Forrás: Népszava

Hat év önkéntes száműzetés után ismét hazai földön Varga Tamás, a Fidesz egykori gazdasági guruja. Magyarországi tartózkodását sok fiatal demokrata úgy kívánja, mint annak idején a Szovjet Déli Hadseregcsoportét. És nem feltétlenül azért, mert túlságosan hosszú lehet ideiglenes itt tartózkodása. Hanem azért, hogy mi lesz, ha egyszer kinyitja a száját, ha egyszer elkezd beszélni. Mert akkor kimegy Bogdányba? (Azaz Tokajba, vagy a bányába…?) Lehűtvén a vérmes baloldali reményeket: semmi nem lesz! Varga Tamás ugyanis nem kezd el beszélni. És nemcsak azért, mert már így is túl sok leülnivalója gyűlt össze, ráadásul egy pár év hosszabbítás is kinéz neki. Köti őt is az omerta, vagyis a maffiózóktól ismert hallgatási fogadalom, melyet a Fideszben alighanem komolyabban vesznek, mint Palermóban. Nem utolsósorban Kövér Lászlónak egy könyvben leírt és máig nem cáfolt kijelentése is erre utal. Nevezetesen, hogy ő a Fideszért ölni is képes volna. Varga Tamás tehát nem kockáztathat. Ő, akinél többet senki nem tudhat a székház-milliók sorsáról, a „Tata-bánya” ügyleteiről, a Kaya Ibrahim, Josip Tot, Schlecht Csaba bizniszről. Orbán Viktor – ahogyan az általa nyilvánosságra hozott lehallgatási jegyzőkönyvekből tudható – utálta Varga Tamást, mert zsidó. Annyira azonban nem utálta, hogy kezébe ne tegye a párt háttér-pénzügyeit. Varga Tamás azonban vagy másként, vagy túlteljesített, hiszen a büntetőeljárást a Fidesz-kormány alatt sem kerülhette el. Ágy aztán még APEH-elnök sem lehetett belőle. Ha Varga Tamás beszélne, kő kövön nem maradta a jobboldalon. Tehát, nem fog beszélni. Pláne nem, hogy akár kacsintgathat egy harmadolásra, egy felfüggesztésre, vagy egy elnöki kegyelemre. Varga Tamás most börtönben ül. Egyedüliként, pechvogelként, balekként, mintegy a Fidesz gazdasági holdudvarának képviseletében egyedül. Mások talán ártatlanok, talán ügyesebbek voltak. Emlékszem egyszer a börtönből beperelt engem egy piti gyilkos testvérpár egyik tagja. Tíz milliót követelt rajtam, mert azt írtam, baltával ütötte agyon az áldozatot, holott az a bátyja volt. Ő maga kalapáccsal dolgozott. Csak tudnám, hogy most miért Simicska és fontos barátai jutnak az eszembe…? Hiszen ők még szabadlábon vannak.

Veress Jenő

Comments are closed.