Forrás: National Geographic

Egy éve halt meg Jasszer Arafat

Egy évvel ezelőtt, 2004. november 11-én 75 éves korában halt meg Jasszer Arafat. Halála előtt néhány héttel egészségi állapota olyannyira megromlott, hogy kezelőorvosai tanácsára egy párizsi kórházban kezdték meg gyógykezelését, de már ez sem segített a palesztin államfőn. Kívánságára Kelet-Jeruzsálemben helyezték örök nyugalomra.

Jasszer Arafatnak, a 20. század egyik legismertebb politikusának születési helye és ideje vitatott. Saját bevallása szerint Jeruzsálemben látta meg a napvilágot, míg egy francia történész, Rémi Favret, aki bepillantást nyert a palesztin politikus születési bizonyìtványába, azt állítja, hogy Arafat kairói születésű.

Az eredetileg műszaki diplomával rendelkező Arafat már huszonéves korától aktívan küzdött a palesztinok jogaiért, hiszen az 1948-as nagyhatalmi döntés következtében mintegy 750 ezer palesztin maradt állam nélkül.

A Palesztin Felszabadítási Szervezet vezetőjének nevéhez számtalan gépeltérítés és robbantásos merénylet fűződik. A hosszú éveken át bújkálásra és menekülésre kényszerülő Arafatot az 1990-es évek elején a nagyhatalmak tárgyalóképes félnek ismertek el, mitöbb az izraeli-palesztin konfliktus megoldásában vállalt szerepéért 1994-ben Nobel-békedìjat is kapott.

Az 1996-ban a Palesztin Hatóság elnökévé választott politikus élete végéig küzdött a palesztinok függetlenségéért és a nekik járó területekért. Annak ellenére, hogy a nacionalista zsidók többször megpróbáltak életére törni, Arafat – enyhe túlzással – „ágyban, párnák közt” halt meg.

2004. októberében Jasszer Arafat egészségi állapota rohamos mértékben romlani kezdett. Kezelőorvosai tanácsára egy párizsi kórházban kezdték meg gyógykezelését, de már ez sem segített rajta. Kómába esett, majd a szervei felmondták a szolgálatot. Egy évvel ezelőtt, 2004. november 11-én 75 éves korában hunyt el.

A november 12-én Kairóban megrendezett gyászszertartást követően az elhunytat saját kívánságára Kelet-Jeruzsálemben helyezték örök nyugalomra.

Kun Enikő

2005.november.11

Comments are closed.