"Izrael kijelölt bennünket új hazának"

Az alábbi beszélgetés Lakatos Pállal a Szentendrén, Pilisszentlászlón és Leányfalun fogható Endre TV-ben 2005. augusztus 11-én és augusztus 13-án hangzott el, közvetlenül a Szanyi Tíborral, a gazdasági minisztérium politikai államtitkárával készült interjú után. Állandó műsorvezető: Kovár Gyula (szerepelt a 209-es listán, amelynek közzététele után a Szentendre és Vidéke című, kéthetente megjelenő lapban megerősítette, hogy valóban III/III-as ügynök volt)

Kovár Gyula: Amikor ezt a beszélgetést rögzítettük, akkor én még nem tudtam, hogy elhangzott egy nyilatkozat, pedig ez állítólag már több hónapja megtörtént, de a sajtó valahogy most ébredt fel, most harapott rá. Én egy napilapban, nem titok, a Magyar Nemzet címoldalán olvastam mindazt, ami felkeltette az érdeklődésemet. Talán szó szerint tudom idézni, a lényege az volt, hogy Szanyi Tibor egy tanácskozáson kijelentette: Izrael nem állam, az egy szervezet. Ennek kapcsán figyelmembe ajánlottak egy hetilapot (Magyar Világ – K.P.), hogy ott is megjelent valami, engem biztos érdekelni fog. Mit tudtam tenni, ha már figyelmembe ajánlották, és legnagyobb örömömre, talán így is mondhatom, a cikk szerzője nem más, mint volt rádiós kollégám, a Szentendrén élő Lakatos Pál (a magyar Rádió Vasárnapi Újság című műsorának volt felelős szerkesztője – K.P.), aki jelenleg ennek a hetilapnak a főmunkatársa. Ezért hívtam meg a stúdióba, el is fogadta, hallgassuk meg a vele készült beszélgetést.

Lakatos Pál: Én azt gondolom, hogy amikor azt akarjuk föltárni, hogy Magyarországon mi történt a mögöttünk lévő gyűlöletes, hazugságos 16 esztendőben, akkor nem az az érdekes, hogy Csintalan Sándor, akiről a cikkben szó van, hány milliárdot szedett össze, vagy Máté László, vagy Orbán Viktor, vagy Gyurcsány Ferenc, vagy Boros Péter, vagy mondhatnám az egész politikai palettát, mert a dolog erről szól. Inkább arról kell itt beszélni, hogy mi hogyan történt. És az oknyomozás, az nem egy ember utáni oknyomozás, hanem az események egymásra rakása. Ha megértjük azt, hogy 1989-ben az Ellenzéki Kerekasztal hazugság volt, hogy az MSZMP odaküldte minden pártba az embereit és így alakultak ki a későbbi vezetők, mert a Televízió megismertette őket a nyilvánosság előtt is, így már rájuk szavaztak később.

Kovár Gyula: Szabad Európa kezdte…

Lakatos Pál: Hogy a fenébe ne, amikor a Szabad Európa, pontosabban a Kossuth Rádió azt mondta 1956-ban, hogy hazudtunk éjjel, hazudtunk nappal, hazudtunk minden hullámhosszon, ez ugyanúgy érvényes a Szabad Európára, hogy hazudtak éjjel, hazudtak nappal, hazudtak minden hullámhosszon. Tudniillik Bécsben Aczél Györggyel találkoztak a magyar osztály vezetői és beszélték azt meg, hogy kiket kell futtatni az úgynevezett ellenzéki oldalról – természetesen a volt kommunisták gyerekeiről van szó, ÁVH-sok gyerekeiről –, akik majd később vezetői lesznek ennek az országnak: SZDSZ-ben, MSZP-ben, MDF-ben, Kisgazdapártban, Fideszben, kereszténydemokratáknál, mindenhol. Na de van egy érdekes dolog, tovább megyek. Megtörténik ’90 májusában a választás második fordulója, azt mondjuk, hogy az első szabad választás, akkor alakul meg a kormány, s tulajdonképpen a Parlament kétharmada ügynökökből áll. Nem csak ilyen kis egyszerű III/III-as, III/II-es…

Kovár Gyula: D 209-es…

Lakatos Pál: …szigorúan titkos tisztekből, hanem moszados, kágébés, szekuritátés, sziájés, a francia, brit, csehszlovák titkosszolgálat tagjai, ezek nekem megvannak a fejemben, tehát tudom, hogy mi történt.

Kovár Gyula: Most már le is van írva, azt hittem, kiesik az újság a kezemből.

Lakatos Pál: Csodálkoznak nagyon sokan, amikor valakinek a nevét mondják, és én mosolygok, azt mondják, ugyan kérem, ne tessék neki hinni, rám néznek, azt mondják, magának Lakatos úr senki nem jó, mert maga mindenkiben ügynököt sejt. Fordítsuk meg a dolgot: csak azokból lehettek vezetők ’90-től Magyarországon, akiket az MSZMP kijelölt, és azok az ügynökök voltak. Legyen az bármelyik párt, tehát nem függ ez életkortól. És ezek tulajdonképpen ki voltak jelölve arra, hogy szétlopják Magyarországot, hogy a nagypolgárság belőlük alakuljon meg, de minél hamarabb. És úgy alkottak törvényeket, hogy az ő tolvajlásaik azok mindig törvényesek legyenek. Ágy tűnt el a nemzeti vagyon, így került idegen kézbe a nemzeti vagyonunk 90 százaléka körülbelül. Ott tartunk most, hogy tulajdonképpen van 1,2 millió olyan ember, aki kényszervállalkozó, van egymillió ilyen projeck-menedzser, meg hozzá hasonló, aki megint csak nem nagyon termel értéket, és a kétkezi munkások, akik most dolgoznak, munkahelyük van, azoknak a 10 százaléka az, amelyik értéket termel. Ez az ország a csőd felé rohan, pontosabban csődben van. Egy ország, amikor úgy tudja az államadósságait kifizetni, hogy kölcsönt kell fölvennie arra, hogy az adósság kamatát fizetni tudja, az az ország csődben van. Na most hogyha aztán már végérvényesen be fogják vallani, hogy csőd van és nincs más megoldás, akkor nem lesz nyugdíj, nem lesz fizetés, megáll az élet.

Kovár Gyula: Lehet, hogy te nem olvastad azt az interjút, amire most szeretnék hivatkozni, amivel szeretném alátámasztani épp azt, amit eddig Lakatos Pál elmondott, én olvastam, mert nekem Makovecz Imre is a kedvencem, nem csak te vagy a kedvencem. Makovecz Imre a napokban azt nyilatkozta, semmi titok, a Magyar Nemzetben jelent meg, Pozsgay Imrére hivatkozva mondja Makovecz, hogy 1949-ben hozták azt a rendelkezést, amely alapján a társadalomtól bejövő minden pénzt a kormány alá kell rendelni, hogy újra elossza. Ameddig ezt meg nem változtatják, addig minden politikai erő azt hiszi, hogy ő lophat és osztogathat.

Lakatos Pál: Ez igaz 2005-re, meg 1989-re is, hiszen 1988-ban kezdődött a szabadrablás Magyarországon, Tulajdonképpen Aczél György mondása kezd valósággá válni. Amikor Aczél György ’85-ben azt mondta, talán még néhányan emlékezünk, hogy ő volt a nagy pártideológus, válasszunk ki 250 kommunista ivadékot, vigyük őket nyugatra, tanítsuk meg őket jogra, közgazdaságtanra és idegen nyelvre, és amikor hazajönnek, ők fejezik be majd azt, amit mi elkezdtünk. Hát most tartunk ott, hogy lassan befejeződik az, amit Aczélék elkezdtek, mert ugye Aczélék ellopták a vagyont a néptől, aztán a rendszerváltozáskor nem a népnek adták vissza, akitől ellopták, hanem azoknak, akik ellopták vagy azok leszármazottainak. Ágy alakul ki a vagyonos réteg, így történhet meg az, hogy a száz leggazdagabb magyar közül van, akinek 40-43 milliárd a bevallott vagyona, nincs benne az offsor cég, nincs benne a különféle sumákság. Hát most Gyula, gondold végig, ja és van olyan ember, olvastam, hallottam, aki a horvát tengerparton 30 millió forintot költ el ebben a szezonban a nyaralására.

Kovár Gyula: Csak nem a főváros hercegéről van szó?

Lakatos Pál: Nem mondok nevet, a nagypolgári rétegről van szó, annak egy tagjáról. Sok ember életében nem keres 30 millió forintot, még bruttóban sem.

Kovár Gyula: Ezzel kapcsolatban ebben a lapszámban is (Magyar Világ – K.P.), még egyszer hadd mutassam meg – lapszemle, ha nincs Szentendre és Vidéke, akkor másik lapszemle legyen –, szerepel az a megállapítás, amivel önök fognak találkozni a magazinunkban is Szanyi Tibor kapcsán, aki itt vendégeskedett Szentendrén, aki azt mondta, hogy Izrael az nem egy állam, márpedig 60 évig úgy tudtuk, az egy szervezet. Erről nekem az a gondolat jutott eszembe, hogy akkor Magyarország sem állam, hanem ez egy vállalkozás.

Lakatos Pál: A Magyar Nemzetnek pontosan megvolt a szöveg, hogy mi hangzott el, mit mondott Szanyi Tibor az információs hivatal főnökei előtt, és ez megvan hangszalagon, de nem merte leírni. Az jelent meg, hogy szervezet, de nem jelent meg, amit igazán mondott Szanyi Tibor, hogy ő is szervezet, ez megvan szalagon. Tessék csak elgondolni, ha valaki kimondja azt Izraelről, hogy egy bűnszervezet, az egy államtitkár, egy funkcióban lévő politikai államtitkár. És nem fedik meg őt, nem váltják le. Itt is egy érdekes dolog van, mert hogyha megnézzük a világfolyamatokat, ebben megnézzük Magyarországot, koránt sem arról van szó, hogy mi egy szerencsétlen, minden rosszal agyon sújtott nemzet vagyunk, hanem egyszerűen Izrael kijelölt bennünket új hazának, Magyarországot. Ennek megfelelően történnek a betelepítések, aztán ezek majd fölgyorsulnak, és az egész világot tulajdonképpen a cionista, globalista szervezet, a szabadkőműves páholy irányítja mindenhol. Magyarországon nem tudsz olyan politikust megnevezni, vagy fontos kádert művészeti területen bárhol megnevezni, aki ne lenne valamelyik szabadkőműves páholynak a tagja. Gondold el, amikor a száz leggazdagabb magyarból, akik a gazdasági életben funkciót töltenek be, ha azt mondom, hogy öt nem tagja egyetlen egy titkosszolgálatnak sem, 95 viszont igen, vagy azt mondom, hogy a politikusok jelentenek a Moszadnak, jelentenek a KGB jogutódjának, és így tovább, akkor adott esetben milyen érdeket képviselnek: Magyarország érdekét vagy a megbízóik érdekét? Erről van szó, ezért van az, hogy Magyarország ennyire leromlott. Mi ma Ausztria színvonalán élhetnénk, hogyha a mai forintban mérve 36 ezer milliárd forint értékű eladott nemzeti vagyonunkat piaci alapon értékesítettük volna. Ehelyett ott vagyunk, hogy a magyar munkás fizetése a nyugat-európai tizenötökhöz viszonyítva egyötöde, miközben minőségben semmivel sem produkál rosszabbat, sőt.

Kovár Gyula: Ha adhatok tippet egy oknyomozó újságírónak, írónak, könyvsorozat szerzőjének: állandóan hallom, hogy milyen jók vagyunk turizmusban, hogy mennyien jönnek ide. Tavasszal volt az újságíró szövetségben egy tájékoztató a turisztikai szakosztály szervezésében, és az illetékesek mondták, ilyen vezérigazgató, olyan államtitkár, hogy egy bizonyos területről mennyien érkeznek ide. Nem bírtam megállni és félhangosan megjegyeztem: és mennyien utaztak vissza?

Lakatos Pál: Izrael, nyilvánvaló, jönnek felmérni a terepet. Tudniillik Magyarország rendkívül gazdag például édesvízi forrásokban, és hogyha a jövőt nézzük, eltűnik az olaj és bizony Magyarországon nekünk megvannak azok a találmányaink, amelyekkel a hidrogént és az oxigént külön lehet választani. Ezzel lehet a motort működtetni és a megmaradó oxigén az pedig ilyen hatalmas léggömbökön fölmehetne a levegőbe, és bizony az ózonlyukat be lehetne vele foltozni.

Kovár Gyula: Megvan a Rubik kocka.

Lakatos Pál: Megvan a Rubik kocka, csak mivel ma még az olajlobi sokkal erősebb, mint az igazi, természetvédelemben is gondolkodó tudomány, ezért ha ezek az emberek előjönnének, akkor bizony megölnék őket, számtalan embert eltettek már láb alól, számtalan embert öltek meg, azért mert hamarabb tudott valamit, mint kellett volna.

Kovár Gyula: Lesz a Magyar Világban a turizmusról, az itt maradt turistákról…

Lakatos Pál: Folyamatosan van róluk szó, hiszen például olyannyira tetszik nekik ez az ország, hogy az óbudai Hajógyári szigetet, amelyiknek a piaci értéke 80 milliárd forint, 4 milliárd forintért vették meg. De nem fizették ki, vettek föl rá 5 milliárd forintos banki kölcsönt, azt kivitték offsor cégekbe, és senki nem kérte tőlük számon, hogy na kérem mégis hogyan is van ez? Öt Izraelben élő Moszad ügynök neve benne van.

Kovár Gyula: Olvastam.

Lakatos Pál: Ahogy a Magyar Világ elindította azt, hogy kik a Moszad ügynökök, kik a magyar politikai életben a Moszad ügynökök, mert leírtuk egy jelentős részét, azután elkezdtek Amerikában, Nyugat-Európában mindenhol kutatgatni, hogy hol is vannak az ő Moszad ügynökeik, nem számol be róla a magyarországi sajtó. Nem magyar sajtó – magyarországi sajtó. Rengeteg Moszad ügynököt letartóztattak Nyugat-Európában, mert már eljutottak odáig, hogy az amerikai fejlesztéseket ellopják, hazaviszik Izraelbe, és saját találmányként dobják a piacra, ennek megfelelően hatalmas kár éri Amerikát.

Kovár Gyula: Erre szokta Kohn bácsi mondani: ügyes.

Lakatos Pál: Igen.

Hangfelvételről lejegyezte: Kertész Péter

Kapcsolódó anyag: {node:36216}

Anonymous képe
Csepregi Máté
link 5168 | Csepregi Máté (nem ellenőrzött), 2007, december 16 - 14:55 | A hozzászóláshoz belépés szükséges

Kedves Barát!
Engedd meg, hogy reagáljak gondolataidra és természetesen a témára.
Az írás kendőzetlenül leírja, hogyan tűnt el, hogyan tűnik el a nemzeti vagyon. Felhívja a figyelmet, hogy az újraelosztás köszönő viszonyban sincs a demokráciával! Az mind a mai napig a diktatúra eszközrendszerével történik. Sőt a szlogen sem változott „…áldozatott, kell hozni a közjó érdekében.” Ennek a közjónak viszont, amint látod, és gondolom a mindennapi életedben, tapasztalod is, csak kevés haszonélvezője van. Persze azokról is szólni kell, akik belehalnak a közjóba, szó szerint áldozatok lesznek. Az Ő attitűdjüket, csak Ők tudnák leírni, ahogyan annak idején Radnóti tette azt. Egy szóval méltatlanul pusztul a magyar!
Egy a közös bennük, hogy mindannyian hazánk fiai!
A vallásról. Kezdetben az Úr törvényeket adott, és zsidó volt az, aki ezt követte!
Jeremiás hozta a hírt „A lélek működik!” Tehát létre jött az Új szövetség!
Néhány törzs, szám szerint hét, az Úr színe előtt áldozatot mutat be (zsidó rítus szerint) vérszerződést köt! A vért tekintik a lélek hordozójának, és hogy mindenkit ugyan az a lélek járja át, isznak véreikből. Megható nem? A lélek működött! Megkapták az új hazát, és ami a legfontosabb, nyelvet is kaptak hozzá! Ez a nyelv a MAGYAR. Ez utóbbi nem csak azért lényeges, mert a ma élő nyelvek közül 68% az ősgyök benne, hanem azért is, mert üzenetet hordoz! Mint tudjuk tíz törzs, foglalja el az új hazát három törzs kabar (kazár) ez idő szerint zsidó vallásúak! Gondolom ezek után nem meglepő, hogy mi építjük fel a világ legnagyobb zsinagógáját. Isten hozott idehaza kedves „BARÁT„!
Ki lop meg kit? Ezek után jó kérdés nem? Ember az embert! Zsidó a zsidót! Magyar a magyart! Testvér a testvért? Ettől a bűn, bűn marad!
Térjünk vissza a szerződésekre, a háromszögekre „ember- Isten-szerződés” a két háromszög egymásba fűzve a hatszög azt jelképezi, hogy egymás nélkül nem működik nem „ hat „! A hat a magyarban azt jelenti rendeltetésszerűen, működik. Kölcsey jól érzékeli minden jel a jövő felé, mutat! Ha jól megnézed az egymásba fűzött háromszögeket, balról jobbra forog.
De nézzünk a múltba is, hogy legyen számodra elég bizonyíték. Egy csepp üzenet a nyelvből, amit nap, mint nap használunk. A kicsi bárány, kazárul is, kicsi bárány ma is így mondják. A kereszt a „t” a magyar abc „33”-ik betűje! Te is, én is, cipeljük a magunkét. Megható nem?
Talán egyszer arról is tudunk majd beszélni, hogy hogyan kellene jót és jól cselekedni.
Barátsággal: Csefimi


barat képe
barat
Regisztrált: 2007.02.20.
link 5109 | barat, 2007, december 8 - 02:45 | A hozzászóláshoz belépés szükséges

Ez nekem ugy tünik, mint egy Őrült Naplója,
paranoiás zagyvaság, aminek semmi értelme nincs azonkivül, hogy gyülöletet szitson egy etnikai kisebbség ellen, amely ennek az országnak a jó hirét évszázadakon át öregbitette.
sorolhatnám a Nobel dijasokat, hires zeneszerzőket, fizikusokat, jónevü üzletembereket, történészeket, politikusokat stb. Szándékosan név nélkül teszem, mert akik ilyen zagyvaságokat irnak, azok valójában nem az igazságot keresik, hanem hazudnak éjjel, nappal és a számukra megadatott minden hullámhosszon
Hát ennyi a véleményem erről a férc irományról és ugy gondolom, hogy nem azoknak kell szégyenkezniok akik tettek valamit ezért az országért, hanem azoknak, akik hatalmi gőgben szenvednek és nem élhetik ki vágyaikat, nem tehetik azt, amit akarnak ebben az országban sem. Lehet mindenkiról ügynököt kiáltani, probléma akkor van, ha ezt bizonyitani is kéne.
De bizonyitani ezt nem tudják, ezért inkább irogatnak, külföldön az országot lejáratják és lesik a pillanatot, amikor a hatalom rudját átvehetik Isten óvja Magyarországot az ilyen garniturától. Ez a néhány ember igazából kezelésre szorul, de ezt sajnos senki nem látja, igy hát a mókuskerék tovább forog. Csak azt nem lehet tudni, hogy mikor áll meg és hogy ez mennyi kárt fog addig okozni ennek a kis országnak. Egyébként az izraelieknek saját országuk van, azt nagyon szeretik, nem szidják sehol sem és minden erejükkel próbálják megvédeni az igazi ellenségekkel szemben. Nem vágynak arra, hogy másutt létesitsenek uj hazát. Sajátjukból csináltak gyönyörü országot, ahol az emberek nehezen dolgoznak, gyerekeket nevelnek, szeretnek és szeretnék ha békén hagynák őket, még akkor is ha ezért sokat fizetnek.


adatlap