Forrás: kultura.hu

Október 14-én és 15-én rendezvénysorozattal ünnepli ötödik

születésnapját a Budapesti Zsidó Színház. A programok egyrészt bemutatják az eltelt fél évtized egyes állomásait, másrészt lehetőséget kínálnak, hogy bárki ingyenesen megtekinthesse a repertoáron lévő darabokat.

Cseresznyéskert2002 októberében alakult a Budapesti Zsidó Színház a Bethlen téri

zsinagógában. Az akkor még többnyire a Marom Budapest zsinagógai kórusából álló társulat zsidó ünnepeken lépett a közönség elé alkalmi, ünnepi performanszokkal, de hamar megszületett a gondolat: jöjjön létre a háború utáni Budapest első nyitott közösségi zsidó színháza.

A társulat azóta repertoárszínházzá vált, és ma már évi mintegy 60 előadást tart. Darabjaival végigturnézta a zsidónegyed kocsmáit,

kocsmaszínházait, színházait, Purimspiel című produklciójukat pedig a még Halász Péter nevével fémjelzett Városi Színházban mutatták be.

Előadásaikat most az RS9 Színházban, a Sirály Alternatív Kulturális Centrumban és különböző közösségi házakban, fesztiválokon (pl.: Kapolcs, POSZT) játsszák.

A társulatvezető Mordecháj ben Ávrohóm mellett sokszor

tehetséges fiatal színházi emberek csatlakoznak a munkához, például Izsák Lili díszlet- és jelmeztervező, Máthé Zsolt színész, Galambos Attila filmrendező, vagy épp az egyik legutóbbi bemutatót rendező Dömötör András.

Program

Okt. 14. Vasárnap (Sirály és Kuplung)

11.00 Ünnepi Ima – SIRÁLY

12.00 Ünnepi Kidus – SIRÁLY

15.00-17.15 Molnár: Játék a kastélyban – KUPLUNG

15.00-18.00 Beszélgetések, tárlatmegnyitó – SIRÁLY

18.00-Sose Felejtem el Avagy egy diplomás büfészínész emlékei – SIRÁLY

19.00- Kis zene – Nagy fröccs – SIRÁLY

20.00-21.30- Hunkurunk Avagy a szemérmes nem tanul – KUPLUNG

22.00- A Buli! – KUPLUNG Ruách koncert

Okt. 15. Hétfő (RS9 színház After parti)

19.00-21.30 Csehov: Cseresznyéskert 22.00-01 Dj Onof buli Büfé

Comments are closed.