Gyakorlott zsidónegyedsétálóként kedden délelőtt alkalmam nyílt összehasonlítani az Óvás! rendezvényt Mazsike sétával.

Utóbbival egy kellemes tavaszi vasárnap délutánon andalogtunk a zsnegyed csendes utcáin, meg-megállva, zsinagógákba betérve hallgattuk a házak történetéről szóló komótos előadást.

Előbbi azonban gyors ütemben végighajtotta sajtó képviselőit a kijelölt útvonalon, érintve botrányszagú bontásokat és stílustalan új házakat. Nem kedvezett nekünk csontig hatoló nyirkos hideg és szemerkélő eső sem, de erről igazán nem a szervezők tehetnek, legföljebb arról, hogy a sétavezető érkezhetett volna pontosan.

A hitélethez tartozott, hogy a zsidók gyalog jártak istentiszteletre – magyarázta Perczel Anna a Rumbach zsinagóga előtt. E múlt idejű szóhasználat szíven ütött.

Sirálybeli sajtótájékoztatón már szabad volt kérdezni, ám leginkább csak újságcikkekre tudtak hivatkozni az Óvás! képviselői, amit az egyik sajtómunkás zokon is vett.

Zsidónegyed mint elnevezés kérdéskörre Ladányi János szociológus a következőket válaszolta:
Sajnálom hogy nem tudunk megfelelni azok kényes ízlésének, akik zsidónegyednek kívánják nevezni a belső-Erzsébetvárost, annyit tudok erre mondani, hogy csókoltatjuk őket..

Erről meg Nagy László utolsó szavai jutottak eszembe. Amikor megkérdezték, mit üzen az emberiségnek, így felelt:

‘Csókoltatom őket, ha lesz még emberi arcuk.’