Forrás: Hírtv

Már otthon van Csintalan

E-mailben vállalta magára Csintalan Sándor megverését egy magát a Magyarok Nyilai Nemzeti Felszabadító Hadseregnek nevező szervezet a Hír Televíziónak is eljutatott elektronikus levélben. A budapesti rendőrfőkapitány szerint azonban semmi nem utal arra, hogy ugyanazok bántalmazták volna Csintalant, akik októberben két szocialista politikus házát támadták meg Molotov-koktéllal.

Csintalan otthon


További videók

A Magyarok Nyilai Nemzeti Felszabadító Hadsereg tegnap e-mailben vállalta magára a műsorvezető megverését. A csoport novemberben már hallatott magáról, akkor két szocialista képviselő elleni támadással büszkélkedtek a radikális kurucinfo internetes portálon. A rendőrség szerint egy amerikai szerverről küldték az elektronikus levelet tegnap este a Hír tévé szerkesztőségébe. Azt még vizsgálják, hogy egyáltalán létezik-e ilyen szervezet és ha igen, akkor kik állnak mögötte.

A budapesti rendőrfőkapitány, Tóth Gábor szerint semmi nem utal arra, hogy ugyanazok bántalmazták volna Csintalan Sándort, a Hír Televízió műsorvezetőjét, akik októberben két szocialista politikus házát támadták meg Molotov-koktéllal.

Folyik az ellenőrzése annak, hogy kik azok akik emögött a nem legális szervezet mögött állhatnak. A rendőrség minden legális és törvényes eszközt és módszert megragad annak érdekében-legyen ez nyílt vagy titkosszolgálati módszer és eszköz-, hogy az elkövetők közelébe jusson, nyilatkozta Tóth Gábor budapesti rendőrfőkapitány.

Elektronikus levélben vállalta szombat este a magát Magyarok Nyilai Nemzeti Felszabadító Hadseregnek nevező szervezet Csintalan Sándor megverését. A levélhez mellékelt fotókon valóban a Hír Televízió műsorvezetőjének autókulcsa látható.

Szombaton, 17 óra 49 perckor érkezett a Hír Televízió központi e-mail címére az elektronikus levél, amelyet további öt szerkesztőségnek is elküldtek. Feladója egy magát Magyarok Nyilai Nemzeti Felszabadító Hadseregnek nevező csoport. A szervezet magára vállalta Csintalan Sándor megverését. Közleményében az olvasható, vascsővel támadtak a Hír Televízió műsorvezetőjére, a verést figyelmeztetésnek szánták, nem akarták megölni a Hír Televízió műsorvezetőjét.

A levél valóságtartalmának bizonyítékául két fotót mellékeltek egy slusszkulcsról, amelyről azt állították, hogy Csintalan Sándoré. A Hír Televízió műsorvezetője a keddi támadás után nem találta meg autója kulcsát.

Csintalan Sándor, aki szombaton elhagyhatta a kórházat, megerősítette, a slusszkulcs valóban az övé. Azt mondja, nincs még egy olyan kulcscsomó az országban, amelyen a Jeruzsálemet ábrázoló kéz egy karikán van a Trianon-emlékkulccsal.

A csoport közleményében azt írta, a verés alatt egyetlen mondat se hangzott el. Csintalan Sándor szerint ez így nem igaz. Ő azt mondja, szó nélkül kezdték el ugyan ütlegelni, de később egyik támadója megszólalt.

„Nem tudom, ki volt az, aki beszélt, de mindenesetre volt, aki beszélt, azt mondta, hogy fa*szopó zsidó bérenc és hogy tudjam, hogy hol a helyem, vigyázzak magamra, hogy hol a helyem, ezek mind elhangzottak, mondta Csintalan Sándor műsorvezető.

Csintalan Sándort a levél megerősítette abban, olyan politikai támadás áldozata lett, amelyben az oligarchák játszottak össze a szélsőjobbal.

„Meg vagyok róla győződve, hogy a ma regnáló hatalmi elit egy része és most nem a szocialista pártról beszélek, mert sok tízezer tisztességes tagja, sok száz tisztességes képviselője van, ők se mernek szembenézni ezzel a ténnyel, hogy ezt a pártot elfoglalták a posztkommunista hálózati elit, amely egyszerűen képtelen hatalmon kívül lenni, nem bírja elviselni, neki a hatlom kell, ennek az elitnek hatalma van, tudása van, technikája van: az egyik kártyája az antiszemita kártya, a másik pedig az a tudás, ami ahhoz kell, hogy ilyen akciókat végrehajtsanak. Ezt a támadást enélkül a tudás nélkül végrehajtani nem lehet, mondta Csintalan Sándor, a Hír Televízió műsorvezetője.

Az e-mailről a Hír Televízió értesítette a rendőrséget a hivatalos segélyhívó számon, a 112-őn.

(hírTV)

Comments are closed.