Létezhet-e a Szentföldön világi állam?
Theodor Herzl, a politikai cionizmus atyja, Budapesten látta meg a napvilágot. Ám nemcsak a cionizmusnak, hanem a zsidó anticionizmusnak is vannak magyarországi gyökerei: az Izrael államát mindmáig radikálisan elutasító szatmári hászidok mozgalma is a történelmi Magyarország területén bontott szárnyat. 2006-ban néhányuk részt vett az Ahmadinezsád iráni elnök által rendezett Izrael-ellenes konferencián is. A mintegy 20 ezer családot számláló közösség a holokauszt óta főként New Yorkban, Antwerpenben, Londonban és Jeruzsálemben él. Magyarországon csak két-három szatmári hászid él, egyikük Fényes Balázs tanár és kósersági felügyelő, aki már az e hét szombatjára eső Jóm Kippurra készül.
Hászidok egy anticionista tüntetésen
Köztudott, hogy a szatmáriak a legradikálisabban anticionista beállítottságúak valamennyi zsidó irányzat közül.
– A szatmáriaktól független Neturé Kártához tartozók, akik Izrael államát – nagy személyes áldozatok árán – gyakorlati szinten is elutasítják, még radikálisabbak. Szatmár radikalizmusa elsősorban ideológiai jellegű.
Mindamellett nemrég bejárta a világsajtót a hír, hogy néhány szatmári rabbi részt vett az Izrael elpusztítására törekvő Ahmadinezsád iráni elnök által rendezett, Izrael állam elleni konferencián. Az izraeli főrabbi pedig javaslatot tett a kormánynak, hogy az érintett rabbikat tiltsák ki Izraelből.
– Az igaz, hogy Szatmár elvi, tórai és rabbinikus alapokon ellenzi Izrael államát (lásd keretes írásunkat), de az említettek tettét én személyesen is elítélem; és ami még fontosabb, hogy – hála a Teremtőnek – Szatmár hivatalos nyilatkozatban is elítélte, és elhatárolódott tőle, mivel semmiféle felhatalmazásuk nem volt arra, hogy azon a konferencián Szatmárt képviseljék. Attól, hogy valaki a szatmári jesivában tanult, még nem lehet minden tettét a mi számlánkra írni. És persze attól, hogy valaki magát rabbinak nevezi, még nem lesz rabbi.
Egyébként a második világháború előtt a cionizmus elutasítása sokkal egyértelműbb volt, mint ma. A holokauszt rettenetes katasztrófája után a világ rossz lelkiismerete és a szovjet közel-keleti érdekek is segítették létrejönni Izrael államát. Ráadásul ma már el kell ismerni, hogy egy sikeres államról van szó, rendkívül figyelemreméltó mezőgazdasági, ipari, katonai teljesítményekkel. És egy sikeres projekttel könnyebb érvelni, mint egy sikertelennel…
De az alapító szatmári rebbe, Joel Teitelbaum, a holokausztot is a cionizmus miatti büntetésként értelmezte…
– Nemcsak ő, hanem mások is, például a korábbi lubavicsi rebbe is, aki már a háború előtt előre jelezte ezt. Az Édenkert óta tudjuk, hogy egy tilalom megszegése büntetést von maga után. Az Örökkévaló sokszor megígéri a Tórában, hogy ha a zsidók megtartják a parancsolatait, akkor minden jó lesz, de ha nem, akkor rossz dolgok fognak történni. A Tóra az a koordináta-rendszer, amiben gondolkozni kell, s ebben ha valami rossz történik, az büntetésképpen jön valamilyen parancs megtagadásáért. Van, amikor lehet látni a konkrét összefüggést az ok és okozat között, és van, amikor nem. Ilyenkor azt mondjuk: „Igazságos vagy Te, Örökkévaló, és igazságosak a Te ítéleteid.” Ennyi. Megnyugszunk benne. A második világháború során történt pusztulás méreteiben csak a Szentély pusztulásához mérhető, és valóban nehéz elszakadni attól a gondolattól, hogy lehet ilyen oksági összefüggése a cionizmussal. Az Énekek éneke második része hetedik versének talmudi értelmezése szerint ugyanis az Örökkévaló a szétszóratás kezdetekor megeskette a zsidókat, hogy együtt, tömegesen nem mennek vissza a Szentföldre, azaz nem lázadnak fel a száműzetés ténye ellen; másrészt nem lázadnak föl a népek ellen, amelyek között élni fognak; harmadszor pedig megeskette a népeket is, hogy nem gyötrik a szétszóratásban élő zsidókat. Jeremiás próféta szerint is a száműzetést békével kell viselni. A mi értelmezésünk szerint, ha nem tartjuk be ezeket a játékszabályokat, abból büntetés lesz. Ha a gyerek valami rossz fát tesz a tűzre, és ezért sarokba állítom, akkor nem a gyerek fogja megmondani, hogy mikor jön ki a sarokból, hanem a büntetést kiszabó szülő. Sőt, ha a gyerek fellázad, és maga kijön, akkor duplázódhat a büntetés. A mi véleményünk szerint akkor lesz vége a száműzetésnek, amikor majd Isten elküldi a Messiást, hogy hazavezesse a zsidókat a szétszóratásból. Ennek idejét odafent döntik el.
Fényes Balázs. Aggódik a zsidóságért
De nagyon sok rabbi, például a vallásos cionisták azt mondják, hogy most éppen ez történik: eljött az idő, és Isten éppen a cionizmus által vezeti haza őket. Kuk rabbi, a vallásos cionizmus egyik szellemi atyja, válaszul arra a vádra, hogy a cionisták „ki akarják kényszeríteni a Véget”, úgy fogalmazott: „Nem mi kényszerítjük ki a Véget, hanem a Vég kényszerít minket.” Szerintük inkább a cionizmus elutasítása lehetett a holokauszt oka.
– Mi nem tudjuk elfogadni, amit Rav Kuk és más cionista rabbik mondanak, hogy az egyetemes, csodás, isteni megváltást emberi erővel kell előkészíteni, kezdve a héber nyelv felélesztésével a földművelésig stb. Szerintünk vallási alapon el kellene utasítani azt, hogy a Szentföldön, vagyis a szent földön, ahol a Szentély, az Örökkévaló lakhelye állt, egy laikus, világi zsidó állam létezzen, a Tóra törvényeinek be nem tartásával, ami ott sokkal nagyobb bűnként esik latba, mint a diaszpórában. Ennek ellenére komoly vallásos, ortodox körök együttműködnek az állammal. Ők úgy fogják föl, hogy azért kell belülről harcolniuk, hogy a Tóra törvényei minél nagyobb mértékben érvényesüljenek ebben a világi államban. Ez viszont szerintünk fából vaskarika. A Megváltás csak vallásos koordináta-rendszeren belül értelmezhető, mi azt várjuk, hogy a megfelelő pillanatban az Örökkévaló végtelen irgalmából fog tenni valamit, amiről nem tudjuk, hogy mi lesz. Hogyan valósulhat ez meg, vagy jöhet közelebb egy világi mozgalom tevékenysége kapcsán? Erre Rav Kuk azt válaszolja, hogy a zsidók Szentföldre költözése, a föld megművelése, a héber nyelv felélesztése, vagyis a világi cionista mozgalom tevékenysége hozzájárul a zsidók, sőt az emberiség egyetemes megváltásához, annak ellenére, hogy a világiak ezt nem tudatosan teszik. Azonban a zsidó népnek, ha a Szentföldön él, kötelessége megtartani a Tórát, még inkább, mint a diaszpórában – viszont zsidó államot, még a Tórán alapuló államot is, a mi felfogásunk szerint egyedül a Messiásnak van joga létrehozni.
Izrael állama közel hatvan éve fennáll. Vallási szempontból elég nehéz elképzelni, hogy kétezer év szétszóratás után ehhez Istennek ne lenne semmi köze. Számos más hászid irányzat, akik régebben szintén a harcos anticionizmus oldalán álltak, látva az ország sikereit, fokozatosan megváltoztatták vallási álláspontjukat, és ma már határozottan támogatják az államot. „Áthidaló” teológiájuk szerint a világi állam „a Messiás szamara”, amelyen bevonul a történelembe. Egyesek már katonáskodnak is közülük. A szatmáriak nem enyhítettek szigorú felfogásukon?
– Nem. Tény, hogy a vizsnyici rebbe szombati ünneplőruhájában ment az állami választásokra. A belzi rebbe is változtatott ebben a korábbi felfogásán. A lubavicsiek ebben és sok minden egyébben is változtattak.
De a hatnapos háború idején maga a szatmári rebbe is úgy nyilatkozott nyilvánosan, hogy mivel a háború zsidó életek megmentése érdekében zajlik, vallási jelentősége is van: azaz pozitívan értékelte azt.
– Ez így nem teljesen igaz. A rebbe a háborút magát nem értékelte pozitívan, csak azt tekintette isteni beavatkozásnak, hogy a háborúnak annyira kevés zsidó áldozata lett.
De mit akar akkor végül is Szatmár? Izrael hatmillió zsidó lakosa békésen vonuljon vissza újra a diaszpórába, és hagyja ott a Szentföldet? Vagy szüntessék meg maguk hatvan éve sikeresen fennálló államukat, és rendeljék alá magukat egy új muszlim államnak ugyanott? Vagy jöjjön egy újabb háború, és törölje el az egészet, velük együtt?
– Isten őrizzen a háborútól! Nyilvánvaló, hogy semmi olyat nem akar és nem is akarhat Szatmár, ami akár csak egyetlen zsidó életre is veszélyes lenne. Egyetlen szekularizált zsidónak a halálát sem kívánjuk, hanem azt, hogy térjen meg. Ahogyan Jóm Kippurkor, az év legszentebb napján, a „félelmetes napon” az imánkban is mondjuk: Isten a bűnösnek nem a halálát kívánja, hanem a megtérését. Nem „arra játszik”, nem arra vár, hogy megbüntethesse a bűnöst, hanem hogy az megtérjen. Csak remélni lehet, hogy a Örökkévaló ezt a problémát békés úton és nem egy újabb borzasztó tragédia árán fogja megoldani. Az sem megoldás, hogy mindenki költözzön vissza a diaszpórába, mert ez gyakorlatilag kivitelezhetetlen. Vagyis erre a mostani helyzetre már nincs pozitív programunk. Ennek a helyzetnek a megoldása már kizárólag az Örökkévaló kezében van. Amit tehetünk, az csak a megtérés. Csakhogy ez sem éppen egyszerű. S hogy aztán hogyan lenne tovább? Majd az Örökkévaló gondoskodik róla. Csak a Messiás eljövetele oldhatja meg ezt a nehéz helyzetet.
Az Ön által ismertetett szatmári gondolatok a holokausztról mint isteni büntetésről, Izrael államáról mint a katasztrófa következményéről stb. tartalmilag némileg emlékeztetnek az újnácik, az antiszemiták, az al-Kaida, az iráni elnök, a palesztin terroristák Izrael- és zsidóellenes érveire. Nem tart attól, hogy kapva kapnak azon: vannak zsidók, akik hozzájuk hasonlóan gondolkoznak?
– „Ha ketten csinálják ugyanazt, az nem mindig ugyanaz”, tartja egy latin mondás. Szomorú lenne, ha nem lehetne szabadon gondolkozni és véleményt alkotni az attól való félelemből, hogy mások miként csavarják ki szavainkat. Az, hogy talmudi, vallásjogi, elvi szempontból ellenezzük Izrael államát, a mi esetünkben nem jelenti azt, hogy bármi rosszat is kívánnánk bármelyik, akár mégoly cionista beállítottságú zsidónak. Nem ezért ellenezzük a világi államot, hanem ellenkezőleg: éppen azért, mert félünk attól, hogy az rossz következményekkel, újabb büntetéssel járhat a zsidók sorsára nézve. És bár hiszünk abban, hogy az embert érheti rossz, amikor engedetlen az Örökkévaló iránt, de ez a Biblia szerint egyáltalán nem igazolja azokat, például az antiszemitákat, újnácikat vagy a terroristákat, akik azt hiszik, hogy az ő feladatuk végrehajtani az isteni büntetést.
Ma már az ortodox zsinagógákban is rendszeresen imádkoznak Izrael államáért. Olyankor Ön mit csinál, hallgat?
– Nem, kimegyek. Tudják is ezt már rólam, tudomásul veszik a többiek.
Szatmári hászidok
A szatmári hászidizmust Joel Teitelbaum rabbi alapította az első világháború előtt Szatmárnémetiben (románul Satu Mare).
Más akkori hászid rabbikkal összhangban kezdettől fogva élesen elítélte a cionista mozgalmat. Indokaik vallási jellegűek voltak: szerintük még a mózesi Törvény alapjaira épülő zsidó államot is csak a majdan elérkező Messiásnak van joga a Szentföldön létrehozni. Ráadásul a cionizmus derékhadát világi, a judaizmus szempontjából nézve bűnös zsidók alkották, akik egy szekuláris államot alapítottak, majd építettek fel, amelynek berendezkedése nem a Tórán alapul. A Talmudban – és annak középkori kommentátorainál – olvasható „három eskü” elve szerint a zsidóknak tilos „kikényszeríteniük a Véget” azzal, hogy politikai – vagy bármiféle – aktivitást folytatnak a „Megváltás siettetéséért”; ezért engedelmesen alá kell rendelniük magukat a nemzetek uralmának, és nem szabad „együttesen, erőnek erejével” hazaköltözniük a Szentföldre. Egyénileg, külön-külön megtehetik ezt, de a Szentföldön élve meg kell tartaniuk a Törvényt, különben tisztátalanná teszik a földet; és az ott éppen uralkodó idegen hatalom ellen nem szabad fellázadniuk, hanem passzívan várniuk kell a megfelelő időben a természetfölöttiből jelekkel és csodákkal – azaz nem történelmi folyamatok által – megérkező Messiást.
A holokauszt elől Budapesten át menekülő Teitelbaum New Yorkban telepedett le. 1953-tól egy ideig rabbija lett a jeruzsálemi Neturé Kártá (arámiul: „a város őrei”) közösségnek is. Ez az Izraelben élő anticionista hászidokat tömörítve radikálisan elutasítja az Izrael államával való együttműködést (létét a legnagyobb vallási botránynak, bűnnek, hitehagyásnak és spirituális katasztrófának tekintik): a függetlenségi háborúban Jeruzsálem nemzetközi státusát próbálták elérni; nem katonáskodnak; nem fizetnek adót; legtöbbjük elutasítja a személyi igazolványt, az állami bíróságok kompetenciáját saját ügyeikben, és a héber nyelv világi használatát; és nem szavaznak a választásokon. Mindezek miatt meglehetősen népszerűtlenek az izraeli lakosság körében, és időnként heves összetűzésbe kerülnek a hatóságokkal.
