Spinoza Zsidó Fesztivál 2007 – Egy kis olasz színnel

 

Szeptember 1. szombat, 16:00 óra

Séta a római gettóban – Kepes Jutka fotókiállításának megnyitója

A római zsidóság Európa legrégibb zsidó közössége. Időszámításunk előtti második században éltek már itt zsidó rabszolgák, akiket Palesztinából hurcoltak Rómába. 1555-ben IV. Pál pápa kiadta Cum nimis absurdum (Amikor a túl sok zavaró) bulláját, melyben elrendelte, hogy a zsidó közösséget fallal vegyék körül. A Sant” Angelo kerületben kijelölt három hektárnyi terület így lett a római gettó a velencei után a második gettó Európában. A római gettót 1900-ban nyitották meg. Azóta sok épületet lebontottak, de a megmaradt kis utcák még ma is sokat őriznek a régi idők különleges hangulatából.

Szeptember 1. szombat, 19 óra:

Szól a kakas már – Klezmer koncert

A Klezmerész tagjai merész klezmer-zenészek!

Mindenkinek van valami polgári foglalkozása, ki pedagógus, ki mikrobiológus, keramikus avagy közgazdász. Ami összeköti őket, az a klezmer zene nagy-nagy szeretete.

A Klezmerész tagjai:

Sós Judit ének, Török Judit ének, Zala Judit hegedű, Tar Kata gitár, Kiglics József klarinét, Garai Péter dob

Jegyár: 1.500,- Ft

Szeptember 2. vasárnap, 15 óra:

Rézbánya Borban – Radnóti Miklós emlékére!

Dokumentumfilm a szerbiai Bor rézbányáiba hurcolt mintegy 6000 magyar zsidó sorsáról, életéről, haláláról (Radnóti Miklós egy volt a hatezer közül).

Radó Gyula filmjében hét bori munkaszolgálatos mondja el élete történetét.

Jegyár: 800,- Ft

Szeptember 2. vasárnap, 19 óra:

A Kuplé-király

Meglepő, de jószerivel semmit sem tudunk Weiner Istvánról, a kuplékirályról. Annyit igen, hogy a békebeli cabaret-színpadok egyik legnépszerűbb kuplészerzője, akiről Nagy Endre is megemlékszik a kabaré regényében. Weiner István életéről egyetlen adat sem maradt fent, neve egyetlen lexikonban sem szerepel. Weiner első kupléja 1907 novemberében került színpadra a Bonbonniér-ben, az utolsó pedig 1930 májusában a Bethlen-téri Színpadon. Kupléinak két fő témája a szerelem és a zsidósága. Legismertebb kupléi:

Oh, Lőwinger…, Nevet a Róth…, A néger smok, stb.

Weiner István kupléit egybecsirizelte Győrei Zsolt és Schlachtovszky Csaba.

Szereplők: Holecskó Orsolya, Peller Anna, Bakos-Kiss Gábor

Jegyár: 1.800,-

Szeptember 3. hétfő, 19 óra:

Svábok, cigányok és egyéb zsidók – Bächer-est

Bächer Iván írásait előadja: Rácz Attila

Mazurkázik Bächer Iván

Jegyár: 2000,-

Szeptember 3. hétfő, 20 óra:

Olasz-zsidó vacsora nápolyi és szicíliai dalokkal

Halmos Fatime – ének, Balog Roland – gitár

Ízelítő a Spinoza olasz-zsidó konyhájából:

Cipolle ripiene (töltött hagyma), Melanzane marinate (marinált padlizsán), Gnocchi alla siciliane (burgonyagomba), stb.

Szeptember 4. kedd, 19 óra:

Otthon az otthontalanságban – Heller-est

Beszélgetés Heller Ágnessel. Az idegen című könyve alapján.

Beszélgetőpartner Kardos András

Jegyár: 2000,-

Szeptember 5. szerda, 19 óra:

Zsidóság, vagy amit akartok! – Popper-est

Jegyár: 2000,-

Szeptember 6. csütörtök, 19 óra:

10 éves a Pannónia Klezmer Band !!! – Koncert magyar-zsidó vacsorával

A Pannónia Klezmer Band tagjai:

Zsákai Ferenc Gyula vezető, zongora, Prokópius Andrea hegedű, Badics Márk dob, Fehérvári Gábor klarinét, Lengyel Péter tuba, Balogh József szaxofon

Koncert vacsorával és pezsgővel: 5000,-Ft

Koncert pezsgővel: 2000,-Ft

Szeptember 7. péntek, 19 óra:

Történelmi Tánc – Békebeli zsidó kabaré

Békés és békétlen szerző tollával főzve, kuplékkal, sanzonokkal fűszerezve

Szereplők: Gieler Csaba, Gieler Ferenc, Lévay Viktória, Zongoránál: Erőss Csaba

Jegyár 2.000,-

Szeptember 8. szombat, 19 óra

Pécs 1944 (monodráma)

A történeteket nem kell keresni. A történetek megtalálnak téged. Mindig. Egy találkozás, egy könyv, ami megvilágít valamit. Azoknak a hangja, akik saját bőrükön tapasztalták a huszadik század legnagyobb tragédiáját.

Egy érzelmekkel teli történet, ahol egy olasz matema-tikatanár személyes tapasztalata – ki négy éve Pécsett él és dolgozik – összekeveredik a zsidó közösség kollektív történetével, amely Pécsett élt a háború előtt; és akik most ott vannak a szélben.

Szerző és rendező: Luigi Fusani, Előadja: Benedek Orsolya, Fordította: Radnóti Judit

Jegyár: 2000,-

Szeptember 9. vasárnap, 15 óra

Schwarcz Sándor Debrecenje – Radó Gyula filmje

Rövid portré egy hosszú időt megélt öregemberről, a 96 éves korában idén elhunyt Schwarcz Sándorról. Schwarcz hét munkaszolgálatos behívó és öt koncentrációs tábor után – miután kétszer fordították vissza a gázkamra kapujából – megfogadta: Életben maradásom esetén gyűlölködés és bosszúérzés nélkül kívánok élni. Segíteni a gyengéken és a rászorultakon.

Megtartotta.

Hatvankét éven át! Hittel, szenvedélyesen és szeretettel!

Hogyan mondd el fiadnak ..? – Radó Gyula filmje

Idézet a Talmudból és idézet a filmből.

Hogyan mondod el, mi történt 1944-ben?

Hogyan mondod el, mi is a zsidókérdés?

Hogyan mondod el, mennyire kínoz a hiány, kiirtott embertársaid és azok meg nem született gyermekeinek hiánya?

Mi a teendő? Fejtő Ferenc mondja el, hogyan mondd el….Mindezt Szegeden, 2005-ben, 35 perces dokumentumesszében elbeszélve.

Jegyár: a két filmre együtt 800,- Ft

Szeptember 9. vasárnap, 19 óra

Zsidó sanzonok – Klein Judit estje

Zsidó sanzonok, jiddis és ladino dallamok, filmzenék.

Klein Judit a világszerte híres Klein-Stern-Kelen kántor- és operaénekes családból származik, így nem csoda, hogy a zsidó zene szakavatott előadójává vált. S az sem csoda, hogy hazai és külföldi fesztiválok egyaránt versengenek fellépéséért.

Juditot Jáger Bandi, a jazz, latin és zsidó zene elismert zongoristája kíséri. (www.kleinjudit.hu)

Jegyár: 1.500,- Ft

Szeptember 10. hétfő, 19 óra

A piros bicikli – „A magyar Anne Frank”

A piros bicikli az elrabolt gyermekkor szimbóluma.

Éva és Lilla soha nem ismerték egymást. Mindketten gyermekek voltak, naplót vezettek és mindketten nagyon, de nagyon szerettek volna élni.

Írta: Balázs Ágnes, Éva: Gesler Lili, Lilla: Szoták Andrea, Rendezte: Radó Gyula

Jegyár: 2000,- Ft

Spinoza Szombathelyen – Szeptember 2-11.

A Spinoza részt vállal a szombathelyi zsidó fesztivál szervezésében és kivitelezésében is. Spinoza-közreműködéssel az alábbi programok tekinthetők meg Szombathelyen:

Szeptember 7. péntek, 19 óra:

Zsidósors nagyapától unokáig – Bächer-est

Bächer Iván írásait előadja Rácz Attila

Mazurkázik: Bächer Iván

Utána izraeli vacsora-est a Pásztor-csárdában.

Szeptember 9. vasárnap, 11 óra:

„Séták a zsidó negyedben” című kiállítás megnyitása Kapolka Gábor fotói

Budapestnek elég sok zsidónegyede volt kétezer éves históriája során. E kiállítás a Kis- és Nagykörút közötti sáv, az Erzsébetváros zsidónegyedének még ma is éppen létező házait mutatja be.

Szeptember 9. vasárnap, 12 óra:

Klezmer a falon – Zsidó humor grafikában Köves Tamás kiállításának megnyitója

A kiállítások helyszíne: Művelődési Központ, Ady tér 5.

Szeptember 10. hétfő, 19 óra:

(Savaria filmszínház)

A Kasztner-vonat, I-II. rész

Radó Gyula filmje

1957 márciusának elején Tel-Aviv-i lakása előtt meggyilkolták dr. Kasztner Rezsőt, az egyik miniszter sajtófőnökét.

Ez volt a fiatal állam, Izrael első politikai gyilkossága.

Kasztnert azzal vádolták, hogy „eladta a lelkét Eichmannak”.

Mi az igazság?

Szeptember 11. kedd 19 óra:

(Savaria filmszínház) A Kasztner-vonat, III-IV. rész

Mazsihisz

Comments are closed.

Comments are closed.