Nagy lelkesen elmentem az Óvás Egyesület konferenciájára a zsidónegyed jövőjéről.

Négyzetméterek, Madách sétány, homlokzatok, bontás, revitalizáció, házszámok, Wallenberg, építési társulás, kétszintű önkormányzatiság, közmunka, városrendezés, örökségvédelem, pufferövezet, rendszerváltozás röpködnek a levegőben kutyaszarral, feljelentgetéssel, lakáskörülményekkel, korrupcióval keveredve. Veterán városvédők, lánglelkű, ifjú forradalmárok beszélgetnek el egymás, és kifejezéstelen tekintetű hivatalnokok, propagandaszövegű pártcsinovnyikok mellett.

Váratlanul szót kapok, óvatlanul megkérdem, felmerült-e bármilyen koncepcióban, bármilyen szempontként egyáltalán a negyed „zsidó” elnevezése? Hogy a revitalizáció során esetleg figyelembe lehetne venni a zsidó élet infrastrukturális igényeit, és így az újraélesztés eredménye akár egy korszerű, pezsgő, zsidónegyed is lehetne? Hogy bevonták-e a munkába a zsidóság képviselőit? Vagy netán a zsidó elnevezés pusztán a valaha itt élt lakosok emlékét örökíti meg, mint pl. a Vizafogó?

Nem értik. Nem akarják érteni. Vagy nagyon is értik. Jönnek a mellébeszélések: az önkormányzat nem szabhatja meg, hogy ki, hol lakik. Majd a befektetők, a lakosok olyanra alakítják, amilyenre akarják. Lesznek ám itt majd kávéházak is. Igen, bevonták a zsidóságot: a bontásokat jórészt izraeli vállalkozók végzik. Hogy a Rumbach zsinagóga holdbéli felújítása majd katalizálja a zsidó életet. Különben is: a romokon ma is virágzanak a zsidó szellemiségű kávéházak. Hogy ez arculatában tulajdonképpen nem is volt soha igazán zsidó negyed. Hogy ez nem zsidó ügy. Gettópánik.

Aztán tétován visszaterelődik a szó a krízismenedzsmentre.

Dermedten továbbadom a mikrofont. Már nincs erőm kinyögni, hogy a zsidónegyed vagy másfél évszázadon át nem volt gettó, itt szerelmek szövődtek, világhírű tehetségek bölcsői ringtak. Az itt élők meg voltak győződve arról, hogy ez az ő hazájuk is. Az ő emléküknek, áldozatuknak, hitüknek tartoznánk azzal, hogy nem adjuk fel végleg a reményt! Hogy milyen groteszk lesz, amint óriás kérdőjelként feszítenek majd a gyönyörű zsinagógák a semmitmondó irodaházak, bankok, lakóparkok kellős közepén. Nincs erőm kimondani, hogy a Holokauszt szomorú beteljesülése lesz a zsidók nélküli zsidónegyed.

2 hozzászólás to “Seres Attila: Zsidónyolcad”

  1. amichay

    Mielõtt hozzászólnék, idemásolom a Népszava cikkének részletét…

    „Egyszerre gazdaságos és a terület hagyományához illeszkedõen szép beruházásokra van szükség a régi pesti zsidónegyedben – mondta Konrád György a városrész megmentésének legégetõbb kérdéseirõl rendezett eszmecserén a Mûcsarnokban. A Kossuth-díjas író az Alternatív gondolatok a régi pesti zsidónegyedrõl címû eseményen úgy fogalmazott, hogy a fõváros e szigetének romantikáját úgy kell feléleszteni, hogy a negyed gazdasági funkcióval is rendelkezzen.”

    Igazán tisztelem Konrádot, de ez amolyan „jól megaszonta” mi az a gazdasági funkciójú romantika, kezitcsókolom? A kuplerájon kivül, mert az már most is van, erõlködni sem kell…

    Szakmai szempontból a zsidónegyed egy fantasztikus lehetõsége lehetne az egész belváros fellenditésének. Éppen azért, mert van múltja, és azért mert nem kell zseninek lenni sem, hogy értsük, a Rombachban az élõ zsidó kultura kell beköltözzön. Ezen felül, már csak a közlekedési rendszert kell átszabni, a többi már tényleg gyerekjáték.

    Voltam négy napot Pesten, rohantam a munkám után, de megint felfedeztem egy reményteli pontot…a GODOT galériát és kávéház-pódiumot.

    Nem tudom, hogy Sáfár Zoltán mennyire ismerte a századfordulós zsidó kávéházak történetét, azt pedig nyilván nem firtattam, hogy zsidó vagy sem… mert nem ez a lényeg. A huszadik század elejének zsidó szellemiségû kávéháza nem egy az egyben születik újjá, hanem tagadhatatlanul mai, amely emlékszik zsigereiben a múltra. Egyszerûen olyan, amilyennek egy jó helynek kell lenni, anélkül, hogy erre bárki is receptet irna.

    Amiben a GODOT a Spinoza a Szóda és az apró ékszerboltok, nagyon szépséges bútorüzletek hasonlóak, az a szeretet és gondoskodás, ahogy tulajdonosaik, vezetõik viszonyulnak hozzá! Fontos nekik, igyekszenek sikeresek lenni, de van hozzá lelkük! Miközben fáj a szivem, ahogy módszeresen rohasztják a régi házakat, látom a reményt az emberekben, akiknek fontos ez a városrész, ez a város.

    Lassan egy éve ezzel a témával töltöm napjaim mintegy harmadát legalább, én már nem keresem a megoldásokat, és nem fantáziálok. Leirtam egy szakmai programban, és átadtam az új miniszterelnöknek. Ha valaki, õ meg fogja érteni, hogy a zsidónegyed nem az ottlakó zsidók számától függ, hanem attól az atmoszférától amely tiszteletben tartja a múlt értékeit, szellemiségét, miközben állandóan, öntevékenyen újul.

    Nem romantika ez uraim, ez az élet. Csak igy egyszerûen, az értelmes, jó élet.

    A többi csak fecsegés.

  2. CsabaKassa

    A kavehazokhoz egy par soros megjegyzest tesszek. Az igazi kavehaz millio amilyen a haboru elott volt es egy rovid ideig a haboru utan eltunt. A kla kavehazaknak sajatos legkore volt a figuara a fopincer, pincerek, a ruhataros no es a vendegek. A kavehazak meg egy funkciott toltotek be, mivel a sok volt az aglegeny, nem nos ferfiak, alberlettben laktak, es igy a teli idokben a futest miatt kenyszerultek a kavehazba tolteni idejukett ahol meleg volt es olcson lehetett reggelizni, kavezni, sakkozni. A masik dolog a ott levo talallkozasok, politiázalas, es az irodalmi tevekenyseg.

    Sajnos mama ez mar nem divat.

    A sorok iroja gyerrekorabanaz edesapjaval torzsvendegkent toltott, kellemes idotoltes a Kassai Schalkhaz kavehazaban.