Izrael központi problémája, a telepesek kérdése

Izrael 1967–ben a hihetetlenül sikeres hatnapos háború nyomán a hatalmas területek megszerzésével paradox módon több bajt zúdított magára, mint amennyi elônyhöz jutott. Erre Ben Gurion, a zseniális államférfi már annak idején felhívta a figyelmet, s az idô elôrehaladtával próféciáinak igaza egyre nyilvánvalóbbá válik.

Az elfoglalt területeket eredetileg a jövendô béketárgyalások alapjának tekintették, az azóta is aktuális “területeket békéért” koncepció keretében. Azonban sem az arab világ nem sietett békét kötni Izraellel, sem az izraeli hajlandóság a friss hadisikerek nyomán nem volt elegendô. Golda Meir baloldali kormányának  legnagyobb hibája hübrisze volt, hogy nem törekedett sürgôsen a megyegyezésre, nem ismerte fel a területek létébôl adódó problémákat. Ez is oka volt a 73-as jom kippuri háborúnak, ezrek halálának, majd a kormány bukásának, hogy Izrael történetében elôször 77-ben nem a baloldal alakíthatott kormányt . A jobboldali Begin ekkor felismerte a béke szükségességét, visszaadta a teljes Sinai félszigetet. Camp David majd a Rabin idején 93-ban megkötött jordániai béke, végül a Dél - libanoni kivonulás nyomán külsô határviták ma már csak Szíríával vannak a Golán fennsík ügyében.

 

Egymással is összefüggô rendezetlen kérdésként megmaradt a szíriai béke, és a palesztínokkal való megyegyezés. Ha a palesztínokkal sikerülne megegyezni, már viszonylag egyszerûen Szíriával is békét tudna kötni Izrael, persze területi engedmények árán. A két utóbbi ügyet azonban a megszállt területeken és a Golánon létesült települések és az ott élô telepesek problémája nagyban megnehezíti. A területek átadása, a béke érdekében emberek ezreinek kéne lakóhelyet változtatni. Ennek realitását az ott élôk egy részének fanatizmusa megkérdôjelezi. Ôk a Biblia a kiválasztott népnek adott ígérete alapján készek akár életük árán is megôrizni ôseik földjét. Pillanatnyilag Izrael a megegyezést kikényszeríteni hivatott intifáda miatt sosem látott gazdasági válsággal, ennek nyomán egyre súlyosabb szociális gondokkal küzd. Nem szabad elhanyagolni a területek lakosságát nemzetiségi szempontból vizsgáló demográfiai adatokat sem. Az arab családokban a zsidókénál jóval magasabb az egy családra jutó gyermekek száma, s ha Izrael egyszerre akarja megtartani demokratikus berendezkedését és zsidó többségét, akkor érdekében áll minél hamarabb visszatérnie az 1967-es határok mögé. Az összes felsorolt probémára csakis a békés megegyezés jelenthet orvoslást, amit elsôsorban a telepeskérdés akadályoz.

 

Az elsô telepesek a 70-es évek elsô felében még nemkívánatos vendégként érkeztek a megszállt területekre. A kezdeti koreográfia szerint fanatikus vallásos fiatalok érkeztek egy adott vidékre, mire a kormány evakuációs parancsot adott ki. Az odasereglô jobboldali államférfiak – köztük gyakran Ariel Saron -  tárgyalni kezdtek a friss telepesekkel, s kompromisszumos megoldásként elérték a kormánynál, hogy a fiatalok beköltözhettek a környezô katonai bázisra egy adott idôintervallumra, általában három hónapra. Aztán szép lassan az idôlegesség elfelejtôdött, a település különvált a bázistól, s annak szomszédságában erösödött és nôttön nôtt, míg gyakran város nem lett, s már régóta senki sem beszélt felszámolásáról.

 

A telepesek létszáma a hetvenes évek óta folyamatosan nô, míg 1982-ben 21700 fô élt a megszállt övezetben, ma ez a szám több mint 231 000. A települések a megszállt területeken nemcsak a békekötés miatt problematikusak, de rendkívül súlyos gazdasági terhet is jelentenek az országnak. Az elszórt hegyvidékeken található, gyakran egymástól is távoli településeken sokkal többe kerül az infrastruktúra kiépítése és fenntartása egyaránt. Az állam által garantált szolgáltatások, köztük egészségügyi ellátásuk is jóval többe kerül az izraeli átlagnál, vannak vidékek, ahol száz lakosra külön rendelôt kell fenntartani.  Az oktatásban is kedvezményeket élveznek, míg az átlagszülôknek már június végétôl megoldást kell találni gyermekeik elhelyezésére, arrafelé csak augusztus elején kezdôdik a nyári szünet. Ezen túl az ott élôk további elônyökben is részesülnek, például adókedvezményekben, sôt az izraeli szerencsejáték Rt, a “Mifal haPasz” is jóval számarányukon túl ajándékozza meg az ottani lakosokat egy-egy sportpályával, mûvelôdési intézménnyel.

 

Az Intifáda nyomában a fenti költségeken túl komoly kiadásokat igényel fegyveres védelmük is. A katonaság erejének jelentôs része a települések katonai védelmével foglalkozik, újabb és újabb tételekre van szükség biztonságuk garantálása érdekében.

 

Persze nem csak hátrányokat jelent a megszállás. Az olcsó arab munkaerô a 70-es években a gazdasági növekedés egyik hajtóereje volt. Azonban például az építôiparban az olcsó kulimunka miatt gyakran nem volt érdemes a modernebb technológiákat alkalmazni, nem érte meg a befektetést, s ez hosszú távon gyakran inkább bizonyult károsnak mint elônyösnek  a gazdaság fejlôdésében. A legfontosabb érv a megszállás mellett, amit a telepesek és jobboldali támogatóik nem gyôznek eleget hangsúlyozni, biztonsági természetû. A területek és a rajtuk élô lakosság mintegy az ország védôbástyája, elôretolt helyôrségként védemezik a 67-es határokon belüli hátországot. Hasonló érvelés szólt 20 éven át a Dél –Libanoni jelenlét mellett,  de a kivonulás csak javította Izrael biztonságát és nemzetközi pozícióit.

 

A telepesek többszázezres tömege persze egyáltalán nem homogén. Túlnyomó többségük az olcsóbb lakáshoz jutási lehetség miatt költözött oda. Jeruzsálem több olcsóbb újonan épült lakónegyede is a 67-es határokon kívülre esik, ahol az izraeli átlagpolgár él, sokan közülük nem is sejtve, hogy hazafelé menet átlépik azt a bizonyos 67-es virtuális határt. Az ortodoxan vallásos haredi családok számára a lakásvásárlás szinte egyetlen lehetôsége az újabban létesült haredi városkákba és lakónegyedekbe költözés a megszállt területeken. Számukra a jesivában tanuló családfô bevételei mellett egy háromszobás lakás csak ott elérhetô. A gazdasági okokból a megszállt területeken élôk megfelelô pénzügyi kompenzáció esetén hajlandóak elköltözni. Mintegy 1 %-ra tehetô a telepesek azon kemény magja, akik kompenzáció és állami segítségnyújtás esetén is akár erôszakosan is ellenállnának , akik semmikép sem hajlandók elköltözni.

 

A telepesek nem csak vallási és ideológiai szempontból, de a településük státusza szerint is igen differenciáltak. A gázai övezetbôl való kivonulást, az ottani zsidó kolóniák föladását a Likud szavazótáborának nagy része is elfogadja, míg Jeruzsálem egyes negyedeinek, például Gilónak, Pisgat Zeevnek vagy az agglomerációjába tartozó Maale Adumimnak a feladását a baloldal sem fogadja el. Az ilyen részek megtartását az egyezmények terveiben területi cserékkel lehetne megoldani, 67-elött is Izraelhez tartozó részek átadásával.

 

Egy idén szeptember közepén végzett reprezentatív közvéleménykutatás szerint a lakosság 55 %-a véli úgy, hogy a telepesek inkább gazdasági teher, mint amennyire hasznos biztonsági garancia. Ahogy a települések biztonsági értékét kétségbe vonók száma nô, úgy nô az esély a települések felszámolására, s a békekötésre is. A kérdés  halogatása nem segít, mivel közben Nagy Izrael fanatikus hívei sorra újabb és újabb településeket hoznak létre tovább mérgesítve a viszályt. Az idô ellenünk dolgozik, minél késöbb történik meg, annál többe fog kerülni a kérdés rendezése, annál nagyobb áldozatokat igényel majd Izraeltôl a telepesek be-át telepítése.

Jeruzsálemi Tudósítások, Shiri Zsuzsa , Rádió Zs.