Hivatalosan is lesznek zsidók Magyarországon

Forrás: hirszerzo.hu

Az Országos Választási Bizottság ma hitelesítette a hazai zsidóság nemzeti kisebbséggé nyilvánítását szorgalmazó aláírásgyűjtő ívet.

A magánszemélyek által az OVB-nek benyújtott aláírásgyűjtő íven a következő kérdés szerepel: "A nemzeti és etnikai kisebbségekről szóló 1993. évi LXXVII. törvény (a továbbiakban kisebbségi törvény) 61.paragrafus 2. bekezdésének értelmében alulírott magyar állampolgárok kijelentjük, hogy a magyarországi zsidó kisebbséghez tartozunk, és a kisebbségi törvényben foglalt feltételeknek megfelelünk. Kérjük a T. Országgyűlést, hogy a kisebbségi törvény 61.paragrafus 1. bekezdésében a népcsoportok felsorolását a zsidó kisebbségi népcsoporttal egészítse ki."

Az OVB az aláírásgyűjtő ív mintapéldányát hitelesítette.

Az aláírásgyűjtők kezdeményezésüket azzal indokolták, hogy véleményük szerint "a hazai zsidóságot a közvélemény egészen a XIX. század közepéig nemzetiségként tartotta számon". Mint írják, "ez akkor változott meg, amikor Magyarországnak szüksége volt arra, hogy a területén élő nemzetiségek relatív túlsúlyát csökkentse, s ezt jól szolgálta a zsidóság vallásként történő regisztrálása, miközben nemzetiségként magyarnak számolták őket".

A kezdeményezők szerint "jelenleg Magyarországon mértékadó szociológiai felmérések szerint 100.000 körüli számban élnek zsidók, vagy zsidó származású személyek". A nemzeti kisebbségek sorába való felvételtől - és azt követően a nemzetiségi alapon működő szervezetek kiépítésétől - azt remélik, megelőzhető a zsidóság hagyományának, kultúrájának, nyelvének elvesztése.

(MTI)

Masada képe
Masada
Regisztrált: 2005.10.24.
link 2978 | Masada, 2005, október 25 - 09:18 | A hozzászóláshoz belépés szükséges
Előzmények: ‹ 2973

masada

Már csak 2 kérdés maradt, kikre értetted, hogy vannak akik nem gondolkodnak? És Te aki gondolkodsz, miért nem osztod meg velünk gondolataidat?


adatlap
Masada képe
Masada
Regisztrált: 2005.10.24.
link 2977 | Masada, 2005, október 24 - 18:20 | A hozzászóláshoz belépés szükséges

Feldmájer úr két állítással támasztja alá, számomra, meglepö véleményét

- 1. "nem tükrözi a magyarországi zsidóság többségének véleményét"

-- honnan tudja Feldmájer úr? Netán Ön vagy a MAZSIHISZ munkatársai felmérést végeztek a 100 ezerre becsült magyarországi zsidók közt?
Ha igen, engem speciel miért nem kérdeztek meg? A náciknak jobb lett volna a nyilvántartásuk? Mert ök az összes felmenöimet kiirtották. Leszámítva természetesen fogantatásomhoz elengedhetetlenül szükséges 2 személyt.

-- honnan veszi a bátorságot magának, hogy engem aki nem tulságosan vallásos, aki szereti önmaga eldönteni, hogy mikor mi helyes, mikor mi helytelen, aki tiszteletben tartva az Ön hitét, de sokkal inkább tradiciónak tekinti azokat a törvényeket, melyek az Ön életét, cselekedeteit irányítják, megfosszon zsidó identitásomtól? Megfosszon attól a lehetöségemtöl, hogy büszkén zsidó nemzetiségünek valljam magam?!

-- Mit kezd Ön azzal a ténnyel, hogy 1944-45 ben az akkori magyar kormány, kiszolgáltatott 600 ezer magyar nemzetiségü, magyar állampolgárságú embert egy külföldi hatalomnak?

-- Mit kezd Ön azzal a ténnyel, hogy az antiszemitizmus napjainkban is virágzik Magyarországon (is). Biztosíthatom Önt nem vallási alapon,az a középkorban volt,azóta sokat fejlödött az emberiség:)
Ma már felvehetné a katolikus vallást, ugyanúgy le "büdöszsidóznák"

-- Mit kezd Ön azzal a ténnyel, hogy Radnóti még a vallását is megváltoztatta, és ez sem mentette meg az életét?

-- Ha Ön (és a MAZSIHISZ) magyar nemzetiségünek vallja magát, mit jelent Önök számára Israel? Egy külföldi országot, mint pl Belgium?
Ha ennél mégis többet, kérdem én, milyen logika alapján?

- "Nem választható külön a zsidóság népisége vallásától"

Ez viszont ismerös szöveg Feldmayer úr. Nyáron sokat volt hallható Israelben, mikor a béke érdekében, Arik Sharon a gázai kiürítés mellett döntött.
Ismerös de meglehetösen buta szöveg. Ezt bizonyítja részben, hogy Sharon végrehajtotta a tervét, és még csak meg sem bukott, mint miniszterelnök. Azonkivül bizonyítja az is, hogy a náciknak sikerült szétválasztani. (lásd a fent említett Radnóti)

Megtisztelne Feldmajer úr, ha Ön vagy egy munkatársa válaszolna, minden bizonnyal szellemi elmaradottságomból fakadó kételyeimre.
Ehhez persze az kéne, hogy Önök olvassák a zsidóság életével foglalkozó honlapokat, vagy a sofár szerkesztösége eljutassa önöknek buta hozzászólásomat.
Ha bárki tudna valamit, hol lehet aláirni a kérdéses beadványt, kérném a sofárt tegye közzé, vagy értesítsen engem.
Köszönöm


adatlap
spinner képe
spinner
Regisztrált: 2005.01.19.
link 2975 | spinner, 2005, október 24 - 11:11 | A hozzászóláshoz belépés szükséges

idézgetek innen-onnan:
"Sok zsidó van, aki nem tartja a vallást, mégis szeretne többet tudni róla."
"A zsidó nép több mint háromezer éves."(Wouk)
"Törvény szerint az anyai ág számít: ha tehát az anyai nagymama nem zsidó, akkor az illetõ nem számít zsidónak, be kell térnie, ha azzá akar lenni." (Szombat)
"Zsidó vagyok, de nem vallásos" (JM Point)
Ha a zsidóság vallás, miért van a MAZSIHISZ vezetőinek irodájában az izraeli zászló?
Merjük felvállalni származásunkat nemzetiségként, mert azok vagyunk!


adatlap
frimmer képe
frimmer
Regisztrált: 2004.07.09.
link 2974 | frimmer, 2005, október 23 - 20:32 | A hozzászóláshoz belépés szükséges

Igazából azzal hogy újra van Zsidó Állam IZRAEL (Baruch a Sem),
így vallásból nezetiség lettünk. Ha tetszik, ha nem.
Az hogy Magyarországon a zsidók jó része úgy tekinti hogy elsődlegesen magyar,és azután egy kicsit zsidó,ez egy nagy probléma.
A magyarok 90%-a ugyanis nem tekinti és nem tekintette soha a zsidóságot magyarnak.Ha nem lennénk nemzetiség hogy értelmezzük a gálut létét???
ennyike...
efi


adatlap
gamin képe
gamin
Regisztrált: 2004.09.02.
link 2973 | gamin, 2005, október 23 - 07:20 | A hozzászóláshoz belépés szükséges

Nem is értem, hogy mindig vannak , akik nem gondolkodnak.


adatlap