Hello

Nagy szeretettel üdvözlök Mindenkit, aki e sorokat olvassa. Életemben először vagyok itt, kereslek Benneteket lelki társaim. Kérlek segítsetek nekem beilleszkedni -ha Ti is így akarjátok- ebbe a közösségbe. Nagy szükségem lenne rá...
2006.01.08.
Igen, eltüntem 3 hónapra, mert nem volt gépem, de most újra itt vagyok.És most egy nagyon fontos dolgot szeretnék elmondani. Soha még ezt le nem írtam.
Szeretném megosztani olvasóimmal egy naplótöredékem. 2004 szeptember 14-én történt….
Csodálatosan fényes nappal búcsúzik az idei nyár, s valami különös érzés kerített hatalmába . Mikor hajnalban ébredeztem már az első gondolatom is , az első látomás, mely felderengett félálomban, a hatvan évvel ezelőtti eseményeket idézte fel. Magam elött láttam egy gyönyörű fiatal lányt és egy elszánt, bátor fiút, akik menekülve hóhéraik elöl – titokban eltöltenek egy mámoros órát, bújkálva szerelmeskednek. Megfogantam. Három hónap elteltével már senki sem élt a nagy családból Anyámon és Apámon kívűl, így én a parányi magzat igazi Holokauszt túlélő lettem…
Hatvan évvel később. A történet szereplői egy teljesen lényegtelen kocsmai beszélgetésben vettek részt velem együtt. /Én a férjem után mentem oda, hogy haza csaljam, már eleget ivott/. A férjem –aki József és keresztény – éppen egyetértett Hitler 1-2 gondolatával:lehet, hogy eleinte jót akart, csak nem úgy sűlt el / kolosszális megállapítás nem mondom, de még egy magyarázó mondatot sem tudott hozzáfűzni /. A kocsmáros meg azt találta mondani, ott a szemembe a díszes közönség elött, hogy Hitler nem végezte rendesen a „munkáját- mondván, hogy sokan megmaradtunk. Mindezt annak a tudatában mondta, hogy József büszkén / persze 1-2 liter után / árulta el rólam a kocsma becses közönségének . „ a feleségem zsidó. A jelenetben szinte megsemmisültem, annál inkább is mivel nem akadt senki aki a pártomra állt volna. Némán kiballagtam a kocsmából…Hazafelé csak arra tudtam gondolni, hogy pontosan ettől féltett Édesanyám egész életemben. Csak 15 éves voltam amikor beszélt származásomról, és elmesélte fogantatásom történetét. S ettől kezdve egész életemben küzdöttem identitásommal, azt hiszem a mai napig is így van. Ki vagyok én, honnan jöttem, kik voltak a rokonaim, miért érdemlem ezt a bánásmódot, miért!? Az egész életem egy hatalmas miért!!! Nem volt szerencsém a házasságaimban sem, melyet keresztény férfiakkal kötöttem. De én legalább elmondtam történetem nekik, nem úgy mint három húgom, akiknek tönkremenne a házasságuk, ha kitudódna származásuk. Legalábbis ők így mondják, figyelmeztetve engem , hogy el ne szóljam magam őszinteségemben.
Mire számíthatok én ezek után, vagy netán a későbbiekben idősebb koromra? Semmi jóra.. Egyébbként férjemmel egyáltalán nem tudok erről- sőt semmiről- beszélgetni, annyira különbözők vagyunk, meg amúgy „unja már a nyavajgásomat. Teljesen más az értékrendje, mást tart fontosnak és mást tart lényegesnek az életben, mint én. Nem tudja egy mákszemnyit sem beleképzelni magát a helyzetembe, vagy belelátni a szívembe, lelkembe. És mi az én helyzetem? Az, hogy képtelen vagyok feldolgozni azt az igazságtalanságot, ami a családommal 1944-ben történt. Talán mert annyira egyedül vagyok ennek a nagy-nagy szomorúságnak az elfelejtéséhez. S valaki azt mondja: ezt már rég el kellett volna felejtened, a múltat le kell zárni. Pedig még az az esemény is elevenen él bennem /pedig nem is éltem, s anyám nem is mesélt róla/, mikor Édesanyám /aki akkor 13 éves volt/ és szülei Pestre kellet,hogy költözzenek, fájdalmasan hátrahagyva a szeretett Debrecent. Szinte ott ülök a vonaton, fogva a kislány kezét, törölgetve az arcát a szünni nem akaró könnyektől. Ahogy távolodunk a Nagyerdőtől, sajdul a szívem a mérhetetlen fájdalomtól. A pályaudvaron örökre otthagyott nagyszülők reménytelen integetése a zsebkendővel…S ahogy öregszem – és én vagyok a legidősebb a családban- egyre jobban fáj, hogy mi történt velünk a 20. században. Ennek a századnak a bűne, hogy nem ismerhettem egyetlen rokonomat sem, nem volt Nagyanyám, Nagyapám, Nagynéném..
Émég most is hatvan év múlva, vannak emberek akik jobbnak látták volna, ha én sem születek meg. Vannak akik még most is egyet értenek Hitlerrel –itt a közelemben, itt mellettem…Miért? Van válaszod????
Rebeca-Éva

ajsher képe
ajsher
Regisztrált: 2004.03.20.
link 3150 | ajsher, 2005, december 17 - 21:58 | A hozzászóláshoz belépés szükséges

Shalom Rebeca,
.... kapsz tejet - vajat , holnapra is marad !
Mar hogyne illeszkedhetnel be ide , s ha maganyos vagy ,egyedul
torod fel mindennapjaid kemeny dioit , ne habozz irni ! Ha akarod
publikusan ,ha meg "olyan" a tema ,akkor prajvett !
sok szeretettel ,
ajsher


adatlap
Mari képe
Mari
Regisztrált: 2005.05.02.
link 3149 | Mari, 2005, december 17 - 20:33 | A hozzászóláshoz belépés szükséges

Kedves Rebeca!

nagyon eltüntél. Emlékszel? Küldtem neked egy privát üzenetet is, amire örömmel válaszoltál. Azóta viszont semmi. Mi örülünk neked, a fentiekből is láthatod. Kérlek, jelentkezz!


adatlap
Masada képe
Masada
Regisztrált: 2005.10.24.
link 3148 | Masada, 2005, december 17 - 17:20 | A hozzászóláshoz belépés szükséges

masada

Légy üdvözölve Rebeca:)


adatlap
Avshalom képe
Avshalom
Regisztrált: 2005.08.09.
link 2970 | Avshalom, 2005, szeptember 30 - 12:22 | A hozzászóláshoz belépés szükséges

Kedves Rebeca!

Légy üdvözölve a magam nevében itt a Sófáron!

Tapasztalni fogod, hogy ide nagyon könnyű beilleszkedni. Engem is nagyon barátságosan fogadott mindenki:))

Üdv: Laci


adatlap