Azok a felejthetetlen énekórák, avagy hogyan tüntessünk el egy szárított uborkát?
Tudom, kicsit érdekes hangzik a cím, de ismét eszembe jutott néhány vicces, és eléggé emlékezetes történet. Talán kezdjük az elején.
Tehát: mi zsidók, mint tudjuk, ragaszkodunk a hagyományainkhoz. Nincs ez másként Szarvassal sem, ahol történhet bármi, amíg én odajártam, 1 alkalom kivételével, mindig Yossi volt az énektanár. Az első számú Yossi például a tábor során visszatért, miután a harmadik számút sikerült nagy nehezen eltávolítani a ’singing room’-ból.
Amikor én kicsi voltam, az énekórák még az étterem háta mögött, az éneklős teraszon voltak, ahol mostanság fal, és a hátsó bejárat található. Itt jön képbe az uborka is, de azt egy kicsivel később mesélem el.
Szóval Yossi 1, nevezzük így, rendíthetetlen lelkesedéssel próbálta megtanítani nekünk a legegyszerűbb, majd az egyre bonyolultabb dalokat is. Nem tudom, hogy hogy csinálta, de tudtuk a dalokat. Persze talán, több énekóránk is volt, mint most, esetleg jó dalokat választott, már nem emlékszem. A madrichjaink viszont mindig ott voltak, és lelkesen ugrándoztak, bohóckodtak, de lehet, hogy a kulcs az ajándékokban rejlett. Ha valaki elég lelkesen énekelt, biztosan számíthatott valami jó kis kulcstartóra, vagy mágnesre, esetleg képeslapra. Azt hiszem ezek után nem kell magyaráznom, hogy lehetett az, hogy Faltam mindig az első sorban ücsörgött, és feltűnően hangosan énekelt. Persze kapott is mindig ajándékot:D
Na térjünk csak vissza az uborkához., gondolom már kíváncsian várjátok, hogy mi a kapcsolat a kettő között. Na lássuk a medvét, ja, nem, az uborkát: az egyik étkezés során, elkerülte drága madrichjaink figyelmét néhány, a gravitációt meghazudtoló, igen nagy ívben repülő ételdarab. Igen, óvatlan pillanatokban mi is dobálóztunk morzsákkal, bár bevallom, most már nem találom túl jó ötletnek. A lényeg, hogy valaki egy uborkát repített a salátából a másik asztal felé. Sikerült mindezt úgy tennie, hogy az uborka, ahelyett, hogy a következő sorban lévő asztalon landolt volna, fent ragadt az ablakon, az ott lévő, kipás fiút ábrázoló dekoráción, mint a kipa egy zöld darabja. Nem nyújtott valami gusztusos látványt, viszont mi nagyon jót nevettünk rajta. Aztán amikor következő évben visszatértünk, és az uborka még mindig ott díszelgett, hát az már koránt sem volt annyira vicces. Áme, akkor az összefüggés: az uborka egészen addig virított az üvegen, amíg az étterem kibővítése miatt, át nem építették a falakat, és az üveg eltűnt a helyéről… Szegény uborkánknak, és vele együtt az éneklős terasznak is, ezzel befellegzett.
Nagyjából ebben az évben érkezett a táborba a második számú Yossi, aki nagyon aranyos volt, és elődjével ellentétben hozta a családját is. Édes kislányai voltak, akik a legváratlanabb pillanatban rontottak be az énekórákra a Beit Davidban… Megtudtuk, hogy lehet máshogy is, mondjuk gitárkísérettel is énekelni… Az is kiderült, hogy a ’singing room’ igencsak visszahangzik, és ha énekóra van, akkor biztos, hogy minden helyiségben hallani a zseniálisnak nem mindig mondható kórus minden hangját.
Aztán történ valami, és jött, legnagyobb meglepetésünkre, Yossi 3. Tőle tudtuk meg, hogy az izraeli katonákat is lehet buzdítani egy-egy dallal. Legalább is szerinte. Mert minden egyes órán arról mesélt, hogy ő mekkora hős volt, amikor katona volt, és azóta is jár vissza lelkesíteni a bakákat. Meg, bár mi erről nem voltunk meggyőződve, mekkora sztár odahaza… Mindenesetre nem nagyon lelkesedtünk az ő óráiért, és ha lehetett, akkor próbáltuk megúszni őket. Persze madrichjaink mindent megtettek azért, hogy összevadásszanak minket, és betereljenek a foglalkozásra. Viszont azóta tudjuk 8 nyelven legalább elénekelni, hogy „Mindenki szereti a péntek estét. Sőt a Diva világsikerének ő sem állhatott ellent, így kénytelen volt megtanítani nekünk:D
Hosszútávon persze mi nyertünk, mert a következő évben mindenki legnagyobb örömére Yossi 1 visszatért. Ismét tanultunk néhány jó dalt, de aztán jött az első, nem Yossi nevű tanár: Meir. Hogy ő mivel fogta meg a chanichokat (ekkor már madrich voltam)? Lepkehálóval és pillanatragasztóval. Na jó, nem. Azzal az egyszerű ténnyel, hogy megtanulta a Micimamckót, és az Az a szép, az a szép című népdalt magyarul, anélkül, hogy mi erre kértük volna. Igen, léteznek még ilyen lelkes emberek is. Azóta is ő az énektanár…
Bóc Andi (Budapest)
