Gyermekkor, szülői ház és család

Nagymegyeren születtem, 1922-ben, mint negyedik gyermek (harmadik fiú), nyolc közül. Dédnagyapám, Lock Joszéf Dov és nagyapám, Weisz Jehosua Hesl-Hermann (akinek a nevét viselem), rabbik voltak Nagymegyeren. Én voltam az első a családban, aki már ott született, mert szüleim, esküvőjük után (1914-ben), Sopronban telepedtek meg, ahol édesanyám családja élt. A család, három gyerekkel, 1920-ban költözött Nagymegyerre.

A rabbinikus családfánkhoz híven és a híres francia közmondás szellemében, miszerint “A nemesség kötelez, a házunkban a legszigorúbb, orthodox életforma folyt. Ez kiterjedt a mindennapos életünk minden, legapróbb részletére.
Édesapám még fiatal korában elnyerte a rabbi-képesítést, de nem akart rabbi lenni. Az alapos talmudi tudása mellett, széleskörű “világi ismeretekre is tett szert, valószínűleg, többéves bécsi tartózkodása folyamán. Érdekelték őt, többek között, a világpolitika és a modern technológia. Ezekben a kérdésekben, de még más, ügyes-bajos dolgaikban is, sokan fordultak hozzá, tanácsért, vagy felvilágosításért, zsidók és nem zsidók egyaránt. Alapos tudása volt a német nyelvben is. Miután édesanyám Ausztriában született és anyanyelve német volt, ők sokat beszéltek egymással németül (főleg, mikor azt akarták, hogy mi ne értsük…).
A család Nagymegyerre költözött, ahogy említettem, egyrészt, a zavaros politikai helyzet (fehérterror) és a gazdasági válság (a tomboló infláció) miatt, másrészt, mert az ott élő és működő nagybátyám, édesapám öccse, kérte őt, hogy kapcsolódjék be az ő vállalatába, a kóser szappan és fogkrém gyárába. Édesapám a vevőkör szélesítésének és az árú terjesztésének szentelte meggyőző, ékesszóló tehetségét.
Nem tudom, mi volt a megegyezés alapja a két fivér között, de az, sajnos, hamarosan felborult. Az eredmény, mindenesetre, az volt, hogy családunk megélhetés nélkül maradt, akkor már, 4 vagy 5 gyerekkel. A viszony a fivérek között teljesen és tökéletesen megszakadt, annyira, hogy évekig nem is tudtam, hogy van egy nagybácsim és mi, mint gyerekek, nagy ívben, félve kerültük ki a házatáját, bár nem tudtuk, miért.
Édesapám, ezután, a helyi Talmud Torá tanítója (melaméd) lett. Ennek az intézménynek a tananyaga az Alef-Bét-től, azaz a héber olvasás elsajátításától, a Chumas, Mózes öt könyve szövegének jiddisre, vagy németre fordításával, majd, Rasi magyarázatával és, végül, a Misna ismeretébe való bevezetésig – terjedt. A Talmud Torá épülete a zsidó elemi iskola mellett volt és a fiúk, az iskola órák befejeztével, az esti imáig ott folytatták a tanulást. Én, erre a korszakra nem emlékszem, csak elbeszélésből ismerem. Apám szerette a tanítást, főleg a Tóra oktatását és szent hivatásnak tekintette.
Sajnos, ez sem tartott sokáig. Az oktatás “pedagógiai felügyelete a Talmud Tóra “gabbai (vezető, főnök) funkciója volt. Ő minden szombaton “kihallgatta a gyerekeket az anyagból, amit a hét folyamán tanultak. Egy alkalommal, nem volt megelégedve, ahogy a tanuló olvasta a héber szó pontozását. Miután apám a gyerek védelmére kelt és jóváhagyta az olvasását, parázs vita keletkezett kettőjük között, ami, végül, apám állásába került, habár világos, hogy neki volt igaza. A tejhatalmú “gabbai egy “svá, egy kettőspont helytelen értelmezése alapján, presztízskérdésből, a többgyermekes családapát elmozdította az állásából.

-folytatása következik-

Weisz Jehosua
Givatayim, Izrael
www.menhaz.click.hu
mehaz.helyilapok.hu