Szép sorban mindenki megkapja a magáét, aki a bírói döntéseket szemtelenül kritizálni meri, például e lap hasábjain is. Ám a feddés nehezen érheti el a célját, ha megtűzdelik csúsztatásokkal, mert fájdalom, a pimasz kritizálók kényszert éreznek, hogy ezekre rámutassanak.
A Legfelsőbb Bíróság büntető kollégiumának elnöke, dr. Kónya István szerint: „A Legfelsőbb Bíróság 1990. január 1-jétől 2007. április 18-ig terjedő időszakban törvényességi óvás folytán, illetve felülvizsgálati eljárásban 203 háborús és népellenes ügyet bírált felül ugyanilyen számú terheltre nézve. Ebből 58 ügyben – és személy tekintetében – hozott felmentő ítéletet.” Kende Péter ezzel szemben azt írta Védtelen Igazság című könyvében, hogy e vonatkozásban csak a Legfelsőbb Bíróságra körülbelül 500 felülvizsgálati kérelem érkezett, ezen ügyekből ő személyesen látott 69 felmentéssel végződöttet. Kende Péter csupán száz találomra kiemelt ügyből több felmentett háborús bűnöst talált (69), mint amit Kónya István összesen beismert (58). Miután a bírósági periratok nyilvánossága a gyakorlatban vetekszik a titkosszolgálati iratokéval, az ellentmondásra ezek kutathatósága tenné a kívánt pontot. Vajon mikor teszi ezt lehetővé az LB?
Márciusban a Nagy Imre Házban, a Háborús bűnösök, népbíróságok, felülvizsgálatok című konferencián többek között jelen volt a Szerb Köztársaság nagykövete és a Fővárosi Bíróság képviselői is, ám az LB képviselőjeként meghívott dr. Kónya István nem volt hajlandó eljönni. Utólag a távolmaradását „megundorodással” indokolta. Ez az érzelemmel fűtött hangnem véleményem szerint méltánytalan egy bírótól még akkor is, ha a laikusokat kell tájékoztatnia, esetleg velük vitába keveredik.
Válasz Donáth Ferencnek című írásában (Népszava, április 26.) dr. Kónya Istvánnak nem velem van vitája, hanem az Európai Unióval. Nem hogy cáfolná, inkább deklarálja azt, hogy nemcsak a hazai, de az európai, nem csak a népbírósági, de a háborús főbűnösök elleni ítéleteket sem tartja igazságszolgáltatásnak. Sommás elítélő mondatai a 45 utáni hét koalíciós parlamenti párt küldöttének közös döntéséből összeálló népbíráskodást mossa egybe az egypárti korszak, csak nevében azonos, az államellenes eljárásokkal hírhedtté vált tanácsaival. A 146 háborús bűnös közül, akiket kivégzésre ítéltek a népbíróságok a közel egymillió ember haláláért, például Jány Gusztáv utólag felmenthető-e? Válasz egy krakélernek című, Kende Péternek szánt írásában Berend Györgyre hivatkozik: „Kende doktor azt a népbírósági ítélkezést veszi védelmébe, amelyet (nyomatékos figyelemfelkeltés végett ismétlem) nem én minősítettem politikai ítélkezésnek, hanem a korabeli hivatalos szakmai álláspont.”
De Kónya doktor elhallgatja, hogy a megidézett mű – Berend György: A népbíráskodás – az első kétszáz oldalán azt mutatja be, hogy milyen mély hagyománya van az ókorig visszatekintve a népbíráskodásnak, beleértve a magyar joghagyományt is (nádor vidéki bíráskodása, úriszék, tárnokszék, judex, egyetemi, parlamenti, forradalmi bíráskodás stb.), továbbá, hogy a második világháború után szinte az egész európai kontinensen a háborús bűncselekményekben népbíróságok hoztak (többségében mind a mai napig felül nem vizsgált) ítéletet. A mű egészének felfogását és a cikkében hivatkozott harmadik fejezet üzenetét meghamisítva csupán a politikai bírósági szerepet hozza szóba a könyvből.
Valójában Berend György véleménye a bevezetésben szó szerint olvasható: „…Magyarországon a fenti cél megjelölésével létesített népbíráskodás egy vértelen forradalmat« olyképpen vezetett le, s a magyar népet ért rendkívüli nagy katasztrófát, s a magyar nép ellen elkövetett rendkívüli nagy bűnöket olyképpen torolta meg, amely minden idők bármely rendszerének, a büntetőjog örökérvényű igazságainak és a klasszikus jogszolgáltatásnak mindenben megfelelt.” A dr. Heller Erik kiadta büntetőjogi dolgozat szerint; „az nbr. (népbírósági rendelet) nagyban-egészében véve olyan törvényalkotás, mely feladatát maradéktalanul be tudja tölteni, és így a demokratikus államberendezkedésbe való átalakulás könnyebbé tételéhez, valamint a fennálló körülmények között a fasiszta rendszer bűnöseinek megbüntetése által az általános erkölcsi princípiumok érvényre juttatásához nagymértékben hozzájárul, minden felhozott és fel nem hozott visszásság ellenére is.”
Hasonlóan hamis Major Ákos könyvére való hivatkozása is. Major így summázta mondandóját: „Mielőtt részletekbe bocsátkoznék, hangsúlyozni kívánom, hogy szerintem a magyar népbíróságok maradéktalanul eleget tettek ama kötelezettségüknek, hogy mindazok, akik a magyar népet ért történelmi katasztrófa okozói, illetve részesei voltak, mielőbb elnyerjék büntetésüket«. (…) A háborús főbűnösök felelősségre vonása történelmi, jogi és erkölcsi igazságszolgáltatás volt, az igazság fogalmának és az ítélet konkrét tartalmának teljes azonosságában.”
Dr. Kónya Istvántól, aki a „Ságvári (Kristóf L.) per” bírája volt, akinek az ítéletét követően neohungaristák letakarták, majd szétverték Ságvári Endre emlékművét, kissé cinikusan hangzik a kételkedés: „Donáth Ferenc összefüggést teremt a nemzeti ünnepeken feltűnő árpádsávos zászlók megjelenése és a népbírósági ítéletek felülvizsgálata között.” Tudomásom szerint a büntetőeljárásban is elfogadott szabály, hogy kézenfekvő tényeket nem kell bizonyítani. Azt a XX. századi, rendszerfüggetlen LB-gyakorlatot kritizálom – tegye azt dr. Kecskés Mihály, Szenes Hanna halálba küldő bírója,ó vagy dr. Vida Ferenc, a Nagy Imre-csoport ítésze, vagy azok, akik most az előbbi felmentői, az utóbbi kollégái voltak az LB-nél, – mely ítéletenként és tendenciájában is oda hat, hogy kiölje a társadalomért vállalt egyéni felelősséget.
A bírói elit képviselője áprilisban az európai bírói szervezethez fordult, úgymond a magyar bírák védelmében. Lett volna oka 2006 ősze folyamán a bírákat védeni, de akkor nem tette. Akkor nem lépett, amikor bírák nevét, lakcímét, telefonszámát – nyilvánvalóan fenyegető szándékkal – a szélsőjobboldali garázdák az ellenük indított perekkel kapcsolatban hozták nyilvánosságra. A Nemzetközi Bírói Egyesület 49. közgyűlése 2006. szeptember 30-án Siófokon ülésezett, de vendéglátójuk mégsem kért védelmet. Az azóta eltelt fél évben azonban ezek a kihirdetett nevű, című és telefonszámú bírák ítéleteket hoztak a nyilas zászlók alatt erőszakoskodók ügyében – kritikát kiváltó módon súlytalan ítéleteket.
A főbíró most fordult segedelemért az európai bírói szervezethez. Amikor az októberi puccskísérlet utáni ítéletek mérlege a közvéleményhez eljut, és amikor Kisbarnaki Farkas Ferenc, Képíró Sándor stb. ügye rávilágított a sorra felmentett háborús bűnös „pult alatti perére”, mellyel a harmadik hatalmi ág hozzájárult a neohungarizmus utcai tombolásához. Április óta két alkalommal tízezres tömegek tüntettek a hungarista jelenség ellen.
Remélem, hogy az európai bírói szervezet vizsgálói átlátnak az időzítéssel manipuláló trükkön, mely össze kívánja mosni a bírókat fenyegető szélsőjobboldali magatartást és az ítéletek tendenciáját, valamint az a mögött álló érdek- és szervezeti viszonyokat kritizáló elemzéseket.
A szerző orvos, jogvédő
