Forrás: Hitközségi Híradó Online
Palesztina láz és cionizmus – 8. rész
Az új hatóság helyi képviselőinek antiszemita viselkedése és az “Anyaországból érkező hírek, újabb zsidótörvény javaslatokról, súlyos aggodalmat keltettek zsidó körökben. A jövő bizonytalan és fenyegető volt. Egyre többen kezdtek nyelveket tanulni, utat és módot kerestek kivándorlásra. A Magyar Nemzet (úgyszólván “liberális napilap) belső oldalain lehetett nyelvleckéket találni, ki angolban, ki spanyolban próbált szerencsét.
Közben híre futott, hogy a “Betár, a cionista mozgalom jobboldali szárnya, “aliját (kivándorlást Palesztinába) szervez. Elkezdődött a feliratkozás. Sokan jelentkeztek, főleg fiatal férfiak, akik nem akartak bevonulni, mert hallották, hogy a zsidó katonák megalázó bánásmódban részesülnek a hadseregben. Voltak, azonban, idősebbek és nők is a kivándorolni óhajtók között.
Ezekben a napokban egy különös, nagymegyeri, zsidó küldöttség jelent meg nálunk, ha jól emlékszem, egy hölgy és két úriember. Bemutatkoztak, mint a Betár mozgalom helyi vezetői és apám beleegyezését kérték, hogy én vállalhassam a héber tanfolyam oktatását, mint az egyedüli, aki uralja nyelvet. Tudvalevőleg, az ortodoxia és a cionizmus, ennek létezése óta, hadilábon álltak. Persze, apám ezt a kérést kereken elutasította, mert ő ellenezte a cionizmust, és istentagadással azonosította. A vendégeink azt állították, hogy az ő vezetőjük, Zeév Jabotinski, az utolsó kongresszuson, kivált a cionista mozgalomból és megesküdött, hogy Palesztinát a vallás törvényei alapján fogják felépíteni. Azonkívül, ők fognak segíteni, hogy én is bekerüljek az álija listára. (ez a “kéjutazás, ugyanis, egy szép összegbe került azoknak, akiket jóváhagytak a listán). Ez megtette a várt hatást. Behívtak és elmondták a nagy hírt, én leszek a héber tanítója a Betár tanfolyamának. Akkor lehettem vagy 17 éves. Soha nem tanultam rendszeresen, héberül, de a többéves Tóra tanulás és a pontos fordítás elég szilárd alapot adtak, hogy elkezdhessem ezt a felelős “kalandot. Nagyon furcsa érzés volt, abban a tanteremben, ahol csak néhány éve, mint kis tanuló ültem, a pódiumon ülni és tanítani egy tele osztály felnőtt embert, magyarázni nekik, kérdezni őket és kijavítani a hibáikat. Ezen elég nehéz volt túltenni magamat.
Az óra nem úgy kezdődött, hogy összejöttünk és elkezdtünk tanulni. A Betár mozgalom nagy jelentőséget tulajdonított a jelképeknek és ceremóniáknak. Minden lecke elején és végén, merev vigyázzállásban, a zsidó nemzeti himnuszt és a mozgalom himnuszát énekeltük el. Ez, idővel, egyre bosszantóbb és idegesítőbb lett.
Az angolul tanulóknak volt lehetősége privát leckéket is kapni. Abban az időben megérkezett Bécsből egy menekült család. A családapa, eredetileg, nagymegyeri származású volt és így a hatóságok, valahogy, szemet hunytak az ott tartózkodásuk felett. A fiúk, körülbelül, velem egykorú volt. Ő volt az angol tanító. A beceneve – és mindenki csak így nevezte – “Teacher volt. Sokáig nem is tudtam a valódi nevét. Mindenki nagyon lelkesen beszélt róla. A magyart csak törve beszélte és ez még növelte a népszerűségét. Azt mondták, hogy jóképű és zongoraórákat is ad. Erre, ugyan, Megyeren nem volt akkoriban nagy kereslet.
A héber tanítványaim között volt egy kis csoport fiatal, akik, velem együtt, megunták az “üres pózolást és úgy vélték, hogy héberül lehet tanulni e nélkül is. A tanfolyamon kívül, voltak előadások is, a mozgalom politikai vonalának az ismertetésére. Ezek még jobban meggyőztek arról, hogy nekünk ott nincs keresnivalónk. Az én bátyáim sem látták helyesnek, hogy ebben a mozgalomban működöm. Az ő világnézetük szöges ellentéte volt a Betárénak. A csoportunk elhatározta, hogy kiválik a Betárból és keres egy más mozgalmat, amelynek a politikai álláspontja közelebb áll a miénkhez. A “Hasomér Hacair dunaszerdahelyi és komáromi helyi csoportjai jöttek a segítségünkre. Megmagyarázták a különbséget a két mozgalom között és felvázolták ezek tevékenységét a palesztinai építőmunkában. Nekünk ez nagyon megtetszett és elhatároztuk, hogy mi is megalakítjuk a mi helyi csoportunkat. Kapcsolatba léptünk a budapesti központi vezetőséggel és kaptunk anyagot a munkánk beindításához.
Mivel a Hasomér Hacair, akkor, illegális volt, a “Hánóár Háivri (A Héber Ifjúság) takarónéven működött.
Ebben a csoportban, hamarosan, megtalálta a helyét a “Teacher is. Itt már Kurti néven ismertük meg. Mint zongorista., ő tanított meg bennünket a sok, szép palesztinai nótára, amiket a Budapestről kapott énekeskönyvekből merített. A szöveg tanítása az én feladatom volt és ő nyújtotta a dallamot. Hamarosan, a kis csoportunknak egyik, központi és nélkülözhetetlen tagja lett, nekem pedig – a legjobb barátom.
Felesleges hangsúlyoznom, hogy ezek a fejlemények a Betár körökben nagy csalódást okoztak, persze, bátyáim elégtétellel fogadták a hírt, főleg Ernő, aki már csak a héber, Jehúda, nevét használta.
Weisz Jehosua
Givatayim (Izrael
