Székely Magdára emlékeznek a Holokauszt Emlékközpontban
Székely Magdára emlékeznek jövő pénteken, május 11-én 5 órakor szerettei, barátai, pályatársai és tisztelői – egymás közt, minden külsőség és formaság nélkül a Holokauszt Emlékközpontban.
A budapesti Holokauszt Emlékközpontban várnak mindenkit, aki szívesen megosztaná másokkal emlékeit vagy gondolatait Székely Magdáról. Szívesen látnak mindenkit, aki fontosnak érzi, hogy rá emlékezzen.
A megemlékezésen levetítésre kerül több olyan videófilm-részlet, melyet két, a zsidó női irodalomról szóló konferencián készítettek 2005-ben és 2006-ban, és melyek megörökítették Székely Magdát.
A megemlékezés helyszíne: Holokauszt Emlékközpont, IX. Páva utca 39.
Székely Magda Kossuth-díjas költőt rövid betegség után, április 30-án hajnalban érte a halál. Székely Magda 1936-ban született, 1959-ben magyar-bolgár szakos diplomát szerzett az ELTE-n. Ezután a Magvető Könyvkiadó, majd az Európa Könyvkiadó szerkesztője lett. Költészetére jellemzők a biblikus és mitologikus jelképek, a szókincs redukciója, a végletes tömörítés. Többek között orosz, német, cseh nyelvből fordított.
A költőnőt 1984-ben József Attila-díjjal tüntették ki, majd Füst Milán-díjban részesült. 2002-ben Balatonfüreden ő vehette át a világhírű olasz költőről, Salvatore Quasimódóról elnevezett nemzetközi költőtalálkozó és -verseny emlékdíját. 2005-ben Kossuth-díjjal tüntették ki.
Első kötete a Kőtábla (Magvető, 1962) volt, ezt követték a Házunk körül (Móra, 1967), az Átváltozás (Szépirodalmi, 1975), az Ítélet(Szépirodalmi, 1979), a Kőre követ (Békéscsaba, Békés Megyei Könyvtár, 1984), az Összegyűjtött versek (Belvárosi kvk., 1992), az Éden: visszaemlékezés (beszélgetőtárs: Mezei András, Belvárosi kvk., 1994), A testen túl: régi és új versek (Belvárosi kvk., 1996) és Utolsó munkája idén jelent meg Régi és új versek címmel a CET Belvárosi Könyvkiadónál.
Hull napra nap, hull, hull a hó,
hull a fehér depresszió,
benn ropog a tűz, mint a dió,
a kályha falára tapadni jó.
Be kéne nyomulni a kályha fala
mögé ahol dübörög a fa,
lobogna az ember húsa, haja,
de a csont, a csont is átizzana.
(Tél)
„Ilyen megkapó „miniatűröket” rajzolt Székely Magda, aki talán a legszerényebb költő volt. A legszerényebb kifejezés nem is a legpontosabb, inkább alázatos volt, lenyűgözte a költészet. Székely Magdától mi sem állt távolabb, mint a „költőnős” viselkedés. Olyan természetesen „hordta” költőségét, mint amilyen magától értetődően formálta költeményeit”. Rapai Ágnes
