Forrás: HVG

„Az a keresztény, aki nem megy el szavazni, vétkezik” – állítja Bábel Balázs kalocsa-kecskeméti érsek. Az elfogultságát nem titkoló, 56 éves főpap szerint a jó katolikus jobboldali szavazó, a baloldalra csak az szavazhat, aki „legyőzhetetlen tudatlanságban szenved”. Bábel védelmébe veszi az antiszemita Prohászka Ottokár püspököt.

HVG: A választások első fordulója után jóval valószínűbbnek tűnik az újabb szocialista-liberális kormányalakítás, mint a kormányváltás. Mit szól az eredményhez?

B. B.: Krisztus ügye nem a választásokhoz van kötve. Az, hogy négyévente milyen kormány kerül hatalomra, csupán egy szempillantás az egyház történelméhez képest. Nekünk az lenne jó, ha nem kéne foglalkoznunk a pártokkal, és az intézményeink megkapnák a nekik járó állami támogatást – nem kívánunk egy fillérrel sem többet, mint a hasonló világi intézmények. Jó lenne, ha a kormányok legalább a jézusi mondást betartanák: „Adjátok meg a császárnak, ami a császáré, Istennek, ami az Istené.”

HVG: Buzdítja-e híveit a választási részvételre, s igyekszik-e őket befolyásolni, hogy kire adják voksukat? Mit gondol, múlhat-e ezen az üdvözülésük?

B. B.: Először is el kell menni szavazni, mert ez állampolgári kötelesség. Az a keresztény, aki nem megy el szavazni, vétkezik. Ennél is fontosabb, hogy a lelkiismerete szerint arra a pártra szavazzon, amely a legközelebb áll az egyház tanításához. Olyan párt sajnos nincsen, amelyik teljesen lefedné az egyház tanítását: gondoljunk csak az egyház radikális abortuszellenességére vagy a válás kérdésére. Egy esetleges Fidesz-győzelem esetén sem mondanánk azt, hogy eljött a Kánaán, csak remélnénk, begyógyulnak sebeink, amik az iskoláink, a szociális intézményeink és a közgyűjteményeink támogatása tekintetében keletkeztek.

HVG: Az Új Ember katolikus hetilapban tavaly így írt Kerényi Lajos piarista szerzetes a 2002-es választásokról: sokan „megszavazták azokat, akik… olcsó kenyeret ígértek, és lemondtak azokról, akik a krisztusi fényt is biztosíthatták volna”. A katolikusságát fennen hirdető Eperjes Károly színész a napokban így nyilatkozott: „Keresztény liberális? Ilyen nincs. Ahogy keresztény szocialista sincs.” Egyetért velük?

B. B.: Magyarországon a baloldaliság más, mint például Olaszországban, ahol a körmenetekben sokszor kommunisták viszik a föltámadt Krisztus szobrát. A baloldaliság nálunk korábban materializmussal és ateizmussal társult, s ezt a baloldal a mai napig sem volt képes kinőni. Márpedig a keresztény értékek ellen szóló pártra nem szabad szavazni. Ha egy magát jó katolikusnak tartó hívő a baloldalra szavaz, az erkölcsteológiai kifejezéssel az ignorantia invincibilis, vagyis a legyőzhetetlen tudatlanság esete.

HVG: Érezte-e valaha szükségét annak, hogy elhatárolódjon a Fidesz-lista harmadik helyét elfoglaló Semjén Zsolttól, a Kereszténydemokrata Néppárt elnökétől, aki a minap kijelentette: „Ahol a vallás magánügy, ott korrupcióba, bűnbe és kegyetlenségbe fullad az élet”?

B. B.: Semmiképpen nem kell elhatárolni magunkat egy felnőtt katolikus embertől és képviselőtől. Viszont Semjén Zsolt nem nunciusunk, tehát a főpapok, de még maga a pápa sem kérheti számon rajta, mit mond. Egyébként ő Mindszenty bíborost idézte, aki a nácizmus tapasztalata alapján mondta: nem jó a vallást magánüggyé tenni. Egyrészt biztos, hogy a vallás magánügy akkor, amikor az Istenbe vetett hitemről, imádkozásomról van szó, és pontosan emiatt nem küld a katolikus egyház papi képviselőket a parlamentbe vagy a pártokba. De az egyház nem választja el magát a közjótól. Ez utóbbi értelemben tehát a vallás már nem lehet magánügy, mert vannak iskoláink, szociális otthonaink, kórházaink és közgyűjteményeink. Ezekbe bárki bejöhet, a közjót szolgálják. Veszélyes, amikor egy párt vezetői azt tekintik céljuknak, hogy a hívők tartsák el egyházukat. Hát akkor miért nem tartja el magát a tagjai adományaiból az a párt?

Az interjú második része

HVG: Ön, mint korábban állította, hitelesnek találta Orbán Viktor megtérését a keresztény világnézethez, és örömmel tapasztalta, hogy a Fidesz elnöke egy ízben prédikációját jegyzetelte. Elképzelhető hát, hogy néhány olyan gondolat, amit a nagyközönség hozzá köt, tulajdonképpen e jegyzetekből, vagyis öntől származik?

B. B.: Inkább arról lehet szó, hogy összetalálkoztak a gondolataink. Egyébként én nem vagyok mindenestül jobboldali. Ma már nem is lehet a jobb- és a baloldalt klasszikus módon értelmezni. Járt már nálam Szili Katalin házelnök asszony is, néhány dologban vele is egyetértettem.

HVG: Érdekes, hogy nem Kuncze Gábort említette, akivel a kecskeméti piarista gimnáziumban osztálytársak voltak. Vele már nem áll szóba?

B. B.: Hogyne állnék. Rendszeresen eljár az osztálytalálkozóinkra, osztálytársi kapcsolatunkat soha nem tagadjuk le. Időnként meglátogat, de most, a kampány idején nem jött le hozzám. Mindenkinek megvan az egyéni életútja, és magának kell elszámolnia a lelkiismeretével. Ő egyébként nagyon büszke arra, hogy a piaristákhoz járt.

HVG: A püspöki kar választási körlevelében az állt, hogy olyanokra ajánlatos voksolni, „akik biztosítják az egyházi iskolák és szociális intézmények igazságos támogatását”. E levelet a plébánosoknak fel kellett olvasni az istentiszteleten. Nem él vissza az egyház a helyzetével, amikor efféleképpen befolyásolni kívánja a híveket?

B. B.: Nem értem, miért akarják a pártok megkötni a szabadságunkat. Miért nem mondhatunk azt, amit akarunk, amit a lelkiismeretünk diktál?

HVG: A nem vallásos embereket számos alkalommal sokkolta már a püspökkari körlevelek mondandója, illetve hangvétele. Avasson be: hogyan születnek ezek az írások? Egy-egy püspök fogalmazza meg őket, s a többiek szolidárisan aláírják, avagy közös munkáról, konszenzusos megfogalmazásokról van szó?

B. B.: Valamelyikünk ír egy vázlatot, aztán többen megbeszéljük, csiszolunk rajta, néha minden mondatát alaposan megvitatjuk. Így a körleveleket nem szoktuk megszavazni, általában mindenki egyetért a végső szöveggel. Arra büszke vagyok, hogy – megrögzött békepártiként – én vettem rá a püspöki kart arra, hogy tiltakozzunk az iraki háború ellen, már fél évvel annak kitörése előtt. Azok a kritikák viszont nagyon bántanak, amikor stílustalannak mondják az írásainkat, elvégre 25, egyetemet végzett magyar ember a szerző.

HVG: A katolikus egyház csak most, 16 esztendővel a rendszerváltás után hozta létre a Lénárd Ödön Közhasznú Alapítványt, amely az 1945 utáni egyháztörténelmet, ezen belül is az egyház és az elnyomó hatalom közötti, nem mindig szeplőtelen kapcsolatot vizsgálja. Miért e késedelem?

B. B.: A történelemben 16 év egyáltalán nem hosszú idő. Nem félünk attól, ami esetlegesen kiderülhet. Csupán azt mondjuk: ma már nem lehet pontosan rekonstruálni a dolgokat, mert köztudott, hogy rengeteg iratot megsemmisítettek. Amíg nem férünk teljesen hozzá a levéltári anyagokhoz, nem lehet objektív képet alkotni. Azt is mondjuk, hogy mindenkinek elsősorban az Istennel kell lerendezni a dolgait.

HVG: A közelmúltban az Élet és Irodalomban három liberális értelmiségi – Buda Péter, Fazekas Csaba és Gábor György – szabadságellenességgel vádolta, mert egy emlékünnepségen magasztalta Prohászka Ottokár püspököt, aki a 20. század elején a zsidóság szerepére utalva „patkányhadjáratot” és „erkölcstelen betolakodó kisebbséget” emlegetett.

B. B.: Először is, a cikk szerzői sem Prohászka Ottokárt, sem engem nem ismernek, semmi olyat nem mondtam, amivel vádoltak. Mi több, külön hangsúlyoztam, hogy Prohászka szembement a kor feudális egyházának képviselőivel. Egyébként pedig a századelő antiszemita beszéde nem egyenlő az 1940-es évek antiszemitizmusával. A tótok, oláhok, zsidók és a magyarság oda-vissza cikizése hozzátartozott az akkori közbeszédhez. Jól ismerem Prohászkát a könyveiből, ő ellene lett volna annak az embertelenségnek, amit a második világháború során elkövettek a zsidóság ellen. Ezért történelmietlen és hamis, ahogyan a Holokauszt Múzeumban Prohászkát mint a fasizmus ideológusát szerepeltetik.

HVG: Szerencsénk van, hiszen ön nem szokott világi újságoknak nyilatkozni, mondván, bizonyos dolgokat csak akkor érdemes megközelíteni, ha a kérdező is tisztában van legalább a teológia alapvetéseivel. Hogyan magyarázná el a küszöbönálló húsvét jelentőségét az ilyen műveltséggel nem rendelkezőknek?

B. B.: A húsvét Krisztus föltámadása óta ugyanazt jelenti a hívőknek. Akkor a zsidó húsvét, a pészách megszűnt, jobban mondva, mint Hegel német filozófus írta, megszüntetve megőrizve él tovább. A pészách lényege, hogy a zsidó nép megszabadult az egyiptomi fogságból. E szabadulás a kereszténységben transzcendenssé vált. A legnagyobb börtön az ember számára a halál, s ebből szabadított meg bennünket Jézus Krisztus a föltámadása által. Ez sokak számára örvendetes, mások számára nagyon hihetetlen, ismét mások számára pedig ostobaság. Mindenesetre a kereszténység erre építi a létét.

IZSÁK NORBERT