Forrás: ÉS

Ungvári Tamás vitriolos tollal ír a zsidó kisebbségi kezdeményezésről. (A walesi bárdolatlanok, ÉS, 2006/25.) Ez még rendben is lenne, legfeljebb nem mindenki ért vele egyet. De mi készteti a nagytudású, nemzetközi hírű írót, filoszt, kritikust, egyetemek előadóját, a kevés mai polihisztor egyikét ilyen fokú személyeskedésre?

Kezdjük mindjárt a címmel. Bárdolatlan az értelmező kéziszótár szerint neveletlen, faragatlan (fickó, beszéd). Mai szóhasználattal: tuskó, bunkó. Kicsoda, miért? Erre U. T. nem ad magyarázatot. Rögtön utána jön az aduász: „…két vállalkozó, mellékfoglalkozásban aláírásgyűjtő. (…) etnobizniszben utaznak.” Nem kettő, hanem négy volt az eredeti kezdeményezők száma, de mindegy. Hanem a többi… Aki túl van élete felén, az jól emlékszik hasonló jelzős szerkezetekre. Ha harminc éve az akkori Népszabadságban valaki Sz. L. bűnügyi riportertől megkapta a „maszek”, „üzletel” jelzőket, az biztos lehetett benne: nem ússza meg felfüggesztettel. Vagy én tévedek és a vállalkozói státusom releváns összefüggésben van az aláírásgyűjtéssel? Erre nem találok utalást U. T-nél. Mit írna U. T., ha például klasszika-filológus lennék? Egyébként a négy kezdeményező közül egy közgazda, egy biológia-földrajz szakos tanár, egy pedig ügyvéd. Végül is mindegy. Ugyanis egy demokratikus társadalomban egy, a hatályos jogszabály adta keretek közötti civil kezdeményezés aktivistáit nem minősíti, nem minősítheti polgári foglalkozásuk. Az itt indifferens. Az „etnobiznisz”, majd az „Osztap Bender” csak fokozza a „vállalkozó”-ra vonatkozó homályos gyanút: ezek ebből valami zsíros állásokat, állami pénzeket akarnak/fognak lenyúlni maguknak. Konkrétum, bizonyíték semmi. A kabátlopás gyanúja lemoshatatlan. Folytathatnám a sort: „önbevalló Joszip Totok”, akik a törvényt a „hézagjaiért olvassák”. Elég ennyi, még sok is. Nézzük inkább a kezdeményezést magát, nézzük a tényeket.

(Közelítés a törvény felől.) Egy demokratikus jogállamban adott egy hatályos kisebbségi törvény. A jelenleg taxált tizenhárom (és nem tizenkettő!) kisebbségen kívül élni szeretne a törvény adta jogokkal a zsidóság is. Mi ebben a baj? Tizenháromnak szabad, pont a tizennegyediknek nem szabad? Esetleg maga a törvény rossz, hibás alapokon áll, tele van joghézaggal? Akkor kéretik a törvényt magát kritizálni jogi, szakmai érvekkel, és a saját lakóhelye szerinti egyéni parlamenti képviselőjéhez vagy a T. Házhoz fordulni módosításért, vagy az egész törvény eltörléséért. Magam úgy vélem, a törvényt akként lenne helyes kiegészíteni, hogy bármely jelentkező kisebbség szabadon indulhasson a kisebbségi önkormányzati választáson. Ott majd demokratikus úton eldől, hogy létezik-e egyáltalán, van-e támogatottsága.

(Közelítés logikai úton.) Létezik-e egyáltalán zsidó nép, mint olyan? Erre a válasz nem lehet más, mint az IGEN. Létezhetnek-e ennek a népnek olyan egyedei, akik nem a zsidó állam, Izrael területén élnek? Erre is csak igenlő válasz adható. Létezhetnek-e ezen személyek közül olyanok, akik a Magyar Köztársaság területén élnek és magyar állampolgárok? Megint csak igennel felelhetünk. Kevesebben vannak-e ezek az emberek, mint a tízmillió magyar állampolgár? Igen, jóval kevesebben. Akkor ők egy magyarországi kisebbség? A válasz sokadszor, mint eddig mindig: IGEN. Ezt a gondolatsort U. T. nem cáfolta – nem is cáfolható.

(Pár szót a zsidóságról.) Azt kérdezi U. T, milyen nyelvet írunk be? Kettőt is: a hébert és a jiddist. A héber soha nem halt ki, évezredeken keresztül ez volt a zsinagógák és a zsidó irodalom nyelve. A jiddis Auschwitzban majdnem teljesen kipusztult. De mindkét nyelv feltámasztható. Többek között ez is a célja kezdeményezésünknek. Hoppá, van itt U. T-nél egy félmondat: „A zsidó kisebbség… csakis etnikailag beazonosítható.” Ezek szerint a zsidóság etnikum? Vagyis nép? Az 1993. évi LXXVII. törvény címe éppen így hangzik: A nemzeti és etnikai kisebbségek jogairól. És hogy hol az anyaországa a kisebbségi zsidónak? Természetesen a több mint ötven éve ismét létező zsidó államban, Izraelben. (Ajánlott olvasmány még: Komoróczy Géza: Zsidó nép, zsidó nemzet, zsidó nemzetiség, ÉS, 2006/24.)

(Magyar? Zsidó?) U. T. egyetlen definíciót tud elfogadni: izraelita vallású magyarok. Szerinte ez következik a XIX. századi magyar-zsidó-megállapodásból. Akinek ez az álláspontja, azt a kezdeményezők tiszteletben tartják. De miért nem tartható tiszteletben egy másfajta álláspont is? Léteznek szép számmal kettős identitású honfitársaink (magyar-német, magyar-szlovák, magyar-cigány, és horribile dictu magyar-zsidó is). És persze létezik teljesen zsidó tudatú magyar állampolgár is. Nem kell egymással egyetérteniük identitásban, öndefinícióban – de el kell fogadni, hogy létezik másféle gondolkodásmód, és annak is van létjogosultsága egy demokratikus társadalomban. Nem kell támogatni a másikat, de akadályozni sem törvényes jogainak gyakorlásában.

(Végül pár szó az etnobizniszről.) Oszlassunk el egy közkeletű félreértést. A kisebbségi elismertetés célja nem az (nem is lehet az), hogy a szervezők rögvest megkaparintsák egy adott kisebbség képviseletének pozícióit. Ha az aláírásgyűjtés sikeres, ha a parlament elismeri a kisebbséget, kiegészíti a törvényt, akkor a lehetőség nyílik meg arra, hogy bizonyos további feltételek megléte esetén a soron következő kisebbségi önkormányzati választáson a szóban forgó kisebbség bejegyzett szervezetei listán jelölteket állítsanak, és közülük a kisebbség választásra jelentkezett tagjai képviselőket válasszanak. Az tehát, hogy a majdani zsidó kisebbségi önkormányzatba a kezdeményezők közül valaki egyáltalán bekerül-e, még a jövő titka.

(Konklúzió.) Megtaláltam a szomorú választ az első bekezdésben feltett kérdésemre. Ungvárinak nincsenek érdemi érvei. Marad tehát a vagdalkozás, személyeskedés.

Szegő András

(Szentendre) a zsidó kisebbségi aláírásgyűjtés egyik kezdeményezője, a Társaság a Magyarországi Zsidó Kisebbségért elnöke

Élet és Irodalom

50. évfolyam, 26. szám

Comments are closed.