Forrás: Mazsihisz

Meggyalázta az 1956-os forradalom emléknapját a Budapest Szabadság téri Református Egyházközség lelkésze, ifj. Hegedűs Lóránt.

A gyülekezet temploma előtt október 23-án elmondott beszéde – amelyben trágár harsogással idézte a Magyar Gárda zászlaját nemrégen átkozódással „megáldó” lelkésztársa szavait is -, a magyar történelem leghitványabb pillanataira emlékeztetett.

A lelkész szónoklatát egy nyíltan antiszemita tendenciájú felolvasás követte, amelynek szövegelemei személyes hozzájárulásával és közreműködésével kerültek műsorra.

A történtekről tudósító web-oldalak:

Zsidózott? Pereljék be Szabó Dezsőt!

Zsidózott? Pereljék be Szabó Dezsőt! – Az elmúlt húsz év talán legdurvább közterületi zsidózása Hegedűs Loránték október 23-i rendezvényéről, videóval. A szerző, Szabó Dezső durvábbakat is írt.

Jelentsenek ezek a zászlók fenyegetést! – videó

Kedden délben a budapesti Szabadság téren jobboldali radikális demonstrációt tartottak, amelyen többek között a szélsőséges nézeteiről ismert református lelkész, ifj. Hegedűs Lóránt tartott beszédet. A szónok szerint elég volt a törzsi sovinizmus kizárólagosságra törekvéséből.

Az elhangzott gondolatokat ifj. Hegedűs arra hivatkozva tartja igaz, hazafias megnyilatkozásnak, hogy azok idézetek voltak Petőfi Sándortól és Szabó Dezsőtől. A templom előtti színpadon azonban nem irodalomtörténeti műsort tartottak. A szöveg- és történelmi környezetüktől egyébként is függetlenített citátumok más célt szolgáltak: Izrael- és zsidóellenes indulatokat táplálni az egybegyűltek körében és a magyar társadalomban.

Nem állítjuk, hogy ifj. Hegedűs Lóránt tudatában volt akár saját szavai, akár az engedélyével felolvasott szövegrészek súlyának, az előadott gondolatok alpáriságának. Az ügy azonban nem is ifj. Hegedűs Lóránt magánügye, mint ahogy a történteknek sem ő, illetve az ő egyéni értelmezése ad súlyt és jelentőséget, hanem az őt lelkészi minőségben sorai között jegyző Magyarországi Református Egyház.

A magyar társadalom érdekeit a keresztény hagyomány értékeinek megfelelő komolysággal szem előtt tartó, és a magyar társadalom közvagyonának igénybevételével közszolgálati feladatokat ellátó és a jövőben is ellátni kívánó egyház éppen ezért ebben az ügyben nem hallgathat, nem keltheti azt a benyomást, mintha kollektív valósága bármilyen engedményt is lehetségesnek hinne az ifj. Hegedűs Lóránt által elmondottakat és az általa október 23-án megvalósított lelkészi viselkedést illetően.

Alulírottak és a felhívásunkhoz csatlakozók arra kérjük a Magyarországi Református Egyház felelős tényezőit, hogy egyházuk félreérthetetlen közös álláspontjaként a legszélesebb nyilvánosság előtt és teljes egyértelműséggel nyilvánítsák ki: ifj. Hegedűs Lóránt október 23-i megnyilatkozását, illetve a Szabadság téri Református Egyházközség e napon tartott, Izraelt és zsidó honfitársainkat szidalmazó rendezvényét összeegyeztethetetlennek tartják hitvallásaikkal, az egyetemes humánummal és a kereszténységgel.

Kérjük mindazokat, akik a fentiekkel egyetértenek, csatlakozásuk kifejezésre juttatásával is támogassák felhívásunkat.

Elektronikus postacím: [email protected] vagy: [email protected]

A kezdeményezéshez csatlakozók neveit folyamatosan megjelenítjük a http://hazaeskozelet.uni.hu/ címmel nyitott honlapon.

A felhívás kezdeményezői: a Wesley János Lelkészképző Főiskola Theológus és Lelkész Szak, illetve tanárai és vendégtanárai:

Budapest, 2007. október 30.

***************************************

Iványi Gábor, a WJLF rektora

Majsai Tamás, a theológiai szak dékánja

Faludy Judit, művészettörténész

Fazekas Csaba, történész

Fekete György, mentálpedagógus

Gábor György, vallásfilozófus

Gyimesi Júlia, pszichológus

Hunèík Péter, orvos, kisebbségkutató

Iványi Gábor jun., theológus

Karsai László, történész

Karády Viktor, szociológus

Lukács Péter, oktatásszociológus

Mártonffy Marcell, theológus

Nagy Péter Tibor, oktatástörténész

Radácsy László, hebrológus

Ranschburg Jenő, pszichológus

Schweickhardt Zsolt, fejlesztőpedagógus

Szent-Iványi Ilona, theológus

Tőrösné Fehér Ildikó, iskola- és gyermekpszichológus

Ungárné Komoly Judit, pasztorálpszichológus

Várdy Péter, filozófus

Varga Aranka, kutató pedagógus

Vattamány Gyula, theológus

Vekerdy Tamás, pszichológus

Wildmann János, theológus

Utólag csatlakoztak:

Bognár László, görög filológus, filozófiatörténész

Tari Mária, pszichiáter

***************************************

A nyilatkozatot támogatók (2007. október 29-30.)

Angelusz Róbert, szociológus

Baczoni Gábor Miklós, levéltáros

Bitó László, biológus, író

Dávid Ferenc, művészettörténész (MTA MKI)

Fischer Eszter, pszichológus

Kelemen Éva, tanár

Mező Ferenc

Várkonyi Ágnes

***************************************

A nyilatkozatot támogatók (2007. október 31.)

Aszalós Sándor

Bagi Istvánné

Balog Judit, újságíró

Bandi László

Bandi Tamás

Bandi Tamásné

Bodansky György

Bognár József

Bognárné Horgosi Anikó

Cserba Julia, újságíró

Csiszár Ágnes könyvtáros

Drucker Tibor

Einvág Zoltán CFI-Hungary (Izrael Keresztény Barátai – Magyarország) képviselő

Einvágné Jancsó Andrea, pszichopedagógus

Erős Ferenc, pszichológus

Feldmajer Péter, dr., MAZSIHISZ elnök

Ferenc Sándor

Ferencné Szabadkai Edit

Flaskár Melinda, szociálpolitikus

Fogarasi Lászlóné

Fritz Zsuzsanna, tanár

Fülöp Károly, dr., tanár

Gregor László, dr., egyéni vállalkozó

Gunszt Zsolt, ny. r. zls.

Gyulai András, matematikus

Heller Agnes, filozofus

Horák Magda

Illés Mátyás, nyugdíjas tanár

Iványi Miklós, lelkész

Iványi Miklósné, tanár

Kalla Éva

Kálmán János, nyugdíjas

Karsai Elekné, fizikus

Kecskeméti Károly újságíró, történelemtanár

Kende Péter, dr., újságíró

Kerekes András, újságíró

Kertész Dávid, a Haver Alapítvány igazgatója

Kertész Endre, gordonka művész

Kertész Erzsébet szociális munkás

Kertész Péter, Pulitzer-emlékdíjas újságíró

Knoll Julia, dr., orvos

Kőszegi Gábor, raktáros

Lakatos Anka, szociális munkás

Losonci László

Lovenberg Gabor, üzletember

Lövenberg Gábor, üzletember

Markovits Gábor, közgazdász

Máténé Horváth Márta, programtervező matematikus

Mátyás Péter, informatikus

Molnár Gábor, pszichológus

Müller Áron

Müller Ferenc

Müller Rebeka

Müllerné Siroki Erika

Nagy Edit, lelkész, levéltáros

Ónodi István

Paksiné Péteri Julia

Penziás Ágnes, logopédus

Radomir Mária

Raj Tamás

Sebesvári László, közgazdász

Simonyi György, közgazdász

Szabadkai Lajosné

Szabó Ildikó, a WJLF káplánja

Szente Péterné

Sziládrd József, adjunktus (WJLF)

Szilágyi-Gál Mihály, filozófiatörténész

Sziva Ibolya, theológus hallgató

Tatár György, filozófus

Telegdi Zsuzsanna

Tóbiás Erika

Török Miklós, villamosmérnök

Török Miklósné, gazdasági vezető

Ungvári Tamás, irodalomtörténész

Vajda Dezső, ny. orvos

Vajda Károly, hermeneuta, irodalmár

Váradi Judit

Wiesel Katalin, ny. intézeti docens

Wiesel Katalin, történelemtanár

Zoltai Gusztáv, az Európai Zsidó Kongresszus VB tag

***************************************

A nyilatkozatot támogatóK (2007. november 1.)

Baka Tünde, tanár

Balogh Éva (Eva S. Balogh), USA

Bánvölgyi György, vegyészmérnök

Bartus László, újságíró

Békés Vera, filozófus

Boda Lajos

Bohus Klára, nyugdíjas, Kanada

Booth Nóra, archeologus, Kanada

Boris János, szerkesztő

Deák Péter

Domán Mária, dr.

Elek Tamás

Fehér Márta, tudományfilozófus

Fekete János, holokauszt túlélő író, Győr

Ferge Zsuzsa, szociálpolitikus

Fodor Tamás, színész, rendező

Gábor Éva, filozófus

Gádor Ágnes, könyvtáros

Gothard József, villamosmérnök

Gyimesi László, író

Hadas Júlia

Hedvig Zsuzsa, dr., okl. vegyészmérnök

Hegedűs Tibor

Heindl Péter, tanár

Hódos Mátyás, író

Horák Magdolna

Horváth Tibor

Kálmán Györgyi, újságíró

Kárpáti György, dr.

Kaskötő István, szerkesztő, Kanada

Kiss László, Németország

Kocsis Anikó, szerkesztő, fordító

Korányi Tamás

Lappints Eszter

László György, újságíró

Madarász Edit, pedagógus-könyvtáros

Magyar Fruzsina, dramaturg

Maróti György, nyugalmazott középiskolai tanár

Mozga Márta Anna, pedagógus

Murányi István, szociológus

Müncz Péter

Münczné Pesti Marianna

Nagy Bálint, hivatalsegéd

Nagy Csaba

Nagy Erzsébet

Norman Károly, író

Palkó Gábor, irodalomtörténész

Papp Gábor, lapszerkesztő

Papp Kata

Penziás Ágnes, logopédus, fejlesztőpedagógus

Pinke Zsuzsanna

Ratkó Sándor, nyugállományú r. alezredes

Rédei Éva, Láng-Téka Könyvesbolt

Reich Lajos, mérnök-közgazdász

Réti Ervin

Róbert László

Rugási Gyula

Ruzsa Zoltán, matematikus

Sárközi László, költő, újságíró

Sebes Katalin, szerkesztő

Selyem Zsuzsa, irodalomtörténész, író

Somló János

Sós Péter János, dr.

Szabó Zoltán, kommunikációs tanácsadó

Szalatnay Katalin

Szamosi Katalin Anna, dr., jogász

Szekeres Tamás

Szekeres Tamásné

Szerdahelyi Judit, Argentína

Tamás Gáspár Miklós, tud. kutató

Vadász János, társadalomkutató

Vágó István

Vámosi András, producer, hangmérnök

Várfalvi Attila, politológus

Verebes György, informatikus

Vermes Péter

Zoltai Andrea

***************************************

A nyilatkozatot támogatóK (2007. november 2.)

Ádám Péter, főiskolai tanár

Agárdi Péter, irodalomtörténész

Agárdiné Malek Zsuzsanna, pszichológus

Arányi Tamás, kutatóorvos

Bartháné dr., Boga Ildikó, ny. pedagógus, könyvtáros

Berta József (Berlin)

Besançon-Bartocz Klara, citoyenne d”Europe, Franciaország

Bikácsy Gergely, kritikus, esszéíró

Bíró András, Alternatív Nobel díjas

Bokor Péter, okl. építészmérnök, vezérigazgató,VILLA INTERNATIONAL ZRT

Buza János, dr.

Csányi László és családja

Demeter Zsuzsa, nyugdíjas

Dés László, zenész

Dés Magda, nyugdíjas gyógypedagógus

Dés-Kertész Dóra

Donáth Ferenc, dr., orvos

Eörsi Mátyás, országgyűlési képviselő

Föld S. Péter

Földes Gyula, dr.

Füzéki Bálint

Groniewsky Erik, okl. gazdasági mérnök

Gyarmati Zsuzsanna

Gyémánt Mariann újságíró

Halmai Gábor, alkotmányjogász, egyetemi tanár

Hámor Szilvia, újságíró

Horváth Katalin, programozó

Horváth Márta, programtervező matematikus

Jávor Endre

Kardi Judit, dr., ügyvéd, a Magyarországi Cionista Szövetség alelnöke

Katona Anikó

Kertész Ákos

Kertész Éva

Kertész Zsófi

Kiss Kornélia, dr., főiskolai tanár

Kollin Éva, orvos

Kopiás Gábor, közgazdász

Kornis Mihály

Köves József, író-könyvkiadó

Kürthy Tamás, nyugdíjas

Lax Tamás

Máriássi István, ny. iskolaigazgató

Mayer Aranka

Millei Ilona újságíró

Mózes Zoltán

Novák Attila, történész

Őri László, adjunktus

Pajor Róbert, tanár

Pajorné dr. Tóth Ilona, tanár

Petschnig Mária Zita, közgazdász

Pilisy Elemér, nyugdíjas

Pilusin István

Pünkösti Árpád, újságíró, szociográfus

Rózsahegyi György, dr., közgazdász

Sólyom Olga, ny. közgazda

Somló Jánosné

Szabó Ildikó, szociológus

Szabó Lászlóné

Szalai Erzsébet, szociológus

Száraz György, dr.

Székely Zsófia, szállodaigazgató

Szentpéteri Anikó, közgazdász

Szilágyi Ákos, költő, esztéta

Szvák Gyula, történész

Tenner György, dr.

Timár Róbert, dr., orvos

Tódor Edit, pszichopedagógus

Ungár Klára, közgazdász

Vadász Ferenc, az Old Boys alapító tagja

Varga Mihály, főszerkesztő (PR Herald Online)

Vásárhelyi Mária, szociológus

Vasvári György, CISM, egyetemi docens

Vasvári József, manager

Vermes Éva

Zelki János, újságíró

***************************************

A nyilatkozatot támogatóK (2007. november 3.)

Babiczky László, rendező

Balázs Erzsébet, fizikus

Balázs Anna, orvos

Burger András

Csóti Sándorné

Darab Tamás, informatikus

Déri Juli

Dés András

Dés Julcsi, szociológus

Dés Mihály, újságíró (Barcelona)

Diósi Lajos, fizikus

Eastland Zsuzsa, tanár

Földes Gábor

Földvári István, műszerész

Gál Juli, Új Élet szerk.

Garai Péter, közgazdász

Gerendás Péter, előadóművész

Gergely Jánosné, Bp., XI. ker.-i lakos

Gold J. Márton, társadalompolitikus

Halász Géza, közgazdász

Halász Róbert, dr., közgazdász

Halmos Judit, vegyészmérnök

Haraszti Klára, tanár

Havas Tamás

Havas Tamásné

Horváth Mária, dr., orvos

Kaszás Miklós

Kende Mária, adjunktus

Kenedi Mariann

Kifusz Cecília

Kovács Judith (Montreal)

Kuntz Nóra

Losonczy Anna, dr., kultúrantropológus

Markovits Zsuzsa

Mérő Miklós, dr., újságíró

Orbán Gyöngyi

Orbánné Varga Katalin, nyugdíjas

Pálné Kutasi Éva

Révai Károly, ügyéd

Ring Éva, történész (ELTE Bölcsészkar)

Strausz Éva, nyugdíjas

Székely József Iván, orvos-gyógyszerkutató

Székely Sz. Magdolna

Szücs Gábor, újságíró

Tajti László

Tarján Róbert, aranydiplomás villamosmérnök

Tátrai Erzsébet, dr., orvos

Váradi András, orvos

Várhelyi Márton, zeneműkereskedő

Varga Margit

Vermes Péter, dr. (Csömör)

Visky András, író, dramaturg

Zsolnai Gábor

Zsolnai Margit

***************************************

A nyilatkozatot támogatóK (2007. november 4.)

Antal Boldizsár, ORTO-A Kft. igazgatója

Bartos Gabriella

Duba Jenő, orvos

Forgács Éva, tanár

Freiberg Ágnes, dr., orvos

Galambosné Kerek Krisztina

Garami Szilvia

Gosztonyi László, programozó

Gyarmati János, dr., ügyvéd

Gyimesi Éva, irodalomtörténész

Hajdú Marianne

Horváth Levente, református lelkipásztor

Jeles András

Kelemen János filozófus

Kiss Ágnes

Koós Anna, dr., állampolgár

Mayer Péter, nyugdíjas

Nagy Anna

Németh Ferenc

Németh Ferencné Kozma Mária,

Oroszi István, újságíró

Oroszi Istvánné

Ostyáni István, pedagógus (Jásd)

Pályi Sándor Márk

Pécsi Vera, szerkesztő

Schuller Mária tanár

Szegedi György, nyugdíjas közgazdász

Szegő Anna, művészeti vezető

Szegő János

Szél Júlia, tanár, újságíró

Szepesi Hajnal, könyvtárostanár (Budapest)

Szücs Gáborné, vállalkozó

Timár Éva, orvos

Váradi Júlia, kulturális újságíró

Váradi Valéria

Vasvári Barbara, dr., orvos

Volosin Hédi, politológus

Weiler Róbert, informatikus

Zsombor Júlia, igazságügyi klinikai szakpszichológus

Comments are closed.