

Az alakzat,egyenruha,katonás fellépes a rendet,fegyelmet,összatartozást jelenti és feleslegesen kelt félelmet
bárkikben is,ellentétben a "cicilben"részegen randalirozó csőcselékkel.


adatlap
sofar képe
sofar
Regisztrált: 2003.05.30.
link 5317 | sofar, 2008, január 2 - 02:45 | A hozzászóláshoz belépés szükséges

Idézet:
Nem a külsőségekből kellene itélni.

Ugyan miért ne kellene? Soha nem gondolkoztál még el azon, hogy ugyan miért éppen zárt katonai alakzatban, náci rohamosztagosokra emlékeztető egyenruhában menetelve kell "felhívni a figyelmet egy valós problémára"?

Az a szervezet, amely megjelenésében, retorikájában erőszakot sugall, az előbb-utóbb erőszakot is fog alkalmazni. Ugyanis ősi tapasztalat, hogy az olyan állat, aminek szárnya van, lapos csőre, hártyás úszólába, a földön totyog, és közben hápog, az bizony kacsa. És bármit is hápogjon, előbb-utóbb tuttira teleszarja az udvart...


adatlap
profi képe
profi
Regisztrált: 2007.12.20.
link 5316 | profi, 2008, január 2 - 01:53 | A hozzászóláshoz belépés szükséges
Előzmények: ‹ 53145313531253055301

Közbejött néhány dolog,ezért még kiváncsiságból bekapcsoltam a gépemet.Már megint itt tartunk!!!
Aki sieg heil.-ezik az egy agyalágyult barom.Már unom de még utóljára leirom:soha többé sieg heilt!!!!!!!
Mi kell ahoz hogy megértsétek???Nem a külsőségekből kellene itélni.
A Magyar Gárda soha nem alkalmazott erőszakot,egy pofont sem adott soha senkinek,és ami lehet hogy hihetetlen minden rendezvény fegyelmezetten,mondhatnám békésen zajlott le.
Most meg lehetne emliteni nagyon sok mindent,reggelig irhatnam,sorolhatnám de csak egy szót irok le:
Olaszliszka!!!Gondolom senkinek nem hiányzik mégegy eset.Ha egy problémára felhivják a figyelmet már pedig ha belegondoltok ez a probléma sajnos nagyon is valós,az még nem rasszizmus.
Ahol dolgozom elég sok roma munkaársam van,és akármilyen hihetetlen semmi bajom velük!!!!!
Na jó éjszakát,holnap/vagyis ma/meló.


adatlap
sofar képe
sofar
Regisztrált: 2003.05.30.
link 5314 | sofar, 2008, január 2 - 00:17 | A hozzászóláshoz belépés szükséges
Előzmények: ‹ 5313531253055301

OK sten veled, csak aztán egyszer nehogy valami ilyesféle hírbe vállald bele magadat "véletlenül"... Smile
http://index.hu/politika/kulfold/neo080101/


adatlap
profi képe
profi
Regisztrált: 2007.12.20.
link 5313 | profi, 2008, január 1 - 23:34 | A hozzászóláshoz belépés szükséges
Előzmények: ‹ 531253055301

Nem belekeveredtem,hanem vállaltam!Nem ugyanaz.Én sem tudlak meggyőzni,remélem az idő igazol.
Most befejezem mert reggel meló.de érdekes és tanulságos volt veled/veletek/erről a témáról értekezni.
Okos,értelmes emberekkel mindig szivesen "vitatkozom".


adatlap
sofar képe
sofar
Regisztrált: 2003.05.30.
link 5312 | sofar, 2008, január 1 - 23:15 | A hozzászóláshoz belépés szükséges
Előzmények: ‹ 53055301

Idézet:
Elbeszélünk egymás mellett!Mi köze a Magyar Gárdának a barnaingesekhez,a kristályéjszakához,vagy a nyilaskesesztesekhez???Semmi!Egy magyar egyesület magyar célokkal,amikbe minden ember/fajra,vallásra való tekintet nélkük/belefér.Én már csak tudom

Nézd, pontosan tudom, hogy nem foglak meggyőzni, ez nem is a célom. Elhiszem, hogy tiszták a szándékaid.

De ezekután, majd ha egyszer föleszmélsz, hogy mibe keveredtél, már nem hivatkozhatsz arra, hogy neked senki sem szólt...


adatlap
mormanka képe
mormanka
Regisztrált: 2007.12.27.
link 5311 | mormanka, 2008, január 1 - 23:12 | A hozzászóláshoz belépés szükséges
Előzmények: ‹ 5309530853055301

Nem emlékszem, hogy a "magyarbűnözést" megtestesítő móri vérengzés nyomán tiltakozó nemzeti vonulászás indult volna, pedig hazánkban a magyarbűnözés talán jobban elterjedt, mint a besenyőbűnözés, és a nemzet állapotának többet is árt.
A tatárszentgyörgyi akció nem holmi "cigánybűnözés" ellen irányult, hanem ez csak a fennen lobogtatott ideológia volt, a tartalom pedig az amúgy is igen sokba kerülő, folyamatosan éleződő cigánygyűlölet mesterséges, aktív szítása, a feszültség robbanáshatárra tornászása. Az eredménye sem az volt, hogy a cigánybűnözők megijedtek volna (vagy a magyarbűnözők megnyugodtak volna, de jó, nem látszanak a vad cigánybűnözéstől, mehetnek Mórra). Akik megrettentek, azok a békés, szerencsétlen, védtelen, saját bűnözőiktől is szenvedő cigányok voltak, és azok a magyarok, akik azt hiszik, hogy annyi magyargárdista nincs, amennyi feldühödött cigánygárdista ennek a provokációnak a nyomán, kvázi a jogos önvédelemre hivatkozva, öt éven belül lesz, az egész államnak és minden békés polgárának a romlására. Ilyesmire jó az uszító provokálás, semmi egyébre. Ne legyek jós.
Aztán az ilyesmi kifejletét ismerjük a történelemből, ugyan nem a cigányok, hanem a zsidók vonatkozásában, s annak is rendkívül rossz volt az összmérlege. Ki fogja is megfizetni a cechet végül?! Kinek a kontójára csinálják a cirkuszt a legények?!

normanka


adatlap
mormanka képe
mormanka
Regisztrált: 2007.12.27.
link 5310 | mormanka, 2008, január 1 - 23:01 | A hozzászóláshoz belépés szükséges
Előzmények: ‹ 5307530652995298

Hadd jelezzem: vannak, éspedig kemény történelmi iskolájuk okán elegendően sokan, akik igenis nagyon komolyan veszik azt a néhány "hőbörgő elmebeteget", például a korántsem elmebetegnek látszó Hegedűs református egyházfit. Örvendetes, hogy többedszer nyugtatsz, miszerint nem ismétlődhet meg a történelem szégyene. De, sajnos, megismétlődhet, a történelem tanulmányozása másra tanít, és a Te garanciád erre harmatkevés. A II. világháború óta ilyesmit nem hisz el az ember csak úgy, egy oldott kinyilatkoztatásra, főként ha azt árpádsávozás, harciasan keményre zárt nemzeti szájú és tüzesen keresztény tekintetű legények feketeruhás egyszerrelépése és birkanépezés kíséri.

normanka


adatlap
profi képe
profi
Regisztrált: 2007.12.20.
link 5309 | profi, 2008, január 1 - 22:58 | A hozzászóláshoz belépés szükséges
Előzmények: ‹ 530853055301

Nem kérte senki,hogy kart karba öltve meneteljen bárki is a Magyar Gárdával.Már megint ott tartunk ahol elkezdtük,abban az apró kérdésben.Megint előhozod Prónayt,Kröszl Vilmost stb.Már jó néhányszor leirtam,sajnos feleslegesen,hogy mi a véleményem ezekről a söpredékekről,de ugy látszik teljsen feleslegesen.
Ki akar itt neonáci Magyarországot?
A cigányokkal a kapcsolatos megjegyzésed ennél azért bonyolultabb.Én magam is voltam lent Tatárszentgyörgyön és saját tapasztalataimból elmondhatom,hogy nem a CIGÁNYOK HANEM EGYES BÜNÖZÉSI FORMA amit a köznyelv cigánybünözésnek nevez,ellen ment a demonstráció.Bizony sokáig kellene kopogtatnom az ott lakók panaszait egyes,és akárhogyan is szeretném elkerülni a roma szót,személyek kriminális magatartására.Nem részletezem.
Sokadszor ismétlem:sam a vallás,sem a bőrszin sem a rassz nem számit,csak egy a becsület,és tisztesség.
Ez mindkét oldalra vonatkozik!


adatlap
mormanka képe
mormanka
Regisztrált: 2007.12.27.
link 5308 | mormanka, 2008, január 1 - 22:47 | A hozzászóláshoz belépés szükséges
Előzmények: ‹ 53055301

Bocsánat, de nekem annyira van kedvem e hazában kart karba öltve együtt menetelni a nyilasivadékokkal, mint mondjuk a nagyapámnak volt a szintén magyar Prónay-pribékekkel vagy Kröszl Vilmos zuglói nyilastestvérrel és más tömeggyilkosokkal.
Az rendben van, hogy egy hajó gyorsabban halad, ha egy irányba húznak benne. Csak nem mindegy, hogy merrefelé. Ebben az apró kérdésben van köztünk alapvető nézeteltérés. Mi itt néhányan nem neonáci-Magyarországot akarnánk.
Hány százalék cigányt fogadott be eddig a mindenkit egyenlő szeretettel keblére ölelő Magyar Gárda? (Te csak tudod.)
normanka


adatlap
profi képe
profi
Regisztrált: 2007.12.20.
link 5307 | profi, 2008, január 1 - 22:45 | A hozzászóláshoz belépés szükséges
Előzmények: ‹ 530652995298

Nem is kell ,nem is szabad eltürni,teljesen egyetértünk.,de ugyan ki vesz komolyan néhány hőbörgő elmebeteget,esetleg bünözőt.Mégegyszer nem ismétlődhet meg,a történelem szégyene volt.Ebben bárki
számithat rám is.


adatlap
mormanka képe
mormanka
Regisztrált: 2007.12.27.
link 5306 | mormanka, 2008, január 1 - 22:39 | A hozzászóláshoz belépés szükséges
Előzmények: ‹ 52995298

Magyarországon valóban nincs fasizmus, és nincs (államrezon-gyakorolta, hivatalos) antiszemitizmus. De vannak antiszemiták és fasiszták. Az első mondatból nem következik, hogy a másodikban foglaltakat el kellene tűrnünk.

normanka


adatlap
profi képe
profi
Regisztrált: 2007.12.20.
link 5305 | profi, 2008, január 1 - 22:38 | A hozzászóláshoz belépés szükséges
Előzmények: ‹ 5301

Elbeszélünk egymás mellett!Mi köze a Magyar Gárdának a barnaingesekhez,a kristályéjszakához,vagy a nyilaskesesztesekhez???Semmi!Egy magyar egyesület magyar célokkal,amikbe minden ember/fajra,vallásra való tekintet nélkük/belefér.Én már csak tudom.Állandóan csak a fasisztákra hivatkoztok.Ez az igazság.
Ha itt néhány magyar összedugja a fejét,egyszerre lép,egyre gondol a fennáló hatalom egyből pánikba esik,mert neki a birka nép jobban megfelel.
Ilyenkor mindig az jut eszembe,miért kell állandóan a széthuzni,nem az lenne-e az üdvös mindenkinek ha kis hazánkban talán összefognánk,és mivel egy hajóban evezünk talán egy irányba is kellene huzni.
A gárdába zsidó származásu magyar is jelentkezett!Ő akkor is fasiszta,antiszemita.
Nem az hanem magyar,és ha valaki magyar az nem egyenlő az antiszemitizmussal,és nyugodtan ki merem jelenteni a rasszizmussal sem.
A legfontosabb a becsület,öszinteség,tisztesség,amiben a ti oldalotokon sem kételkedem,különben nem koptatnám napok óta a billentyüket.


adatlap
mormanka képe
mormanka
Regisztrált: 2007.12.27.
link 5304 | mormanka, 2008, január 1 - 22:34 | A hozzászóláshoz belépés szükséges
Előzmények: ‹ 53035296529352915290

No most ha valaki még tovább akarja dühíteni az egykor már terror áldozatává tett honfitársainkat, akkor csak taglalja ötletesen, hogy az nem is olyan árpádsáv, mert nem annyiszor van vágva, mert nem egészen olyan a színezése, mert teljesen, akár öt százalékkal is mások az arányai, mert a közepében, ott a karszalagon (mint egykor) nem is olyankereszt van, hanem amolyanrovás. Ezek a mellébeszélések csupán az árpádsáv-performance kísérőműfajai, az eredményes provokáció kiváltotta természetes felháborodás kéjes továbbspannolása.

normanka


adatlap
mormanka képe
mormanka
Regisztrált: 2007.12.27.
link 5303 | mormanka, 2008, január 1 - 22:24 | A hozzászóláshoz belépés szükséges
Előzmények: ‹ 5296529352915290

Tele is van, kedves barátom. Az árpádsávos zászló a nyilas-éra óta egyjelentésű a nyíltszíni zsidózással, és ahhoz az 1100 éves történelmi büszkeséghez elenyésző köze van. Ez is egy műfaja ugyanis - éspedig a lengetőik tudtával - a kódolt antiszemita beszédnek, s ezzel jó, ha mindenki tisztában van. Ezt mindössze csak aláhúzza az itt-ott kódolatlanul is társuló fasiszta beszéd, amelyet megengednek maguknak a lengetők körében egyesek.
Megjegyzem: miféle 1100 évre kell büszkének lenni? Az etelközi 1500 évet el kellene felejteni? Avagy a Kína Kanszu tartományában 2500 éve eltöltött régi szép magyar időket? Netán az államforma-, fél lakosság- és teljes kultúracsere ünnepléséhez nélkülözhetetlen az árpádsávozás?
Zűrzavaros történelemkavalkád helyett föl kellene hagyni embertársaink tudatos ingerlésével, amennyiben egy többek között árpádsáv-lengető tömeggyilkosság sajnálatos sikerességére uszító módon folyamatosan emlékeztetik őket. Akinek árpádsávosok asszisztenciájával 44-ben kiirtották a teljes családját, az ezen a történelmi eseményhatáron nem kíván jó szívvel túllépve, történelmi búvárlat keretében teszem István király keresztény ideológiával elkövetett, idegen erőforrások importjának segítségével végrehajtott, hatalommegragadó tömeggyilkosságaira emlékezni. Megáll a nyilasoknál.
Természetesen, aki elérzékenyülten akar emlékezni a véres magyar közhatalom-történetre, és ehhez csúsztatott jelentésű szimbólumokkal kíván kardtáncot járni, tegye nyugodtan. Otthon. Az utcát hagyja meg a magyar kultúrnépnek.

normanka


adatlap
sofar képe
sofar
Regisztrált: 2003.05.30.
link 5301 | sofar, 2008, január 1 - 21:30 | A hozzászóláshoz belépés szükséges

...a magyargárdisták se valószínű, hogy behatóan tanulmányozták volna a barnaingesek karrierútját, a kristályéjszaka, avagy a nyilaskeresztes mozgalom történetét. De ez a legkevésbé sem menti fel őket a felelősség alól.


adatlap
sofar képe
sofar
Regisztrált: 2003.05.30.
link 5300 | sofar, 2008, január 1 - 21:25 | A hozzászóláshoz belépés szükséges

Ennek meg miköze az én kérdésemhez? Én ugyen egy szót sem szóltam se fasizmusról, se antiszemitizmusról. De jó, szabad a gazda:

Az újnyilasok vették elő: Szabó Albert, Bácsfi Diána, Vér és Becsület, szkinhedek. Első előfordulásai, amikor még mindenki hányt tőle: 1991 tatabányai Turulszobor avatás, 1992 okt.23 Kossuth tér.

Tisztában vagyok vele, hogy a mostani zászlólengetők túlnyomó többségének erről fogalma sincs, de nem is érdekli, egyszerűen az ellenzékiség, az ellenállás jelképét látja benne, mint korábban a kokárdában.

De nekik is tisztában kell lenniük azzal, hogy eme öntudatlan jelképválasztással olyan eszmék hálójába kerültek, amiből ébredés után majd megint nagyon nehéz lesz kigabalyodniuk.


adatlap
profi képe
profi
Regisztrált: 2007.12.20.
link 5299 | profi, 2008, január 1 - 20:52 | A hozzászóláshoz belépés szükséges
Előzmények: ‹ 5298

Nem.sajnos nem emlékszem de a TV-t is hallgatva itt a válaszom:mult évi összefoglaló:
2007.08.31.Eörsi Mátyás után szabadon."Magyarországon nincs fasizmus,és antiszemitizmus".
Ez elég hiteles válasz.


adatlap
sofar képe
sofar
Regisztrált: 2003.05.30.
link 5298 | sofar, 2008, január 1 - 20:24 | A hozzászóláshoz belépés szükséges

Semmi kétségem nincs a jóhiszeműségedet illetően. Viszont szeretném, ha válaszolnál 5290-es kérdésemre:

Idézet:
És arra is emlékszel, hogy kik vették elő?


adatlap
profi képe
profi
Regisztrált: 2007.12.20.
link 5296 | profi, 2008, január 1 - 17:34 | A hozzászóláshoz belépés szükséges
Előzmények: ‹ 529352915290

Akik előhuzták büszkék magyarságukra,1100 éves történelmükre!Nem azért vedték elő mert nyilasok,mert ha ez igy lenne akkor tele lenne zsidózással minden felvonulás,demonstráció.Én eddig még egy alkalommal sem tapasztaltam antiszemitizmust.(szerencsére).


adatlap
profi képe
profi
Regisztrált: 2007.12.20.
link 5295 | profi, 2008, január 1 - 17:29 | A hozzászóláshoz belépés szükséges
Előzmények: ‹ 5292

Hát azért ebben kételkedem,de ha ugy is lenne amit nem hiszek már csak a történelem időkorlátjai miatt sem, akkor mi van?Ha végigkövetted levelezésem ebben a témában,észrevehetted hogy semmi kifogásom a zsidók ellen.Sőt!Sok zsidó ismerősöm van,akiket példának állitanék nagyon sok nem zsidó honfitársunk elé.


adatlap
sofar képe
sofar
Regisztrált: 2003.05.30.
link 5293 | sofar, 2008, január 1 - 15:53 | A hozzászóláshoz belépés szükséges
Előzmények: ‹ 52915290

Idézet:
Nem állithatod komolyan,hogy mindenki nyilas aki szereti és tiszteli ezt a történelmi lobogónkat?

Ilyet se komolyan, se komolytalanul nem állitottam. Csak azt, hogy akik előhúzták, és divattá tették, azok sanda szándékból tették, és akik használják, ezeknek a sanda szándékoknak az akaratlan cinkosaivá válnak.

Azonban bizonyára lesznek közöttük páran, akik előbb-utóbb felismerik, hogy valakik csúnyán kihasználták a jóhiszeműségüket.


adatlap