Forrás: SG

A remélhetőleg véget ért legújabb izraeli-libanoni háborúban mind a két fél számára a mobiltelefonok jelentették a legnagyobb segítséget és a szemben álló felek rendszeresen ki is használták a bennük rejlő lehetőségeket.

Hirdetés

Libanonban minden negyedik lakos rendelkezik mobiltelefonnal, így a harcok idején érthetően megnőtt a mobil készülékek jelentősége. A hálózat a megnövekedett forgalom miatt minden bombázáskor túlterheltté vált, hiszen volt, aki családtagjaival vagy ismerőseivel tartotta a kapcsolatot és az egymástól elszakított rokonok is így kommunikáltak egymással.

Ehhez elsősorban az kellett, hogy a mobil hálózat valami hihetetlen szerencse folytán gyakorlatilag sértetlen maradjon. „A harcok alatt végig folyamatosan tartani tudtuk a kapcsolatot az otthon maradottakkal” – jegyezte meg egy libanoni férfi, Mahmud. Ő örömmel tapasztalta, hogy a Szidón városától 30 kilométerre délre, Al Kharayeb-ben fekvő otthona csodával határos módon sértetlen maradt és csak az ablakok törtek be. Egy másik férfi arról számolt be, hogy éppen a Baalbekben tartózkodó barátjával beszélt, amikor az izraeli harci helikopterek támadták a várost. „Ő mondta, hogy hol csapódtak be a rakéták, én meg hallottam az egészet” – nyilatkozta a fültanú.

Izrael egyébként előszeretettel alkalmazta az SMS-eket propagandacélokra. Tömegesen, szinte spamszerűen küldték a rövid szöveges üzeneteket a tetszőlegesen kiválasztott libanoni mobil telefonszámokra, míg a vezetékes és a mobil készülékekre is előre felvett, arab nyelvű hangüzeneteket játszottak le. Az Alpha nevű szolgáltató ugyanakkor arra használta az SMS-eket, hogy adományokat kérjen a Nemzetközi Vöröskereszt számára. „Bárkinek, aki segített, egy dollárral megnöveltük a havi egyenlegét” – nyilatkozta Aline Karam, az Alpha szóvivője.

Sokan az SMS-eknek köszönhetően tudták meg, hogy élnek még a családtagjaik, ismerőseik, míg másoknak talán éppen az így küldött gyászhír hozott megnyugvást és vetett véget a bizonytalanságnak.

Comments are closed.